1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 5AA (Oszmán katona vonal, Bem)

1851. januárja van. Egy hűvös reggelre ébredsz, mert csak 38 fok van. Egy kis szimatolás után úgy érzed, hogy talán még egy kis pára is jutott a levegőbe. Mennyi is? Talán 1%?

De aztán valóban kinyitod a szemedet, és rájössz, hogy mindezt azért érzed így, mert a boros pincében vagy.

Vagyis ott lennél, ha lenne itt bor egyáltalán.. De nincs egy csepp sem. Viszont még mindig jobb, mint odakint, ahol tombol a téli 40 fok. Meg a sivatagi vihar.

Hajaj, mióta meghalt Bem Apó, azóta a legtöbb idődet idelent töltöd. Most viszont ideje lesz a felszínre menned.

Éppen 1 hónap telt el, hogy Bem Apó meghalt. Eddig követtétek őt, mert egy vezér alak volt. Meg jó történeteket tudott mesélni a tűz mellett. Meg úgy, mindent összevetve egy jó ember volt.

Most viszont nincs többé. Nincs aki erőt adna a csapatnak. Nincs aki összefogja őket. Így az emberek lassan szétszélednek. Ma van ennek a napja.

Az elmúlt egy hónapban a pince teljesen átalakult. A tárolóhelységből tanácskozó hely lett. Most, hogy a sivatagi rablók miatt nem kell aggódnotok egy jó darabig, napközben ide gyűltök össze. Mindenkit ugyan az a kérdés aggaszt: mi lesz most? Hogyan tovább? Úgy érzitek magatokat, mint a megárvult gyerekek.

Már egy ideje tudjátok, hogy Kossuth elhagyta Törökországot. De eddig nem foglalkoztatok vele. Még a magyar határnál elváltak az útjaitok. Most viszont, hogy sem Bem, sem Kossuth nincs már az Oszmán Birodalom területén, sokan úgy érzik, hogy értelmetlen tovább maradni.

Hát igen. Az ég világon nincs itt semmi. Most már bandita sem. Egyre többen érzik úgy, hogy inkább Kossuthtal kellett volna tartani. De még most sincs késő, még utol lehet őt érni.

Mások viszont azt mondják, és te is közéjük tartozol, hogy felesküdtetek az új uratokra, a szultánra. Igaz, ezt az esküt még maga a szultán sem gondolta komolyan, meg is mondta. De hát az eskü akkor is eskü.

E mellett Kossuth csak álmokat követ. Nem fog neki segíteni senki sem. Mint ahogy látszik, a török szultán sem segített neki.

Ezt a kijelentést mindjárt szóváltás követi. Azt pedig hamarosan egy kis verekedés. Ez persze jócskán elfajul, így nemsokára az egész épület remegett a kiosztott pofonoktól.

De legalább ez is valami kis szórakozás itt a nagy semmi közepén…végén.

Mindez viszont eldöntötte a továbbiakat. A csapat egy részének mindenképpen. A nagy részének.

A mai nap az, amikor a Kossuth követői 2.0 végleg elhagyja az erődöt. Előző nap már mindenki összecsomagolt (bár sok cucca nem volt senkinek), hogy ma hajnalban útra kelljenek. Este pedig tartottatok egy kis búcsú bulit. Szerencsére a városban keresztények is laknak. Tőlük tudtatok vásárolni olyan italt, ami sikeresen kiütött mindenit. Ettől még nem biztos, hogy az alkohol volt. Sőt! Így belegondolva, a dolog egyre gyanúsabb…

Minden esetre a csata és Bem Apó halála után erre a lazításra nagyon nagy szükség volt már. Persze az étkező szétverése túlzás volt, de jól esett. Különben is, alig néhányan maradtok csak, nincs szükség arra a nagy asztalra.

Bizony, most, amikor a csapat elvonul, most látod csak, hogy tényleg milyen kevesen maradtatok: összesen 10 ember.

10 bátor magyar harcos, aki megjárta a Szabadságharcot. Erre inni kell!

Bárcsak lenne mit. Tegnap(?) nemcsak hogy a bor(?) fogyott el, de Béla (új nevén Ali) fogadásból még a borostömlőt is megette. Úgyhogy nem maradt semmi. Így jobb híján inkább elintegeted a bajtársaidat. Vajon látod még őket? Ki tudja…

Eltelik 3 hónap. Ebből 2 alkalommal a fizetésetek is megérkezik. De nemcsak a tiétek, hanem azoké is, akik mostanra már Kossuth mellett lehetnek. Hát igen… a szultánnak elfelejtettek szólni erről. És így, hogy a fizetés közben érkezik, eszetekben ágában sincs erről bárkit is értesíteni. A végén még pótlásként ideküld egy halom török katonát. Pedig olyan jó, hogy az erőd mostanra a magyaroké lett.

Belekezdesz egy levébe, melyben a szultánnak jelzed, az utolsó havi fizetés nem akar megérkezni.

Mostanra ez is a te feladatod lett. Miután a bajtársaitok elmentek, kiderült, hogy te vagy a legmagasabb rangú a maradék emberek közül. Pedig nem a ranglétra felső részéhez tartozol.

De mindegy (itt valahogy mindig minden mindegy lesz…)! Most már tied az erőd. Tied a parancsnokság. És tied a levélírás feladata is. Annál is inkább, mert egyedül te tudsz írni és olvasni.

Más feladatod is lenne. De mivel még soha életedben nem voltál még várkapitány, fogalmad sincs, miket kellene még csinálnod.

Pedig már az erőd könyvtárát is megnézted, hátha találsz ott valami útmutatót. De csak egy kopott könyvet leltél. Annak is a belsejében egy titkos rekeszt találtál, egy kiszáradt üveggel. A felirat rajta talán lengyelül van. Aj-aj, a jó öreg Bem Apó!…

A következő hetek a dög unalom jegyében telnek. A rákövetkező hónapok pedig még inkább.

Már egy év is eltelik. Az erőd vezetésébe egészen jól belejössz. Tekintve, hogy nem kell vele csinálni semmi. És ember se nagyon van, akinek bármi feladatot lehetne adni. Feladat sincs.

Kétszer volt esemény is. A sivatagi rablók talán unatkoztak. Talán eltévedtek. Vagy csak fel kellett mutatni valamit otthon. Ennek okán pedig kétszer megtámadták a várost. De ez is csak olyan mutatóban volt. Jött 5 ember, és hozott magával 10 lovat. Ezekre szalma bábut tettek, hogy valamivel többnek látszódjanak. Meg magasabbnak.

De elég volt egyet feléjük lőni az ágyúval, mindjárt visszavonultak. De ezt is csak olyan módjával. Bizonyára nem siettek haza beszámolni az eseményekről.

Ebben az évben az ég világon semmi más sem történt. Pedig még naplót is akartál írni, miután te lettél a várkapitány. De mivel már a huszadik lapra írtad le, hogy ma se történt semmi, beleuntál.

A következő évben (1852) végre kaptok egy kis hírt is otthonról. Tavaly (1851-ben) két felkelési kísérlet is volt. De mindkettőt hamar leverték az osztrákok. Erről ennyit. Kossuthról nem tudok semmit.

Egy másik vonalon pedig megtudjátok, hogy az Isztambulban maradt magyarok összeálltak végre. Alapítottak egy egyesületet. Bár, hogy ott mit csinálnak, arról egyikőtöknek sincs ötlete.

Viszont ez már legalább esemény! Egyik este összeülsz a bajtársaitokkal, és levelet fogalmaztok. Ebben megírjátok a hírt, hogy elvesztettétek Bem Apót. Meg azt is leírjátok, hogy semmi más nem történt.

Ezzel ki is töltöttétek a lap negyedét. Kérdően nézel a többiekre:

– Egyéb ötlet? Mit írjunk nekik?
– Írjuk le a tapasztalatainkat a kókuszdió felnyitásáról! Az nekik is hasznos lehet!
– Hm…

Szóval nagy nehezen, de teletöltitek a lapot. Majd a következő futárszolgálattal elküldeted. Legalább két hónap, mire választ érkezhet.

Addig is megszámolod a homokszemeket a sarokban…

Négy hónap telik el, mire megjön a levél. Ebben leírják a magyarok, hogy náluk sem történik sok minden. A legtöbbjük egyáltalán nem talált munkát. Aki dolgozik, az is csak éppen-hogy elvegetál. Viszont a magyar klubban aztán zajlik az élet! Általában már a megnyitó utáni tizedik percben kitör a verekedés. Ha jó nap van, akkor hamarabb is. Az utcán ha meghallják, hogy gyülekeznek a magyarok, előre hívják a rendőröket.

De miután a lelkeseket elvitték a köz őrei, lehet komoly dolgokkal is foglalkozni. Sikerült felvenni a kapcsolatot az otthoni ellenállással. – írják a levélben. És bár sok dolgot nem tudnak tenni, de sikerül néhány fegyvert küldeni nekik. Ebből mindjárt lett is egy felkelés, de azt az osztrákok hamar leverték. Így most kivárnak. Talán Kossuth talál valamit. De a lényeg, hogy fennmaradjon a kapcsolat az emigránsok között.

Hát jó. Legalább lett egy levelező partnered. Minden alkalommal megírod neki, hogy itt nem történt semmi. Ő is visszaírja, hogy ott sem történt semmi. Kivéve a szokásos verekedéseket.

Tartalmas egy beszélgetés.

Tellnek-múlnak a hónapok. Mivel a város kezdett elviselhetetlenül unalmas lenni. Elkezdtél a környéken vándorolni. Megtanultad a sivatagi utazást annyira, hogy akár néhány napig is kint maradjál. Így egyre többet vándorolsz. Hivatalosan felderítést végzel. De igazándiból az erődben maradt többi magyart nem érdekli, mit csinálsz. Abban sem vagy biztos, hogy szomorúak lennének, ha egyszer nem térsz vissza. Egyáltalán feltűnne nekik??

Az egyik ilyen felderítés alkalmával véletlenül a közeli oázisban kötsz ki. De legnagyobb meglepetésedre a helyiek nem akarnak megfőzni és megenni. Sőt! Egészen barátságosak. Amikor pedig legközelebb már viszel nekik dohányt is, kiderül, hogy nagyon is jó fejek. Úgyhogy néhány hét múlva már a fél erőd a szomszédos oázisban tölti a napjait.

Egészen jól összebarátkoztok az arabokkal. És már nemcsak kávézgattok, hanem dárdát is dobálgattok, tevével versenyeztek, lóról nyilaztok (ti persze szigorúan csak hátrafelé) stb… Még a tűzön-átugrással is megpróbálkoztok, de ennek eredményeképpen majdnem a fél falu leégett.

Így végre találtatok valamit, amivel elkerülhetitek az unalmat.

Már bőven 1853-at írnak, amikor ez egyik ilyen felderítő útról érkezel vissza a többi magyarral, amikor egy néhány török katonából csoportot találsz az erődben. Ezek nem a szokásos hírvivők. Hanem annál jóval magasabb rangúak. A vezérük pedig a szultán megbízottjának a pecsétjét viseli. Egy olyan írást kapsz tőle, amin azonnal látszik, hogy a legfelsőbb helyekről küldték.

Izgatottan nyitod ki. Majd miután átolvastad a tartalmát, gyorsan összehívatod a magyarokat az udvarba. Nem vagytok túl sokan. De mégiscsak hivatalosabb érzést kell, ha az udvarba hívod őket.

Hamar teljes lesz a létszám. Mindenki érzi, hogy most valami nagyon fontos változás történt. Úgyhogy nem is húzod az időt, mindjárt a dolgok közepébe vágsz:

– A napokban az Orosz Birodalom megtámadta, és megszállta Moldovát és Havasalföldet. Ezt a szultán nem tűrhette, és azonnal hadat üzent a cárnak. Így mi magunk is háborúba vonulunk az oroszok ellen. És nem vagyunk egyedül, mert a britek és a franciák is úton vannak már, hogy segítsenek. És a csapatban vannak németek, lengyelek, olaszok, csehek és már országbeliek is.

Erre izgatott sugdolózás támad. Több helyről is hallod Kossuth nevét. Kossuth megcsinálta, mégiscsak megcsinálta!

 – Eljött az idő, hogy mi is hadba vonuljunk az oroszok ellen! Eljött az idő, hogy visszaadjuk nekik azt, amit 1949-ben elszenvedtünk! Itt az idő, hogy megvalósítsuk Bem Apó álmát! Még ma éjjel elindulunk, hogy felaprítsuk az oroszokat! Irány Kars vára! Előre Bem Apóért! Előre a magyar szabadságért!

Az udvarban hatalmas éljenzés támad. Mindenki Bem Apó nevét kiáltja. Majd együtt rázendítetek a Gábor Áron rézágyúja c. dalra.

(Folytatás a 6AA vonalon)

---