Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Kedves naplóm!

Piroska vagyok, László király lánya, Kálmán király tanítványa.

És immár a Görög-Római Birodalom örökösének, Komnénosz Jóannésznek (azaz Jánosnak) a felesége.

De persze mindez nem ment olyan könnyedén!

Eredetileg nem akartam leírni a Konstantinápolyba tartó hajóút eseményeit, mert elég drágák azok a lapok, és nehezen lehet beszerezni őket. De mióta itt vagyok a görög rómaiaknál, mindez sokkal könnyebb. Ráadásul nagyon, de tényleg nagyon sokan tudnak írni. És szeretnek is írni!

Legjobb új barátnőm, Anna, Jánosom nővére is rengeteget szokott írni. Talán majd egyszer én is leszek olyan ügyes!

No tehát a hajó….

Úgy volt, hogy elindultunk Esztergomból, István király városából. Előtte persze búcsú est, búcsú vacsora. Így másnap hajnalban már sokan eléggé kacskaringósan jutottak csak el a hajókig. Még jó, hogy a királyi palota mindjárt a vízparton van!

Természetesen minden ismerősömtől elbúcsúztam. Mert bár sokan tartottak velem, de még többen maradtak. Szomorú egy esemény volt… Biztos voltam benne, hogy többé már térek ide vissza, nem látom többé a régi ismerősöket, barátokat. Sokat sírtam az elkövetkező napokban.

Persze csak akkor, ha nem látott senki. Apus is, és Kálmán király is többször hangsúlyozta, hogy egy királylánynak erősnek kell lennie. Főleg egy idegen földön. Ráadásul én nem is valami szláv lovas sátrába megyek, hanem Konstantinápolyba. Az ármányok és cselszövések városába. Nemcsak, hogy a gyengék hamar elbuknak. Hanem még a magyarságomat ki is használhatják a Magyar Királyság ellen. Okot adhatok arra, hogy magyar területeket követeljenek.

Amennyiben viszont erős vagyok (és ez azt jelenti, hogy nappal is, este is), akkor nagyon sokat tehetek a Magyar Királyság jövőjéért. Kálmán király hatalmas feladatot adott nekem, amiben nem kevés kockázat is rejlik.

De mindig meg is nyugtatott, hogy szerinte nagyon okos és nagyon tehetséges vagyok. És nagyon sokat is tanultam az elmúlt időszakban. Remélem, nem fogok neki csalódást okozni.

No de vissza a hajóra!

Tehát elbúcsúztunk mindenkitől. El is indult a hajóflotta a Dunán lefelé. Nagyon nem siettünk, így délután-estefelé kikötöttünk Visegrádnál. Olyan közel voltunk még Esztergomhoz, hogy egy hajó vissza is ment azokkal, akik valamilyen cuccot otthon felejtettek. Ennek örültem, mert az én kedvenc fésűmet is el tudta hozni valaki.

És ha már itt megálltunk, mindjárt egy hatalmas vacsorát is rendeztünk. Ahogy itt fordul a Duna, ez nagyon szép hely. Kár, hogy korábban nem tudtam ide eljönni. És sajnos ez után pedig már biztosan nem járom majd erre. Pedig ott a domb tetején lévő vadászkunyhóban minden jó lehet a kilátás! Talán egyszer majd valamelyik magyar király pont oda épített egy palotát.

Minden esetre most arra használta néhány magyar főúr, hogy onnan menjen vadászni. Ezzel is díszesebbé téve az esti vacsorát.

Csakhogy az esti vacsora átcsapott mulatsággá. Valahogy mindenki érezte, hogy a palotán kívül vagyunk, és ezért jobban elengedte magát. Hiába volt velünk Kálmán király is, ez nem akadályozott meg senkit. Sőt! Mintha Kálmány királyról is elszállt volna az a feszültség, ami mindig rajta volt. A hangulat pedig egyre csak fokozódott.

Hajnalik tartott a zene és a tánc. Egyesek még a tűzön-átugrással is megpróbálkoztak (többnyire sikerrel), míg mások a Dunát akarták átugrani (itt végül nem hirdettek nyertest). Így mikor indulni kellett volna, eléggé nagy volt a kavarodás.

Abban azért mindenki egyetértett, hogy a dolgokat olyan nagyon nem lehet elrontani. Elég mindent bedobálni a hajókba, aztán úgyis visz majd minket az áramlat. Aztán volt is nagy csodálkozás, amikor 2 nap múlva Bécsben kötöttünk ki!

Ezen végül mindenki erősen elgondolkozott. Kálmány király pedig komoly szabályokat írt elő az esti tivornyázásoknak, nehogy még egyszer eldurvuljon a helyet. Teljesen nem tiltotta meg, mert mégiscsak egy esküvői menet akartunk lenni. És mint ilyen, fő a vidámság és a jókedv. És nekem kellene a legboldogabbnak lennem, mert én fogok férjhez menni. Nem a többiek.

Mégis, egyre inkább csak izgulok. Ahogy haladtunk a Fekete-tenger felé (és most már tényleg jó irányba mentünk), úgy nőttek az aggodalmaim. Vajon milyen lesz az én Jánosom? Milyen lesz a családja? És milyen lesz az életem ebben a birodalomban? Hiszen azt mondják, annyira más, mint akármelyik európai ország. De szerencsére itt lesznek velem az udvarhölgyeim. Így nem leszek teljesen egyedül.

A bécsi kitérőnek hála csak 1 hét múlva értünk el a Görög-Római Birodalom határát. Hála (néhai) Béla főúrnak, ezen felül még 3 napot késtünk.

A Tisza találkozásánál balra fordultunk, és megindultunk a másik folyón felfelé. Hiába mondta mindenki, hogy az árral szembe megyünk, és hogy a folyó is jóval keskenyebb. Béla főúr csak erőltette tovább a haladást. És közben bizonygatta, hogy ő már többször járt erre, még becsukott szemmel is tudja az utat. Meg egyébként is ő vezeti a flottát.

Most már nem ő vezeti a flottát, miután György főúr kihívta őt párbajra. Bélát még gyorsan eltemettük, és estére már meg is érkeztünk Belgrádba.

Itt ismét csaptunk egy nagy ünnepet, amibe immár a görögök is beszálltak. Mindenki nagyon örült, amikor kiderült, hogy a jövendő rokonok hoztak borokat Anatóliából.

Ez volt az első alkalom, amikor a Magyar Királyság, és a Görög-Római Birodalom tényleg barátként, rokonként gondolt egymásnak. Hála az én közelgő házasságomnak. Korábban pont ezért a városért, Belgrádért zajlottak nagy csaták. Többször volt a magyaroké, és a görögöké is. A nagy háborúskodások alatt egyszer-kétszer a szerbek független királyságot is alapítottak. De aztán folytak tovább a csatározások.

Jó lenne biztosan tudni, hogy tényleg béke lesz itt. A magyarok és a görögök nagyon jól megértették egymást a mulatozás elején. Egészen addig, míg elő nem került a főétel. Vele együtt az étkészletek is.

A Görög-Római Birodalomban bizony még a közemberek is késsel-villával esznek. Míg a mi jó főúraink jobb szeretik kézzel megfogni az ételt. Úgy mondják, ha nem kerül egy jó marék lószőr is a szájukba a vacsora közben, akkor már nem is laknak jó.

Így aztán hamarosan kisebb nézeteltérés alakult ki. Majd nem sokkal később már röpködtek is a kések, villák. Ebből pedig megint csak nézeteltérés alakult ki. A magyar főurak szerint nyugodtan lehet a késekkel és a villákkal dobálózni, hiszen azokra úgy sincs szükség az evéshez. Míg a görögök szerint ahol kézzel esznek, ott nincs fellelhető kés és villa, amivel lehetne dobálózni.

Ezen a ponton egyszercsak előkerült egy szék láb is, ami mindkét fél érvelését sikerült aláásni. És hamarosan megnyugodtak a kedélyek. Ami jól is jött, hiszen innentől már együtt mentek a magyarok és a görögök Konstantinápolyig. Mégcsak pont az kellett volna, hogy egész úton egymással marakodjanak…

A következő napra tényleg lenyugodtak a kedélyek. És végre a magyarok és a görögök együtt szórakoztak esténként. Nappal pedig együtt mentek vadászni. És bármennyire hihetetlen, de senki sem sérült meg; senkit sem támadott megy egy feldühödött vadkan. És semmi hasonló nem történt.

Kivéve persze Tamás főúrat… De ő még akkor sem volt százas, amikor józan volt.

Történt pedig, hogy már a negyedik nap tartott a mulatság. És hát Tamás főúr már az első napon is furcsán cikk-cakkban járt. Meg a lámpatartót kérte fel táncolni, meg ilyenek. De ebben még nem volt semmi meglepő. Meg ilyet csináltak a többiek is. Még szerencse, hogy olyan sok gyertyatartó van az étkezőben!

De ahogy teltek a napok, úgy lett az állapota egyre … hát mondjuk úgy, hogy furcsa… Persze ez Tamás főúrnál még mindig normális volt.

Aztán a harmadik nap estéjén ragaszkodott, hogy másnap ő is elmehessen vadászni. Sokan próbálták lebeszélni róla, vagy megállítani. De mivel főúr volt, csak egy másik főúrnak lett volna joga az ágyba kötözni. És persze a királynak. De a többi főúr szerint Tamás főúr elég mókás, és mindenképpen látni szerették volna, mit művel (ne felejtsük el, hogy eddigre már a többi főúr is erőteljesen a borok hatása alatt állt). A király meg nem ért rá ilyen apróságokkal foglalkozni. Ő a görög követtel tárgyalt minden nap.

Így végül Tamás főúr is “kilovagolt” a negyedik napon. Miután jó erősen odakötötték a nyeregbe. Volt aki egyenesen az odaszögelést javasolta. A történtek ismeretében talán nem is lett volna az olyan rossz ötlet…

Mert az még csak a kisebb dolog volt, hogy a hangos éneklésével az összes vadat elijesztette! Cserébe viszont olyan töményen alkoholos volt a lehelete, hogy a mókusok csomókban potyogtak a fákról (azt gondolom írnom sem kell, hogy aznap mókust ettünk). De aztán amikor a csapat kiért egy mezőre és meglátott egy szélmalmot, akkor Tamás főúr Medve! felkiáltással megrohamozta.

Két napig felváltva álltak őrségben a magyarok a görögök, míg végre a szél annyira lecsendesült, hogy Tamás főúrat le tudják szedni a lapátról.

A következő napok már eseménytelenül teltek. Annál is inkább, mert tanulva az előző esetekből (meg a bécsi kirándulásból), Kálmán király 2 nap szüntet rendelt el. A boroshordókat pedig felrakatta az egyik hajóra, és előre küldte Konstantinápolyba.

A pihenő után mi is felszálltunk a hajókra, és tovább mentünk a Dunán lefelé. A táj egyre szebb és szebb lett. De közben bennem valami egyre inkább növekedett. És én egyre inkább éreztem úgy, hogy nemcsak fizikailag távolodok el az országomból… A fene egye meg, talán még Tamás főúr is hiányozni fog! Nem tudom, hogy a velem tartó magyar szolgáló lányok mennyire fogják pótolni a hiányt. Kálmán király biztosan hiányozni fog. Meg ez esték, amiket könyvek olvasásával töltöttünk együtt.

Pedig biztosítottak, hogy Konstantinápolyban bőségesen sok könyv van. És nemcsak görögül (tényleg, gyakorolnom kell a görögöt), hanem latinul is. Nagyon-nagyon régi könyvek is vannak.

Éppen ezért miközben egyre inkább elönt a bánat, egyre nő bennem a kíváncsiság is. És egyre izgatottabb vagyok arra, hogy mi vár rám.

És ugye ott van a Jánosom is. Akit eddig csak mozaikon láttam. De azért hagyjuk meg, hogy elég helyes volt azon a mozaikon!

Több nap után végre kiértünk a tengerre. Itt megint meg kellett állnunk 2 napra, mert a túl nagy szél hatalmas hullámokat alkotott. Azt mondják, a Fekete-tengerrel nagyon kell vigyázni. Sokszor olyan, mintha szép idő lenne, majd egyszercsak jön egy akkora hullám, ami hajókat tud felborítani.

Így, hogy a borok biztonságban voltak Konstantinápolyban, a magyar főúraknak más mulatságot kellett kitalálniuk. Szerencsére eddigre már jó sok görög főúr is elénk érkezett, így együtt tudtak unatkozni.

Elején még a halakat próbálták a Dunából kiszedni. Nem sokkal később márt egymást halászták. Eddigre már nagyon sokaknak elege lett az útból… De szerencsére már tényleg nem kellett sokat várni. 2 nap múlva reggel befordultunk a Boszporuszon, és a lemenő nap fényében meg is éreztünk a görögök római fővárosába, Konstantinápolyba.

Nos hát… Mondták, hogy Konstantinápoly hatalmas és csodálatos. Nem is egyszer! Nem is többször! És azt is mondták, hogy nem fogom tudni elképzelni, de még annál is szebb lesz. Sőt! Még az annál is annálabb, meg még annálabb. Ő a legannállabb.

De erre nem lehet felkészülni. Amikor megláttam, olyan szavak hagyták el a számat, ami miatt két hétig koptattam a gyóntatószéket.

És még újabb két hétit azokért a szavakért, amiket akkor mondtam, mikor végre valahára Jánosomat is megpillanthattam….


Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).

Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.

A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.

A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.

A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.

Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.


 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Piroska naplója - 4. rész, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


151
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    bir lokanta
    “a restaurant”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek