1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 5AB (Oszmán katona vonal, Ömer)

Nos, összeállt a csapat Ömer Pasa alatt.

Feladat is van: helyre kell tenni a szerbeket, mert azok most éppen hőbörögnek.

Ez mondjuk így kicsit furcsa, hiszen még nem is olyan régen te is a hőbörgők oldalán álltál. Csak éppen a Duna másik oldalán. Így azért megérted őket, ha éppen olyanjuk van, hogy a szultán fejével szeretnének játszani.

De Ömer Pasa megnyugtat mindenkit, hogy ez azért nem olyan lesz, mint amit az osztrákok csináltak Magyarországon.

Hát…. reméled…

Ömer Pasa összeszedi az embereket, akik nem mások, mint a magyarok. A változatosság kedvéért mind magyar. Hát igen, gyorsan kellett nevet választani, és egyikőtök sem ismerte eléggé a török neveket…

Most, hogy így belegondolsz, rémlik egy régi-régi történet, amit még az öreg Pista bácsi mesélt neked korokkal ezelőtt (talán már ezer év is eltelt azóta – úgy érzed). Volt egy mese, ami Ali babáról és 40 rablóról szólt.

És most tessék, hova jutottál: Most te vagy Ali 39 társaddal együtt. És ha ez így van, akkor Ömer Pasa a rabló? Vagy ti így, együtt vagytok azok? Azért reméled, nem így van…

Még megisszátok a kávét, és már indultok is. Tehát két nap múlva, még napkelte előtt. Azért olyan korán, mert ha megvárjátok, míg feljön a Nap, és elkezdik felszolgálni a kávét, akkor soha az életben nem fogtok elindulni.

Erre a célra egyébként egy különleges ezán szolgál. Az ezán az, amikor a müezzin nevű vallásos ember szép nagy hanggal jelzi a hívőknek, hogy ideje imára menni. Mégpedig naponta öt alkalommal. Ebből az első akkor van, mielőtt még a Nap felkelne.

És így is történik. Mire a tábor feléledne, ti addigra már lovon ültök, és messze jártok. Ömer Pasa elmondja, hogy ő nem az a tipikus török (hiszen félig magyar, félig balkáni, de már ő se tudja pontosan). Ezért nem fogtok minden 100 m-en megállni kávézni. Így viszont gyorsan fogtok haladni, és hamar végeztek a feladattal. Utána majd lehet bulizni. A törökök is pont ezt kedvelik. Általában mire a többiek felkerekednek, ő addigra már haza is ér.

Három napig tart, míg elértek a legközelebbi lázadó városhoz. Előtte átmentek néhány falun, de ott gyorsan, többnyire eseménytelenül oldjátok meg a problémát:

Az első falunak elég volt már az is, hogy meglássák Ömer Pasát, amint egy kisebb sereggel érkezik. A tiltakozás jeléül éppen a szerb nemzet színeire festegették a polgármestert*. Amikor meglátták a katonákat, gyorsan abbahagyták a munkájukat. Majd valaki vörös festéket hozott is, hogy akkor az említett úraság inkább a török zászló jellegzetességeit viselje. Másvalaki mindjárt fehér csillagot és holdat kezdett pingálni, mígnem valaki buzgóságában még a Göncöl szekérrel próbálkozott.

– Psz! Mit csinálsz! A török zászlón nincs Göncül szekér!
– Honnan tudjak én ilyet?? Én szerb lázadó vagyok, nem török hazafi…
– Erre majd visszatérünk, ha Ömer Pasa elment… addig fessél csak pirossal… De ne engem! Hanem a polgármestert!

Jól láthatóan itt a lázadások a mindennapi élet részei. Ahogyan Ömer Pasa is gyakran erre járhat, ha a megjelenése elegendőnek bizonyult. Hiszen aki éppen nem a polgármestert festegeti, az mélyen hajbókol, meg jó egészséget, hosszú életet kíván a kapitányotoknak.

Hasonló történt a második faluban is. Azzal a különbséggel, hogy ott a polgármestert nem festegették, hanem madárnak akarták beöltöztetni, hogy aztán egy kellemes szakadékba kellemesen belökjék. Persze az nézőpont kérdése, hogy ez kinek lett volna kellemes. Amikor Ömer Pasa tapintatosan rákérdezett, mi folyik itt, azt a választ kapta, hogy a következő nemzeti (természetesen török) ünnepre készülnek. És azt próbálgatják, hogy melyik állat felelne meg a legjobban. Most éppen az éles szemű sasnál járnak. De már próbálták a félelmetes tigrist, a felséges oroszlánt, a szélvész gepárdot (de a polgármester nem futott elég jól), meg a huncut kukacot is. Sajnos egyik sem vált be. Talán a krokodil lesz a megfelelő…majd azt is ki kell próbálni..

Amikor rákérdezel erre, Ömer Pasa elmondja, hogy minden tavasszal ez megy. Próbálkoznak, hátha sikerült… De egyszer a múltban a törökök nagyon kegyetlenül elbántak velük. Azóta elég, ha megjelenik néhány katona a szultán jelzéseivel, és máris mindenki a legnacionalistább török lesz.

– Na jó. De éppen hogy csak átmegyünk a falvakon.. Mi biztosítja, hogy másnap nem fogják ott folytatni, ahol abbahagyták, amikor megjelentünk?
– Tudják ők jól, hogy vissza fogunk jönni. Csak nem tudják, hogy mikor… Talán éppen holnap. Talán egy hónap múlva. Talán fél év múlva. Nem tudják.. Ez bizonytalanságban tartja őket… És úgy tudják, hogy csak ez az 1 út vezet vissza Isztambulban. Mi természetesen egy másik, hosszabb kerülő úton fogunk menni. Így akár két év is eltelhet, mire észreveszik a távozásunkat. Akkor aztán megint felbátorodnak. Mi pedig megint erre járunk. És csináljuk ezt mindaddig, amíg ki nem tör egy tisztességes háború…
– Nem unalmas ez?
– Ó! Dehogy is! Majd meglátod, ahogy közelebb érünk a Dunához, ott milyen jó borokat készítenek!

Még két falun mentek keresztül, és már éppen egy fél napra vagytok egy komolyabb várostól, amikor az út mellől kiáltást hallotok. Törökül hangzik, így ti nem értetek belőle egy szót sem. De Ömer Pasa még az illetőt is felismeri. Ő a város polgármestere. Őt jó szokás szerint a patakba szokták bedobni a lázadók. Itt lassú a víz, de a városban elég gyors ahhoz még egy ilyen nagytestű embert is magával vigyen. Szerencsére a lázadás idejére már eléggé felmelegszik a patak ahhoz, hogy különösebb megfázás nélkül meg lehessen úszni ezt az eseményt.

Viszont úgy tűnik, hogy az idén megmakolcsta magát a nép. Most nem lesz olyan könnyű lenyugtatni őket. Nem lesz elég, hogy a hadsereg fel-alá masírozik egy-két napig. Valamit ki kell találni, különben vér fog folyni…

Ömer Pasa ezen jól láthatóan elgondolkodik… Rövid számolás után három fős csapatokat készít, amelyeket rövid instrukcióval lát el. A feladat roppant kényelmes: minden csapat más-más faluba telepszik le a következő két napra. Ott nem kell mást csinálni, csak jó feltűnően beköltözni a kocsmába, és lehetőleg üresre kell inni a kocsmát. Még a lóitató is csontszáraz legyen! Ezután, tehát 2 nap múlva, gyülekező a város kocsmájában. Feltűnően, de útközben ne álljon meg senki. Ne nézzen senki se jobbra, se balra. Csak menjetek be a kocsmába, és üljetek le. Majd igyatok. Jó sokat! Végül is, ezért van magyarokkal feltöltve ez a sereg…

Te a 38-as számú csapatban kaptál helyett. Természetesen nincs ennyi csoport, csak éppen 37-nél kezdődik a számozás. Viszont nem árt, ha ezt minél több helyen hangoztatjátok, hogy úgy tűnjön, egy egészen komoly sereg jár itt. Nem pedig csak 41 ember…

Hármasban mindjárt el is indultok, és hamarosan elértitek azt a falvat, amit Ömer Pasa megadott nektek. Tekintve, hogy az Oszmán Birodalom európai oldalán vagytok, ami bővelkedik a keresztényekben, a kocsma eléggé feltűnő. Nem szükséges egy perc sem, hogy az ember megtalálja: ott van mindjárt a templom mellett.

Olyan gyorsan odaértek, hogy hajszál híján majdnem a lovakkal együtt tértek be az ivókba. Csak az utolsó pillanatban jut eszetekbe, hogy le kellene szállni róla.. bár jobban belegondolva, talán a hátasaitok is örülnének a másfajta frissítőnek…

Három magyar tér be a bórozóba, és nem is kell sokat várni, mire újra kijönnek. A készlet pillanatok alatt elfogyott. Alig ültetek le, de a pince már ki is ürült. Ebben sokat segített Géza (új nevén Ali), aki miden tekintettben nagy ivó.

Rövid tanácskozás után úgy döntötök, hogy ezt a feladatott túl gyorsan teljesítettétek. Pedig még van 2 napotok. Így inkább körbenéztek a környéken, hátha találtok még néhány falut.

Mire visszatértek a városba, már 14 falu boros készletét sikerült eltüntetnetek. De mint a társaitoktól megtudjátok, nem csak ti jártatok így. Most már teljesen biztosak vagytok, hogy a megyében nem maradt bor máshol, csak itt a városban. De amíg Ömer Pasára várakoztok, ez a helyzet is megváltozik. Főleg így, hogy lassan mind a 40-en összegyűltetek.

Mire a vezéretek is megérkezik, híre megy, hogy sehol a környéken nem maradt egy csepp sem az értékes nedűből. Ami nem mellékesen a környék egyik legfontosabb kereskedelmi terméke. Volt…

Ömer Pasa pedig ezt használja tárgyalási alapnak. Jól láthatóan a városlakók igencsak megdöbbentek a történteken. Sokkal jobban megijedtek, mintha simán felgyújtották volna az országot. Úgyhogy most ígérgetnek mindent, csak magyar huszárok ne jöjjenek a közelükbe többet. Becs szóra, meg írásba is adják, hogy soha többet nem lázadnak fel.

Most, hogy ezt így lerendeztétek, visszatérhettek Isztambulba, ahol a felmentő sereg talán már végzett a kávézással, és talán már az első 5 km-et is megtette. Természetesen nem ugyan azon az úton mentek, amelyiken jöttök, hogy a falusiak megmaradjanak abban a hitben, hogy a katonák nem mentek még el. Veszélyes, kacskaringós hegyi ösvényeken juttok vissza a török fővárosba.

Itt néhány nap pihenés után egy titkos követ keres meg téged (és mint később megtudod, a többi magyar emigrációs társadat is). Ő elmondja, hogy Kossuth eljutott Amerikába, ahol támogatást talált. Hatalmas felkelés készül, ami egész Európát megremegteti. Az olaszok fogják kezdeni, és amikor Bécs figyelme feléjük fordul, akkor a törökországi magyar katonák megindulnak, hogy felszabadítsák Magyarországot. De nem lesznek egyedül, mert az otthoniak már vágni fognak titeket. Erdélyen keresztül fegyvereket fognak becsempészni. Így az egész olyan gyorsan fog történni, hogy az osztrákok pislantani sem fognak tudni, máris elvesztették a háborút.

Nem kell félni, hogy ezúttal is beavatkoznak az oroszok, mert őket meg a svédek fogják lefoglalni. Mint elmondta a titkos követ, egész Európa benne lesz az eseményekben. Ezúttal sikerülni fog. Ezúttal minden jól lesz megszervezve. Neked csak várnod kell a jelet.

Te tehát várod a jelet. És várod, és várod. Néha Ömer Pasával elmentek egy kicsit a szerbekhez, hogy emlékeztessétek őket, még mindig az Oszmán Birodalomhoz tartoznak. De ezen kívül más nem történik. A megbeszélt jel sem érkezik. Hiába tisztítod ki a kokárdádat minden este, a várva várt esemény csak nem akar megérkezni.

Egészen 1853-ig vársz, amikor megérkezik a hír, a szultán hadat üzent Oroszországnak!

(Folytatás a 6AB vonalon)

* természetesen akkoriban még polgármesternek hívták az illetőt. Hanem rangtól függően lehetett mufti, pasa, muhtár, stb… csak a jobb érthetőség kedvéért használtuk a polgármester szót.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

One Reply to “1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 5AB (Oszmán katona vonal, Ömer)”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .