Anatóliai kalózok – 3. rész

Bár az anatóliai kalózok – ahogy ez a kalózoknál szokás – a maguk korában híresek voltak, mégis kevés dolog maradt fent róluk.

Ennek oka, hogy amikor egy kalózvárost, kalózbirodalmat sikerült felszámolni, akkor igyekeztek annak minden nyomát eltüntetni. Nehogy valakinek kedve legyen újra felépíteni, és újrakezdeni.

No de a kalózfalvak és a kalózbirodalmak okkal keletkeztek, és okkal nőttek akkorára, amekkorára. Ha az ok újra megjelent, akkor a kalózok is újra megjelentek, és birodalmat építettek.

Így történt ez Anatóliában is.

A Római Birodalom kezdeti időszakában nem túlzottan érdekelte őket a tenger. Ők a szárazföldön voltak jók. A kalózokat pedig meghagyták az olyan vetélytársaikra, mint amilyenek a punok is voltak. Amikor viszont a tengeri hatalmakat is legyőzték, akkor kiderült, hogy most már a kalózokkal is foglalkozni kell.

De addigra egyik-másik kalózváros már egész kis birodalmat épített ki magának.

Őket nem is igazán lehet kalózoknak hívni, hiszen egy ekkora országot nem lehet csak rablásból fenntartani. Sokkal inkább nevezhetjük őket olyan tengeri népeknek, akik igencsak járatosak voltak a hajózásban. E mellett folyamatosan hadban álltak a Római Birodalommal. Ennek oka lehetett valami ősi ellenségesség, vagy csak kedvelték a hódítást (ami ugye Rómáról is elmondható). Esetleg nem kedvelték, ha mások akarták meghódítani őket.

Három nagyobb, kalózoknak nevezett birodalom tartotta rettegésben a Földközi-tenger keleti részeit.

Trákok.

A görögök mindent Trákiának hívtak, ami csak tőlük északra terület el. És ameddig csak a szem ellátott, addig mindenki trák volt. Ha elláttak volna az Északi-Sarkig, akkor még az eszkimók is trákok lettek volna. De addig mégse sikerült ellátni. A szemük megakadt valahol a bolgár hegyeknél. Majd pedig a trákok kardjain akadt meg a szemül. Utána pedig jött a szokásos: a futás meg a sikoltozás.

Bár a trákok ilyen nagy fenegyerek hírében álltak, valójában nem voltak egységesek. Kisebb önálló városokból, és falvakból álltak, amelyeket így könnyű volt meghódítani. Csak éppen nagyon sokan voltak, így a hódítók előbb-utóbb elfáradtak, és hazamentek.

Kivéve Nagy Sándort, mert ő oly nagy lelkesen indult el a hódításban, hogy meg sem állt Indiáig. Az útközben elfoglalt területekről pedig magával vitte a harcra fogható embereket, kikből katonát faragott. Vagy fogpiszkálót, attól függően, milyen volt a fogása ezeknek az embereknek.

Egy indiai fűszálba vésett trák káromkodás bizonyítja, hogy néhány trák katona egészen odáig eljutott.

Amikor Nagy Sándor birodalma felbomlott, akkor a trákok is visszatértek a falvaikba a megszokott tevékenységeikhez. Bár a makedónok, akik Nagy Sándor lévén maguknak tudhatták őket, váltig állították, hogy ők uralkodnak a terület felett, ez nem igazán érdekelte a trákokat. Ők folytatták a megszokott kisvárosi-falusi életüket. És ha úgy adódott, akkor átmentek a szomszédba egy kis csetepatéra. Vagy pedig a tengerre szálltak, hogy a szomszédnál messzebbi területen csetepatézzanak.

A tengeri népek tehetetlenek voltak ellenük. Jómodorból nem értettek; szép szóra, fenyegetésre nem reagáltak; elfogyni meg csak nem akartak.

I. e. 146-ban végül megérkeztek a rómaiak, és ezzel egy darabig béke és nyugalom lett a vidéken. A kalózkodás is megszűnt.

Persze az, hogy béke, meg hogy Római Birodalom, ritkán fért meg egymás mellett. A Birodalom nagyjából a trák részen szakadt ketté, ezért ez a terület leginkább a két nagyhatalom folyamatos hadszínterévé vált. Ez nem kedvezett az itt élőknek, de nem kedvezett az eltévedt katonának sem, amelyik könnyen valamelyik trák lábosban végezhette.

De eddigre az igazi trákok már régen felhígultak, elmentek, más népekkel beolvadtak. A területre a bolgárok is be-beköltöztek. De jártak itt germán és szláv törzsek is. nem is beszélve a gótokról, akik maguk is jó kis kalóz világot alakítottak ki a végnapjait élő Római Birodalom peremvidékén.

Sőt! Az egyik központjukat egészen Bizánc kapujába, a Márvány-tengeren építették fel, és onnan zaklattak mindenkit, akit csak elértek. És messzire elértek, mert még Cipruson is jártak!

Végül 1352-ben az oszmán az egész területet elfoglalták.

Illírek

Ők a félsziget másik oldalán laktak, amit később Dalmáciának hívtak. Annak is a déli részén. Tekintve, hogy jó szomszédok voltak a makedónokkal, rendszeresen csatáztak is ellenük. De viszont szemben a trákokkal, az illírek egységes államot tudtak létrehozni.

Területük, ahogy ma is, sok kis szigetből, öbölből és olyan hegyes vidékből áll, amiről még a kecske is leesik. Ezek automatikusan adták, hogyha a lakosság előbb-utóbb kalózkodásba kezd. És ezt nagyon is jól csinálták, mert még a Földközi-tenger másik csücskében is tőlük rettegett mindeni. De csak a baloldali csücskében, mert a jobboldaliak a kilikiaiaktól féltek, akik szintén rettenetes kalózok hírében álltak.

Ennek ellenére az illírek az országuk építésére is nagy figyelmet fordítottak. Pontosabban a szomszédos országok leépítésére, felgyújtására, majd elfoglalására szerettek figyelni. Mint a Mari néni, amikor fotellel kimegy lakástüzet nézni. Persze az illírek a maguk okozta tüzet nézegették, és sütögettek felette..

Nagy Sándor az Illíreket is a birodalmához csatolta, de a halála után kivívták a függetlenséget, és elkergették a makedónokat. Ezzel pedig elkezdődött a folyamatos növekedés, és hódítás.

I. e. 260 körül I. Pleuratus szerezte meg a trónt, aki hosszú listát tudhatott magának a kalóz őseiről. Innentől kezdve pedig nincs megállás se tengeren, se szárazföldön. Mígnem szembe nem jöttek a rómaiak. Ők pedig csak jöttek, és jöttek megállíthatatlanul, mígnem elfoglalták az egész területet.

Az illírek ezután többször próbáltak lázadozni, sikertelenül. Később az itt található aranybányák, a kedvező kikötők mind gazdaságilag, mind stratégailag fontos helyett lett Rómának. Ez végül a lakosság vagyoni és műveltségi színvonalának növekedésével járt. Az egykori kalózbirodalomból a virágzó művészi provincia lett. Több híres íre, de még római császár is itt született. Köztük olyanok is, mint Nagy Konstantin.

Kilikia

Az előző két kalózbirodalommal ellentétben Kilikia (lehet, hogy egyesek a latin Cilicia néven ismerik) a Földközi-tenger végén volt (mai Szíria-Törökország határa). Így sokkal több időbe telt, mire a rómaiak elértek idáig, és „megszelídítették”.

Hasonlóan a többi anatóliai régióhoz, itt is megtörtént minden, ami csak megtörténhetett, és az összes történelmi nép áthaladt rajta: jöttek jobbról a hettiták, jöttek balról a görögök, jöttek jobbról a perzsák, jött balról Nagy Sándor a haverjaival. Aztán jött mindenki, aki csak mozgott, mert volt itt nagy kavarodás a híres hódító halála után! Ami segített, hogy az itt élők a békés birodalomépítés helyett a kalózkodásba fogjanak.

Majd jöttek a rómaiak balról, és lett csend, béke, és Pitagorasz-tétel minden gyerek füzetébe.

De amikor a Birodalom hanyatlani kezdett, akkor újra megindult a kavarodás, és az emberek inkább visszaültek a hajójukba, hogy onnan nyilazzanak le mindenkit, aki csak közel jön. Ha meg nem akadt senki, akkor ők mentek közelebb valakihez.

Ebben az időben voltak bizánciak, arabok, szeldzsukok, mamelukok meg a végén az oszmánok is. Épp csak Timur Lenk nem járt járt erre.

Így tehát a híres kalózbirodalom történetét két részre kell vágni: a rómaiak előtti, és rómaiak utáni időszakra.

A rómaiak előtt időszakról kevés információt találni. Mint már többször kitértünk rá, a pun háborúk után Róma maradt az egyetlen földközi-tengeri hatalom. De neki nem volt se ereje, se érdeklődése a tenger békéjének megóvásában. A Földközi-tenger keleti vége ráadásul még messze is volt, ahol Nagy Sándor utódállamai is leginkább egymás kaszabolásával voltak elfoglalva.

E mellett a Róma volt a rabszolgák elsőszámú felvásárló helyet. Ilyennel pedig bőségesen rendelkeztek a kalózbirodalmak. Rodoszon, és Alexandrián pl. naponta akár 100.000 rabszolga is gazdát cserélhetett.

Nem egyedül Kilikia élt kalózkodásból. Több más, kedvező természeti adottsággal rendelkező terület is inkább a kalózkodásba fogott. Egyik nagy központ Kréta volt.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben az időben a működő tengeri népek mind-mind kalózkodással foglalkoztak. És ezen a szárazföldi birodalmak sem tudtak változtatni, mert ők is inkább egymással voltak elfoglalva.

Az, hogy közülük mégis miért Kilikia lett a kiemelkedő, nem derül ki. Annyit viszont tudunk, hogy igencsak messzire elmerészkedtek nyugatra. Rendszeresen zaklatták az itáliai városokat, de még a Róma melletti Ostia-t is felgyújtották. Érthető, ha a rómaiak nem kedvelték őket. Pompeius Magnus-t kérték meg, hogy csináljon rendet. Ő el is indult, és 3 hónap alatt kitakarította a Földközi-tengert.

Majd pedig, ahogy a római hódítás lassan a kalózfészeknek számító Anatóliát bekebelezte, úgy végleg megszűntek a kalózkodások. Egészen addig, míg a birodalom fel nem bomlott.

A Bizánci Birodalom keleti vége messze nem volt egy nyugis hely (a nyugati sem). A mai török-szír határ állandó ütköző zónának számított. Így itt, távolabb a birodalmi központoktól; meg ahol nem tűnik fel, ha 1-2 hadtest eltűnik, kisebb államok, majd birodalmak tudtak kialakulni.

Kilikia megtartva a nevét, Kilikia néven újra feléledt. Egyik irányból a tenger, másik oldalon pedig a Torosz-hegység, amin senkinek sem volt kedve átmászni. Főleg nem teljes páncélban. Főleg nem úgy, hogy a túloldalt lenyilazzák. Így ez a terület viszonylag békésnek számított.

Hasonlóan, mint ugyan ebben az időszakban Velence, Kilikia is a háborútól menekült emberek országa lett. És hasonlóan Velencéhez, ők is vízre szálltak, majd onnan zaklatták a szomszédban háborúzó birodalmakat. Az országba rengeteg örmény vándorolt. Majd a Keresztes Háborúk idején egy erre járó szent ember királyságot alapított. Ezt a történelemkönyvek Kilikiai Örmény Királyság néven írták le. Bár az örmény császárhoz nem sok közük volt.

A királyság, ami ekkorra már valószínűleg nem a kalózkodásból élt, kb. 300 éven keresztül maradt fent. Ekkor megérkeztek az oszmánok, akik egész Anatóliát az uralmuk alá hajtották.

Gótok

A gótok az ókor végén jelentek meg Anatólia partjainál. Nem tartoznak a klasszikus ókori anatóliai kalózok közé. Ők északról érkeztek, a Fekete-tenger túlsó oldaláról, a 3. század közepén.

Eddigre befejeződött Anatólia meghódítása. Amikor a rómaiak nem valahol a Balkánon háborúztak egymással a trónért, akkor a messzi határon aprították az ellenséget. Kis-Ázsiában teljes volt a békesség.

Az emberek elfelejtették, milyen is a háború, miközben a tartományok egyre gazdagabbak lettek. A gótok viszont kiszúrtak a rómaiakkal, mert megkerülték a határokat, áteveztek a Fekete-tengeren, és mindjárt a védtelen Trabzonban, Anatólia közepén értek földet. Gyorsan kifosztották, felégették, és a nőkkel együtt tovább álltak.

A római tengerparti városok könnyű prédának számítottak, miközben gazdag zsákmányt nyújtottak. A gótok elmentek egészen Konstantinápoly-ig, és vele szemben, a mai Kadıköy-ben (akkoriban Kalkedón) telepedtek meg. Innen pedig egész Nyugat-Anatóliát végigfosztották. De eljutottak Görögországba, és az Itáliai-félszigetre is.

A városégetős körutazgatás néhány évig tartott, mikor végül Valerianus római császár kikergette őket a birodalomból.

Anatóliai kalózok - 3. rész, 10.0 out of 10 based on 3 ratings

---