A rómaiakat a bizánciak követték.

Amikor a rómaiakból bizánciak lettek, annak nem voltak látványos jelei. Ellentétben a korábbi évezredekkel. Pl. amikor Nagy Sándor Anatóliában járt, akkor füsttel jelzett mindenkinek, hogy az már az ő területe. Mivel sok éghetőt nem talált, jobb híján a falvakat gyújtotta fel. Így pedig aki korábban perzsa volt, az hirtelen görög lett. Persze nem mindig, volt amikor az uraságot karddal kellett hozzá bökdösni. De mindenesetre eléggé jól láthatóan kiderült, hogy a dolgok megváltoztak.

A Római Birodalom szakadásánál, majd a Nyugati-Római Birodalom bukásának nem voltak ilyen eredménye Anatóliában. Az események messze zajlottak. Kit érdekelt, hogy Rómát felgyújtották a barbárok? Pár évszázada még Néró gyújtotta fel… Ez bizonyára valami itáliai szokás. Nem akarnak a nappali újrafestésével vacakolni, inkább rágyújtják a fél várost…

Nem mellesleg a váltás csak a történelemkönyvek lapjain történt ennyire élesen. Maguk a bizánciak nem is nevezték magukat bizánciaknak. Hanem rómaiaknak. És annak ellenére, hogy Itáliát minden arrajáró turista feldúlta, Anatóliából nézve a Római Birodalom élete ment tovább. A főváros, amit ők Új Rómának hívtak (ma Isztambul), sértetlenül áll. Nem volt nagy különbség, hogy Gallia veszett el, vagy Itália.

A császár is megvolt. A bizánci császárok magukat római császárnak* tekintették. Ahogyan mindenki más is Európában. Az akkori korban Bizánc minden szempontból a Római Birodalom továbbélésének számított. A VII. században a birodalomban a görög lett a hivatalos nyelv. Ez szakítást jelentett a múlttal. Amolyan megújulást. De ettől még a lakosság továbbra is rómainak tekintette magát. És ettől még nem lett a lakosság sem színgörög. A birodalom továbbra is nagyon vegyes összetételű volt.

Ettől a kortól kezdve a nevezi a külvilág a Bizánci Birodalmat Görög Római Birodalomnak. Isztambult pedig Görög Rómának.

*
Az évszázadok során sok kalamajka alakult ki a császári cím hordozásából. A név Julius Caesar nevéből alakult ki. Sok nyelvben az imperator szóból származik. A név nemcsak az uralkodót jelenti, mint pl. a király esetében. Hanem a legfőbb hatalom birtokosát is. Ilyenből pedig csak egy lehet a világon. Sőt! Az egész univerzumban is.

Ezzel addig nem is volt gond, amíg csak a Római Birodalom létezett (és nem futottak össze a japánokkal, akiknek szintén volt legfelső uralkodójuk, mégha csak jóval később is). Sőt! Amikor a birodalom kettészakadt, akkor is még úgy-ahogy meg lehetett magyarázni: csak 1 uralkodó van, a másik csak trónbitorló/társuralkodó/kisegítő munkás/nyári diákmunkás/stb…

Viszont megjelent a Német-Római-Birodalom. Hasonlóan Bizánchoz, ők is a Római Birodalom örökösének tartották magukat. Ez már nem volt jó, hogy 2 Római Birodalom örökös van, és mindkettőnek legfelsőbb uralkodója, császára van. Ugyanis a császár a királyok felett is állt. Így elméletben mind a német-római, mind a bizánci császár utasíthatta volna a magyar királyt (ő viszont szerencsére nem volt alárendelve ezeknek a császároknak, a magyar uralkodó független volt).

A problémát azzal hidalták át, hogy azért a két Római Birodalom utódállam ahhoz mégiscsak messze van, hogy e miatt konkrétan hajba kapjanak. Elég volt, hogy kölcsönösen nem ismerték el a másik fele. Mindezt tovább segítette az is, hogy a két birodalomnak a vallása is egymással hadban állt.

De voltak olyan időszakok, amikor ez a nézeteltérés jól jött. Pl, amikor szemet hunytak azon, ahogy Velence a hitetlen, trónbitorló Bizáncot kifossza.

A dolgok akkor kezdtek igazán izgalmasak lenni, amikor a Bizánci Birodalom darabokra hullott. Ekkor már a többi utódállam uralkodói is mind-mind római császárnak neveztette magát. Ez pedig már elég ok volt, hogy egymást kaszabolják. De aztán jöttek a törökök, ők pedig mindenkit lekaszaboltak.

Miután pedig a Bizánci Birodalom végleg elbukott, akkor még voltak utódállamok (Moreai Despotátus a peloponnészoszon, és a Trapezunti Császárság), akik szintén Római Birodalom örökösének nevezték magukat.

Viszont Konstantinápoly elfoglalásával megszűnt a vallási központ is. Nagy kérdés, hogy mi legyen ezek után az Ortodox hívőkkel, akik így pásztor nélkül maradtak. Róma mégsem veheti be őket (bár nagyon szerette volna), ott volt viszont Moszkva, mint az egyetlen komoly hatalom, ahol szintén az Ortodox volt az államvallás. Ők pedig vállalták, hogy átveszik a hívők vezetésének a szerepét.

Így Moszkva lett a 3. Róma. Magukat a Római Birodalom örökösének tekintették egészen a XX. század elejéig. Az uralkodót pedig szintén császárnak, oroszul cárnak hívták. Később ez jó okot adott 1-2 háborúra (persze valójában egyik sem a hívők miatt robbant ki, de jó ötlet volt rájuk fogni).

A törökök viszont azt mondták, hogy ők foglalták el Isztambult, azaz egyedül nekik van joguk a császári címet használni, és ők az igazi örökösei a Római Birodalomnak. Magukat pedig rum (Róma) uralkodónak tekintettél.

A Bizánc név valójában egyáltalán nem létezett abban a korban, amikor a Bizánci Birodalom még a térképen volt. Ezt csak több, mint száz évvel Konstantinápoly elfoglalása után használták először. Mégpedig 1557-ben egy német történetíró, Hieronymus Wolf. Ő írt egy könyvet, és szerette volna egyértelműen megkülönböztetni a keleti és a nyugati birodalmakat. A Bizánc nevet utoljára a görögök használták Konstantinápolyra. Mint már érintettük, hogy a bizánci emberek magukra rómaiként tekintettek.

A középkorban a Bizánc névnek nem is volt kellemes jelentése. Sőt! Ha valakit bizáncinak neveztek, akkor azt nagyon lenézték. Ugyanis a Bizánci birodalom emberi ilyen férfiatlan dolgokat cselekedtek, mint késsel-villával ettek, udvariasak voltak, illedelmesen beszéltek. Sőt! Még az ördögtőlvaló fürdés nevezetű rémtettet is gyakran alkalmazták. Hetente akár többször is (a törökök is hamamokba jártak, hogy tiszták legyenek – egyértelmű, hogy a sátánnal cimborálnak)!!!

Egy igazi férfi ilyet nem csinál. Csak a puhány bizánciak.

A XVII. századra azért kiderült, hogy pl. a fürdés nem olyan rossz dolog, és nemcsak a szappangyárak lobbija. Ahogyan az udvarias viselkedés sem tartozott többé a kislányos tulajdonságok közé. Egy-két bátrabb férfi pedig még a villát is kipróbálta! Mármint nem a másik hátába döfte, hanem a krumpliba.
Ekkor ki kellett találni valami, amiért mégis lehet nézni a Bizánci Birodalmat, és így a bizánci jelzőt is. Ez a szó a furmányos ármányt, a hátbaszúrást, és a hasonló cselszövést jelentette. Mivel a bizánciak ezzel gyakran éltek (tényleg művészi fokra emelték az intrikákat, hiszen házon belül is sokat gyakorolták). Az egyetlen gond csak az volt ezzel a kijelentéssel, hogy ebben Európa sem különbözött.

Most így eléggé hátulról ugrottunk bele a történetbe. De szükség volt, hogy értsük, Anatóliában nem volt látványos átalakulása a Római Birodalomnak. A Nyugat-Római Birodalom bukása nem változtatta meg a mindennapok életét: a tehenet ugyan úgy meg kellett fejni; a búzát ugyan úgy le kellett aratni, meg kellett őrölni; az eretneket ugyan úgy máglyára kellett hajítani; és az aktuális uralkodót ugyan úgy hátba kellett szúrni. Mindenkinek megvolt a maga munkája. Senki nem ért rá azzal foglalkozni, hogy holmi germánok, hunok, gótok, Róma városából szülinapi tortát gyártanak. Anatóliának is megvoltak a maguk ellenségei.

De Bizánc története ennél kicsit korábban kezdődik. 330-ban (ez már időszámításunk szerint) Nagy Konstantinnak elege lett Rómából, a székhelyét az akkori  Büzantionba helyezte át. Ezt a várost hívták később úgy, hogy Konstantin városa, azaz Konstantinápoly. Eddigre már a Római Birodalom befejezte a hódításait. És bár aprítani való barbárok bőségesen érkeztek, nem kellett a határig elgyalogolnia annak, aki kardot akart használni. Otthon is bőségesen lehetett csatározni.

Egyik ilyen csatának az eredménye lett az, hogy Konstantin átköltöztette a birodalom központját a Boszporusz partjára. 395-ben pedig egy hasonló veszekedés végződött a birodalom végleges kettéválásával.

Ez pedig Bizáncnak kedvezett. A keleti oldal eddigre többségében stabilizálódott, és gazdag volt. Olyan területek is tartoztak hozzá, mint pl. Egyiptom, ami búzával látta el a birodalmat.

Mindeközben pedig a nyugati rész folyamatos támadásoknak volt kitéve. 476-ban nem bírta tovább, teljesen összeomlott.

A keleti oldalnak kisebb területre kellett koncentrálnia, így erősebb tudott lenni. Viszonylag béke volt, és bőséges tartalékokkal rendelkezett. Így minden esélye megvolt, hogy egy új nagyhatalom szülessen belőle.

Ezt az előnyt kezdetben ki tudták használni. A birodalom területét növelték, még Rómát is elfoglalták egyszer (de végül csak kifosztották)!  I. Justinianus sok belső fejlesztést, modernizációt hajtott végre. Az AyaSofya-t is ebben az időszakban építették.

De alapvetően nem sikerült a római örökséget levetkőznie. A modernizációk nem voltak elégségesek. Az állandó politikai belharc… nos állandó volt. De ez ellen a sarki méreg és bicska árus nem panaszkodott. És idővel megjelentek a szomszédok is. A birodalom pedig szépen-lassan fogyatkozott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy öregedett.

Volt egy halvány és igencsak érdekes lehetőség a megfiatalodásra. 1373-ban egy alkalommal a bizánciak a törököktől kértek segítséget. Igaz, a bizánciak ellen, de ilyen apróságon senki sem akadt fen akkoriban. Egy hatalomátvétel zajlott, melyben a bizánci és az oszmán örökös fogott össze. Ha sikerrel jár, akkor akár az Oszmán és a Bizánci birodalom szövetkezhetett volna. De a lázadást mind a bizánciak, mind a törökök leverték, az apák pedig idegesek voltak.

A Bizánci Birodalom végül két részben bukott el. Elsőnek 1203-ban a IV. Keresztes hadjárat katonái velencei segítséggel eltévedtek. A Szent Föld helyett pedig Konstantinápolyt szabadították fel. Ez annyira megviselte a birodalmat, hogy darabokra hullott.

Kb. 60 évig állt ebben az állapotban, mikor a kereszteseket végre kiverték a városból, a birodalom darabjait úgy-ahogy sikerült összerakni. De túlságosan legyengült, miközben az oszmánok túlságosan megerősödtek. 1453-ban a teljes török sereg körbezárta a várost, és elfoglalta. Ezzel pedig a Bizánci Birodalom végleg megszűnt.

Bár maradt 1-2 utódállam, ami magát szintén Bizánc, pontosabban Róma örökösének vallotta. A törökök idővel őket is elfoglalták. Legtovább a Trapezunti Császárság bírta, mivel ők a világ végén birodalmoskodtak, és senkinek sem volt kedve odáig elmenni. Pláne fegyverrel! Végül 1461-ben őket is bekebelezték az oszmánok.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.5/10 (2 votes cast)
Anatólia történelme pisztáciahéjban - 4. rész, 8.5 out of 10 based on 2 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .