Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Színe, mint az arany!
Majdnem…
Íze, mint az arany!
Talán inkább mégsem…
De az ára…na, az tényleg olyan, mint az arany!
Bár ez sem igaz…
Viszont tény, hogy a világ legdrágább méze az Anzer-méz (Anzer balı) Törökországban található.

Anzer-méz - Forrás: anzerbalcilik.com

Anzer-méz – Forrás: anzerbalcilik.com

Isztambulban találunk olyan boltot, ami csak mézet árul. Nem, nem úgy, hogy különféle mézet, és mézes dolgokat. Hanem csak és kizárólag egyetlen egyféle mézet árul. És ebből ki tudja gazdálkodni az üzlet bérleti díját, fenntartási költségeit, munkabérét, adóját, meg a felhúzhatós tűzoltóautót otthon a gyerekeknek. Egyetlen egy termékből!

Persze, ha megnézzük az árat, akkor már nem annyira meglepő: 1 kg ebből a mézből 260 TL. Elég húzós az ára. Éppen ezért árulnak kis mennyiségben is. Olyat is, ahol egy kis pohárkából kis kanálkával lehet eszegetni séta közben. Mint mondjuk a pattogatott kukoricát. Csak a hangja más.

De ez igazán semmiség az Anzer-mézhez képest! Abból ugyanis az 1 kg-os kiszerelés 900 TL. És még ez a legolcsóbb, ha kg-ra vetítjük le. A kisebb kiszerelések esetén a kg-t ár könnyen felmegy 1000 TL fölé is.

Az Anzer-méz Rize tartományból származik. Tehát ők nemcsak a török tea fellegvára, hanem a mogyoróé (lásd pl. Nutella), és a mézé is. De az a méz, ami İkizdere(Ikerpatakok)-i megye Ballıköy(Mézfala)-ben készül, az messze-messze híres, és egyedi.

Ballıköy - Rize - Forrás: Tarık Aslan

Ballıköy – Rize – Forrás: Tarık Aslan

Ennek oka, hogy ezen a területen 450-500 fajta vadvirág él, melyből 80-90 csak itt nő az egész világon. Mindez a hely kb. 3000 m magasan fekszik a tengerszint felett. Ebben a magasságban nincsenek fák, és így gyümölcsösök sem. Csak virágok. A szomszéd, szintén Anzer-méz gyűjtő falu neve is ezt tükrözi: Çiçekli (Virágos).

A méhek július utolsó hetében (ez van/volt mostanában) fedezik fel a virágokat, ilyenkor kezdik a méz készítését is. A mézet az teszi különlegessé, hogy ilyen sokféle, és egyedi virágból készül. És ez annyira egyedivé teszi, hogy a hamisítókat azonnal ki lehet szűrni.

Az így készült mézet (mely minden további adalékanyagtól mentes) nem úgy szokás fogyasztani, mint a többi “sima” mézet. Nem kenneljük a fél csuprot a kenyérre reggel, pláne Micimackónak nem adunk belőle. Nemcsak azért, mert roppant drága, hanem mert Micimackó enyhé szólva is be lenne lőve.

Méh-lakótelep. - Forrás: anzerbalcilik.com

Méh-lakótelep. – Forrás: anzerbalcilik.com

Mivel a méz nagyon vegyes virágólból készül, sokkal inkább egy természetes gyógyszer, mint étel. Gondoljunk arra, mintha ezt a 450-500 virágot gyógyteaként egyben lefőznénk. Mint egy igazi csodaszer, rengeteg mindenre alkalmas. Ezen az oldalon található egy szép hosszú lista. Mi ezek közül válogattunk.

Mire jó, az Anzer-méz:

  • Csökkenti a fájdalmat
  • Segít a sebgyógyulásban
  • Javítja az immunrendszert
  • Segít a növekedésben, fejlődésben.
  • Jó az agynak, javítja a memóriát (ez nem egy utolsó dolog, ha valaki Rize fennsíkjai között lakik, ahol az év 6-8 hónapjában mindent hó, vagy köd borít)
  • Javítja a látást (ez is jól jön Rize tartományban)
  • Növeli a szexuális teljesítményt! (de továbbra se együk meg az egész csuporral!!)
  • Erősíti az izmokat, csontokat. De mégse hízunk el tőle.
  • Javítja az emésztést.
  • Több betegséget is gyógyít, illetve megelőz.
  • Sportolóknak nagyon előnyös, mert sok energiát ad.
  • Stb..

Az Anzer-mézzel tényleg óvatosan kell bánni. Az Oszmán-időkben bódítószer előállítására is.

Az Anzer-méz árát továbbá az is befolyásolja, hogy a terület rendkívül érzéken az időjárása. Különleges időjárásai útkereszteződésben fekszik, ráadásul elég magasan is. A tél hosszú, a nyár pedig változóan esős és napsütéses. A méhek meg olyanok, akik csak jó időben dolgoznak. A virágok viszont az esőben szeretnek nagyra nőni. Mindketten utálják a havas időt. Így ha ebből sok van, akkor mézből kevés lesz.

Az Anzer-térség, és így Ballıköy is várja a látogatókat. Persze nem januárban, bár bizonyára akkor is egy élmény lehet.. Lehet nagyokat mesélni a kandalló mellett, és várni, hogy elolvadjon az ajtó előtti 4 m-es hó.

Rize központjától alig 90 km-e található a falu. Azaz török szemmel amolyan leugrottam a szomszédba távolságra található. Jó kis vad, szerpentines-sikoltozós utakon kb. 2 óra az út. Úgy hírlik, hogy a faluban múzeum, és motelek is találhatóak.  Így ha valakinek nincs programja a hétvégére, ugorjon el ide nyugodtan!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


145
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    yirmi
    “20”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek