Kalandok Isztambulban és Törökországban.

A csúszda egy olyan dolog, ami egyszerűen nem tud elég hosszú lenni.

De azért sokan próbálkoznak vele, hátha mégis sikerül.

Egy 2016-os adat szerint Isztambulban több, mint 100 bevásárló központ (törökül AVM – Alış Veriş Merkezi) talilható. Összehasonlításképpen Törökországvárosában, Ankarában 35, Izmirben 19 van. De még Rodostóban is 6 plázában lehet a pénzt költeni. És szinte minden megyeszékhelyen van legalább 1, de inkább 2 ezen épületekből.

A harmadik legrégebbi az Akmerkez. Ez Isztambul egyik legmenőbb helyén, Levent kerületben található. Így inkább meglepő, hogy nem ő az első (Galleria Ataköy), de még csak nem is a második (Capitolium).

Még 1988-ban gondoltak egyet, hogy szükség lenne egy jó kis bevásárló központra oda, ahol egyébként is a hírek szerint pénz van. Majd gondoltak még egyet, és eltelt 5 év. De aztán 1993. decemberében meg is nyitotta a kapuit. Nem sokkal később pedig már a díjakat kezdte begyűjteni, mint Európa legjobb bevásárló központja. És még sok másikat is, köztünk építészeti díjat is.

De aztán ahogy teltek az évek, ahogy lenni szokott, az elsők szépen feledésbe merülnek, ahogyan az újak és jobbak jelennek meg. Levent kerületben legalább 8 másik bevásárló központ van. De mivel a környék egyébként is olyan, hogy mindenkinek kocsija van, olyan 40 AVM lehet még elérhető közelségben. Olyanok is, amelyek jobbak. Vagy valami érdekességgel próbál egyedi lenni, mint pl. a LegoLand-el.

Így végül 2014-ben teljesen felújították. Nem mellékesen a közelben egy metró állomás is kinőtt a földből. Így az épület újra versenybe szállhatott az akkor már igencsak sűrű AVM mezőnybe.

De eddigre már valamit ki kellett találni, hogy a vevők is visszatérjenek. És nem lehetett azt csinálni, hogy olyan bonyolult a parkolóház, hogy garantáltan mindenki bent ragad. Mert azt a díjat páran mások már régen elvitték. Így hát egy új ötlet kellett.

Ahogy sok bevásárló központban, itt is akad olyan bolt, amelyik több emeletet is elfoglal. Az egyik pontosan a padlótól a plafonig ér. És mindjárt a mozgólépcső mellett van.

Nosza gondoltak egyet, mi lenne, ha ide egy csúszdát is beraknának? És hipp-hopp, építettek is egyet. Egy négyemelet hosszút (magasat).

Szupercsúzda

Szupercsúzda

Egy ilyen hosszú csúszdán a lendületet megtartani azért nem egyszerű. Vagyis hát lehetne, ha mondjuk nyíl egyenes. Majd a végén a szülő leszedi a gyerekek a falról, feltekeri, és hazaviszi poszternek. A vizes csúszdáknál inkább vizet használnak. De mivel még nem alakultak ki a medencés AVM-k (vagy igen??), ezt a módszert is el kellett vetni.

Két lehetőség maradt: vagy minden szülő előbb szappanba mártogatja a gyerekét, vagy amolyan repülő szőnyeget adnak nekik, hogy azon csússzon le. Itt az utóbbit használják.

Az ötlet egyébként jó. Mert ugye a gyerek majd úgyis kéri, hogy Menjünk a LegoLand-ba! Menjünk a dinókhoz! Menjünk a cápákhoz! stb… Így legalább lett egy hely, ahol a Menjünk a csúszdához! mondat is elhangozhat. És itt is lehet annyit sikoltozni, mint amikor a gumi T-rex előugrik a bokorból (bár nem ugrik elő, csak kacsingat egy sort).

És közben pedig a szülő, aki fel-le rohangál a 4 emelet között, akaratlanul is beesik a boltba. Ami egyébként sportfelszereléseket árul.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Szuperhosszú-csúszda, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

3 hozzászólás a(z) Szuperhosszú-csúszda bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


152
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
Learn Turkish
üç
“3”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek