Eljött ez az idő is: 1867. A Kiegyezés.
Mindez azt jelenti, hogy nagyon sok minden történt Magyarországon. Számodra mégis a legfontosabb, hogy most már haza lehet menni!
A Szabadságharc újraindítása most már biztosan elmarad, hiszen a magyarok és az osztrákok kibékültek.
Igaz, egy ideje már nem reménykedtél abban, hogy tényleg folytatódni fognak a harcok, de azért egy ládában még őrizted a kardodat és a katonai ruhádat. Büszke is vagy rá, hogy ennyi év után is megvan még!
Így, hogy újra hivatalosan is béke lett, most már nyugodtan haza lehet menni.
Ez a másik dolog, amiről már évek letettél. Nem is álmodtál róla, hogy lesz erre lehetőség. Így most igencsak vegyesek az érzéseid vele kapcsolatban.
Mert persze, nagyon is jó lenne végre újra otthon lenni! Csakhogy elteltek a kezdeti évek, amikor még úgymond túlélő módban voltál, és minden nap azt vártad, hogy hazamenj. Később már elkezdtél itt berendezkedni.
18 év telt el a Szabadságharc óta. 18 éve vagy külföldön. Ami rengeteg idő.
Mikor beálltál katonának, akkor még csak 22 éves voltál. Most viszont nemrég töltötted be a 40-et. Az életednek majdnem a felét egy mások országban töltötted, amit azóta szintén a hazádnak tekintheted. Most már neked Magyarország számít idegen helynek. Nem is tudod, hogy mennyire így van*!
Tehát új életet kezdtél itt, egy új országban. Ami mostanra már egészen jól megy. Sőt! Pénzed is van, hírneved is. Lassan családod is lesz (vagy talán már van is). Mindezt itt kellene hagynod, és otthon mindent kezdhetnél elölről.
Talán nem a nulláról, de nem is ugyan arról a szintről, mint ahol most vagy.
Ráadásul bizonyos szakmák esetén kiváló tekintélynek is örülhetsz. Ha hazamész, ezt is el kell dobnod. Otthon csak egy leszek a sok közül. Vagy még talán az sem. Nem tudod..
Leginkább azt nem tudod, hogy fognak otthon kezelni téged.. Nemzeti hős leszel, aki hazatért? Vagy aki külföldön nyaralt, miközben az otthoniak a túlélésért küzdöttek? Vagy csak simán egy külföldi, aki még magyarul is elfelejtett?
Ráadásul amikor még vége lett a harcoknak, akkor az emberek a menekülésre gondoltak, ahogy te is. Nem volt idő arra, hogy hazamenj és elbúcsúzzál mindenkitől. Így az se tudod, mi történt a rokonaiddal, ismerőseiddel, barátaiddal a háború alatt. Pláne mi történt velük az elmúlt 18 év alatt! Talán már a szülőházad sincs meg…
Éppen e miatt ha visszamész Magyarországra, az nem egy olyan hazatérés lesz. Sokkal inkább arra fog hasonlítani, mintha egy ismeretlen új világba mennél.
Persze vannak olyanok is, rengetegen, a legtöbben, akik kevés boldogultak külföldön. Vagy éppen semennyire se. Ők azok, akiket semmi sem köt ide, így ők bizonyára örömmel térnek haza. Mert bármi vár is rájuk otthon, az csak jobb lehet, mint ami most történik velük.
Tehát a döntésed most nagyon fontos. Szó szerint egy életre szól, így jól meg kell gondolnod, mit teszel.
Viszont most van egy nagy különbség 1849-hez képest. Akkor menekülni kellett, nem volt idő a gondolkodásra. Most viszont semmi okod sietni. Ha akarsz, akkor majd csak évek múlva, amikor megöregedtél térsz haza. De azt is megcsinálhatod, hogy először egy hosszabb időre mész Magyarországra, olyan 3-6 hónapra, hogy kipuhatold, milyen is az élet ott mostanában. És a szerint döntesz.
De bárhogy is lesz, a száműzetési idő időszakod ezzel véget ért.
* Szinte kivétel nélkül mindenkivel megtörténik. Miután valaki elhagyta a szülőföldjét, számára ott megállt az idő. Éppen e miatt később a visszatérés sokkal nehezebb lesz, mert már nem ugyan abba az országba fog visszatérni, mint ahonnan elindult.
És ez ma még inkább igaz. Hiába van internet, hiába van számtalan lehetőség, hogy kövessük az eseményeket, odahaza minden gyorsan változik.
Ennek a jelenségnek az egyik legérdekesebb formája az, amikor valaki olyan szokásokat őriz, olyan dolgokhoz ragaszkodik több évtized múlva is, amelyek már az anyaországban is elavultnak számítanak, és senki sem használja.
Így amikor 1867 után a szabadságharc katonái hazatértek, egy teljesen más világ várta őket. Ők arra számítottak, hogy ugyan az az 1848-as állapotok lesznek, amikor mindenki ellenséges lesz az osztrákokkal, mindenki lázadni szeretne, stb… E helyett egy olyan új generáció fogadta őket, akik már egy osztrák-magyar társas együttélésben látták a jövőt. De legalábbis már nem álmodoztak egy független Magyarországban.
- 1848-as magyarok Törökországban - Szerepjáték (1.000)
- 1848-as magyarok Törökországban - Szerepjáték - 1 - Az Indulás (1.000)
- 1848-as magyarok Törökországban - Szerepjáték - 2A (Oszmán katona vonal) (1.000)
- 1848-as magyarok Törökországban - Szerepjáték - 3AA (Oszmán katona vonal, Bem) (1.000)
- 1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 3E (Hazamenő vonal) (1.000)
- 1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 6CD (Letelepedős vonal, orvos) (RANDOM - 1.000)
5 Replies to “1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 9A (Összevont Kiegyezés)”