2016. november 12-én (szombaton) 14:00-kor Dr. Major Balázs tart előadást a Közel-Keleten található kereszteskori lovagvárakról.
Helyszín: Isztambuli Magyar Intézet.
İmrahor Cd. 23. Polat Ofis, B blok. Kâğithane, Isztambul
Az előadást Dr. Major Balázs régész, történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének vezetője tartja.
Ő maga folyamatosan jár az előadásban szereplő két helyszínre, a Margat (al-Marqab – Őrhely) és a Krak des Chevaliers (Qalʿat al-Ḥosn – A Homsz folyó erődje) erődökbe. Mindkét vár a keresztes lovagok máig fennmaradt legfontosabb védműveinek számítanak. Mára alig néhány marad.
Dr. Major Balázs, és csapta elsősorban a Margat lovagvárban végzi az elismert régészeti munkákat, immár több, mint 15 éve. De e mellett, a másik lovagvár, a Krak des Chevaliers munkálataiba is besegít. Főleg azután, hogy azt a többi külföldi régész elhagyta.
A helyszín ugyanis Szíria, ahol jelenleg polgárháború zajlik. És azért, mert egy vár történelmi jellegű, még nem fogja a háború elkerülni. Így előfordul, hogy munka közben fegyverropogás, és bombák becsapódását lehet hallani. Sőt! Már a rakéta is csapódott a várba.
Mégis, a magyar csapat (Szíriai-Magyar Régészeti Misszió (SHAM)) kitart (Facebook oldaluk itt), mert nagyon különleges leleteket találtak egy egyébként is nagyon különleges várba. Ráadásul munkájuk nagyon elismert. 2007-ben koncesszióba kapták a Margat vára, ami kizárólagos feltárási jogot jelent.
A lovagvárat pedig részben a magyarok építették. Pontosabban magyar pénzből újították fel, már a keresztes hadjáratok idején. 1218 januárjában II András hazefeletartott, amikor Margat várában pihent meg. A vár (és annak elhelyezkedése) annyira megtetszett neki, hogy hatalmas évjáradékot adományozott a sójövedelméből. Minden év húsvét idején 100 márkát küldetett, ezüstpénzben.
Margat lovagvára pedig bővelkedik az érdekességekben. Különleges ikonográfiát, és az akkori kor nagyon modern közműhálózatát találták meg. Ez utóbbi még ma is működik (bezzeg, ha ma hívunk egy vízvezetékszerelőt!).
Tehát az előadás minden szempontból roppant érdekesnek ígérkezik. Aki teheti, jöjjön el 2016. november 12-én, isztambuli idő szerint délután 2 órára a Magyar Intézetbe.
Kereszteskori lovagvárak előadás lesz az Isztambuli Magyar Intézetben,- Bartók Béla emlékhét Isztambulban - 2015. február 23 – 28. (1.000)
- Szent Piroska és a Pantokrator előadás az Isztambuli Magyar Intézetben (1.000)
- Karaoké parti az Isztambuli Magyar Intézetben - 2017. február 4-én (0.778)
- Ankarai Magyar Napok - 2014. október 21. és 25. között (0.222)
- A 33. Isztambuli Nemzetközi könyvvásár és a díszvendég Magyarország (0.222)
- Indul a magyar nyelvoktatás az isztambuli Magyar Kulturális Intézetben (RANDOM - 0.222)