Russel Crowe filmje 2014-ben jelent meg, az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójára időzítve.
Ebből már láthatjuk, hogy a film egyik fő mondanivalója az I. Világháború. A rendező és főszereplő pedig Russel Crowe, aki ausztrál. Az ő országának ez volt az első komolyabb háborúja, amely ráadásul nem is úgy indult, ahogy azt remélték.
(VIGYÁZAT! Lehetnek benne spoilerek is!!)
A Dardanellák ostrománál (a törökök Gallipoli-ként emlékeznek rá) az ausztrálok majdnem 9.000 embert (sebesült: majdnem 20.000), míg az új-zélandiak majdnem 3.000 főt (majdnem 5000. sebesültet) vesztettek. Ez látszólag nem olyan sok, főleg ha összehasonlítjuk a török veszteségekkel: 87.000 halott, és 165.000 sebesült.
Mégis a törökök szemében ez egy hatalmas győzelem volt, míg az egyesített ausztrál és új-zélandi csapatok (továbbiakban ANZAC) számára hatalmas vereség.
Persze ez azért is érződik így, mert a törökök nyertek. Ráadásul az egész Világháború alatt csak itt. És ezzel megvédték Isztambult attól, hogy elfoglalják. Míg az ANZAC számára az volt az első igazi bevetésük. És nem kell ahhoz a térképre néznünk, hogy tudjuk, hogy nemcsak Ausztrália (és Új-Zéland) van innen nagyon messze, de még Anglia is, akinek elvileg a segítségére siettek. Így az ANZAC katonák nem is igen tudják, miért is vannak ott, milyen célból hallnak meg.
Igazándiból a britek valódi célja még ma sincs mindig pontosan kifejetve. Persze, Isztambul elfoglalása, a Boszporusz feletti uralom, stb… ami már azért is sántít egy kicsit, mert a Boszporusz független terület lett volna… Míg valószínűleg az igazi ok a mai Irán és Irak területén található olaj volt, amit Törökországon keresztül lehetett volna szállítani Európába. A németek is ezt akarták, de ők eddigre már otthon voltak a törökéknél. És nem igazán örültek volna, ha a britek ezt elveszik tőlük… És íme, így jön létre az I. Világháború egyik frontja…
Tehát érthető, ha az ausztrálok úgy érzik, hogy elküldték a fiaikat a világ túlsó oldalára valami értelmet háborúba. Ez a film, a The water divider (Akihez beszél a föld) elsősorban ezt dolgozza fel. Mégpedig egy családapa szemszögéből, akinek mindhárom fia elment, és egyik sem tért vissza. Különböző körülmények után (a felesége öngyilkos lesz) a háború után 4 évvel elindul, hogy megkeresse a gyerekei csontjait, és hazavigye. Ez azért így eléggé…
Persze a dolgok egyáltalán nem úgy történnek, ahogyan várja. Kezdve mindjárt ott, hogy bár a háborúnak vége, a terület mégis tiltott övezet. Oda nem mehet be senki. Mégpedig azért, mert a történelemben először (!!) tényleg meg akarják adni a tisztességet a halottaknak. A korábbi két ellenfél, a britek és a törökök közösen kutatnak a maradványok után, és közösen próbálják rekonstruálni a történeteket.
Ennek eredménye a ma is látható, és bejárható Gallipoli Emlékpark. Ezen a helyen az összecsapások színhelyén vannak eltemetve a katonák, pontosan dokumentálva. Az ANZAC internetes adatbázisában pontosan rá lehet keresni miden egyes emberre, hogy hol és mikor halt meg. És ma hol található.
Ezt a kutatást a családapa szemszögéből látjuk, aki ráadásul pont ér partot, ahol korábban az ANZAC katonák. Így mindjárt jól látható, hogy milyen körülmények között is kellett harcolniuk.
Itt azért a film kicsit elrugaszkodik a valóságtól. Az ANZAC-öböl a félsziget nyugati oldalán található, ami után már Görögország következik. Főhősünk a másik irányból kellett, hogy érkezzen. De ez csak apróság (a filmbeli helyszín egyébként is csak nagy vonalakban hasonlít). Minden esetre kellően durva, hogy tényleg sajnáljuk az ausztrálokat, nos és persze a főszereplőt.
De nemsokára kiderül, hogy ez a háború a törököknek legalább olyan fájdalmas, sőt, még fájdalmasabb. Ők sokkal több embert vesztettek. Ráadásul abba is van szerencsénk bepillantani, hogy ez az egész mennyire embertelen volt.
Pedig a film még szépít is. A valódi terep ennél sokkal durvább. Tele tüskés bokrokkal, rejtett árkokkal, omladozó meredek falakkal. A két ellenséges csapat között pedig inkább csak néhány méter távolság volt.
De hogy még jobb legyen, míg az ausztrálok a háború után békében is nyugalomban lehetnek, Törökországban egyre csak forr az indulat. Az országot a nagyhatalmak fel akarják darabolni, ellenséges csapatok menetelnek, a kisebbségek is területeket foglalnak el, Isztambult megszállták, és mindeközben a szultán mindezt nyugodtan tűri. Főhősünk ebbe csöppen bele. És láthatóan nem is tud vele mit kezdeni.
De minden esetre kiderül, hogy az a török tiszt, akinek elvileg az ellenségének kellene lennie, valójában éppen úgy a nagypolitika játékszere. Így az ellenségekből barátok és társak lesznek. És együtt indulnak el Anatólia belsejébe.
A filmet a törökök és az ausztrálok közösen készítették. Ennek köszönhetően nagyon sok szempontból hiteles, és nagyon szépen is pontosan bemutatja, milyen volt az élet a XX. század elején (nem úgy, mint a James Bond film). Nemcsak a korabeli utcákat és piacokat láthatunk (kiabáló arabok nélkül), de jobban megismerhetjük az akkor élt török embereket. Bepillantást nyerhetünk az akkori kultúrába. PL láthatjuk, hogy nők nem hordanak feltétlenül fejkendőt. Holott a film még a köztársaság előtti időkben játszódik.
Így a film a török rajongók számára mindenképpen érdekes lehet.
A fenti helyszín a valóságban.
Film: The water divider (Akihez beszél a föld),