Felröppent egy hír a minap*. Mégpedig, hogy új fémmadárkák fognak röpködni a magyar égen, ráadásul magyar színekben.
Vagyis jön (ismét) az új magyar légitársaság. Hurrá!
* Az ilyen dolgok, mint a naprakész információszolgáltatás, teljesen ellentmond az alapelvünkkel. Mi azokat a dolgokat szeretjük, amelyek legalább 100 évesek, és így már történelemnek számítanak. És így nagyobb eséllyel valós is a hír. De mivel minden jel arra utal, hogy a mostani friss hírnek nem sok köze lesz Isztambulhoz, így ezúttal kivételt teszünk.
Megjelent a hír, hogy lesz új magyar légitársaság. Már megint. De most tényleg! Vagy mégsem, de akkor is tényleg. Minden esetre azt mondják, hogy néhány hét múlva már repülni is fognak. De tényleg!
Talán emlékszünk még a Sólyom-ra, amelyiknek még repülője is volt, ami tényleg repült is. De ha jól emlékszem, a végén kiderült, hogy csak valakinek sok pénze volt, és eljátszott gondolattal, mi lenne ha lenne egy légitársasága…
Persze az ilyen nem egyszerű. Nem véletlen, hogy nagyobb országok nagyobb légitársaságainál is komoly pénzügyi gondok vannak. De ezen kívül nemzetközi egyezmények (licencek) is vannak, amik tovább bonyolítják a dolgokat.
Ilyen pl. hogy Isztambul és Budapest között csak 2 légitársaság lehet (Valójában Magyarország és Törökország között, de más városok ebben most nem játszanak). Ezek egyike volt a törökök állami légitársasága a THY, míg magyar oldalról pedig a Malév. De azért a WizzAir is bepróbálkozott, és jó 1 évig simán le is szállhatott Isztambul második repterére, mire valaki megnézte volna a papírjait (valószínűleg súgás hatására). Utána őket nem engedték vissza egy darabig..
De miután a Malév csődbe ment (most még fogalmazzunk így, aztán majd a töri könyvekbe beírják a megfelelő szót), ez a licenc szabaddá vált. Egy darabig csak a THY volt Budapest is Isztambul között. És ez nem volt valami túl jó azoknak, akik sokat (vagy úgy egyáltalán néha-néha) repülnek a két város között. Mondjuk a THY javára legyen írva, hogy olyan sokat nem foglalkozott ezzel az útvonalak, nem élt vissza a monopol helyzetével.
Telt az idő, és úgy alakult, hogy a WizzAir megkapta ezt a licencet, és már jött is Isztambulba. Ezzel együtt a THY is sűrítette a járatait, mellette pedig a török Pegazus is megindult (írtam már, hogy csak 2 licenc van? Nembaj..). És ez így újra fellendítette a papíripart, amikor 20 db A4-es oldalon keresztül tervezgettük, hogyha A napon megyünk és K napon jövünk, akkor melyik légitársaság az ideális. Viszont ha Q napon jövünk, de Dzs napon megyünk, akkor hogyan alakul. Stb…
Valahol ezzel egyidőben lehetett, hogy a Sólyom is bejelentette, hogy amikor majd repül, Isztambulba is jön. De lehet, hogy ez nem így volt. Ma a Sólyom nem repül Isztambulba (meg máshova sem), így végül is mindegy.
De aztán 2016-ban drasztikusan visszaesett a törökországi turizmus, és más dolgok is történtek, amikor a WizzAir bejelentette, hogy ő kiszáll az országból. Jegyeket azért még egy ideig árult, mert hogy….
Most már 2017 közepe van, és semmi jele, hogy a WizzAir vissza akarna jönni. De náluk ezt sose tudni. Lehet, hogy 5 perc múlva bejelentik, hogy napi 20 gépet fognak indítani a legnagyobb török városba. De pont ugyan annyira lenne meglepő, ha azt jelentenék be, hogy megunták az egészet, holnaptól inkább a burgonyaföldeken fognak kapálni. Meg a jövő mobiltelefonjainak akkumulátorai krumpliból lesznek, így abba érdemes inkább befektetni.
Szóval ők kiszámíthatóak. Az egyetlen, amit tudunk róluk, hogy a Budapest-Isztambul licenc még mindig náluk van. És ez fontos! Mert ha tényleg lesz valami a most alakuló új légitársaságból (neve: RonanAir – azért ezt könnyebb lesz külföldön kiejteni, mint a Sólymot), akkor Isztambulba bizonyára nem fog menni egy darabig. Hiába a cél a Távol-Kelet és Közép-Európa összekötése (bizonyára ezt a kínai kacatárusok támogatják a legjobban), és hiába épül Isztambulban egy hatalmas harmadik repülőtér, ami a tervek szerint Európa, Ázsia és Afrika nagy találkozási pontja lesz. A RonanAir ezt inkább kihagyja.

Úgyhogy aki Isztambulba repülővel akar jönni, annak ez nem lesz járható út. Bár ha megnézzük jobban a térképet, ott van Várna. Onnan már csak el lehet jutni hajóval Isztambulba. Nem? Sajnos nem…
De a szakértők egyébként is rámutatnak arra, hogy nagyon kevés a konkrét információ. Bár engem az érdekelne, hogyha az egész megint csak vicc, akkor mire jó. Én ennyi pénzt sokkal mókásabban is el tudnák költeni, sokkal látványosabban, és pont ugyan ennyire haszontalanul…
Tehát akkor marad a megszokott helyzet: THY, azaz a Török Légitársaság, és a Pegazus.
Mindkettő nagy előnye, hogy egész Törökországot behálózzák. ha velük érkezünk, akkor nem kell feltétlenül az isztambuli végállomásban gondolkodni, hanem mehetünk mindjárt tovább is. Csak két dologra kell figyelni:
- A THY Isztambul Európai oldalán, az Atatürk Nemzetközi Repülőtérre érkezik. Míg a Pegazus az Ázsiai oldalra, a Sabiha Gökçen Nemzetközi Repülőtérre. A kettő között… nos… két külön kontinens… Ennyi nem elég? A kettő között 60-70 km van, attól függően, hogy gyorsan, van röviden akarunk átmenni egyikről a másikra. Még békeidőben is legalább 2 órát érdemes számolni.
Tehát ha tovább akarunk repülni Anatólia belsejébe, akkor figyeljünk oda, melyik gép melyik reptérre érkezik, és melyikről indul. - Mindkét légitársaságnál erősen ajánlott indulás előtt 23 órával az online check-int megcsinálni. Indulás előtt 24 órával lehet kezdeni, és 22 órára jól el is fogynak a helyek. A THY nem rest több jegyet eladni, mint ahány ülés van a gépen. Ha nincs online check-inünk, és kicsit későn érkezünk, akkor nem biztos, hogy felférünk a gépre. Lehet várni, teázni, stb… Majd a következő gépre felraknak minket.
De már azért is érdemes az online check-int megtenni, hogy egymás mellé kapjuk a üléseket. Nálunk egyszer az Árpit akarták átültetni a gép másik végére. Mondtuk, hogy oké, de aztán ne sírjanak, ha szétszedi a repülőt. Végül inkább addig sakkoztak az ülésekkel, míg együtt tudtunk ülni…
Nos ennyit a repülésről. Lássuk az alternatívákat!
Vonat! Nos…öööö…. Hát…
A Marmaray átadásakor nagy reklám volt, hogy akár Londontól Pekingig el lehet menni vonattal. Egyenlőre viszont a Marmaray továbbra is csak 5 megállóból áll. A városközpontba egyáltalán nem jön be a vonat. Egy hír szerint Edirne felé, a bolgár határ irányába épül a szupergyors vonat. És ez bár majd növeli az átszállások számát, de legalább amikor a vonaton ülünk, gyors lesz. Addig viszont a bolgár határtól Isztambulig bizonytalan, hogy éppen mi van.
Valaki viszont írta egyszer, hogy nem olyan vészes, és csupa kaland meg móka az egész. Ebben egészen biztosak vagyunk. Főleg, ha az isztambuli bazárban telepakoltak minket szőnyeggel, életnagyságú kalózkapitánnyal, kőszoborral, meg még vasmacskával is. További izgalmak, hogy nincs közvetlen vonat Magyarország és Törökország között. Hanem meg kell állni Bukarestben vagy Belgrádban. És nem 5 percre.
Persze ilyenkor csak leterítjük a frissen vásárolt szőnyegünket a pályaudvarra. Mellé a kalózkapitányt, mi pedig nekidőlünk a kőoroszlánnak. Így egészen kellemesen lehet várakozni.
De a vonat nemcsak a kalandok miatt lehet érdekes sokak számára. A vonat kényelmes, tér is van, hely is a sok cuccnak. Meg akár hálókocsiban is utazhatunk.
Másik alternatíva a busz. Nos, ilyen sincs (esetlen nagyon eldugva… ha valaki rátalál, akkor írjon!!).
Valaha volt közvetlen járat. Pontosabban Lengyelországba járt a busz, és útközben áthalad Magyarországon. De ma már ő sincs. Vagy csak nehéz rátalálni.
Miközben a web archívumában olyan izgalmas dolgokat is lehet találni, hogy valaha Budapesten a Népligetből indult busz Isztambulba! Aj! A régi szép idők!
További alternatívák:
Egyre többen számolna be pozitívan arról, hogy egyszerűen kocsival tették meg a távot. Most már 99%-ban autópálya van végig. A közbenső országok is EU tagok lettek jó régen, így vízummal sem kell vacakolni. Úgyhogy ez egy tényegesen járható megoldás.
Arra kell csak figyelni, hogy amikor beérkezünk Törökországba, akkor a sofőr útlevelébe beírják az autó rendszámát. Kifele pedig ezt kérni fogják. Nem jó, ha a sofőr és az autó másik úton távozik.
No meg persze kell zöldkártya, nemzetközi jogosítvány, pénz az autópályához, pótkerék, pótizzó, és a szokásos.
Tehát az autózás ma már teljesen nyugis megoldás. Kalandvágyóknak javasoljuk az ökrös szekeret, meg a dunai hajózást, és a hasonlókat.
UI: van, aki biciklivel vágott neki. És olyan jól ment, hogy ma már Peruban jár!
Budapestről Isztambulba repülővel, vagy akármivel (pl. ökrös szekérrel),- Harmadik repülőjárat Budapest és Isztambul között (1.000)
- Még egy repülőjárat Budapest és Isztambul között - majdnem közvetlenül (1.000)
- Wizz Air-el Isztambulba - kipróbáltuk (0.995)
- Bejutás az isztambuli Sabiha Gökçen repülőtérről egyszerűen, gyorsan és magyarul (0.468)
- Török Légitársaság - magyar reklám (0.342)
- Törökország vonalzó (RANDOM - 0.005)
Szia Pisti.
Augusztus elején egy utazási irodával mentünk volna Isztambulba, de sajnos az út elmaradt. Igy szerveztünk egy utat magunknak a párommal. Budapest-Szófia WizzAir-el, utána Szófiából Isztambulba busszal. Kb. 10 órás út. De nem baj, szabadságon leszünk Szófiából több busz megy naponta. Mi olyat választottunk, ami este 9-kor
indul és reggel 6 óra körül érkezik. Reméljük minden a tervek szerint alakul.
Én is úgy tudom, hogy Szófiából több busz is megy Isztambulba.
Reméljük, tényleg minden a tervek szerint megy majd. Jó nyaralást! 🙂
Köszönöm