Anatólia sok mindennek az őshazája. Pl. búza, vaskohászat, kerék, pénz, stb…
Ehhez hasonlóan pedig sok ismert dolognak volt a központja is.
Ami viszont kevésbé ismert, hogy az ókori kalózoknak is az egyik fő központjuk volt. Kétezer évvel ezelőtt (a Római Birodalom előtt) egész kalózállamokat találhattunk Kis-Ázsia partvidékein.
A téma viszont nem egyszerű, mert az ókori felfogás szerint nehéz eldönteni, hogy ki is volt a kalóz.
1982-es ENSZ Tengeri Törvény Konvenciója kereken leírja, hogy mi számít kalózkodásnak: kalózkodás olyan erőszak, rablás, foglyul ejtés, amelyet a tengereken saját céljaira valamely magánhajó vagy repülőgép legénysége vagy utasai követnek el egy hajó vagy repülőgép fedélzetén lévő személyek, illetve tulajdon ellen.
De ez csak mondhatni, a XX. század végétől van így. Előtte a kalóz meghatározása merőben más volt. Lényegében mindenki kalóz volt, aki egy másik hajót (kikötőt, part menti várost) megtámadott, kifosztott, lányokat elrabolt. A nagyobb kérdés inkább az volt, hogy ki volt a főnök!
Ha ugyanis a félszermű, félkarú, féllábú papagájos úriember, akkor ő bizony minden szempontból kalóz volt. És a tevékenység is kalózkodásnak minősült. Ez az, amikor magán akcióról volt szó, ahol a zsákmányt a kalózok egymás között osztották el.
Amikor pedig egy ilyen kalózt fogtak el, akkor a hatóságok őt osztották el egymás között. De a darabolás helyett szerették, ha szem előtt van, így kiakasztották olyan helyre, ahol mindenki látja. Elrettentésképpen.
A középkorban ugyanis volt elég baja a tengerészeknek akkor is, ha se kalózzal, se viziszörnnyel nem találkoztak. És mivel ezen utóbbit nem lehetett megbüntetni (legalábbis senki se tudta még az óriás tintahalalt vagy Moby Dick-ek bíróság elé cibálni), így legalább a csontos-fekete-zászlós emberekkel bántak el.
Csakhogy nem mindenki volt valóban kalóz, aki annak mondta magát!
Ugyanis a kalózkodás nemcsak magán célra működhetett, hanem megrendelésre is! Ha valamelyik ország úgy érezte, hogy ideje lenne már egy másiknak keresztbe tenni (persze csak olyannak, amelyiknek van tengere, meg hajója is), akkor a sokféle eszköz közül választhatta a kalózokat is. Ők is félszeműek voltak, csontos zászlóval, mindennel, hiszen mégiscsak jól akartak kinézni a megbízójuk előtt. Meg foglaltak is, kaszaboltak, raboltak, gyújtogattak. Nem is beszélve a papagájról, mert anélkül nem kalóz a kalóz.
Nekik viszont papírjuk is volt a tevékenységükről, a megbízó uralkodó aláírásával, pecsétjével, mindennel. Így ha a bér-kalózokat elkapták, akkor őket se apró kockákra nem vágták, sem pedig zászlót nem csináltak belőlük. Egyedül a hajójuk számított kalózhajónak, és ő került börtönbe. A többiek pedig a háború szabályai szerint hadifoglyok lettek, és a szerint bántak velük: délutáni teázgatás, süteményevés, reggel meg egy kis ostorcsapkodás; majd megfelelő pénzért csomagba rakták őket, és hazaküldték.
Ez egy teljesen általános és elismert szokás volt, amiben senki semmilyen kivetnivalót nem talált. Legfeljebb azok, akiket a bérkalózok a tengerbe dobáltak.
Sőt! Egyik-másik nagyon is híres lett. Ilyen pl. a világhírű Francis Drake, aki hivatalosan is őfelsége kalózaként szolgálta a hazát. Mellékesen pedig amikor a spanyolok elől menekült, körbehajózta a világot (másodikként!), és hasonló olyan tudományos ismereteket szerzett, aminek a késő középkor (újkor) korszerű hajózása köszönhető. Róla nevezték el a Drake-átjárót is.
Tehát láthatjuk, hogy az egyébként megvetendő cselekedett mind a politikának, mind a tudománynak nagyon hasznos volt. Mai szemmel őt kalóz helyett inkább tengeri szuper ügynöknek hívnák.
A törököknek is van egy hasonló hősük, Hajreddin Barbarossa. Róla egy külön bejegyzés is készül.
Ezen a kétféle kalózkodáson kívül természetesen ott volt még a legális út is, mint hajófelgyújtási lehetőség. Ez pedig a nyílt csata. Ilyenkor mindenféle csinos színes zászlókkal (a csontos-fekete a ládában) felszerelt hajók rontanak egymásnak, vagy a parton álló békés bámészkodóknak. Majd jön a kaszabolás, rabolás, gyújtogatás, stb… hasonlóan az előbbi esetekhez. Nem ritkán a résztvevők is ugyan azok voltak. Csak éppen ezúttal előtte történt egy hadüzenet nevű bejelentés, és akkor már nyugodtan lehetett ember ölni, várost felgyújtani, stb…
Az ókorban a kalózok megítélése még összetettebb volt. A középkorra azért nagyjából összeállt az a néhány ország, amelyik a tengereket uralta, vagy csak randalírozott rajta. Ez eléggé behatárolta, hogy ki lehetett kalóz (svájci kalózról például nem hallani történeteket, pedig miket tudna mesélni: És akkor kidugta a boci fejét a Milka-felíratú lila tintahal a hullámok közül!). Az ókorban viszont a kereskedelem a Mediterránon zajlott. Ő pedig egy olyan vidék, ami leginkább sziklákból áll. Ezért is lehetett jó kis eldugott kikötőket építeni.
A sziklás partvidék roppant praktikus, ha az ember hajózni akar. Csak éppen a tüskés bokron kívül más nem nagyon nő meg.
Az itt élő emberek rendszerint a tengerből éltek. Halásztam, meg … hát halásztak. Lévén, hogy szinte minden tevékenységük a vízen zajlott, mindenkinek volt saját hajója (csónakja, vagy valamije, ami nem süllyedt el), és nagyon jól tudta azt kezelni. És persze volt egy baltája is, ha este a sötétben hazafele eltévedne, és a tüskés bokorban kötne ki.
Amikor viszont megunták a halat (vagy a halak unták meg őket, és mentek át máshova), akkor szomszédos szupermarket híján a szomszéd faluba hajóztak be, fosztották ki, gyújtották fel, stb.. De persze a nőket azért hazavitték, amiért otthon lett is nagy balhé. Nem egy anatóliai városállam, vagy birodalom úgy keletkezett, hogy otthon az asszony elhajtotta a férjét a frissen szerzett nőjével együtt. Így a férj és a harcostársai (szintén frissen szerzett nőkkel megrakva) kénytelenek voltak új helyen várost alapítani.
Ők magukat nem érezték érezték kalóznak. És semmi kivetnivalót nem találtak benne. Főleg, ha az említett szomszéd falu néhány éve pont őket látogatta meg. Ők akkor éhesen voltak, és volt fegyverük.
Hasonlókról számol be pl. Odüsszeusz is, amikor a tengereken hánykolódott, és elfogyott az élelmük. Ahogyan Nagy Sándor tengerészei is.
Ráadásul a megművelhető földek kicsi mérete és a számtalan hegy miatt Anatóliában igazán nehéz volt a kisebb városállamoknál nagyobbakat összehozni. Ők pedig, amikor megtámadták a szomszédjukat, vagy valamelyik nagyobb birodalmat, akkor azt harci helyzetnek, csatának nevezték. Ami ilyenkor magával vonzza a fosztogatást, gyújtogatást, darabolás és a nők elrablását.
A lényegi különbség akkor lett, amikor egy-egy ilyen állam inkább előnyösebbnek tartsa, hogy kalózkodjon, minthogy otthon művelje a földet (vagy akár saját magát). Ami ugye érthető, hiszen mennyivel izgalmasabb, nagyobb bevételt hoz. Nem mellékesen pedig tegye fel a kezét, aki kapálgatás közben talált már hazavihető szűz lányt!
Na ugye!
A büntető hadjáratok pedig nem voltak egyszerűek. Anatólia partvidéke a szárazföldön nehezen járható. Míg a tenger felől jól védhető. Veszély esetében pedig még mindig be lehet menekülni a tüskés bokrok közé, ami pedig jól éghető. Ha esetleg az ellenség katonái inkább a bokrokat választják a parancsnokuk kiabálása helyett.
Egy-egy kalózfalu, kalózváros felszámolása rengeteg erőforrást igényelt, mérsékelt sikerrel. Mert bár 1-1 kalóztanyát megsemmisíthettek, de mindet nem. Anatóliában pedig hemzsegtek a kalóz államok. Meg azok is, akik ideiglenesen békés polgárok voltak, és csak szökőévekben fosztogattak.
Egészen a Római Birodalomig kellett várni, akik i.e. 67-ben tudták véglegesen az anatóliai kalózokat eltüntetni. De még így is 258-ban a gótok megérkeztek, és mit látnak: Ez a hely egyszerűen kéri, hogy ide kalóz központot építsünk!