Anatóliai kalózok – 4. rész

A sorozatunk eddig leginkább az ókorban játszódott, amikor a kalózok a környező káoszt kihasználva keresték fel a tengerparti városokat, hogy kifosszák, felgyújtsák és hazavigyék belőle a nőket.

Most viszont kb. 1000 évet ugrunk előbbre az időben.

A 16. században járunk, még mindig Anatólia partjainál.

Azt nem mondhatjuk, hogy rend lenne Mediterránon, de azért káosz sincs. Az az idő lejárt, amikor egy egész birodalom kényelmesen meghúzhatta magát valamelyik rejtett öbölben. Az ilyen klasszikus kalózkodás lassan-lassan az Atlanti-Óceánon jelenik meg. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kalózok a Földközi-tengeren! Csak ők éppen hivatalos kalózok!

Szinte minden országnak (persze főleg amelyiknek tengere is van) vannak hivatalos kalózai, amolyan vízi szuper-ügynökei. Az ő feladatuk, hogy amolyan nem hivatalosan zavarják az ellenséget. Ebben az időben ez leginkább azt jelentette, hogy a keresztények a muszlinokat, a muszlinok pedig a keresztényeket.

Természetesen az Oszmán Birodalomnak is megvoltak a saját bér kalózai, hiszen ebben az időben nagyon komoly csaták folytak az Égei-tengeri szigetekért. A leghíresebb közülük Barbaros Hayrettin volt, legénykori nevén Hızır Reis.

Ő az 1470-es években született Leszbosz szigetén. Anyja görög volt, a helyi ortodox pap özvegye, míg apja vagy szintén görög, vagy török, vagy albán. Annyi biztos csak, hogy tutira nem eszkimó. Ő segített a törököknek a sziget elfoglalásába, ezért jutalmul a Bonova nevű falut kapta. Ebben a családban 4 fiú, és 2 lány született.

Az apa végül fazekas lett, és hogy kereskedni tudjon a termékeivel, vett egy kisebb hajót is. Ebbe a munkába segítettek be a gyerekek is. Egy ilyen környezetben a fiúk ha nem egész életükben csak vázát szeretnének készíteni, akkor a legjobb választás az volt, hogy tengerészek legyenek.

Kezdetben így valamelyik kereskedőhöz szegődhettek el a fiúk. Ebben az időszakban, főleg itt a határvidéken nem lehetett békés kereskedelemről beszélni. Előbb-utóbb mindenki kalóz lett. Itt azt mondták azért, hogy megvédjék magukat a szomszédos johannita lovagrand gonosz, elvetemült kalózaival, akiket csak is a sátán szülhetett.

Természetesen a jonnaitások is azt mondták, hogy ők csak azért kalózkodnak, hogy az ördöggel cimboráló gonosz és elvetemült török kalózoktól megvédjék magukat.

A négy testvér közül a legidősebb, Isak az apjánál maradt, hogy ő intézze a család pénzügyit. Míg a két másik nagyobb, Aruzds és Iljasz nekivágott a tengernek. Arudzs nagyon tehetségesnek bizonyult, és e mellett több nyelvet is folyékonyan beszélt. Közte az olaszt, spanyolt, franciát, görögöt, és az arabot. Barbarosza (ekkor még Hızır) csak később szállt vízre.

Iljasz és Arudzs együtt hajózott a Földközi-tenger keleti végén. Egy alkalommal egy johannita hajóval kerültek összetűzésbe, ahol a csatában Iljasz meghallt, Arudzsu pedig fogságba került. Onnan 3 év múlva tudta csak a testvére, Barbarosa kiszabadítani.

Addigra Arudzsnak igencsak jó híre kelt. Antalya kormányzója 18 gályát biztosított neki, hogy „biztosítsa” a kereskedelmet. Ez így már egy valódi hadi flotta volt, de hivatalosan nem a szultán megbízásából süllyesztgették az ellenséges hajókat, és fosztogatták az ellenséges városokat.

Arudzs bőségesen meg is hálálta a bizalmat. A következő években rendszeresen szállította haza a zsákmányokat, és az elfoglalt hajókat. Egészen addig, míg odahaza nem történt egy kisebb örökösödéi probléma. A fejhullások elől sokan Egyiptomba menekültek, így a kalóz testvérek is. Az itteni szultán, majd később a szomszédok is, akiknek útban voltak a keresztény hajók, mind-mind támogatták Arudzsot, és Hızır-t. Hiszen nekik is jól jött, hogy a keresztény kalózok megritkultak a környéken.

Később a harmadik testvér is csatlakozott a csapathoz. A vezér minden bizonnyal Arudzs volt, kinek hírneve messzire eljutott. Az észak-afrikai szultánok sorban ajánlottak nekik hajókat, és katonákat.Cserébe ők Dél-Európát, és főleg a szigetvilágot fosztogatták.

1504-1510 között a spanyolok kiűzték a muszlinokat az országból. Ekkor Arudzs szállította át az arabokat Afrikába. Ők adták neki a Baba Arudzs (Arudzs atya) nevet. Ezt értelmezték úgy az európaiak, hogy Barbarossa, azaz vörös szakállú.

1511-ben egy csata folyamán Arudzs elvezette a bal karját. Ezt egy ezüst protézissel pótolták, miután a törökök Gümüş Kol-nak, azaz Ezüstkezűnek kezdték hívni. Ez az év a balesetet leszámítva különösen kedvező volt a három testvérnek. Végigportyázták Andalúziát (Spanyolországot), és annyi hajót foglaltak, hogy már nem tudtak vele mit kezdeni. Inkább mindet hazaszállították. Mivel genovai hajók is voltak a zsákmányok között, az itáliai város büntető flottát küldött ellenük. De a három fivér az ő hajóikat is elfogta. Alig néhány hónap alatt 23 hajót gyűjtöttek össze.

1516-ben kiűzték a spanyolokat Algírből és Jijelből. De az új szultán sem vált be, így őt is elűzték. Mivel pedig más alkalmas jelöltett nem találtak, így Arudzs ült a trónra.

A három fivér a környező sivatagi városokat is elfoglalta. Ehhez pedig egy érdekes technikát használtak: az ágyúkra vitorlákat szereltek, így a szél megkönnyítette a szállításukat.

A fiúk végül belátták, hogy a várost nem fogják tudni védeni a spanyolok ellen, akik bizonyára visszatérnek. Ezért 1517-ben hűséget esküdtek az oszmán szultánnak. Cserébe a szultán kinevezte Arudzsot kormányzónak, majd pedig hajókat, janicsárokat és ágyukat küldött a terület védelmébe.

1518-ban tényleg megérkeztek a spanyolok, hatalmas sereggel, beduin harcosokkal megtámogatva. Velük szemben csak egy maréknyi török védte a várost. Az ostrom így is 20 napig tartott. A csata soron a két nagyobb testvér meghalt. Csak Hızır maradt életben.

Ugyan ezen év végére megérkezett a török szultán serege is, velük Hızır visszaszerezte a várost. Örökölte Algír kormányzó címet, és a Barbarossa nevet is.

1522-ben hajókkal segítette Rodosz elfoglalását, amivel véglegesen sikerült a johannita lovagrendet. A rend ezzel elvesztette a központját, és Földközi-tenger keleti felét is.

A következő években Barbarossa tovább folytatta fivérei tevékenységét a dél-európaiak legnagyobb bánatára. Ebben az időben kezdődtek Szulejmán szultán nagy hódításai is. 1532-ben a szultán Ausztriában járt, amikor az európaiak sok szigetet visszafoglaltak. Így Szulejmán rájött, hogy egy erős, immár szultáni flottára is szüksége van. Nem elegendőek hogy független kalózbandákat bíznak meg. Az új flotta parancsnokának Barbarossat bízta meg. Aki visszatérőben, csak úgy megszokásból végigdúlta az útközbe eső városokat, szigeteket. És még egy maréknyi hajót is összegyűjtött.

Az immár főadmirálissá előléptetett kalózkapitány sokkal erősebb volt, mint korábban. Ráadásul ebben az időben a franciák is összevesztek a Habsburgokkal. Nekik jól jött a tapasztat Barbarossa, aki amúgy is folyamatosan hadban állt a spanyolokkal.

A szultán támogatásával (nem ritkán 200-nál is több hajóval), és a franciák szövetségesével megválthatatlan volt. Folyamatosan zaklatta a Földközi-tenger országait, városait, hajóhadait. És bár a spanyolok erővel, csellel, ajándékkal próbálták kivonni a forgalomból, egyik sem járt sikerrel.

Barbarossa 1545-ben visszavonult a Boszporusz-parti palotájába. Itt életrajzát tollba mondta, ami 5 kötetet tesz ki, és ma is olvasható (Gazavat-ı Hayreddin Paşa – Hajreddin Pasa hódításai). 1546-ban itt is halt meg. Türbéjét Mimar Sinan emelte, ami Beşiktaş kikötőjében látható a szobrával együtt.

Végére egy érdekesség: a kalóz és a kalauz szó is a török nyelvből származik, és ugyan az az eredetük.

Az Adriai-tengeren különösen a török hajóvezetők voltak arról híresek, hogy a hajókat vagy elkalauzolták a kért helyre, vagy pedig direkt zátonyra futtatták, és kifosztották. A szó eredeti jelentése kylavuz volt, ami útmutatót, vezetőt jelent.

Anatóliai kalózok - 4. rész, 7.0 out of 10 based on 3 ratings

---