… és boldogan éltek, míg el nem érkeztek a második fejezethez.
És ez most éppen pontosan az!
A múltkor ott hagytuk abba, hogy végül Szacsacsi csak megszerezte a szultán lányát, aki az elején búsulgatott, hogy hát milyen férj az ilyen. De aztán Szacsacsi levette a szamárbőrét, és lám-lám, mi bújik meg alatta! Egy daliás legyén! De olyan, amitől a szultán lányának eláll a szava.
De ez csak az ő titkuk. A palotában mindenki úgy tudja, hogy lány egy szamárral lakik együtt. Mígnem egyszer a szultán felesége aggódva kérdezgeti a lányát a hálószoba titkokról. Meg hát mégiscsak, mi lesz így az unokákkal! Csak nem lesznek azok is szamarak?? Vagy még inkább kenta-szamarak (amolyan félig ember, félig szamár lények)???
A lány látja, hogy a kérdések közben az anyja egy különleges könyvet lapozgat: 1001 szamár receptek. És ezen el is gondolkodott egy kicsit. Mert ha az anyja megsüti a férjét ebédre, akkor valószínűleg a szultán fog új férjet keresni. Pedig a mostani olyan helyes, hogy akár még egy török sorozat főszerepét is megkaphatná, míg a pasák hááát… A legtöbbnek több ujja van, mint foga. Pedig ők is részt szoktak venni az évenként megrendezésre kerülő favágó bajnokságon. És hát ott nemcsak a balták szoktak repülni…
Így inkább azt választotta, hogy még mindig jobb, ha az anyja megtudja az igazat..
A szultán felesége viszont fondorlatos volt. Meg irigy is, mert hát az ő férje csak olyan, amilyen, nem is beszélve a háló szobáról… Meg egyébként is, amikor a barátnőivel összeül, mit meséljen a lányáról??
Éppen ezért cselhez folyamodott, és mikor mindenki ágyban volt, akkor ellopta Szacsacsi szamár ruháját, és elégette.
Másnap Szacsacsi roppant mérges volt. A szultán lányát tette felelősnek a történtekért. Majd elmondta, hogy nem marad tovább, és inkább elmegy a dzsinnek országába. Utána huss, galambbá változott. Majd lett még egy huss, és elrepült.
A lány roppant dühös lett, és már azon gondolkozott, hogy melyik kútba dobja bele az anyját. De végül inkább útnak indult. Előtte azért magához vette a családi ékszereket, és teletömte a hátizsákját arannyal.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Ment, mendegélt, míg egy városhoz nem ért. Ott a pénzéből egy pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
Eddigre viszont elfogyott a pénze. Ezért eladta mindenét, ami csak volt, és ment tovább, és megintcsak pékséget nyitott, ahol mindenkinek ingyen osztogatta a kenyeret meg a simitet. Cserébe viszont mindenkitől megkérdezte, hogy látta-e Szacsacsit. De mivel ilyen nem volt, ezért tovább állt.
No de innentől nincs tovább, mert most már tényleg nem maradt semmije. De azért még így is ment tovább. Mígnem eljutott egy házhoz. A háznál pedig volt egy kert. A kertben volt egy fa (több is, de az nem olyan fa volt). A fán pedig volt egy körte (több is, de azok sem olyanok voltak). A lány pedig leszakította ezt a körtét, és mivel nagyon éhes volt, meg is ette.
Ekkor a fa mellett állók fák (ezek azok, amelyek nem olyanok) nagyon mérgesek lettek. Le is szidták a körtét adó fát, hogy tehetett ilyet! Mi lesz akkor, ha ezt Szacsacsi megtudja! Jobb esetben csak széklábat farag belőle! Rosszabb esetben húszezer darabos dinoszaurusz kirakót!
El is szégyellte magát a körtefa. Eztán már csak almákat lógattak az ágai az arra járóknak…de ezt is csak egy kígyó biztatására tette.
A lány viszont (érdekes, hogy már a 100. oldalnál járunk, de még mindig nincs neve) nagyon megörült, hogy meghallotta Szacsacsi nevét. Be is tért a házba, és addig fűzte a szakácsot, amíg az felvette inasnak. Pedig a szultán lánya aztán nem volt se a konyha tündére, se a konyha ördöge. Szultáni családból származó lévén, fogalma sem volt, hogy néz ki egy konyha, és a kezdeti időszakban állandóan a fészerbe ment be véletlenül és kezdett el fát aprítani, hogy abból készítsen sültkrumplit!
Teltek múltak a percek, majd az órák, végül a napok, a hetek, de még a hónapok is. A lány megtanulta a varázslatos vajaskenyér elkészítését. De elsajátította a krumplipucolás bűvös technikáját is. Megismerkedett a sajtreszelés varázslatával is. Nem is beszélve arról a varázslatról, miként lesznek a koszos edények tiszták. Sőt! Már azt is tudta, miként lehet a mikrós pizzát mikró nélkül felmelegíteni, és hogy melyik irányba kell a dolmát tekerni! Okos lány volt ő, csak hát.. na mindegy..
Egy napon azt mondta a szakácsnak, hogy meg akarja lepni Szacsacsit, így hagy ő főzze meg a vacsorát. Ettől a szakács roppant megijedt, mert tudta ő, miként járt az előző szakács, amikor meglepit főzőt! Hát hogy ne tudta volna, hiszen ő forgatta a nyársat, amelyen a szakács volt! Így minden erejével megpróbálta a lányt lebeszélni erről a tervéről. Még a szekrénybe is bezárta, meg jól megkötözte.
De a lány valahogy csak kiszabadult, és csak megfőzte a meglepetéslevest. Különlegességként belerakta az eljegyzési gyűrűjét.
Nézett is nagyot Szacsacsi, amikor megakadt a fogai között! Mindjárt hívta is a szakácsot, aki csak úgy reszketett félelmében. És persze mindent tagadott.
Mármint abban a téren, hogy ő főzte volna a levest. Inkább elmondta, hogy van ott egy emberlány!
– És hogy hívják!
– Én azt nem tudom! Nem mutatkozott be!
Szacsacsi elgondolkozott… neki se mutatták be.. Sőt! Az egész mesében csak neki van neve.. egy szamárnak..illetve egy dzsinnek.. ez azért mégiscsak furcsa…
De azért mégiscsak annak a lánynak kell lennie, mert más lányról nem lehet szó. Egyszerűen nem lehet, mert akkor borul az egész mese…
Hívatta tehát a lányt! És amikor meglátta, így szólt:
– Hát mégiscsak eljutottál ide, és megtaláltál! De tudd meg, hogy hatalmas hibát követtél el! Mert ha a többi dzsinn megtudja, hogy egy ember a feleségem, akkor megölnek mindkettőnket!
– Aha! Hát oldja csak meg kend uram! Nem én akartam egy szamárhoz hozzámenni, aki titokban egy dzsinn! Nem én menekültem el behúzott farokkal! Nem én voltam az sem, aki nem hajtotta le a wc ülőkét! Hát most egye csak meg kend, amit főzött! Meg azt is, amit én főztem! Hát már mindent én csináljak?? Talán én vagyok a dzsinnek királya!! Milyen tutyi-mutyi ijedős alakhoz mentem én hozzá… Bezzeg jött volna inkább a Huffnáger Pisti kérőbe! De nekem csak egy szamár jutott, akiről kiderül, hogy tényleg csak egy szamár…
Látja ám Szacsacsi, hogy vesztésre áll. És tényleg ő a dzsinnek királya. Mégiscsak kéne valamit csinálni. Így kínai álomport szór a levegőbe, mire rajtuk kívül mindenki elalszik.
Felkapja a hátára a feleségét, majd a kezébe nyom egy tükröt, egy fésűt, egy korsót, meg egy papírt!
– Ó! Kösz! Már úgy hiányzott egy tükör! Te jó ég! Rémes a frizurám!
– Ezt nem azért adtam, te! Ez kell majd a meneküléshez! – mondta Szacsacsi, és mint egy bűvös paripa, vágtatni kezdett
– Héééé! Már majdnem jó lett a hajam, erre a menetszél megint összekuszálja..
De nagyon messzire nem jutottak, mert a por mégiscsak kínai volt. Így a dzsinnek hamar üldözőbe vették a királyukat, és a feleségét. Amikor már nagyon közel voltak, akkor így szólt Szacsacsi
– Dobd hátra a türköt!
– Na még mit nem! Arra még szükségem lesz. Mégsem mehetek vissza kócosan a palotába!
– Jó, akkor a fésűt!
– És akkor mivel rakom rendbe a hajamat? Az ujjaimmal? És ha ettől lejön a lakk is a körmeimről??
– Akkor legyen a korsó! Csak dobjad már, mert mindjárt utolérnek!
A szultán lánya hátra dobta a korsót, ami csodák csodájára hatalmas tengerré változott. Ezt pedig az üldöző dzsinneknek meg kellett kerülniük. Így a menekülők jókora előnyre tettek szert.
Csakhogy a dzsinnek ismét kezdték utolérni őket. Nemcsoda, hogy gyorsabbak voltak, hiszen egyik se cipelte a feleségét a hátán.
A szultán lánya látta, hogy ez nem lesz így jó. Nem is kérdezett, nem is gondolkodott, mindjárt az üldözők közé dobta a fésűt. Az pedig, csodák csodájára áthatolhatatlan sűrű erdővé változott. A dzsinneknek ezt is meg kellett kerülniük. És ezzel megint egy kis előnyhöz jutottak a menekülők.
De a dzsinnek ismét erőre kaptak, és ismét ott loholtak Szacsacsi nyomában. Ekkor a szultán lánya a tükröt dobta eléjük. Abból pedig egy hatalmas kristály lett. Amelyik dzsinn erre rálépett, úgy elcsúszott, hogy többi nem tudott felállni. A többiek inkább ezt is megkerülték.
Nem volt már más, a szultán lánya hátradobta a papírt is. Az egyik dzsinn felvette, elolvasta, majd vonyítva elfutott az ellenkező irányba. Erre a többi dzsinn is odament megnézni, mi lehet ez a félelmetes papír. De amelyik csak elolvasta, sikoltozva menekült, hogy minél messzebb legyen.
– Mi van azon a papíron? – kérdezte a lány?
– Felszólítás az adóhátrányok befizetéséről… – válaszolta Szacsacsi.
Így, hogy megszabadultak az üldözőktől, kényelmesen mentek be a palotába. Előtte azért 40 napra megálltak a sarki fodrásznál, hogy a lány mégiscsak rendbe szedhesse magát.
Mikor megérkeztek, a lány többé nem titkolta, ki is a férje valójában. Mindenki büszke volt rá, hogy utána eredet, és visszahozta. És most ezúttal rendeztek egy igazi esküvőt is. Egy akkorát, hogy 40 napig is eltartott.
„Tegnap én is ott jártam. Három almát kaptam. Egyet annak adtam, aki elmesélte, egyet annak, aki leírta, egyet annak, aki hallgatja…”*
Vagyis jár nektek egy alma.
Itt a mese vége!
* Részlet A szarvas-szultánkisasszony c. török népmesék gyűjteményéből. Az iménti történet is a könyv egyik mesének a feldolgozása. Ki az eredetire kíváncsi, ott tudja elolvasni.
Onbir kedi! 🙂