Átálltunk a Moszkvai időre

… és vidd hírül a gyauroknak, hogy ők eddig is az oroszlánbátorságú török nép mögött kullogtak 1 órával.
De most, midőn a hitetlenek ingatag szövetsége visszafele mén az időben, az éleslátású nép csak előre halad. És nem vacakol azzal, hogy az ördögrágta órát össze-vissza állítgassa. Még ha a sátánette összes elektronikus rendszer csuklani is fog e miatt. Népünk nem ijed meg!

És immár 2 órával lesz e fényességes nemzet a nyugati elmaradás előtt!!!

Majd pedig 2050-re lehagyjuk azokat a hülye kínaiakat is!…

És megtörtént az, ami nem történt meg! Idén, a megszokottal ellentétben, nem állítottuk vissza az órákat Törökországban. Maradt a nyári idő. És az áramspórolás nevében mindjárt indítottunk egy áramszünettel!

Bár tegyük hozzá, hogy a megszokott az utóbbi években kezdett ritka lenni. Nem egy alkalommal (hanem kettő) volt kisebb macera az óra átállással, ami miatt az emberek valószínűleg megunták a játszadozást. Így most, és mindörökre (de legalábbis dec. 31-ig biztosan) megszűnt az óraállítgatás Törökországban.

Hivatalosan tehát folytatódik a nyári idő. Folytatódik a nyár. Az, hogy lassan megérkezik a hóvihar (jelenleg 9 fok van), még nem zavarhatja meg azt a tényt, hogy továbbra is tart a napsütéses nyár.

Formailag mindez azt jelenti, hogy Isztambul a korábbi UTC+2-ről áttért az UTC+3-ra. Ha pontosabbak akarunk lenni, akkor továbbra is az UTC+2-ben van, csak éppen marad a DST (daylight saving time – nyári idő). Erre kellene állítani az összes elektronikus rendszert. Persze hogyha azok hagynák…

Szerencsére a bejelentés, hogy elmarad az óra átállás elég későn érkezett. Így a legtöbb rendszernek esélye sincs, hogy normálisan kezelje az ügyet. Így a legtöbb helyen a moszkvai időre kellett átkapcsolni, ami szintén UTC+3, és nem tartalmazza a nyári időszámítást (és közben reméljük, hogy maga a rendszer nem fog ezentúl oroszul társalogni).

Átállás az új időzónára
Átállás az új időzónára

Csak az a baj, hogy ez így nem teljesen jó. Mert ezzel együtt azt is meg kell mondani a rendszernek, hogy mi mostantól nem tartozunk a török rendszerhez. Ez lényegében csak egy apróság, csak furcsán néz ki. Meg nem így kellene működnie.

A megoldás az lenne, ha központilag állna át a rendszer UTC+2-ről UTC+3-ra. Mert ha lecsatlakozunk a hálózatról, annak a végén mindig lesznek következményei. Pl. innentől a telefon nem lesz képes az időzónák átlépését követni.

Szerencsére a Microsoft ki is adott egy frissítést a Windows Vista, 7, 8, és 10-es operációs rendszerekhez és a 2008-as és 2012-es szerverekhez. A 10-estől eltérő rendszerekhez a KB3192321-es frissítést kell telepíteni (itt található). Míg a 10-es esetében a Microsoft ajánlása, hogy mindenki keresse meg magának ebben a kupacban. Valószínűleg egyébként ebben a KB3194798-asban van, de csakazért sem mondják meg (én viszont jobb vagyok, mint a Microsoft, hehehe).

Javaslat, hogy futtassatok le minden frissítést, aztán reménykedjetek, hogy nem lesz a gépetek rosszabb (valójában lesz, mert az egyik ilyen frissítést után a Win10-ek nem voltak hajlandóak a Win7-el szóba állni).

Windows 10, ahol Isztambul már az UTC+3-ban van.
Windows 10, ahol Isztambul már az UTC+3-ban van.

Érdekesség, hogy a Microsoft már 2011-ben kiadott egy hotfix-et KB2523087 kóddal. Ezzel külön szedte Isztambult és Athént, amelyek korábban együtt szerepeltek. Ezek után már a törökök úgy variálhattak az órákkal, ahogy csak kedvük tartotta.

Mindeközben az Apple vonalon: Itt is történt egy frissítés, csak erről ugye nem szól senki semmit. Az úgy nem lenne apple-s, ha mindenféle technikai dolgokat kezdenének beszélni..

A móka inkább a telefonok területén van.

Itt nemcsak, hogy ezernél is több (főleg elavult) operációs rendszerek vannak, amelyeket a kutya se akar naprakészen tartani. Itt ugyan azt kellene megcsinálni, mint a Windows és a Macintosh esetében: Isztambult külön időzónaként fel kell venni a listába. Ez az, ami valószínűleg nem fog megtörténni.

Ezzel együtt úgy tűnik, hogy még a mobil szolgáltatók sem találták ki az elmúlt egy hónap alatt, hogy mit is kellene csinálni. A telefonok nagy része vasárnap hajnalban átállt a nemlétező téli időszámításra. Ezzel nagy meglepetést okoztak miden olyan embernek, aki időre akart odaérni valahova. Szerencsére a külföldieket leszámítva, csak 1-2 ilyen elvetemült alak található Törökországban. Így semmilyen fennakadás nem keletkezett.

Majd többen jelezték, hogy hétfőn reggel a telefonjuk egyszerűen a másik irányba állt át. Ott UTC+3 helyett most UTC+1 van. Úgyhogy jól elvagyunk…

De a számítógépek, és a telefonok olyan dolgok, amikbe az ember végül kézzel (csavarhúzóval, bakanccsal vagy baltával) bele tud nyúlni. Sokkal mókásabb lesz a városban mindenhol fellelhető olyan órák megbütykölése, amelyek szintén a hálózathoz kapcsolódnak. Ilyenek, mint a parkoló órák, a dzsámik órái, pályaudvarok órái. Meg azok, amelyeket egyszer valaki felragasztott jó magasra, és azóta se mer senki hozzányúlni, mert félnek, hogy leesik.

Tehát ha a városban látunk egy órát, akkor az vagy a pontos időt mutatja…vagy nem. Én segítségképpen elhelyeztem ide, és a blog sarkába egy órát, ami biztosan a jó időt mutatja

Legalábbis reméljük.

A török kormány szerint ezzel a nem-átállással 800 millió-1 milliárd kWh mennyiségű energiát tud megtakarítani, csak a nyári hónapok alatt. Míg a magyar kormány szerinte pedig a téli időszámítással, a téli hónapok alatt 100-120 ezer GWh-t lehet megspórolni.

A könnyebb összehasonlítás érdekében:
1 GWh = 1.000.000 kWh.
1.000 GWh = 100.000.000.000 kWh (száz-milliárd)

Ez alapján a heted-nyolcad akkora Magyarország a téli hónapok alatt több energiát spórol, mint Törökország a nyár alatt (vagy hibásak a források (magyar forrástörök forrás), vagy a számítások).
Persze tegyük hozzá, hogy pl. Isztambulban teljesen mindegy, hogy nappal van, vagy este, mert állandóan pörögnek a villanyórák. Míg vidéken a tehenek nem érdeklik, hogy éppen hány óra van. Tehát ezeken a helyeket nem igazán befolyásolja az óra állítgatása.

További érdekesség, hogy nemcsak az elektromos-digitális rendszereknél kell odafigyelni. A muszlim hívőknek minden év elején készül egy speciális naptár, amiben az adott napra és helyre kiszámolták az ima időpontjait (az Iszlámban ez a nap állása alapján határozzák meg, így az időpontok nagyon változatosak). Mikor ez a kalendárium készült, akkor még szó sem volt arról, hogy az órát nem állítgatjuk többet. Így ott október 31.-e után 1 órát hozza kell adni minden időponthoz.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Átálltunk a Moszkvai időre, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

9 Replies to “Átálltunk a Moszkvai időre

          1. Mea culpa! Szerda lévén most látom, hogy az óra nap jelzése automatikus 3 betűs kijelzése (piros) tévesztett meg.

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
            1. Jah, hogy ott!
              Az amúgy sem az én saram… 😀
              Ha jól tudom kínaiak fordították ó-görög nyelvről… csoda, hogy egyáltalán latin betűkkel írták…

              Amúgy az átállás nem megy ám zökkenőmentesen… Nagy örömömre a Google naptárban is megjelent az Istanbul+3, de az androidos programban még EET+2-t mutat. Az összes találkozó, amit a PC-n írok bele a naptárba, 1 órával később jelenik meg a telefonon.
              Persze lehetne rosszabb is… pl, hogy éjszaka szól, hogy ideje levinni a szemetet..

              VN:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  1. :)))) Nagyon jo volt a poszt….kulonosen a bekezdes.
    Mas… egy par honapja nem kapok ertesitest az uj posztokrol…vajon mi tortent?
    Udvozlettel.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Köszönjük!

      A WordPress készítői szerint a hiba nálam van, nem náluk. Merthogy én piszkáltam bele valamibe.
      Ami talán igaz is lehetne, ha lett volna időm bármit is piszkálgatni. Az egyik frissítés óta vannak a problémák.
      Nemcsak a sima értesítés nem működik, hanem semelyik sem. Így én sem kapok üzenetet, ha új hozzászólás érkezik.

      De azért nem keseredtünk el (túlságosan). Majd egyszer belepiszkálok a rendszerbe, hátha sikerül megszerelnem. Ha éppen egy nagy fekete v. fehér üres lapot fogtok látni, akkor éppen a rendszert piszkálom…csak nem jó helyen.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Hozzászólás a(z) Brigitte bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .