A 8. évem

Immár 8 év telt el azóta, hogy kiköltöztem Isztambulba.

Ez lassan a harmada lesz annak az időnek, amit Budapesten töltöttem.

Lássuk, mi minden változott ennyi idő alatt!

8 év, és már fel sem tűnik az olyan apróság, minthogy szembe megyek be az egyirányú utcába. Ez már teljesen természetes.

Talán a vezetés az, amiben leginkább otthonosan mozgok. De legalábbis ugyan úgy megbotránkoztatom vele a törököket, mint a magyarokat.

Azt mondják, a vezetés az, amibe leghamarabb a magyarok belejönnek. Mások viszont azt mondják, hogy a magyarok itt úgy elengedik magukat, hogy attól már a törökök is rémüldöznek…

Más területeken is sikerült beleolvadni a környezetbe. Sőt! Még túlszárnyalni is azt!

Leginkább szembetűnő, hogy nem sikerül Isztambulban eltévedni. Pedig néha még direkt próbálkozom is vele! Miközben a környező törökök még mindig elvesznek a saját városukba. Oké, mondjuk a digitális térkép, GPS és navigáció sokat segít. Kivéve persze, ha olyan utcát keresünk, ami minden kerületben megtalálható. És még abból is mind a 3-4 fajta: út, utca, lejtő, zsákutca. Mert akkor nem egyszerű kibogarászni, melyikbe is akarunk elmenni.

Itt, ezen a ponton eléggé el vagyunk átkozva, mert az összes nemzetközi térkép program az irányító számok alapján működik. Ezt pedig a törökök egyáltalán nem használják. Az utcánkban pl. senki se tudja, mi az irányító számunk. De még a postás se… Ha viszont a térképbe beírom azt, hogy pitypang utca, akkor mindjárt 40 darabot talál. Majd ezekből kell kibogozni, hogy melyikbe is akarunk menni.

Bár időnként még ennél is bonyolultabb a helyzet. Egy ismerőst akarunk meglátogatni, és kérdeztük, hogy hol lakik. Mondta is: a 12/b-ben! Nagy segítség volt, köszönjük! És európai, vagy ázsiai oldal? Csakhogy ne kelljen az összes 12/b-t végigcsöngetni..

Ebből a nem-eltévedésből sikerült egy egészen jó kis elismerést kiváltanom. Egyúttal én lettem a helyi közlekedési híradó is. Mindig tőlem kérdezik, merre érdemes menni, hogy elkerüljék a dugókat.

A többi területen is úgy érzem, ennyi idő alatt csak sikerült már beilleszkednem: a péknél, ha kérek egy kenyeret, akkor nem fog krumplit adni helyette, meg ilyenek. Mégis, azért még nagyon sok helyen eljátsszuk azt, ahogy mivel külföldi vagyok, akkor angolul beszélnek hozzám.

Ez nagyon jó móka lenne, ha az illető legalább alapszinten tudna angolul. Ráadásul a beszélgetés közben az illető megpróbál ráhangolódni az idegen nyelvre, minek utána azt se érti meg, ha törökül beszélek.

Meg persze mindig eljátszik a szokásos „a magyar meg a török testvér nyelv, zsebemben sok kicsi alma van, stb..” játékot. Hihetetlen, hogy ez a téma nem tud kimerülni!

De még mindig jobb, mint azok a kérdések, hogy Magyarországon milyen nyelven beszélnek? Oroszul? Amerikaiul? (????) Németül? Nem, nem magyarul! Az meg milyen nyelv? Olyan, mint a török! Figyelj! Zsebemben sok kicsi alma van!… -és máris sínen vagyunk.

Ezek a dolgok egyébként jól mutatják, hogy valahol én mindig külföldi maradok.

Viszont amit észrevettem, hogy eltűnt a Á, Magyarország! Puskás! Ilyet ma már nem hallani..

Összességében a nyelvvel már nincsenek gondjaim. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne mit tanulnom. Sőt! Bőven van még.

Csak éppen a mindennapok leegyszerűsödtek. Nem tanítok alternatív matekot, így azon a téren megtanult kb. 8 szó bőven elegendő. Talán majd ha a gyerekek tanulják a törteket, meg az integrálást, akkor ez a terület is fejlődésnek indul.

Viszont büszkén mondhatom, hogy tűzoltó autókból, és felszerelésekből nagyon bő szókincset sikerült összeszedni. Ezt a tűzoltó parancsnok is megjegyezte. Ebben jobb vagyok, mint az átlagos török!

Ugyan ez igaz a kukás autókra (kimondottan a szippantós kocsikra). Ott is rengeteg török szót sikerült felszednem. Melyek talán a mindennapokban nem hasznosak, de a gyerek szocializálásban azért rengeteget segítettek.

Lássuk, mivel nincs még problémám.

Az adminisztrációval. Ezzel mostanában tényleg nincsen problémám. Mostanában nagyon nem kell hivatalokba járogatnom. Mintha azáltal, hogy meglett az állampolgárságom, nyugi kategóriába kerültem. Egyedül Imi születésénél volt egy 5 perces beugróm az önkormányzat helyi irodájába. De ez is olyan egyszerűen ment, hogy erősen gondolkoztam, hogy visszamegyek még egy körre..

Lássunk azért egy negatívumot is. Mi hiányzik?

Természetesen a szalonna. Bár enélkül még csak-csak elvagyok. De a sajtokkal már nagyobb bajban vagyok. Mert annyira mindenhol azt a néhány fajtát lehet csak kapni. Ami majdnem olyan, mint otthon, de pont nem annyira olyan, mint otthon. Hiába megyek el a sajtboltba, nincs választék…

Még inkább megdöbbentő, hogy elmegyünk az ország másik végére, és ugyan azt az isztambuli csomagolású sajtot, tejet, szalámit, stb.. lehet venni, mint a sarki boltba. Ez azért rettentő kiábrándító…

Így most ennyi jutott eszembe. Természetesen, mint minden évben ilyenkor, most is szívesen várom a kérdéseket! 🙂