9 év Isztambulban

9 éve, 2008-ban történt, hogy otthon elrendeztem mindent, majd elővettem a legnagyobb bőröndömet, és beleraktam a számítógépet.

Akkor az még egy nagy dög volt (ma már még nagyobb, mert kell a hely a merevlemezeknek), jól el is foglalta a teljes bőröndöt.

Jó, hát akkor kipakolunk belőle. Mármint nem a bőröndből, hanem a gépből. Winyók és kártyák, meg egyéb könnyen mozdítható alkatrészek kerültek a kabátom zsebébe. Ez az, amelyikkel még 2005-ben jártam Isztambult esőben-szélviharban-orkánban. Olyan jó zsebei vannak, hogy mindent lehet bele pakolászni. Akár egy egész számítógépet is darabokba. Kész csoda, hogy végül felengedtek a repülőre.

Viszont az immár üres keretbe lehetett pakolni a zoknikat és az egyéb öltözködési kellékeket.

A vicces, hogy nem vittem olyan sok dolgokat, mint egy nyaraláshoz. Hiszen nem jövők már úgy vissza, egy csomó mindent meg lehet majd ott venni.

No meg 2 hónap múlva jött az esküvői menet Magyarországról. Hozta az elmaradt dolgokat. Mint pl. a nyári ruhákat, és a könyveket*.

* Szerencsére a magyar elektronikus könyvek sokat fejlődtek az elmúlt években. Mármint ahhoz képest sokat, hogy mennyire nem volt semmi korábban. Most már olyan a hangulata az egésznek, mint amilyen az internet volt valamikor 1998 környékén. Ha nem lenne a moly.hu, akkor nem lenne egyszerű levadászni, melyik könyv melyik e-boltban vásárolható meg (ahogy az sem, hogy egyáltalán megjelent-e már). Így is több helyen kell regisztrálni, kártya és személyes adatokat úgy megadni, hogy nincs lehetőség a külföldi lakcímet megadni.
Mindeközben az oldalakon való keresés is inkább nosztalgikus hangulatú, mint praktikus. De ez végül is csak apróság, mert a könyvet azért meg lehet találni, és az a lényeg. Az már sokkal viccesebb, amikor egy trilógiának csak középső könyve érhető el elektronikusan is.
Szóval van még hova fejlődni. Ez vonatkozik főleg a Google könyvesboltjára, amire egyetlen egy jó szót se tudok leírni. Pedig állítólag a Google a világ zsenijeit gyűjti össze… Mondjuk a Google Play is olyan, mintha a nagymamám írva volna a délutáni főzőműsor alatt, míg várja, hogy a tészta megkeljen. Fél kézzel közben meg sapkát is köt. Tehát ne a Google felől várjuk a csodát.
De a lényeg az, hogy vannak elektronikus könyvek. Nem kell őket a repülőn cipelni, így a táskákat mással lehet feltölteni. És a magyar nyelvű könyveknek hamarosan óriási hasznuk lesz most, hogy a gyerkőcök kezdenek olvasni.

A csillaggal jelölt szakasz jól rámutat arra, hogy a digitális fejlődés mennyire jól jön nekünk, külföldön élő magyaroknak. Hol vagy mi ahhoz képest, hogy Kossuthéknak kellett élniük az emigráció alatt! És a technika most is gyorsan fejlődik. A két gyerekünk között 4 és fél év különbség van. De minden másban sokkal több! És itt nemcsak a digitális játékokra gondolok, meg arra, hogy végre össze lehet nyálazni a tabletet. Hanem a többi dologban is nagy a változás. A pelenkák is teljesen mások, mint 5 évvel korábban. Lassan mindegyik napelemes/kinetikus porszívóval lesznek ellátva…

Mindez rengeteget segít, hogy Magyarország ne legyen olyan nagyon messze. Ahogy arra is jó, hogy mi, isztambuli magyarok tartsuk a kapcsolatot.

Kossuthék ebből a szempontból jobban jártak. Pontosabban azok a magyarok, akik Isztambulban maradtak. Akkor még a város kisebb volt (jóóóóóóóóóóóóval kisebb), és az élet is sokkal nyugisabb volt. Olyannyira, hogy bőven volt idejük Magyar Egyletet alapítani hivatalos megnyitókkal, jegyzőkönyvekkel, programmokkal, és menetrend szerinti verekedéssekkel.
Mi viszont már a XXI. században egy olyan világvárosban élünk, ahol egy egész hétvégén el lehet tölteni a forgalmi dugókban várakozva (vagy a sarki kebabárusnál), miközben állandó a rohanás. Legutóbb azt beszéltük az itteni magyarokkal, hogy majd tavasszal rendezünk egy kerti bulit. Nem emlékszem, hogy ez 2016-ban, 15-ben vagy 14-ben volt…
Persze lehet, hogy csak engem nem akarnak meghívni… 😀

Tehát így, hogy erősen be vagyunk technikázva virtuálisan közel vagyunk Magyarországról. És persze a mindennapi életünket is teljesen átformálja.

Megyek az utcán, és bármikor tudok üzenetet küldeni otthonra. A Boszporuszon hajózás közben tudok beszélgetni az otthoniakkal. Bármikor tudok képet vagy videót küldeni a gyerekekről. Vagy akár online össze is kapcsolódhatunk. Az esti mese is otthonról érkezik.

Ezzel együtt Isztambulban lenni sem olyan, mint 2005-ben volt, amikor elrabolt a maga varázsával. Hála a GPS-nek és az online térképeknek, most már erőlködni kell egy jó kis eltévedésért. Sőt! Direkt a térképen keresem meg, merre érdemes eltévedni, ha egy városrésznek a sűrűjébe szeretnék bejutni.

Ugyan így a telefon megmondja, hol találok a közelben éttermet, péket, cipőboltot. Megmondja, hol van nyitva a gyógyszertár, hol van a közelben ATM, vagy hogy mennyibe kerül a chipsz, ha inkább a szemközti boltban veszem meg.

Ez a rész bizony sokat változott. Hol van már az, amikor a szakadt és esőáztatta térképpel bóklásztunk??! Ahova még tollal jelöltük be a látnivalókat (apropó, van még toll nálad?). És ez a térkép csak a belváros egy részét mutatta, mert a teljes Isztambul könyv 8 kg-t nyomott, és pontosan ugyan olyan könnyű volt eltévedni vele. De legalább, ha elfáradtunk, akkor ki lehetett dobni a fenébe, és máris könnyebben másztuk meg a következő dombot!

És most már GPS is van, nem kell azon gondolkodni, hogy vajon a sok bolyongás után még Európában vagyunk, vagy már Ázsiában?

Ugyan így nem kell már a megállóban váró öreg néniktől megtudakolni, hogy melyik busz visz el az X helyre… És a buszon sem kell nyitott szemmel figyelni. Be lehet állítani a telefonon, hogy ébresszen fel, ha már közelben vagyunk.

És persze ott van az online szótár és fordító program! Na jó, ez mondjuk tényleg nem segít nekünk… Amikor a péknél az öreg bácsi kelet-anatóliai tájszólással mesél arról, hogy a hátútfűlős kemencékben mennyivel jobban sül a teljeskiörlésű kukoricalisztes kenyér, akkor nem sokat ér.

Helyette viszont a Google képkeresője sokkal nagyobb segítséget nyújt. Régebben, ha valami nem mindennapi dologra (értsd: nem sajt vagy kenyér, hanem mondjuk csavarhúzó, tolómérő, gémkapocs, gatyamadzag) volt szükségem, az a következőképpen zajlott:

1. Nagyszótár elő (ebből talán ha összesen 10 darab van az egész világon), és megkeresni benne a szót.
2. Persze még ebben sincs benne, így maradt az online, angol-török szótár.
3. Ennek előnye, hogy már a magyar-angol fordításnál is legalább 20 jelentés kerül elő. Aztán ki tudja, ebből melyik lesz az igazi. De azért gyűjtsük össze a török jelentéseket.
4. Mindezt felírva egy A4-es papírra, majd be a bazárba. Attól függően, mit is akartam venni, a szerint választottam a kerületet. Ezt azért elég jól be lehetett lőni.
5. Ott persze kiderült, hogy a fordítás alapvetően téves. Ilyen négylábú állatot nem árulnak a fűnyíróboltban.
6. Akkor jön a kézzel-lábbal mutogatás, miközben a sorban álló ügyfelek azt hiszik, hogy valami orosz néptáncos érkezett a boltba.
7. Valahogy kiderül, hogy ezt a bigyót hogy hívják törökül, de sajnos ebben a boltban olyan nincs. De itt van egy másik bolt, csak 2 sarokra, és ott biztosan van.
8. És tényleg! Ott van ilyen nevű bigyó. De ez nem az, amit én keresek.
9. Újra elővesszük az orosz néptáncot, a kézzel-lábbal mutogatást.
10. A 7-9 pontos ismétlése egészen addig, míg be nem esteledik. Bigyó persze nem lesz..

E helyett ma elég csak beírni a keresett dolgot a Google képkeresőjébe, magyarul. Majd a találatok közül ki kell választani a legjobbat. Innentől ezt lehet a boltokban mutogatni, hogy ilyet szeretnék.

Tehát az elmúlt évek alatt sok minden megváltozott. Nagyon sok mindent nem úgy élek meg, mint az első napokban. De ezek egy része nemcsak azért van, mert nekem olyan jól sikerült beilleszkednem. Hanem mert a technika annyit segít. Ami egyúttal egy jó hír azoknak, akik most vágnának bele a Nagy Kalandba.

Másfelől viszont a beilleszkedés mintha túlságosan is jól sikerült volna. Hála annak, hogy örökké turista maradtam, és a blog miatt végzett kutatásoknak, elég sok mindent jobban ismerek, mint az Isztambuliak. Történelmi és tájékozódási kérdésben mindig hozzám fordulnak. Én vagyok az, aki tudja, hogy átadták az új alagutat, és hogyan lehet eljutni hozzá. Vagy én vagyok az, ki tudja, hogy a házzal szemközti falikút, amit minden forduláskor majdnem elütünk, történelmi jelentőségű, és melyik pasát, mikor és miért akarták ott megtanítani zsákban úszni..

De hogy ne legyen ilyen szép és rózsaszín minden, más szempontból viszont kitartóan külföldi vagyok. És bizonyára mindig az is maradok. Én vagyok a Macar, aki tud törökül. És aki nem engedi, hogy a ház elé más is leparkoljon (bár ha mondjuk Baltás Magyarként ismernének, akkor talán tényleg nem akarna senki a ház elé parkolni).

E miatt pedig a törököknél automatikusan beindul a Külföldivel Társalgunk nevű applikáció (verziószám: 0.4, erősen béta). Ami azt jelenti, hogy bármi is történjen, velem minden áron mindenki angolul akar beszélni. És még az étteremben is angol nyelvű menüt kapok. Ez utóbbit valamelyik rokon valamelyik ismerősének a testvérének a barátnője szokta fordítani. Ő ráadásul a Twitteren tanult meg angolul, de miután a rokon ismerősének a testvérével összeveszett, bosszúból az étlap második részét hibásan fordítja le. Vagy csak bedobja a Google fordítóba, célnyelvnek pedig a csehszlovákot állítja be.

Ennek legalább annyi előnye van, hogy minden étterem angol nyelvű menüjén másképpen hívják a fasírtott. Még izgalmasabb, amikor a fehér sajtot (ezt szokták a görögök feta-nak, azaz fehér sajtnak hívni) valami jól hangzó francia sajtnévre keresztelik el.

Az étlap mellett az emberekkel való beszélgetés is meglehetősen szórakoztató. Hiszen bár én törökül beszélek (és annyira azért nem rosszul) és értik, mit mondok, de mindig angolul akarnak válaszolni. Csak az nem mindig megy olyan jól. Meg aztán nem könnyű, ha hirtelen 2 nyelven kell beszélni valakivel. Ez csak azoknak megy jól, akik eleve kettő, vagy többnyelvű környezetben nőnek fel.

Ilyenek nálunk a srácok. Még mindig meglepnek a nagyobbik, hogy milyen gyorsan tud egyik nyelvről a másikra váltani. Én azért csuklok egyet, ha egyik mondat után a következőt másik nyelven kell mondani (én úgy gondolok rá, mint a sebességváltásra… ott is megáll egy pillanatra az autó, és közben reménykedünk, hogy nem gurul vissza az emelkedőn).

Persze a gyerkőcöknek könnyű dolguk van, mert a házon belül van az idegen nyelv. És nemcsak a két fő nyelv (török és magyar), hanem az internetnek hála a többi is. Nekik már teljesen természetes az, hogy egy filmet angolul néznek. És meg is értik. És vissza is mondják. A kisebb már az összes színt szépen mondja angolul. Törökül és magyarul még nem.

Ez inkább majd a jövőben lesz érdekes. Egyenlőre eléggé izoláltan találkoznak a nyelvekkel. Bár ha éppen egy építkezésen járunk a gyerekekkel, akkor bizony nemcsak az akna mélységével, de a török nyelv igazi sötét bugyraival is megismerkednek. A káromkodások egyenlőre még hiányoznak mind a magyar, mind az angol nyelvnél. Meg a többinél is, ami úgy rájuk ragad a YouTube-ról. Egyenlőre még nem tudom, hogy és mikor fogom ezt bevezetni.

Bármennyire is nem akarom bevallani, de a humornak van egy olyan fajtája, amelyik egyszerűen elképzelhetetlen a pikáns szókincs nélkül*. Ráadásul a pakliban az is ott van, hogy a gyerekek egyszer felnőnek, és találkoznak majd igazi magyarral. Aki majd tényleg használja a k-betűs és b-betűs szavakat. Nem lenne baj, ha őt is megértené. Esetleg vissza is tudna vágni neki. Persze szebben elegánsabban, stb…

* Több év után is roppant fura, hogy a töröknél mennyire nem illik káromkodni társaságban. És vannak jelzők, amiket soha sem lehet használni mások jelenlétében. Egy idő múlva bele lehet szokni, és akkor már engem is bánt, hogy milyen csúnyán beszél otthon mindenki. De valahol mégis. Ez is része a magyar kultúrának, a magyar humornak. És ez is ugyan úgy tud néha hiányozni, mint mondjuk a szalonna.

És ha az ember összeveszik a taxissal, akkor hiába mondok neki szép dolgokat magyarul, azt nem érti. Ha meg úgy mondom, hogy értse, törökül, akkor az meg hozza ugyan azt az érzést.

Tehát 9 év.

Sok változás. Egy részük azért, mert azért lassan-lassan csak beilleszkedek. De legalábbis nem vagyok már idegen. Míg másik részét pedig a technika adja. Meg persze mi is változtunk. Gyerkőcök vannak, mások a prioritások, mások a hétvégi programok. Itt majd az olyan dolgok lesznek érdekesek, amikor pl. matekozni meg fizikázni fogunk 2-3 nyelven!

És mi vár a 10. évben? Ki tudja? Talán még megtanulok rendesen törökül is!

9 év Isztambulban, 8.8 out of 10 based on 8 ratings

---