1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 6AB (Oszmán katona vonal, Ömer)

1853. tele van. Már majdnem Karácsony. És éppen az oroszok háborút vívnak a törökök ellen. Utóbbiakat segítik az angolok és a franciák is.

Te (alias Ali) és sok Szabadságharcból menekült katonatársad (alias sok Ali) itt vagytok a Duna partján,  a magyar határnál, a török oldalon.

Egy egészen takaros hadsereg van mögötted. Törökből legalább 50.000 található a csapatban. De több tízezerre tehető az angol és a francia is. És itt vagytok ti, magyarok.

Magyarok a magyar határ mellett. És mindannyiitoknak ugyan az a gondolata: Itt a nagy lehetőség! Ne az oroszokkal foglalkozzunk! Gyerünk haza! Szabadítsuk fel Magyarországot!

Erről már az előző napokban többször is beszéltetek egymás között. Tudjátok, hogy nem vagytok sokan. Még ha az egész mostani hadsereget sikerülne is magatokkal vinni, az se elég az ország felszabadítására. Azt is tudjátok, hogy bár Kossuth titkos utakon juttatott fegyvereket Magyarországra, de ez kevés ahhoz, hogy az otthoniak csatlakozásával sikeres legyen a háború.

De sokkal valószínűbb, hogy a hadseregnek csak egy töredékét sikerülne magotokkal vinni. A két országot a Duna határolja el egymástól. Ez azért elég feltűnő. Nehéz lenne a többieknek megmagyarázni, hogy az oroszok abban az irányban vannak, és nem keletre.

Mindeközben Erdélyben az osztrákok is figyelő szemmel kísérik az előttük zajló háborút. A biztonság kedvéért egy 40.000 fős sereget oda is rendeltek.

Csakhogy, mutatott rá az egyik sorstársad, nem szükséges, hogy nagy hadseregetek legyen. Egyetlen egy ügyes lovas is elég. Mindenki a török katonai uniformist hordja. Ha egy huszár így átmegy, és provokálja az osztrákokat, akkor azt fogják gondolni, hogy a törökök támadtak rájuk. Ennek pedig elégnek kell lennie ahhoz, hogy a Habsburgok is beszálljanak a háborúba. És akkor már a törökök, a franciák és az angolok is segítenének az osztrákok ellen. Annyi katona pedig már csak elég lesz, hogy megnyerjétek a Szabadságharcot.

Igen. Ez bár önfeláldozással jár, de viszont kivitelezhetőnek tűnik.

Most pedig itt vagytok a határnál. Csak egy rövid gyors lovaglás a Dunáig, majd azon kell átúszni, és már mehet is az ember az osztrákokat bosszantani. Vannak nehéz részei a folyamatnak, de meg lehet csinálni.

Összenézel a többi magyarral. Ki vállalja? Ki fog nekivágni annak az öngyilkos küldetésnek, ami elhozza a szabadságot a magyaroknak?

Ekkor a füled mögül egy ismerős hang érkezik feléd. Egy lőfegyver lett élesítve. Ahogy megfordulsz, Ömer Pasát látod, és a pisztolyát, amit felétek fogja.

– Meg ne próbáljátok! – mondja. Úgy látszik, ő pontosan tudja, mit is terveztek.

De nem foghat fegyvert az összes magyar katonára egyszerre. A háta mögött egy hirtelen mozdulattal az egyik társatok nekivág a Dunának, és néhány pillanat múlva már bele is veti magát.

Ömer Pasa nyugodtan, de határozottan adja ki a tűzparancsot. A közelben álló katonák azonnal célba veszik, és lőni kezdik a társadat. Ezen a részen a Duna elég széles, hosszú percekbe telne átjutni. Ez az idő pedig bőven elég, hogy a törökök még az elavult puskáikkal is eltalálják. Nem is telik bele sok idő, mire egy vörös folt kíséretében a társatok elmerül a vízben…

Ömer Pasának nem kell mondania, így is mindannyian tudjátok, hogy szemmel fog tartani titeket. Nincs értelme egy újabb kísérletnek.

Este viszont összehívja a magyarokat a sátrába, hogy egy kis eligazítást tartson. Itt egy kicsit bevezet titeket a nagypolitika világába.

• Háború van. Bár igazi csatára még nem került sor, de már csak napok kérdése. Több tízezres orosz sereg menetel szembe veletek. Valahol Bukarest környékén fogtok találkozni velük.
• Az osztrákok nem léptek be a háborúba. Ömer Pasa ismeri Kossuth tervét, hogy mindegy, melyik oldalra állnak, a másik oldal segítségével akkor le lehet győzni a Habsburgokat.
• Csakhogy Kossuth két dologgal nem számol: egyik, hogy milyen következménnyel jár, akár az oroszokra, akár a törökökre nézve, ha az osztrákok is belépnek a háborúba. A másik pedig, hogy mi lesz utána.
• A történelemben még csak egyszer fordult elő, hogy az oroszok és az osztrákok összefogtak. Ez a Szabadságharc volt. De ha a törökök ellen fognak össze, akkor már sokkal nagyobb sereggel kell majd számolni. Eljuthatnak akár Isztambulig is. Ezt pedig érthető okokból Ömer Pasa szeretné elkerülni. Te is az oszmán hadsereg katonája vagy. Neked sem kellene, hogy ez legyen a célod.
• Ráadásul az osztrákok sem akarják, hogy az oroszok túl sikeresek legyenek. Sőt! Az oroszok minél messzebb vannak a határtól, annál jobb. Az osztrákoknak az az érdekük, hogy a törökök távol tartsák az oroszokat.
• Jó, akkor képzeljünk el egy olyan szövetséget, hogy a törökök, az osztrákok, a franciák és az angolok. Szemben pedig az oroszok. Meg ugyebár akkor a magyarok is, hiszen ők az osztrákok ellen akarnak harcolni. Egy ilyen felállásnak mind a törökök, mind a franciák és az angolok örülnének. Hiszen jelentősen növelnék vele a hadsereg erejét.
• De egy ilyen szövetség ellen hogyan is tudnának a magyarok harcolni? Még az orosz segítség is kevés lenne hozzá. És az oroszok egészen biztosan nem Magyarország felszabadításával bajlódnának. Örülnének, ha meg tudnák őrizni a saját területüket.
• Ez a verzió azért sem képzelhető el, mert az osztrákok lekötelezettek az oroszok felé, pont a Szabadságharcban nyújtott segítségük miatt.
• A jelenlegi állás szerint semmi sincs, ami az osztrákokat bele tudná rángatni a háborúba. Pláne nem egyetlen lovas katona provokációja. Ehhez legalább az kellene, hogy az oroszok bevonuljanak Erdélybe. De ők ezt biztosan nem fogják megtenni.
• Azért játszunk el a gondolattal, hogy akár a törökök, akár az oroszok segítenek, és kizavarják az osztrákokat a magyar területekről. Mi lesz utána? Fogják magukat és hazamennek? Itt van egy elég nagy, és termékeny ország. És itt állomásozik rajta egy akkora hadsereg, ami meg tudta verni az osztrákokat. Majd érzékeny búcsút vesznek, és kivonulnak? Biztosan nem.
• Így a következő a kérdés – teszi fel Ömer Pasa – kit szeretnétek a magyarok urának jobban: az osztrák császárt? a török szultánt? vagy az orosz cárt?

Nos kaptatok gondolkodni valót a következő időszakra. A további néhány estén, amikor összegyűltök, újra és újra ugyan ez a téma. De végül be kell látnotok, hogy Ömer Pasának bizony igaza van. Ez nem az a háború, melyben Magyarországot fel lehet szabadítani. Ahhoz még nem érkezett el az idő. Amit most tehettek, hogy az oroszoknak annyit fizettek vissza, amennyit csak bírtok. Ha jól dolgoztok, talán kaptok elismerést a szultántól. És akkor talán, egyszer a jövőben, talán, tényleg fog adni valami segítséget… talán… szóval marad az oroszok csépelése.. az se egy rossz elfoglaltság..

A következő napokban a Dunát követitek, és kelet felé haladtok. Egészen addig, míg el nem juttok Vidin-be. Itt fogjátok bevárni az oroszokat. Ők legyenek azok, akik vacakolnak a dunai átkeléssel.

Igen, ez a hely roppant ismerős! Hiszen egy viszonylag hosszú ideig itt táboroztatok, miután elmenekültetek Magyarországról. Legnagyobb meglepetésedre még a sátrad maradványait is megtalálod.

Még nagyobb meglepetésedre egy csapat magyarral is találkoztatok, akik azóta is itt vannak. Ők valahogy úgy érezték, hogy inkább itt maradnak a magyar határ közelében, nem mennek beljebb az országba.

Minden esetre azt megtudod tőlük, hogy mióta elmentetek, itt azóta sem történt semmi. Mondjuk ezt látod, hiszen a sátrad pontosan ugyan úgy áll, mint ahogy hagytad. Leszámítva persze azt, hogy úgy néz ki, mint amivel egy medve játszott volna.

A következő napokban a dolgok még érdekesebbek lesznek. Még egy csapat magyarral találkoztok. Ők Isztambulból érkeztek, mégpedig jól megpakolt szerekkel. Szerencsét próbálni jöttek, és olyan dolgokat árulnak, amit a katonák rendszeresen hiányolni szoktak. Ez leginkább a dohány, esetleg egy-egy cipő, de nem nehéz találni alkoholt vagy bódító szert sem. Őket hívták markotányosnak.

Ez a része téged nem lep meg. Már a Szabadságharc alatt is sok markotányos követte a hadsereget, és ez nem volt másképpen előtte, amikor még a császárt szolgáltad. Bár ott a szigorú fegyelem miatt jóval kevesebb dolgot árultak.

Amin most elcsodálkoztál az az, hogy ezek közül nagyon sokan néhány éve még katonák voltak, és együtt harcoltatok a Habsburgok ellen. Most viszont inkább az események gazdasági részét nézték.

Persze nem lehet őket hibáztatni. Más dolog az, ha az ember a hazájáért adja a vérét, és más, ha csak azért lesz katona, hogy ezzel megbosszuljon egy sérelmet.

Viszont folyamatosan érkeznek olyan magyarok is, akik aktívan akarnak a háborúban részt venni. Egyik-másik Isztambulból jött, a markotányosokkal együtt. De olyan is, aki egészen Londonból utazott ide. Ők viszont még reménykednek benne, hogy a dolgok olyan fordulatot vesznek, hogy a Szabadságharc újraindítható legyen.

Velük Ömer Pasa egyenként elbeszélget, ahogy veletek is tette. Megmondja nekik, hogy bármilyen magán akciót azonnal megtorol. De ha az események tényleg úgy alakulnának, akkor ő maga fogja a magyarokat hazavezetni. És egy nagyobb csapat törököt is maga mellé fog venni segítségnek.

És még egy meglepetésben lesz részed! A markotányosokkal és a katonákkal együtt néhány szabadságharcos orvos is érkezik. Ezúttal már szigorúan csak tábori orvosként, a csatákban ők nem fognak részt venni. De megérkezik Ömer Pasa személyes orvosa is, aki szintén magyar, és szintén veletek együtt harcolt a Szabadságharcban.

Nahát! Annyi magyar gyűlt itt össze, hogy időnként gúnyosan meg is jegyzitek egymás között: Elfoglaltunk egy darab Törökországot. Most már kitűzhetjük a magyar zászlót! Itt egy darab független Magyarország, ahova nem ér el a Habsburgok keze!

Ilyenkor azért néha valaki megjegyzi, hogy már voltatok ezen a ponton néhány éve. Mégpedig 1849. őszén. És hát mi lett belőle? A nagy semmi…

Ez azért nem esik jól. Pedig nagy a lelkesedésetek. De hogy a felszólalónak se essen jól, időnként bedobjátok a közeli patakba. Ezzel máris visszajön a jókedvetek.

A következő napok azzal telnek, hogy az oroszokat várjátok. És ők jönnek is, majd megállnak a Duna túlsó oldalán. Úgy tűnik, mintha egymást lökdösnék, hogy inkább a másik legyen az, amelyik előremegy. De végül egyikük sem akar nekiindulni.

A ti oldalatokon nagy a várakozás. De amikor látni, hogy az oroszok csak nem akarnak jönni, az egyik éj leple alatt Ömer Pasa vezetésével keletebbre mentek, és ti keltek át a Dunán. Majd pedig oldalba támadjátok az ellenséget. Ezzel pedig hivatalosan is megkezdődik a Krími háború.

A csata nem tart sokáig. Egyrészt a meglepetés előnye is a ti oldalatokon volt. Másrészt a szabadságharcos huszárok már nagyon várták, hogy végre valakinek oda lehessen ütni. Míg az oroszok… nem igazán lelkesedtek. Inkább mint akik haza akartak menni. Nagyon is megörültek, amikor a parancsnokok végre visszavonulót fújtak.

Ömer Pasa nem engedi az üldözést, inkább tábort vertek a Duna ezen oldalán is. Néhány nap múlva pedig a hadi mérnökök egy egyszerű, de praktikus hidat is készítenek a két part között. Így ez az oldal lesz a előretolt őrségetek, míg a másik oldal, Vidin lesz a fő tábor. Az elkövetkező időszakokban innen indítjátok meg a támadásokat.

A háború ezen a fronton még csak most kezdődött meg. De lényegében itt be is fejeződött. Az elkövetkező bő egy évben csiki-csukit játszotok az oroszokkal. Hol ti nyomultuk egy kicsit előbbre, hol ők támadnak vissza.

Időnként elvesztitek az Duna bal partjára felépített előretolt őrséget, és olyankor a hidat is úgy-ahogy felszámoljátok. De csak annyira, hogy használhatatlan legyen. De azért a mérnökök könnyen ki tudják majd javítani, mert néhány nap múlva úgyis visszaszerzitek azt a területet.

Más alkalmakkal egy-egy várost is sikerült elfoglalni, mint pl. Várnát. Időnként pedig az oroszok kelnek át a Dunán egy másik helyen, és törnek be a török területekre.

Tehát azt nem lehet mondani, hogy ne lenne esemény, és unatkoznátok. De amikor egy év múlva visszatekintesz ezekre a napokra, úgy látszik, hogy semmi sem változott.

Az azt követő időszakban viszont mintha az oroszok kimerültek volna. Egyre nehezebben szerzik vissza az elvesztett területeket. Majd eljuttok arra a pontra, amikor már egyáltalán nem sikerül a visszafoglalás. Ekkor már egyértelműen érzitek, hogy haladtok. Amikor pedig már Bukarestet is sikerül elfoglalnotok, akkor az oroszok feladják, és kivonulnak azokról török területekről is, amiket a háború elején szálltak meg.

Teszik ezt azért is, mert a szomszédban, Erdélyben az osztrákok is egyre feszültebbek. Mostanra már több, mint 300.000 katonát sorakoztattak fel a határ közelében, bármilyen eshetőségre.

Ők nemcsak egy orosz támadás miatt aggódnak, hanem látják a török sikereket is. És tudják, hogy a nagy számban vannak közöttük magyar katonák is. Így jogosan tartanak attól, hogy a háború szele esetleg megváltozik, és valamelyik csapat őket is megtámadja.

Látja ezt Ömer Pasa is. Miután az itteni front lecsendesedett, összeszedi a magyarokat.

Megköszöni mindenkinek a hősies helytállását. Majd elmondja, hogy még két helyen zajlik a csata. Egyik a Krími-félsziget, ahol a háború kulcsfontosságú ütközetei történnek (bár itt már jó ideje nincs változás: a szövetségesek bekerítették  Szevasztopolt, és most várják, hogy az oroszok megadják magukat); a másik helyszín pedig a Kaukázus. Ezen a részen ott egy kelet-törökországi város, Kars. Ezt éppen az emigrációs magyarok védik, köztük Kmety György és Guyon Richárd. Ők viszont nem állnak jól, el kellene egy kis segítség.

Ezzel elindultok a legközelebbi kikötőbe, Várnába, ahol egy hajó már vár titeket. Ez átvisz titeket a Fekete-tenger másik végére, egészen a Kaukázus lábáig. Innen viszont gyalog kell tovább mennetek.

Hát az út? Olyan nincsen… követni kell a pásztorok vonulásának nyomait. Ilyen kicsi fekete golyók vannak a földön, az jelzi, merre haladnak…. És persze ajánlott kikerülni a 2000 m magas hegyeket. Meg a 3000 m magasakat is.

Szűk, meredek úttalan hágókon haladtok dél felé. Mármint remélitek, hogy dél felé mentek, mert ezekbe a hágókba a nap is alig süt be. De Ömer Pasa azt mondja, hogy lesz ez majd mókásabb is, amikor megérkezik a tél. Mert akkor már tényleg nem látjátok majd a napot. Jobb esetben csak a hóvihar miatt. Rosszabb esetben azért, mert 2 m hó lesz fölöttetek.

Úgyhogy jobb lesz sietni. Azért is, mert elvileg egy ostromlott vár felszabadítására indultatok. Jó lenne nem elkésni.

Erőltetett menetben haladtok egy egyáltalán nem könnyű terepen. De azért összeszorítjátok a fogatokat, és csak mentek tovább. A társaitoknak segítségre van szükségük.

Jó két hete haladtok már, amikor egy csapat török lovas jön veletek szembe. Ahogy nekiálltok velük beszélni, kiderül, hogy mind-mind magyar.

Kars várából érkeznek, amelyik elesett. Hiába álltak ki a magyarok hősiesen védeni, a török hadsereg olyan béna és szervezetlen volt, hogy csak idő kérdése volt, mikor adják meg magukat. A tisztek is csak a kávézással törődtek, míg sok katona egyszerűen megszökött.

Az utolsó pillanatban az összes magyar eljött, hogy más csatateret keressen, ahol valamit tényleg tudnak is tenni.

Ömer Pasa szomorúan hallja a rossz híreket. Elkéstetek, bár az is lehet, hogy ti se tudtátok volna a várat megvédeni. Így nincs más, visszafordultok, hogy hajóra szálljatok, és segítsétek a szövetségeseiteket a Krími-félszigeten.

A vissza út nem tűnik könnyebbnek, mint ide felé jövet. Főleg amikor megkezdődik az esős évszak. Bár azt várjátok, hó is lesz, de marad a sima eső.

Ez viszont annyiban lesz kellemetlen, hogy mindent sártengerré változtat. De csak az első nap kellemetlen. Utána már aggasztó, hogy mindenhol nyakig ér a sár. Már-már arra gondoltok, inkább lenne tél! Akkor legalább ez az egész megfagyna.

Nagyon hosszú idő alatt és nagyon kínkeservesen értek vissza a Fekete-tengerhez. Itt ismét hajóra szálltok, ami átvisz titeket Szevasztopol-hoz, a Krími-félsziget fővárosához.

Eddigre az összes szövetséges erő ide érkezett. De elmondják, hogy az ostrom most már biztosan nem tart sokáig. Az oroszok teljesen kimerültek, és már az öreg cár is meghalt.

Az előrejelzés beválik. Néhány hét múlva a város megadja magát, és ezzel véget ér a háború.

Az érzés kettős benned. Derekasan küzdöttél, és bizony elfáradtál. Örülsz, hogy végre vége. Másrészről viszont semmivel sem jutottatok közelebb Magyarország felszabadításához. Amikor arról van szó, hogy hazamehetsz, akkor Isztambulra gondolnak, nem a magyar földre…

(Folytatás a 7A, az egyesített katonai vonalon)

---