Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Megint péntek, megint mese, megint favágó.

Forrásunk kitartóan az eredeti Kúnos Ignác 1923-as törökországi gyűjteménye (Boszporuszi tündérvilág).

Volt egyszer egy erdő. Annak a közepén pedig élt egy favágó. Nem volt annak mása, csak egy háza, egy baltája és a felesége.

Minden reggel kiment a favágó az erdőbe, mi másért, mint fát vágni. Este pedig eladta a fát a városban. A pénzen enni-innivalót vett, azt hazavitte, majd elköltötte a feleségével. Utána pedig mulatoztak.

Hol muzsikáltak, hol énekeltek, hol pedig táncoltak. Majd pedig másnap a favágó megint kiment az erdőbe.

Így tengették az életüket. Nem is vágytak olyasmire, mint TV, internet, pláne hogy bekerüljenek ebbe a mesébe! De mégis sikerült…

Egyik nap ugyanis kiadja a padisa (uralkodó) az új rendeletet: éjszaka nem szabad gyertyát gyújtani. Semmi semmi mást. Ezek után este sötétnek kell lennie, és punktum. Azért van az éjszaka…

A favágóék viszont úgy gondolják, hogy a kerekerdő közepén ugyan kit érdekelhet, hogy kinél ég a lámpa. Csakhogy a padisa ennél ravaszabb volt! Esténként az utcákat járta, és azt leste, hátha ég valahol a valamilyen apró kis gyertya. De sehol sem látott ilyet, így bement az erdőbe is, hátha a favágó háza lesz az ellenállás központja…

És bizony az is volt! Nemhogy már messziről látszott a világosság. De a padisa odalopakodott az ablakhoz, és belesett. Nemcsak, hogy égtek a gyertyát, de odabent hatalmas nótázás, hejehujázás volt! De az annyira megtetszett a padisának, hogy mégsem gyújtotta rájuk mindjárt a házat. Inkább megjegyezte magának.

Másnap a padisa küld egy lovat, meg egy tisztességes ruhát a favágónak, hogy azzal tüstént jelenjen meg a szerájba (palota). Ki is mennek a padisa emberi az erdőbe, de csak az asszonyt találják. A feleség mutatja, hogy csak kövessék azt a nyomot, ahol nincs fa. Így hamarosan meg is találják a favágót. Gyorsan felöltöztetik, feldobják a lóra, és már száguldanak is a szerájba.

Útközben a szegények látják, hogy itt valami kiöltözött úr érkezik, mégpedig lóháton. Ki is állnak az út szélére, és tartják a markukat, hátha kapnak tőle valami alamizsnát. A favágó megsajnálja őket, és belenyúl a zsebébe. De a keze üresen kerül elő. Csak csinos ruhát és lovat kapott. Parat (pénzt) már nem. Morog is egy sort, hogy ingyen ruha, ingyen ló, de ingyen pénzt már nincsen… De mondja a szegényeknek, hogy visszafele majd ad nekik valamit.

Ezen persze a kísérők jót nevetnek… visszafele mi? Na persze…! Azt hiszed, lesz majd visszafele is! Foci lesz abból, nem visszaút!

Amikor megérkezik a szerájba, a padisa kérdezi tőle:

– Mi a foglalkozásod?
– Favágó vagyok, jóuram! Reggel kimegyek az erdőbe fát vágni. Este eladom, a pénzből meg veszek ételt és italt. Ezt otthon a feleségemmel megesszük, utána pedig jót mulatozunk!
– Ez ám a beszéd! Megteszlek téged kapusnak! – mondja a padisa.

Nocsak, tényleg foci lesz itt, vagy mi? – gondolkodik a favágó. De nem, nem olyan kapus lesz ő. Kap egy szép kardot, meg egy feladatot, hogy ő őrizze a kaput. De ez csak amolyan formaság, mert egyébként annyi kapus van már, hogy eltömik az ajtót. Így a favágó menjen csak szépen haza.

Megy is haza a favágó, és megint látja a sok szegényt. De még mindig nincs pénze, amit adhatna nekik. De még nagyobb a baj, mert otthon rájön, hogy neki sincs pénze. És amik a padisánál volt, addig fát sem tudott vágni. Mit fognak így enni?

A favágó felesége azt mondja neki, hogy adja el a kardját, és azon a pénzen vegyen ételt. És így is lesz. No de milyen sok és finom ételt tudnak venni azon a pénzen! Lesz is este nagy mulatság, tánc de legfőképpen hejehúj!

Csakhogy látja mindezt az a szolga, aki a favágót kísérte. Rohan is a padisahoz jelenteni, hogy mi történt. Ezen el is gondolkodik a padisa.

Ekkoriban az volt a szokás, hogy a lefejezést ki lehetett adni. Ha valaki kapott egy kardot, akkor az nemcsak dísznek volt. És nemcsak az udvar hátuljában a csalánokat kellett vele suhogtattni. Hanem ha a padisa úgy kérte, akkor azzal valakit le kellett fejezni.

Kerítettek is mindjárt egy önkéntes jelentkezőt, és hívják a favágót, hogy fejezés lesz. Fel is száll az favágó a lovára, a kardot meg fából készített még az éjjel, azt kötötte fel. Majd megy a szerájba.

Útközben ismét ott vannak a szegények, de még mindig nincs pénz a favágó zsebében…

Ahogy odaér a szerájhoz, mutatják is neki az embert, kapja is az instrukciókat, miként kellene a fejét levágni. Nosza, gondolkodik a favágó, mit tegyen. Majd azt mondja:

– Teremtő Allah! Ha bűnös ez az ember, sújtson le a kardom! De ha ártatlan, akkor változtasd a kardomat fává!

Ezzel kihúzza a hüvelyéből a kardot, és láss csodát, tényleg fából volt! Ezen el is csodálkozik mindenki. Kivéve a padisa, mert ő ravasz volt. Meg sok kémmel rendelkezett, így tudta a trükköt.

De annyira megtetszik ez a trükk a padisának, hogy rögtön adott neki egy palotát. Meg sok-sok pénzt, hogy ő se éhezzen, meg végre tudjon már adni valamit a szegényeknek is. Végül pedig megtette őt igazi kapussá, igazi karddal. A többi naplopót meg elzavarta onnan, hogy keressenek maguknak másik kaput, amit őrizhetnek.

Ebben a palotában pedig boldogan élt, evett, italozott, de leginkább mulatozott a favágó a feleségével.

(Egészen addig, míg fel nem borult véletlenül az egyik gyertya, és le nem égett az egész… ugye, hogy a padisa jó okkal tiltotta be az éjszakai gyertyázgatásokat?)

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


135
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    salι
    “tuesday”
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek