1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 8CA (Összevont letelepős vonal)

Isztambulban ülsz, a Boszporusz partján.

Veled van még néhány magyar. Néhány, mert már csak ennyien maradtatok. A Magyar Egylet már régen bezárt, mert nem volt rá elég ember. Inkább amolyan Magyar Igylat lett belőle, ahogy itt iszogattok a tengerparton.

Már az orosz-török háború után is kevesen maradtatok. De most, hogy Itáliában is esemény van, tényleg-tényleg alig néhány magyar cirkál Isztambulban. Ez is két csoportból áll: egyik, akiknek szerencséjük volt, és most jól megy a dolguk. Ilyen vagy te is. Meg a magyar orvosok. És még néhányan mások.

És vannak azok, akik már régen letettek arról, hogy valami lesz velük. Ők a szultán juttatásaiból tengetik életüket napról-napra, nem gondolva a jövőre… Sokan közülük egészen jól meggazdagodott a háború alatt markotányosként. De a szerzett pénzt néhány hónap alatt elszórták.

Mindenki más már régen lelépett. A nagy részük éppen Itáliában van. Itt van egy érdekes háború, ami szerintetek csak is Kossuth műve lehet.

Történt pedig, hogy az egyik olasz tartomány (királyság? ki tudja ezeket fejben tartani??) fellázadt a Habsburgok ellen. Csakhogy a ti Szabadságharcotokkal ellentétben nem voltak egyedül! A franciák is ott vannak, és segítik őket.

Nem is beszélve a magyarokról!

Akik még a Szabadságharc után emigráltak, és a harcok folytatását választották, azok már a harcok kitörése előtt Itáliába mentek. Sokan pont Isztambulból.

Majd pedig amikor elkezdődött a függetlenségi háború, akkor az osztrák sereg magyar katonái tömegestől vonultak az olaszok segítségére. És nemcsak emberek érkeztek, hanem vittek magukkal fegyvert is. De volt olyan is, aki a nagy sietségben a parancsnokát is vitte magával, megkötözve. Vagy a kandallóját…

Így ott most áll a bál, és az olaszok sorra nyerik a csatákat. Ha így folytatják tovább, akkor megszerzik a szabadságukat. Utána pedig – ha jól számoltok – , akkor Magyarország lesz a következő a sorban.

Tehát ez a helyzet a nagyvilágban.

Jah, meg egy hatalmas jégeső elvitte a banán termés 90%-t Dél-Amerikában. De ez valahogy kevésbé érdekel titeket…

Így itt ültök, és azon tanácskoztok, hogy mégis mi legyen most.

Az egyértelmű, hogy túl messze vagytok a csatáktól, hogy érdemben valamit is tegyetek. Meg nem is vagytok olyan sokan. Ha mind megjelennétek, egyetlen csapattest létszámát sem tudnátok lényegesen megnövelni. Bár bizonyára mindenki örülne a jelenléteteknek.

No meg azért mennyivel jobb a napsütötte Boszporusz parton iszogatni, mint az olasz hegyekben lövöldözni… de ezt ugye senki se mondja ki nyíltan.

Szóval még ha mennétek is, annak inkább lenne szimbolikus jelentősége, mint tényleges eredménye. Ha viszont már szimbolikus, akkor olyat tudtok tenni itt helyben is. Nem kell elutazni messzire!

Hiszen, mint veti fel egyikőtök, itt az osztrák követség! Elég csak bemenni, és mindenkit megverni!

Ez jó! Ez az ötlet mindenkinek tetszik! Már legalább 1 éve nem jártatok ott! Legalább jó mulatság lesz!

Ennek örömére mindjárt egymásnak is ugrotok, aminek hirtelen néhány szék látja a kárát.

Míg tart a bemelegítő, valaki rámutat, hogy ilyen követség látogatás többször is előfordult a múltban. És persze tényleg jó buli lenne, de hírértéke annál kevesebb. Talán a szultán kicsit morogna miatta a bajsza alatt. De más eredménye bizonyára nem lenne.

Hmm… Na jó, akkor mást kell kitalálni… Csak hát… más osztrák dolog nincs az Oszmán Birodalomban… vagy egy kórház, de ott mégsem kellene verekedni…

Jobb híján marad a követség. De a változatosság kedvéért fel is gyújtjátok – állapodtok meg. Igen, ez így jól hangzik! Mondjátok ki az ítéletet hangosan is. Majd folytatjátok a bemelegítőt.

Mire leszáll az este, és ti felkerekedtek a követség meglátogatására, igencsak jó kedvetek lesz. Elsőre nem is találjátok meg az épületet. Meg másodszorra sem. Meg harmincnegyedszerre sem… Végül egy rendőrtől kértek útbaigazítást.

De nemcsak a tájékozódási képességeteket zavarta össze a jókedvetek! Hanem még a természettudományi ismereteiteket is. Hiába raktatok rendet az épületben 5 perc alatt, felgyújtani sehogy sem sikerült. Pedig volt ott papír bőven! De valahogy mégsem sikerült.. azóta sem érti senki.

Ezek után inkább az épület falára akartatok valami jó kis hazafias szöveget felírni, piros-fehér-zölddel. És persze törökül, hogy mindenki értse. Csak az ilyen kunkori betűkből állt, amelyek a felfokozott jó kedvtől csak még inkább kunkoribbak lettek. És a feliratban sem tudtatok megállapodni, így mindenki kedve szerint festett valamit. Volt, aki végül inkább egy lepkét…

Mégis, az erőfeszítést siker koronázta. Bármennyire is úgy tűnt, nem sikerült egyértelmű nyomokat hagyni, miért is dúltátok fel az épületet, mégis másnap mindenki erről beszélt: A magyarok visszavágtak! – A magyarok Isztambulban is támadják az osztrákokat, nemcsak Itáliában! – Összefogott a világ a Habsburgok ellen! –  Simit kapható! Olcsó! és ehhez hasonló beszélgetésekkel találkoztok lépten-nyomon.

Ennek örömére hamarosan újra összeültök, hogy ünnepeljetek.

– Oké, és most mi legyen a következő? Mivel segítsük az itáliai magyarokat?
– Hajózzunk át mi is a Csizmára, és harcoljunk!
– Azért ne essünk túlzásokba…
– Akkor keressük meg az erdélyi sócsempészeket, és vigyünk nekik sót!
– Az meg mire lenne jó? Ők pont, hogy Erdélyből csempészik a sót a törököknek! És őket úgyis figyelik az osztrákok…
– Hát pont ez az! Ha a másik irányba vinnénk a sót, azzal megzavarnánk az osztrák adminisztrációt. Talán még össze is omlik! Tudjátok, mennyire kényesek azok minden számra… Nem fognak tudni a katonákra figyelni, mert a sót fogják számolni…

Nos… Ez kellően furcsa és örült ötlet. Tehát mindannyitoknak tetszik. Úgyhogy már a következő héten hatalmas sószállítmányokkal megindultok a határ felé.

Mikor elértek a Dunához, könnyen sikerül kapcsolatba lépnetek a sócsempészekkel. Még működik az a kapcsolatfelvevő rendszer, amit még Kossuthtal alakítottak ki…hány évvel korábban is…?

No meg elég feltűnő volt, hogy egy rakás szekér tart a határ felé, megpakolva sóval.

Meg is beszélitek, hogy vigyék el Bécsig, és ott próbálják eladni. Ha nem megy, akkor borítsák csak le az egészet a palota elé. És ha bárki kérdezne bármit, akkor mindenki mondja azt, hogy csak a szokásosat csinálják. Azt, amit évtizedek óta, meg amit az apja, nagyapja, annak is a nagyapja.  Nincs ebben semmi különös… A múlt héten is hoztak sót, és a jövő héten is fognak.

Jó, ez tetszik az erdélyieknek! El is indulnak a szerekkel Bécs irányába. Ti pedig vissza Isztambulba.

Hetek múlva kaptok hírt arról, hogy az osztrák adminisztráció erősen csuklik. Hatalmas a kavar, és még több a só. Már mindenhova sót küldenek, csak elfogyjon már végre Bécs tereiről. Még a háborút is inkább feladták…

Öööööö… nos ez bármennyire is jól hangzik elsőre, második hallásra nem éppen jó hír. Sőt! Nagyon is rossz! Félbeszakadt az olaszok függetlenségi háborúja… Most hogy fognak így felszabadulni, és egységes Olaszországot alapítani?

Hoppá!

Szerencsére az olaszokat sem olyan fából faragták, akik beérnék a félmunkával. Hónapokkal később újra folytatódnak a csaták, bár abból már az osztrákok és a franciák kimaradnak. Csak a magyarok maradnak segítségnek.

De minden esetre ti megfogadjátok, hogy a jövőben inkább nem fogtok az eseményekbe beleavatkozni. Kivéve persze, ha valakinek rendes terve is van.

Így visszatértek a sima hétköznapi Boszporusz-parti italozgatásokra. És minden alkalommal, amikor a magyar és olasz csapatok komolyabb eredményt érnek el, akkor ünnepeltek is egyet.

A háború lassan a végéhez érkezett. Nyertek az olaszok, és lett egy saját szabad országuk! Ennek örömére egy hatalmas bulit rendeztek Isztambulban, ahova a török ismerőseiteket is meghívjátok. Hiszen itt nemcsak Itália volt a tét, hanem Magyarország is. Így most már nagyobb reményetek van a jövőbe. A háború végével az olasz testvérek biztosan segíteni fognak a magyaroknak.

De nem így történt. Hiába teltek a hónapok, majd az évek, nem indult be újra a Szabadságharc. Jó-jó, az olaszokat bizonyára lekötötte, hogy ezt az új országot fel is kell építeni.

Később még a poroszok is háborúztak egyet az osztrákokkal, és őket is segítették a magyarok. De onnan sem érkezett viszonzás.

Sőt! Amerikában is lett egy hatalmas polgárháború, melyben szintén hősiesen helyt álltak a magyar huszárok. De abból sem lett semmi.

Négy háború után is Magyarország még mindig egyedül van. Ti pedig még mindig emigránsként tengetitek az életeteket. És sehol semmi, ami arra utalna, hogy egyszer csak hazamehetnétek.

Vagy mégiscsak?

Az elmúlt években, míg ti a háborúkra figyeltetek, Magyarországról is csepegnek a hírek. Csak éppen ezek nem olyanok, amiket vártok. Pont az ellenkezője. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyarok és az osztrákok mintha kibékülnének egymással.

De hát mi folyik odahaza??

(Kiegyezés és befejezés: 9A vonal)

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

One Reply to “1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 8CA (Összevont letelepős vonal)”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .