Az 1848/49-es Szabadságharc menekültjei Törökországban – 4. rész

A legtöbb magyar 10, illetve 18 évig élt Törökországban. Attól függően, hogy az Olasz függetlenségi háborúba mentek tovább, vagy a Kiegyezés után tértek haza.

Ez idő alatt nemcsak az Oszmán Birodalom vendégszeretetét élvezték, hanem aktívan hozzájárultak a befogadó országhoz, segítették azt, fejlesztették.

A menekültek szinte mind katonák voltak. Így elsősorban az oszmán hadsereget várta őket tárt karokkal. A magyar katonák harcedzettek voltak, és a kor egyik legfejlettebb katonai felszereléseit is ismerték. Ez utóbbi nem igazán mondható el a törökökről. De cserébe ők meg lelkesen gyakorlatoztak. A lassan széthulló birodalom határainak mindkét oldalán gyakran volt szükség katonákra. A magyarok pedig még magas rangú tiszteket is hoztak magukkal.

Jellemzően, akik a katonai pályán maradtak, azok mind-mind magasabb rangokat értek el, és számos kitüntetést gyűjtöttek össze. Őket a szultán mindenképpen nagyra értékelte.

A leglátványosabb harci tetteket  mind-mind magyarok hajtották végre. Már-már közmondás lett, hogy ahol valami furmányos, csoda folytán értek el győzelmet, azt biztosan valamelyik magyar emigráns tette.

E mellett a katonáknak volt egy békebeli mesterségük is. Sokuk iskolázott volt, több nyelvet is beszéltek. És olyan is akadtak köztük bőségesen, akik valamelyik bécsi egyetemen tanultak.

Az akkori Oszmán Birodalom igencsak megakadt a középkorban. Így nagyon jól jöttek a nyugatról menekült magyarok. Néhányan az oktatásban helyezkedtek el, ahol nagyon méltányos fizetést kaptak.

Többen viszont azzal mozdították előbbre az országot, hogy csak simán dolgoztak. A magyarok között voltak mérnökök, építészek, mester emberek.

Aki pedig nyelveket tudott, az a tolmácsolásban segédkezhetett. Első sorban a háborúk alatt.

Külön ki kell emelni a magyar orvosokat, mert itt volt a legnagyobb fejlettségi különbség. Mindannyian Bécsben tanultak, és többük előtt is fényes jövő állt volna, ha nem jön közbe a Szabadságharc. Elismert publikációkat írtak, és a kor élmezőibe tartoztak.

A Szabadságharcban pedig bőségesen gyakorlatozhattak. Gaál Gusztáv még egy könyvet is írt a Honvédápolók szakszerű kiképzéséről címmel, melynek köszönhetően indult meg később a magyar ápolónőképzés.

Ezeket a magasan képzett úriembereket nagyon szívesen látta az Oszmán Birodalom, és nagyon jólfizető állásokat ajánlott már az 1830-as évektől kezdve. Úgy hírlik, hogy már egy ötéves szerződés esetén is több pénzt kereshetett az illető, mint máshol egész életében. De még ennek ellenére is nagyon kevesen akartak dolgozni a roppant elavult környezetben. Viszont az osztrákok folyamatosan követelték az emigráns magyar honvéd orvosok kiadatását. Így nekik nem volt más választásuk, mint beállni az Oszmán Birodalomba.

Általában két lehetőség állt előtt. Vagy folytatják a katonaorvosi pályájukat, vagy beállnak tanítani. A már említett Gaál Gusztáv az isztambuli Orvosi Akadémiára került, ami az egyik legmegbecsültebb állás volt. Ide még Bécsből is jelentkeztek. Amikor az osztrákok megtudták, hogy egy magyar emigráns foglalta el a helyüket, akkor diplomáciai nyomással eltávolították. Gaál Gusztáv a mai Szíriába került, Kmetty György mellé. A Krími háború után visszafoglalta az akadémiai helyét. Hamarosan a török főváros legkeresettebb orvosa lett, a korszerű belgyógyászati szemlélet megteremtője volt a török orvosképzésben.

A magyar katonai orvosokat is nagy becsben tartották. Általában a helyi katonai kórház igazgatója, vagy ahhoz nagyon közeli pozíciót töltöttek be.

De olyan is volt, aki méregkeverő lett, és Abdülmedzsid szultánt vonta ki a forgalomból. De az utódja, Abdülaziz inkább biztosra ment, és ő pedig a magyar orvost tüntette el. Az orvosokról részletes információt találunk ebben a forrásban.

Mindenképpen meg kell említeni, hogy nagyon sok magyar nyitott éttermet, vagy sörfőzdét. Ez pedig, ismerve a törökök hozzáállását az evéshez, egész bizonyosan hozzájárult az általános jóléthez.

A magyar emigránsok leszármazottjait egyáltalán nem lehet nyomon követni. Csak 1-1 homály utalás alapján gondolhatjuk, hogy valamelyik őse az 1848/49-es Szabadságharc menekültje lehetett. A legtöbb magyar elszegényedett, így ha maradtak is utódok, senki nem tartotta érdemesnek feljegyezni.

A Nusaybin falu magyarjairól már írtunk. És úgy hírlik, hogy magyar leszármazott a századforduló leghíresebb költőnője, és Enver pasa is (ő vezette az Ifjútörök mozgalmat, ami a szultánus megdöntetésével járt, és egyben Atatürk ellenfele is volt).

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Az 1848/49-es Szabadságharc menekültjei Törökországban - 4. rész, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .