Török mesék: Varázs-turbán, varázs-korbács, varázs-szőnyeg

Bármennyire is a cím azt sugallja, nem egy szakácskönyv részlete következik.

Forrásunk ismét az eredeti Kúnos Ignác 1923-as törökországi gyűjteménye (Boszporuszi tündérvilág).

Hol volt, hol nem volt, még a régi világban élt két testvér. A szüleik meghaltak, így a vagyonukat ketté osztották.

Az idősebb boltot nyitott, és ebből jól éldegélt. A kisebb viszont egész nap csak henyélt. Meg sétálgatott. És persze lustálkodott. El is fogyott a pénze hamarosan.

Odamegy a bátyához, hogy kérjen tőle egy-kér gurus-t (ez valószínűleg kuruş akar lenni. Kúnos Ignác ezt úgy magyarázta, hogy piaszter. Így pedig már mindjárt érthető). De ez is hamarosan elfogyott, és akkor megint a bátyát kereste fel.

Az idősebbik viszont megunja, hogy állandóan az öccse ahelyett, hogy dolgozna, mindig tőle kéreget. Fogja, és elad mindent, majd hajóra száll, hogy jó messzire menjen a testvérétől.

Igen ám, de megsejti az öccse is, hogy mi történik (hiszen írtuk, hogy lusta volt, tehát olyan nagyon messzire nem sétálhatott el a bátya házától). És mielőtt a hajó elindulna, éjszaka fellopózik rá.

De a bátya is gondolja, hogy ilyen könnyen nem rázza le az öccsét, ezért ő is elrejtőzik a hajón. Egészen addig egyikük sem bújik elő, ameddig jó messzire el nem kerülnek a kikötőtől. Ekkor derül ki, hogy egymás mellé bújtak el.

Bosszankodik a báty, hogy megint itt az öccse. De a hajó már elindult, nem lehet mit tenni. Együtt mentek tovább, egészen Egyiptomig.

Itt azt mondja az idősebb a fiatalabbnak, hogy üljön csak le a kikötőbe, és várja meg őt, míg elmegy öszvéreket venni, hogy azzal menjenek tovább. Ebbe bele is egyezik a kisebbik, mert legalább addig sem kell sétálgatni.

Csakhogy eltelik 1 perc. Majd 5. Aztán 15. Utána pedig 105. Végül már 1115 perc is eltel, de az idősebb testvérnek nincs nyoma. Úgy tűnik, hogy mégiscsak megszökött.

Felkerekedik a kisebb fiú is, és elindul valamerre.

“Megyen megyen, mendegél, nagyot kicsit lépdegél, hat hónapig síkon jár s amint egyszer hátranéz, hát csak éppen hogy egy árpányit haladt előre. Szaporábbat lépeget, violákat tépeget s amint ismét körülnéz egy hegy alja áll előtte.”
– részlet az eredeti könyvből

Itt látja, hogy három legény igencsak veszekedik egymással. Csak úgy porzik tőle a környék! És közben olyan szavak hangzanak el, hogy attól még az útmenti kocsis is elpirul!

A fiú megkérdezi, hogy miért ez a nagy felfordulás. Mire mondják, hogy ők hárman testvérek. Az apjuk rájuk hagyott egy turbánt, egy szőnyeget és egy ostort. Aki felveszi a turbánt, az láthatatlan lesz. Aki pedig ráül a szőnyegre és megsuhintja az ostort, ott terem, ahol lenni szeretne. Látható hát, hogy külön-külön nem annyira jók ezek. Hanem együtt lehet igazán jól használni. No de kié legyen?

– Az enyém! Én vagyok a legnagyobb!
– Az enyém, mert én vagyok a középső!
– Hohó! Az enyém, mert én meg a legkisebb vagyok!

Szó szót követ, majd pedig előkerülnek a botok is. Meg egy balta is repül valahonnan valahova. Mégpedig elég közel a fiú feje mellett. Így gyorsan közbeavatkozik.

– Állj! Nem lesz ez így jó! Még a végén valaki megsérül!
– Már miért lenne az baj? – kérdezi az egyik.
– Mert talán pont te fogsz megsérülni.. – vesz elő egy baltát ő is..
– Jó-jó, csak érdeklődtem… Akkor mit tegyünk?
– Látjátok ott azt a fát a messzeségben?
– Nem!
– Hát mert ott van, a messzeségben. Érted, ugye.. Szóval odáig fussatok el, és hozzatok egy ágat arról a fáról. Aki először ér vissza, azé lesz mind a három.

Nosza, a három testvér gyors iramban elkezd futni, és hamar jó messzire jutnak. Mire a fiú fogja a turbánt, a fejére teszi. Majd fogja az ostort, és ráül a szőnyegre. Azt kívánja, hogy ott legyen, ahol a bátyja.

Hipp-hopp, ott is terem egy hagy városba. De olyan sokan vannak, hogy nem látja a bátyját. Viszont ott egy kikiáltó is éppen. Azt adja a nép tudatára, hogy a szultán lánya minden éjjel eltűnik. Reggelre meglesz, és minden oké vele. De a szultán azért aggódik. Mert hát mégiscsak elmúlt már 14 meg ilyenek… nehogy aztán felcsapjon rockernek az a lány, esetleg valami politikai körbe kerül bele. Így aki megtudja, mit történik a lánnyal esténként, azé a fél királyság.

A kisebb testvér gondolja, hogy majd ő kideríti az esetet. Jelentkezik is a szultánnál, aki beleegyezik. Egyetlen éjszakát a fiú a lány szobájában tölthet (hoppá!). De ha reggelre nem tudja meg, mi az igazság, akkor bizony délután már az ő fejével fog a szultáni labdarúgó válogatott játszani.

Este lefekszik a fiú, illedelmesen a sarokba, és mindjárt el is alszik (persze csak úgy tesz! Nem ám igaziból.. De erről a lány nem tud). A szultán lánya hallja is a horkolást, de azért biztosra megy, és egy jó nagy tűvel jó alaposan lábon böki az alvó fiút. De az meg se moccan. Ez bizony tényleg alszik. Nosza erre a lány kioson a szobából.

A fiú ekkor kinyitja a szemét, fejére húzza a láthatatlanná tévő turbán, kezébe veszi a szőnyeget és az ostort, majd megy a lány után.

Az ajtó mögött ott egy arab (ez most nem nagyszájú, ez sima), a fején pedig egy hatalmas aranytál. Abban ül a szultán lánya. És éppen kifele tartanak. A fiú egy nagy lendülettel gyorsan beugrik a tálba, a lány mögé.

Csuklik is az arab azonnal, hogy mi történt itt hirtelen. Kérdi is a lányt, hogy mit csinál. De a lány nem vett észre semmit, és mondja hogy ő meg sem moccant.

Na jó, indul az arab, de hát hirtelen olyan nehéz lett ez a lány. Kérdi is tőle, hogy mit evett. De a lány mérgesen válaszol, hogy nem fogyasztott mást, csak salátát.

Hát jó, csóválja a fejét az arab (közben a fentiek meg a hányingerrel küszködnek), és most már tényleg elindul. Mennek, mendegélnek, majd eljutnak egy csodaszép kertbe, ahol a fák ezüstből, az ágaik aranyból a virágok pedig gyémántból vannak. A fiú gyorsan letör egy ágat, és a zsebébe rejti. Erre viszont felsóhajt a fa:

– Ember fia megkínzott! Jaj-jaj! Ember fia megtépett. Jaj, ezek az emberek mindig bántják a fákat! Lesz ebből még globális felmelegedés!

Egymásra néz a lány és az arab (bár ezt hogy csinálja, ha a lány a fején van..), hogy mi lehet itt. De hát nem értik… Így mennek tovább, mendegélnek. Egy még szebb kertbe jutnak, ahol a fák aranyból, az ágaik gyémántból, a virágok pedig smaragdból vannak.

A fiú gyorsan letör egy ágat, és a zsebébe rejti. Erre viszont felsóhajt a fa:

– Ember fia megkínzott! Jaj-jaj! Ember fia megtépett. Jaj, ezek az emberek mindig bántják a fákat! Lesz ebből még globális felmelegedés!

Hát ez egyre furcsább, de csak megy tovább az arab. Nemsokára eljutnak egy hídhoz, melynek a túloldalán egy tündér palota van. A hídon pedig tündér rabszolgák állnak. Mikor meglátják a szultán lányát, mind fejet hajtanak előtte.

Hoznak egy gyémánt papucsot, az arab pedig leemeli a lányt. De amint felhúzza az egyik papucsot, a láthatatlan fiú gyorsan zsebre vágja a másikat.

Hát ez meg hova tűnt?! Csodálkozik mindenki. No de hoznak egy másik pár papucsot. De ennek is eltűnik a párja… A szultán lánya így felemás papucsban érkezik a palotába.

Odabent a tündérszultán már nagyon mérges (ő viszont már nagyszájú arab volt. Az ajkai egyszerre szántották az eget és a földet!), hogy mi tartott ennyi ideig a lánynak. Miután pedig a szultán lánya elmeséli a furcsaságokat, még mérgesebb lesz, micsoda sületlenségek. Hiába mutatja a lány, hogy az egyik papucsa zöld és 37-es, a másik pedig rózsaszín és 45-ös, a tündérszultán nem hisz neki.

Inkább nekiállnak vacsorázni. Jön is a szolga, hozza az italokat. De a láthatatlan fiú kikapja a kezéből és gyorsan megissza. A többiek csak annyit látnak, hogy az ital hirtelen eltűnik.

Jó, hát előfordul az ilyesmi. Főleg ha már több pohár bor elfogyott, akkor szokott az ital így-úgy eltűnni. De most már jöhet az étel, mert mindenki jócskán megéhezett.

Neki is kezdenek az étkezésnek, de hallják, hogy az asztal végén a nagy semmi hangosan csámcsog. És az ételek is furcsán el-eltünedeznek onnan. Nem is beszélve az ezüst étkészletről…

No, ez több a soknál! Mondja a tündérszultán, hogy a lány inkább menjen haza. Elég lesz mára a furcsaságokból. El is indul a lány, ismét az arany tálban, ismét az arab (a nem-nagyszájú) fején.

De a fiú most nem tart vele, hanem itt marad, és addig vár, míg a szultán lánya el nem tűnik. Ekkor pedig előveszi a kardját, és egy gyors mozdulattal levágja a tündérszultán fejét.

Mindjárt jajgat mindeni. Az összes szolga, meg a parketta, a faliszőnyeg, de még a porcicák is a szekrény mögött!

– Ember fia megölte a szultánunkat! Jajajaj!

De a fiú gyorsan felül a szőnyegre, megsuhintja az ostort, mire mindjárt a szultánlány hálószobájában lesz, megelőzve őt. Gyorsan visszafeküdt a sarokba, és alvást színlelt.

Hazaér a lány, és nagyon gyanús neki a fiú. Ezért aztán jól megszúrja az ordas nagy tűvel. És hogy biztosra menjen, mindjárt háromszor alaposan megdöfi. Meg még háromszor. De a fiú meg sem mozdul.. Na jó, álmos már a szultánlány, így ő is lefekszik aludni.

Másnap reggel küldi a szultán a hóhért a fiúért (csakhogy érezze, nincs ám ingyen, hogy a lány szobájában tölti az éjszakát), mondja csak el, mi történt az éjszaka. De a fiú azt mondja, hogy csak a főtéren hajlandó, ahol mindenki láthatja, hallhatja. Hátha a bátyja is ott lesz!

Összegyűlik a nép a főtéren zsebtolvajostól, kolbászárustól, hogy hallják a történetet, majd lássák a kivégzést. Mert abban mindenki biztos volt, hogy itt csak valami ostoba mese lesz.

A fiú el is meséli a történetet, és hüledezik is mindenki. A szultánlány a fejét csóválja, a hóhér meg a kardot suhintgatja. Persze, hogy senki se hisz neki! Bár nagyszájú arabról már mindenki hallott, egyesek még láttak is. Na de a történet többi része!

Ekkor viszont a fiú kiborítja a zsebeit, és lám, ott van minden! Az ágak a kertből, a papucsok, az ital, az étel. És még vagy kettőszáz ezüstkanál is előkerül. Ebből néhány félreérthetetlenül ennek a szultánnak a címerét viseli. De mindenki jobban ámul, minthogy ez feltűnjön valakinek is.

Ámul a nagyobb testvér is, aki persze, hogy ott van a tömegben! Az öccse észre is veszi, és elkezd szaladni felé. A bátya a közös anyjukat emlegetve szintén elkezd futni, csak a másik irányba. Ezúttal viszont az öccse utoléri.

Elmondja, hogy bár ő küzdött meg a fél királyságért, de nem kell neki. Legyen a bátyáé. Meg a szultánlány is. Neki ő nem kell – mondja, miközben az este szerzett tűszúrásokat masszírozza.

– Hé! A lány nem volt benne az alkuban! – kiáltja a szultán.
– Dehogyisnem! – kiáltja a lány gyorsan. Mert látja ő, hogy a nagyobb fiú szép száll legény, meg üzletember. És tudja ő nagyon, micsoda fogatlan szakállas ördögöket tart a szultán paşa néven a palotában, kik a lány kérői lehetnének. Meg egyébként is, őt varázslattal tartotta fogva a tündérszultán. És most hogy meghalt, már tisztán lát a lány.
– Hát jó. – mondja a szultán. – Akkor tiéd a lányom, meg a fele királyságom. Holnap megtartjuk a lakodalmat. Olyan húsznapos lesz, hogy ország-világ erről fog beszélni!
– Negyven napos legyen az, atyám! – kiált a lánya, mert tudja ő, hogy kell egy mesének végződnie.

És lőn hatalmas mulatság, és tart 40 éjjelen és 40 napon át! És ki odament, mind jóllakott! És úgy mondják, egyik este a szultánlány még a titkos rocker bőrcuccát is felvette, és akkor lőn nagy csend, meg pislogás. És így történt, hogy a lány belekezdett You could be mine  alias Te is lehetsz bánya* című népszerű dalba, és lett nagy hajhullás meg fejrázást. De ez már egy másik történet. Máskor kerül elbeszélésre…

* az ötlet nem tőlem származik. Sajnos nem ismerem az ötletgazdát.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

2 Replies to “Török mesék: Varázs-turbán, varázs-korbács, varázs-szőnyeg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .