Tavaly megkockáztattuk, hogy Atatürk halálának évfordulóját élőben közvetítsük. Ez végül is elég egyszerű: csak egy mobil telefon, és egy működő internet szükséges hozzá.
Éééééés sikerül! Ééééés jó lett! Ééééés mindenki látta (10 fő)! Ééééésss…
… utána elhagytuk…
1 hónapunk volt rá, hogy valamit kezdjünk a videóval. De elfelejtettük, így végül törlésre került…
Jó, nem az évszázad felvétele volt, meg egyebek. De azért kár.
Az idén újra próbálkozunk! Ezúttal nehezített körülmények között: a levegőből fogunk jelentkezni!
Hacsak nem lesz túl nagy a szél… mert akkor a fák, vagy a halak közül közvetítünk.
Tavaly nagyon készültünk az élő közvetítésre. Miután pedig lezajlott, 1-2 hét múlva a YouTube bejelentette, hogy már nála is bárki indíthat élő közvetítést. Igaz, a program még csak béta verzió volt, de ez az elmúlt 1 évben sem változott.
Azóta pedig már a Facebook, Twitter (Periscope), meg ki tudja még kicsoda-micsoda is elindította a saját élő videóját. Ezek közül egyik-másik (pl. YouTube, Facebook) bekerült a drón programjába is. Azaz élőben lehet nézni, ahogy valaki más a drónnal bűvészkedik, vagy éppen neki megy a falnak.
Nosza rajta, ebbe mi is beszállunk! Úgyis elég nagy kupi van a YouTube táján, itt is rendet kell rakni. A régi videók már maradnak, ahol vannak, de az újat mostantól az isztambul.info csatornájába fognak bekerülni. Ez most jelenleg üres. De majd csinálok kategóriákat, mint vezetés, ünnepek, repülés, macskák, stb…
Így az élő adás is ott lesz archívumban.
Élőben pedig elvileg ő lesz majd: link a videóhoz – Ha nagy feketeséget látsz, akkor kattints valahova, hátha találsz egy másik feketeséget, ami talán nem lesz fekete.. de valahol ott lesz az élő adás is… talán.
Egy-két teszten már túl vagyunk, de nem mondom, hogy gördülékeny lesz majd. Kezdve azzal, hogy az élő adást nem engedi a Google beágyazni. Így a linken kell próbálkozni. De azt hiszem, hogy ez túlélhető.
Másrészt meg nem biztos, hogy ott lesz a videó, ahol várjuk.
No de bármi is történjék, sikeres repülés után mindenképpen fenn lesz a videó.
Jah igen… sikeres repülés…
Jelenleg kellemes meleg idő van. Ordas nagy széllel. A meteorológia szerint holnap reggel 6 és 11 óra között a szél teljesen eláll, és beköszönt a szélcsend. Valamikor 6, és 11 között. Ez lehet 6:05 is. Meg 10:58 is.
Annyi reményünk van, hogy a megemlékezés 9:05-kor van. Isztambuli idő szerint. Ez nálatok, Magyarországon az idén 7:05-öt jelent. Így készüljetek. Angliában (ilyet már nem merek leírni, hogy Egyesült Királyság, mert mire befejezem az írást, valaki megint kilép-belép valahova-valahonnan) 6:05 lesz ilyenkor. Míg Kirimatiban már este 20:05 lesz.
Nekem eddigre ki kell érnem a helyszínre, összerakni a drónt, és még az élő videót is el kell indítani. Túl korán nem tudok menni, mert az Árpit el fel kell tenni az iskolabuszra. Meg egyébként is, a drón max 22 percet tud a levegőben várakozni.
A dolog érdekessége majd az lesz, hogy a drón csak videót vesz fel, hangot nem. Ez abból a szempontból nem baj, hogy az egész úgy hangzana, mintha 1000 mérges darazsat zártunk volna össze. A mostani élő közvetítésnek viszont mégis lesz hangja. Mégpedig az, amit a telefon fog felvenni.
Tehát a kép majd valahonnan a levegőből fog érkezni. Míg a hang meg.. valahonnan a földről. Benne az összes gombnyomkodással, és a járókelők kérdezősködéseivel. Csupa izgalom vár ránk! 🙂
De legalább nincs légtérzár! Egyenlőre…
Van egy Twitter fiókunk is. Itt fogom jelezni, ha sikerült a felszállás, és elindult a videó is. Aztán lehet, hogy twitterezés közben egy fát is megnézünk közelebbről. Ugyebár nemcsak vezetés, hanem repülőzés közben sem szabad a mobiltelefonnal játszani. Hacsak nem ezzel akarjuk a sirályokat elijeszteni..
Mindezzel együtt holnap a szokottól eltérő bejegyzés várható. Inkább délután-este fele nézzetek fel a blogra. Addigra megpróbálom a videót, meg a friss képeket is felgyömöszölni.
Holnap élőben és a levegőből jelentkezünk, Isztambulból! (?),- Irány a felhők közé! (1.000)
- Első repülések (1.000)
- Repülni nem könnyű (1.000)
- Repkedés Kastamonuban (1.000)
- Az első éles bevetés (1.000)
- Mahyâ a levegőből (RANDOM - 1.000)
Onbir kedi az ötletért!! Süper olacak! És az a legjobb,hogy ebből egy folyamat lesz,nem csak az Atatürk megemlékezés! Már a street view is egy csoda számomra,és ezután még rájönnek a videók is!