Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Törökországban zajlik az élet. Éjjel-nappal.

És ezzel együtt a pénz is gyorsan forog.

A törököknek fontos, hogy az emberek minél többet használják a bankszámlájukat és így a kártyájukat. Miközben lehetőleg minél kevesebbet járjanak a bankba. De legalábbis a kapunál tovább ne menjenek, mert ott egy ATM. Meg amott is, meg amott is, meg amott is.

És az ATM-neknél is rengeteg mindent el lehet intézni. A mobil programok esetében pedig még több mindent.

ATM központ az egyik bevárásló központban

ATM központ az egyik bevárásló központban

Néhány apróság előjáróban.

Az ATM-es készpénzfelvétel nem járt költségekkel. Mégis a bankok jobban szeretik, ha az emberek inkább a kártyájukat használják. Ezért nagyon sok üzletben különböző akciókat kaphatunk, amennyiben a bank kártyáját használjuk. Mondjuk 50%-os kedvezményt. Mellé egy 3-6-9-12-36 hónapos részletfizetést, 0%-os kamattal. Meg egy rakat pontot, amit majd ebben az üzletben meg másikban is el lehet költeni. És természetesen az akciók összevonhatóak.

Nem mellékesen olyan esetek is gyakran előfordulnak, hogy az így vett cipő mellé kapunk egy ajándék kenyérsütő-gépet.

Ehhez viszont az kell, hogy a pénzünk azon az adott banknak a számláján legyen. A törököknek viszont legalább 3-4 bankban van számlájuk. Így a vásárlás előtt elmennek a bevásárló központ ATM sarkába, ahol a többi számláról kiveszik a pénzt, majd az adott bankba mindjárt be is rakják. Az összeg természetesen 0 másodperc múlva már a számlán is van (ünnepnapokon és az éjszaka közepén is) mindenféle extra költségek nélkül. Mikor visszaérnek a boltba, már vásárolhatnak is.

A mai mobil világban erre már nem nagyon lenne szükség, hiszen a telefonon is elintézhető az utalás. Abban az esetben a bankok közötti utalásért már költséget számolnak fel.

Ezek a bankhoz között akciók és pontgyűjtések nagyon kiterjedtek lettek. Főleg, mióta a mobil telefonok ennyire elterjedtek. A program egész egyszerűen szólhat, ha olyan bolt van a közelünkben, ahol a bankhoz kötött akció van éppen. De ennek a fordítottja is működik: eleve a bank programján lehet a közelben akciós boltokat keresni.

Arról nem akarok írni, hogy menni banki tevékenység végezhető a programokon. Sok olyan van, amit a fizikai bankban nem is tesznek meg. Azért is ki az akciókat, mert az egy olyasmi, ami nem tartozik az elvárt szolgáltatásokhoz.

De egy szolgáltatást mindenképpen érdemes kiemelni: ez pedig a kártya nélküli pénzkivétel.

Eleve az ATM-ekben több módszer is van, amikor kártya nélkül veszünk ki pénzt. Ilyenkor személyes adatokat kell megadni, amit remélhetőleg rajtunk kívül más nem tud.

Bár a törököknél inkább az a jellemző, hogy az utcában lakik az Ali, akinek egyébként semmi haszna. De még arra sem jó, hogy egész nap a falat támassza, vagy árnyékot adjon. Őt szokták elküldeni mindenféle ügyek intézésére. Így ő lesz az, akit küldenek az ATM-hez is. Így az Ali bár nem jó semmire, mégis ismeri az utcában lakók összes fontos adatait, amivel pénzt lehet felvenni, betenni, utalni. Meg ismeri az összes kapukódot, és minden más titkos információt. Ha egyszer valaki ellopja az Alit….

Egyes bankok ATM-jében viszont olyan lehetőség is van, hogy a felvenni kívánt összeget a telefonban állítom be. Majd pedig az ATM mutat egy egyedi azonosítót, amit ha a telefon leolvas, akkor megkapjuk a pénzünket.

Adjál kódot, adok neked pénzt érte

Adjál kódot, adok neked pénzt érte

Persze ahol ennyi mindent lehet a telefonon keresztül csinálni. fontos a biztonság. Ezért kódok egész halmazán kell átvergődni, amelyeket ráadásul állandóan változtatni is kell. De szerencsére az egyik bank kitalálta (vagy megunta az elvesztett jelszós ügyfeleket), hogy a kódok helyett inkább retinaszkenneres legyen a telefon. Vagyis a biztonsági számok helyett elég ha csak jó mérgesen belenézünk a telefon kamerájába. És máris kinyílt az online bankunk.

Ez lehet a selfie-zők kedvence. Leszámítva, hogy csak a szemünket kell mutogatni, nem pedig egyéb testrészünket..

A dolog hátulütője (a mellett, hogy talán fényképpel is át lehet verni a rendszert – bár ezt egyszerűen ki lehet védeni, ha okosan van megírva.), hogyha egy buli közben lenne szükség a bankunkra, és éppen nem sikerül egyenesen nézni, akkor bizony a telefon nem fog beengedni minket. És ha már ebbe az állapotba jutottunk, akkor bizony a hagyományos kódok sorozatán sem fogunk átjutni.

De talán nem is baj, mert legalább nagy vidámságunkban nem fogunk össze-vissza minden hirtelen lett barátunknak pénzt utalgatni.

A szemedben látom a számlaegyenlegedet...

A szemedben látom a számlaegyenlegedet…

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Nézz mélyen a szemembe!... Én pedig kitalálom a PIN-kódodat!, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


182
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    ekmek
    “bread”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek