Isztambul a levegőből – történelmi épületek

Mostanra több, mint 1 éve használjuk a drónt, hogy a munkánkat segítse. Ezalatt több, mint 300 felszállásunk volt, amiből lett 300 leszállásunk is.

Igaz, csak 295 sikerült rendesen, 5 darab zuhanás lett. Sőt! Valójában 4, mert az 5. alkalommal a drónt nem lezuhant, hanem hármasbukfenccel fennmaradt a tetőn.

De nemcsak munkára használjuk a drónt. Ha már van egy ilyen jó kis játékszerünk, akkor Isztambul történelmi épületeit is sorra lefényképezzük. A levegőből.

Üdv a sirályok világából!
Üdv a sirályok világából!

Kezdetben még minden egyes repülést külön-külön leírtam. De azóta rutinná váltak a felszállás.

Ez mondjuk még nem jelenti azt, hogy ne lenne minden repülés egy külön kaland! Főleg a tavalyi puccs-kísérlet után.

Akkor volt egy kb. 1 hónapos időszak, amikor nem volt ajánlott a drónt reptetni. Azóta megint repülünk, hetente 2-3 alkalommal, a munkától függően. Csak ilyenkor mindig van néhány jólértesült járókelő, aki szerint a tevékenységünk törvénybe ütköző. Őket szerencsére eddig sikerült a hivatalos papírokkal elijeszteni.

Itt érdekes, hogy minél jómódúbb kerületben vagyunk, annál több az olyan ember, ki biztos benne, hogy ismeri a törvényt. Aztán hamar kiderül, hogy mégsem. Míg a szegényebb részeken nagy lelkesedéssel fogadnak minket.

Ellentétben velük a hatósági közeg nem szokott ezekkel problémázni. Ha van rendőr a közelben, először mindig engedélyt kérünk tőlük, amikor a válasz kb ilyesmi: felőlem… De azért vannak olyan helyek, ahol nem engedik a repülést. Olyankor nincs mit tenni, akkor ott nincs repülés.

De a legizgalmasabb az volt, amikor az általunk épített dzsámi filmezésnél érkezett ki egy buzgó úriember 3 rendőrrel is. Bár valahogy éppen sikerült úgy időzíteniük, hogy addigra a repülés véget ért (mindig is időzítenek – akkor kergetnek el, amikor már éppen összecsomagoltam és megyek el). De amikor mondtam, hogy hivatalos papírunk van, mellesleg az önkormányzat kérésére fotózzuk a saját épületünket, akkor hirtelen homokszem került a gépezetbe. Az önkormányzatot senki sem akarta felhívni, hogy tényleg így van-e a dolog. Rajtam meg láthatósági mellény, bukósisak, ahogy az építészt elképzelik az emberek. És még a tervrajzok is nálam voltak…

Tehát kalandok mindig vannak. De többségében már rutinosan megy a repülés. A munkával kapcsolatos fotózásról egy külön bejegyzés készül. Itt most a melléktermékekről lesz szó. Azokról a történelmi épületekről, amiket többségében ismerünk. Most viszont a levegőből is megnézhetjük.

Ez kifejezetten az oszmán időszak virágkorában készült épületeknél érdekes (köztük is a vezető tervező, Mimar Sinan remekműveinél). Ők ugyanis úgy építkeztek, hogy ami belül látszik, azt kívül is meg akarták mutatni. Ahol a dzsámiban belül van egy kupola, ott kívül is van. Még akkor is, ha valójában erre nem lenne szükség. Sőt! Sok esetben ilyenkor dupla kupolát építettek. Egyet belülre, egyet pedig kívülre. A kettő között akár 2 m távolság is lehet!

Ez pedig azt jelenti, hogy ezek az épületek a levegőből igencsak látványosan néznek ki. De persze nem ők az egyetlenek, akiket érdemes madárszemszögből megnézni. Íme egy rövid összefoglaló az elmúlt 1 év képeiből. A teljes lista itt található.

A történelmi csoport. Hátulról: Kék Mecset, AyaSofya, Aya Irene, és 3. Ahmed kútja
A történelmi csoport. Hátulról: Kék Mecset, AyaSofya, Aya Irene, és 3. Ahmed kútja
Topkapı palota
Topkapı palota
A hárem a Topkapı palotában
A hárem a Topkapı palotában

Itt a kupolák alapján ki lehet találni, hogy melyik rész mi. Esetleg mi is volt a funkciója. Felismerhető a hamam. Ahol sok kupola van, ott egy nagyobb terem, oszlopcsarnok található. stb..

AyaSofya
AyaSofya
Kék Mecset
Kék Mecset
A Héttorony
A Héttorony

A magyarok kedvenc üdülőhelye a Középkor végén. Az utazási irodák már akkor is a palotától jó messze telepítették le a turistákat. Régen még a várfalat a tenger mosta. Ez mostanra már kissé odébb került. Az Avrasya Tünel megépítésével együtt az itteni gyorsforgalmi utat is kiszélesítették. Így a tenger még távolabb került. Az alábbi képen látható az Utolsó torony, ami tavaly még a tenger partján feküdt. Az előtte lévő lukon haladt a forgalom 1 évvel korábban.

Az Utolsó torony
Az Utolsó torony

Folyamatban van egy olyan projekt, ahol a teljes Falat fogjuk végigfényképezni.

A Héttorony - Aranykapu (kicsi és a nagy)
A Héttorony – Aranykapu (kicsi és a nagy)

A Héttorony híres Aranykapuját is sikerült végre lefényképezni. Mind a külsőt (kicsi), mind a belsőt (nagy). Valaha ezen keresztül érkeztek az emberek (kicsik és nagyok) a Bizánci Birodalomba. Ma viszont megközelíteni sem lehet. Főleg, mióta a Héttorony végleg bezárta a kapuit. Ha viszont van drónunk, akkor mindjárt megnézhetjük közelebbről. Vagy bármilyen irányból.

Menjünk vissza egy kicsit az első képre, ahol a Héttorony perspektivikusan látszik. Itt megfigyelhetjük a többszörös kapu rendszert. Ezek zsilipszerűen működtek, csak néhány embert engedtek be egyszerre. A két kapu között pedig egy rövid időt kellett várakozniuk. Ez lehetett egy jó élmény, amikor 3 oldalról a magas falakról nyilakkal felszerelt katonák lesték az emberek minden mozdulatát.

És ha valaki átjutott a nagy kapun, és a sikeresen elrejtett fegyverekkel rohamra indult volna, hogy az ártatlan lakosságot fosztogassa, akkor nagy meglepetésére még csak egy katonákkal teli erődben találta magát. Majd később a sarokban levő börtönben. Rosszabb esetben a két utcával odébb kifőzdének a bográcsában..

Hippodrom
Hippodrom

A hippodrom valaha Konstantinápoly főterét jelentette. Mára már nem sok maradt belőle… Legismertebbek a 3 oszlop.

Csakhogy az egykori lóversenypálya kövei a ma is láthatóak, csak éppen elbújtak egy iskola alatt. Csak egy kicsit kell sétálni hozzájuk. A levegőből pedig nagyszerűen látszik, hogyan is nézhetett ki valaha a Hippodrom.

Ahogy az is látszik, hogy az iskola építésénél igencsak kihasználtak minden centimétert. Sőt! Az épület sarkai már a levegőben lógnak.

<a href=Hippodrom - ahol minden négyzetméter számít. És még azon is túl..." width="500" height="375" />
Hippodrom – ahol minden négyzetméter számít. És még azon is túl…
Kis AyaSofya
Kis AyaSofya
Európai erőd (Rumelihisarı)
Európai erőd (Rumelihisarı)
Rózsa dzsámi (Gül Camii)
Rózsa dzsámi (Gül Camii)

A Rózsa dzsámi kevésbé ismert. Nemcsak hogy messze van, de még csak le se lehet rendesen fényképezni a szűk utcák miatt…

A Boszporusz-híd át Ázsiába
A Boszporusz-híd át Ázsiába
Kılıç Ali Paşa Camii
Kılıç Ali Paşa Camii
A Mimar Sinan Szépművészeti Egyetem egyik épülete
A Mimar Sinan Szépművészeti Egyetem egyik épülete
Fedett Bazár. Benne az Öreg Bazár
Fedett Bazár. Benne az Öreg Bazár
İSTOÇ 2 dzsámi és mögötte a kiskereskedelmi telep
İSTOÇ 2 dzsámi és mögötte a kiskereskedelmi telep
Mihrimah Sultan Camii
Mihrimah Sultan Camii
Görög iskola
Görög iskola
Galata-torony
Galata-torony

A képek mellett videók is készültek. Egyszer majd (az albán honfoglalás évfordulójára) ezekből lesz egy egészen jó kis film. Valami ilyen címmel: Isztambul a levegőből.

Már csak találni kellene egy olyan oldalt, ahol zenét lehetne hozzá találni…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Isztambul a levegőből - történelmi épületek, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

10 Replies to “Isztambul a levegőből – történelmi épületek

  1. Nagy kedvenceim ezek a madártávlatos képek, talán azért is, mert én sosem fogok ilyeneket készíteni. A kezdetektől figyelemmel kísérem őket, sőt már előtte is, amikor csak repülőről készültek. A mostaniak közül a kedvenc a sirályos, ha fizettél volna neki, akkor sem tudott volna jobbkor pózolni. Sokáig el tudok bogarászni a nagyméretű változatokon. olyan helyeket is keresve, amik csak nekem jelentenek valamit, mert ott jártam, ott laktam, stb. Volt amire csak a képeid alapján jöttem rá, hogy mi az. Például a Hippodrom, pedig sokszor jártam mellette, sőt az iskola kertjében is voltam. Bevallom régebben „loptam” is pár képet tőled, szigorúan magán használatra, hogy feldobjam a saját felvételeimet olyan szögből készült felvételekkel, amilyeneket én nem tudtam készíteni. Sajnos a flickr ezt már megakadályozza. 🙁 Érdekes, hogy a Topkapi palotáról a negyedik oldalról, a Gülhane park és a hárem felőli oldalról nincsenek képek, bár tudom, hogy a park végénél van valami laktanya, mert elég szigorúan rám szóltak, amikor lefényképeztem a bejáratát. Türelmetlenül várom a „falas” projektet.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
    1. Az a sirályos nagyon jó lett. Majd összegyűjtöm azokat, amelyeken a madarak pózolnak. 🙂
      Persze a valóság az, hogy a madarak a kutyákhoz hasonlóan csak a területüket védik. Gondolj bele, hogy évmilliók óta az övék a terület (néha betéved valami másik madár), aztán jön egy berregő-kalimpáló dög. Amelyik nemhogy gyorsabb náluk (ezt utálják), meg fürgébb (ezt is utálják), de még egy helyben is tud állni (ettől teljesen kiakadnak). Ezért megpróbálják elkergetni. De hát nem ijed meg az a dög, hiába kiabálnak neki, repülnek rá, stb…

      Holott én eközben, a földön, a körmömet rágnám le, ha nem kellene drónt irányítani, nehogy valamelyik nekimenjen a propellernek, mert akkor lezuhan az egész masina. Isztambulról lévén szó pedig sirályból nincs hiány. Főleg tavasszal egyik-másik helyen olyan mennyiségben vannak, hogy alig lehet közöttük lavírozni. Úgy kell centinként mozogni, kerülni a hirtelen mozdulatokat.

      Elviekben a drón simán elrepül 5 km-t, meg vissza. Ha közben valamit még fotózni akarunk, akkor mondjuk 3 km-ről lehetne már irányítani. Ez az én esetemben azt jelenti, hogy akár az iroda ablakán is kiküldhetném a gépet, hogy fotózza körbe a Topkapı Palotát. Erre be is lehetne programozni, így nekem csak a visszatérésre kellene várnom.

      A valóság viszont az, hogy kb. 80-150 m-es az a táv, amit tényleg be lehet repülni a mindenféle zavaró dolgok miatt. Meg elég nagy a forgalom a levegőben, így teljesen magára sem akarom hagyni. Jobb az, ha látótávolságban van, tudom, mi van mögötte. Meg ilyenek.
      Ezen kívül kell keresni a közelben egy jó kis felszálló helyet. 2×2 m már elég lehet, ha nagyon muszáj. De én jobban örülök, ha bőven van hely, nem kell az emeletes buszokat kerülni. Meg azt is szeretem, ha nyugi van, nincs sok ember a közelben. Kevesebb a kérdés, kevesebbszer kell papírt mutogatni.
      A Topkapı esetében a legjobb az lenne, ha beállnék a középre, és úgy fotóznám az egészet. Ez elég sok macerával jár. Nyugisabb, ha lemegyek a partra. Cserébe sok a gyaloglás, és több menetben lehet fényképezni.

      A képeket nyugodtan töltsd le. Egyik sincs letiltva. Pontosan azért, mert volt idő, amikor én is csak képeken keresztül élvezhettem Isztambult. A flickr-ön erre továbbra is van lehetőség. Ha a kép nyitva van, akkor a jobb alsó sarkában van a letöltés ikon: lefele mutató nyíl.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
      1. Juhííí, sikerült!
        Köszönöm.
        Hiába, nagy csoda a számítógép, főleg, ha valaki tudja is használni. Nekem így 70 felé egyre nehezebben megy.
        Sok sikert a fal ezek szerint gyalog is végigjárásához, nem lesz kilóméter hiányod. De legalább ott vannak szabad területek.

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
        1. Jut eszembe: Van olyan része a Falnak, ami kiemelten érdekel? Most még a projekt elején-közepén vagyunk, így lehet kívánni. Mondjuk az x.-ik bástya, stb… Persze a kiemelt objektumokat, mint a Tekfur Palota, a Héttorony, kapuk, stb… azokat mindenképpen kiemelten kezelem. De ha van olyan rész, akkor szívesen szánok rá több időt, és lefényképezem több irányból, stb…

          Egyszer már végig jártam a Falat, igaz, két részben. A mostani viszont nem lesz ilyen, mert az akkumulátor nagyon behatárolja a repülést. Ez úgy megy, hogy keresek egy jó parkoló helyet, onnan kicsi séta oda, ahonnan jól lehet reptetni (hely is van, belátható, stb..). Majd onnan két irányba 200-200 m repülés. Szerencsés esetben 400-500 m is lehet, bár ebben kevésbé hiszek. Majd haza kell jönni tölteni.
          Legközelebb egy új ponton lehet ugyan ezt folytatni. Úgy számolom, hogy legalább 10 alkalom kell, hogy kellően fel legyen térképezve a fal. Ebből valószínűleg 15 alkalom lesz a végén, mert valami mindig kimarad. 🙂 Otthon, a képernyő előtt ülve sokkal könnyebbnek látszik. A helyszínen aztán kiderül, hogy ez se megy, az se. Majd a repülés után pedig, hogy ezt is elfelejtettem, meg azt is, újra vissza kell jönni. 😀

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
          1. Nagyon köszönöm az ajánlatodat, de igazán nem szeretnék külön igényekkel előállni. Igazából a régebbi felvételeiden a Mihrimah mecsettől az Aranyszarvig tartó szakasz már messzemenően kielégítette az én amatőr igényeimet.

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
            1. Ha a gép már ott van a levegőben, akkor nem nagy kaland, hogy forduljon még kettőt.
              Sokkal gyakoribb, hogy mikor már nyugodt körülmények között, a számítógépen nézem a képeket, akkor derül ki, hogy ott kellett volna még 10 cm-t menni, és 5 fokot balra fordulni. 🙂

              VN:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      2. Nem kritika akart lenni a Topkapi oldalának hiányolása, csak a Szulejmánban sokszor szereplő szultáni erkélyre nem emlékszem az ottjártamból, és azt akartam beazonosítani.

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Én olyan nagy rajongója vagyok a Szulejmán sorozatnak, hogy csak egyetlen részt néztem belőle. Itt elég sok előzetes ment, amiből azért elég jól össze lehetett rakni a sorozatot (no meg a történelem könyvek lespoilerezték a legizgalmasabb részeket). Így végül teljesen kimaradtam belőle.

          A Topkapı Palotának két erkélye van. Egyik ami úgymond a város fele néz (Aranyszarv-öböl felé). Míg a másik a várostól elfele néz (Boszporusz). Persze akkoriban még máshol voltak a város határai. Ez alapján lehet betájolni őket.
          A palotának a hátsó részén van a kert, és mindkét erkély egyvonalban van. Az egyik balra néz, a másik jobbra.
          Szerintem a filmben azt használták, ami a város fele néz.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
          1. Valószínűleg az az oldal, mert látszik a Galata torony.
            Engem talán az köt a török kosztümös témákhoz, hogy gyerekként az olvasás tanulással együtt olvastam (még szótagolva) az Egri csillagokat első könyvemként. Innen eredhet kiemelt érdeklődésem Isztambul, és egész Törökország iránt.
            A kellemes tapasztalatok miatt meg mindig szívesen utaztam/nék/ oda.
            A Szulejmánt már erősen unom, de kötelességszerűen megnézem.

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) llaci bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .