Bizánci császárok születési és halálozási helyszínei

Bizáncról (Kelet-Római Birodalomról) elég keveset tanulunk az iskolában (nagyjából nulla mennyiségben).

Holott Európa történelmét 1000 éve keresztül legalább annyira, vagy még jobban meghatározta, mint a mai Oroszország (már amikor nem éppen azzal voltak elfoglalva, hogy egymást hátba bökdössék).

Főleg miután elbukott, és jöttek helyette a törökök. Ez a változás azért legalább Magyarországon feltűnt akkoriban. De nagyban hozzájárult Róma felemelkedésének (nem maradt vetélytárs), és Amerika felfedezésének. Ami ugyebár teljesen megváltoztatta a világot. Főleg Amerikát.

A bizánci császárokról még kevesebbet tudunk. Holott ők is emberek voltak.

Bár ebben akkoriban sokan kételkedtek. Ők időnként 1-2 jól irányított kardsuhintással, fejlevágással, kopnyalékeléssel megbizonyosodhattak arról, hogy bizony a császárok is emberből vannak.

Pedig ha elfeledkezünk a tényekről, becsukjuk a szemünket és erősen koncentrálunk, akkor még azt is mondhatnánk, hogy voltak köztük magyarok is. Méghozzá nem is valami kis mihaszna császárkák, hanem mindjárt a legnagyobbak:

I. Constantinus mindjárt itt született a szomszédban, Niš városában (magyarul Nissa néven is szoktak rá hivatkozni). Ma Szerbiához tartozik. I.sz. 280-ban pedig a Római Birodalom része volt. És Naissos-nak hívták.
Ugye ő volt, akinek a mai Isztambult köszönhetjük. Ő tette át a székhelyék Bizáncba, aminek Konstantinápoly lett a neve.

II. Constantinus szintén a szomszédban született, amit akkor (317-ben) úgy hívtak, hogy Sirmium. Mai magyar neve Szávaszentdemeter, és szintén Szerbiában található. A helyiek Sremska Mitrovica néven hivatkoznak rá.
Eme uralkodó arról volt híres, hogy ő osztotta fel a birodalmat 3 részre (ez nekünk is ment később, az oszmán időszakban). Ebből hamarosan 2 rész lett. Eredetileg a 3 fia között osztotta fel, hogy ne legyen veszekedés. De aztán egymás legyilkolásával sikerült a birodalmat újra egyesíteni. A római testvérek között ez már így szokás… De legalább nem is lett belőle veszekedés a későbbiekben…

A negyedik császár, Flavius Claudius Iovianus is közelben született: Singidunum-ban, ami nem más, mint Belgrád, alias Nándorfehérvár.
Ő neki viszont nem voltak olyan kiemelkedő érdemei. Leginkább kibékült mindenkivel Olyannyira, hogy a bizánci szokásokkal ellentétben természetes halláll halt meg. Semmi zsákolás és Boszporuszba dobálás, semmi láda és hajóra pakolás. Csak béke, és párnák…

Mindezt egy nemrégiben talált listáról sikerült kiolvasni. A lista itt található, és érdemes böngészni. Sok izgalmas dolgot tudhatunk meg belőle.

A tanulmány, amit J. Preiser-Kapeller készített egyfelől listába szedte az uralkodókat. Feltüntetve a születésüket, és a jobblétre szenderülésüket. De ami miatt ez érdekes, hogy a dátum mellett a helységet is megjelölte. Majd pedig a térképen is bejelölte őket.

Így pedig mindjárt látszik az, hogy nagyon sok uralkodó messze a fővárostól született. I. Theodosius a rekorder, aki a legtávolabb született,  a mai Spanyolország területén. Ő hosszú utat járt be, és ő volt az utolsó igazi római császár. Ő volt az, aki végül a birodalmat kettéosztotta a két fiára. Szintén abból a célból, hogy ne legyen veszekedés. De ez a vágás aztán tartós lett, és jó 1000 éven keresztül azon hadakozott a két oldal egymással, hogy melyikük az igazhitű. Míg a másik értelemszerűen a hitetlen. Ennek a vitának végül az Oszmánok vetettek végett.

Azért az egy érdekes gondolatsor lehetne, hogy mennyire volt jó ötlet a birodalmat kettévágni?

• Kettévágta a kor egyik legnagyobb birodalmát, és ezzel halálra ítélte?
• Vagy éppenhogy megmentette az egyik felét azzal, hogy két külön birodalmat eredményezett? Hiszen ha az egyik összeomlik, ott van a másik tartalékba…
• Ráadásul a keleti oldalon volt Anatólia, a gazdag és jól védhető vidék, ami elég jól bírta évszázadokon keresztül. Míg a nyugati oldalt oda lehetett vetni a kalandozó hadaknak.

Akárhogy is nézzük, itt lenne min elmélkedni.

I. Theodosius végül a mai Milánóban halt meg, és ezzel megint rekordot állított fel, mint a legmesszebb elhunyt uralkodó.

A listában éppen ez az egyik legérdekesebb, hogy milyen sok olyan uralkodó van, aki Konstantinápolytól messze született. Ők azok, akik úgy szerezték meg a trónt, hogy nem tartoztak az eredeti uralkodó családjához. Vagy legalábbis valamelyik jó messzi ághoz kellett tartózniuk.

Ehhez képest kevesebb, de még mindig jelentős azon uralkodók száma, akik pedig nem a fővárosban haltak meg. Kevés kivétellel ők azok, akik elmentek a csatába, majd nem tértek haza. És itt nem minden valamilyen eltévedt barbár nyílvesszőre vagy hegyről legurított sziklára kell gondolni. Egyik-másik uralkodót a saját katonái segítették le a lóról. Amikor az valamilyen szakadék vagy kiáradt folyó szélén álldogált.

E mellett jelentős azon uralkodók száma is, akik megúszták a hátbabökést. Viszont egy ládában voltak kénytelenek valamelyik tengerparti városba hajózni, hogy ott töltsék hátralevő életüket. Ha az utódjuk nem feledkezett meg róluk, akkor kényelemben élhettek (vagy esetleg rettegésben, hogy kést kapnak a hátukba). Míg a kevésbé szerencsések mehettek ki halászni a mindennapi ennivalójukért.

1223 és 1259 között láthatunk 4 császárt is, akik Nicea-ban (ma Iznik) születtek. Akkoriban éppen nagy városégetős buli volt Konstantinápolyban. Az egyik hivatalos császári ág ezt az időszakot Nicea-ban töltötte.

Bizánci császárok születési és halálozási helyszínei, 10.0 out of 10 based on 1 rating

---