Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Kedves naplóm!

Piroska vagyok, László király lánya, Kálmán király tanítványa.

De egy ideje már úgy ismernek, hogy Eiréné, a Görög-Római Birodalom örökösének, Komnénosz Jóannésznek (azaz Jánosnak) a felesége.

Most végre belekóstolok a külpolitikába!

Most már 2 éve vagyok Eiréné, a görög-római birodalom örökösének anyja. Persze ehhez kell még egy örökös is.

Jánosommal dolgozunk is rajta. És bár az a bizonyos 27 ember még mindig követi az összes mozzanatunkat és részletesen mindent le is írnak, de legalább a fahangú bárdot sikerült lecserélni. Őt ugyanis elküldtük a Szent-Földre, hogy inkább a hős lovagok cselekedeteit énekelje meg (később hallottuk, útközben az útonállók elfogták, hogy az ő cselekedeteikből is hősi éneket írjon; de végül inkább gyorsan visszaadták), de aztán. Ne a jövendő császár és császárné hálószobájában megesett kalandokról költsön dalt. Bár legutóbb nem a hálószobában, hanem a kamrában történtek az események. El se hiszitek, hogy ide is befért mindenki!

No de, hogy ne csak a pironkodásról legyen szó. Hanem pont a Szentföldről akartam ide. Ide küldtük el a hálószoba bárdunkat. És innen indult ki az én külpolitikai pályafutásom is! Erre pedig nagyon büszke vagyok.

Mindezt kicsit távolabbról kell kezdenem.

Ugyebár Jézus szülőföldjét elfoglalták a hitetlen szeldzsukok (róluk régebben azt hittem, hogy arabok, de ma már tudom, hogy nem). Nem most, hanem majdnem száz éve. Ezt persze nem lehetett szó nélkül hagyni. Nem mintha eddig bárkit is érdekelt volna, hogy mi folyik ott. De ezek után már tényleg kellett valamit tenni. Így az európai bölcs királyok és még bölcsebb egyházi méltóságok összeültek, és megtanácskozták, mit is csináljanak. Mindenki azt várta, hogy majd a másik megteszi, amit meg kell tenni. Bármi is legyen az. Csak hogy félő volt, hogy közben a szeldzsukok megunják, és hazamennek. Úgyhogy a pápa gyorsan összehívta a zsinatot.

Ezen a zsinatot összegyűlt Európa minden igaz keresztény embere. Természetesen a királyokkal és egyházi méltóságokkal együtt. De ezen utóbbiak mind egyetértettek abban, hogy a Szentföld felszabadítására csak a teljesen igazhitű és bátor lovagok képesek. Az olyanok, mint a királyok nem méltóak erre a feladatra. Hiszen mint minden uralkodónak, náluk is becsúsznak kisebb tisztátlan ügyük. De csak kisebb, jelentéktelen. Ezért még nem kell lefejezni senkit. Néhány órányi gyónással ki lehet kalapálni ezt a csorbát. Viszont a Szentföldre csak makulátlanul tiszta emberek mehetnek.

Összes is lettek szedve ezek a makulátlanul tiszta emberek. Igaz, egyik-másik esetben drótkefével kellett a bátor lovagot tisztára mosni, míg máshol a bátorságot tüzes vasak bökdösésével érték el. De mint tudjuk, Isten lehetőséget ad mindenkinek, hogy bizonyítson. Arra is, hogy az ember bátor legyen, meg arra is, hogy az ember tiszta legyen. Az egyház feladata pedig az, hogy segítsen ennek a lehetőségnek a megteremtésében.

Így tehát összeállt egy bátor sereg az igazhitűekből, akik elindultak Jeruzsálem és a Szentföld felszabadítására. Őket Kálmán király is bátorította, amikor Magyarországon haladtak keresztül. Sőt arról is gondoskodott, nehogy egyik-másik bűnbe essen és esetleg fosztogatni kezdjen. Mert ugye a tisztaság megőrzése fontos dolog ezeknél az embereknél.

Mindeközben a görög-római birodalom bajban volt. Nagy bajban. Hiszen a szeldzsukok tőlük foglalták el Jeruzsálemet. Meg egyébként is sok helyen állt a bál a birodalomban. Sok helyen fosztogatók tartották rettegésben az embereket. Ahol viszont jó lét volt, ott pedig a nép lázadt fel, hogy még jobb életük legyen.

De nem volt jobb a helyzet az uralkodók között sem. Éppen azon törték magukat, hogy a másiknak a fejét betörjék. Persze így nem csoda, ha közben a birodalomban is rablások és lázongások voltak. Ebből a káoszból végül az apósom, Alexiosz került ki győztesen. És neki pont kapóra jött, amikor néhány évvel később a keresztesek is megérkeztek. Őket mindjárt hadra is fogta, és megtisztította először az birodalom nyugati felét a lázadóktól és a rablóktól. Mert hát ugye ez a két csoport tevékenysége igencsak ellentmond a Bibliával. És ezért minden igazhitű kereszténynek kötelessége segíteni eme két csoport felszámolásában.

Miután az apósomnak sikerült a birodalom nyugati felében rendet tennie, már biztonságosan mehetett a keleti városok felszabadítására. Mégpedig az egyik legfontosabbak, Antiokheia-t(1). Miután a várost sikerült megtisztítani a hitetlen szeldzsukok, már nem állt több akadály a keresztesek elé. Apósom itt elbúcsúzott a bátor lovagoktól, és visszatért Konstantinápolyba. Hiszen ő sem érezte magát méltónak ahhoz, hogy Jeruzsálemet felszabadítsa.

Természetesen Alexiosznak más külpolitikai vitákat is el kellett rendeznie. Köztük a normannokkal, bolgárokkal, és a magyarokkal, így Apussal, majd később Kálmánnak. Ennek eredménye lett az én házasságom. De ez már egy másik történet.

Az igazhitű bátor lovagok végül megtisztították Jeruzsálemet a pogányoktól. És ezzel megnyílt az út is a zarándokoknak.

Én, mint királylány nem szoktam sokat gyalogolni. Jó persze, sétálgatok a kertben, meg Jánosommal (és a 27 követővel) elmegyünk néha a közeli erdőbe is. No meg neme egyszer eltévedek ebben a hatalmas palotában is (valaki kitalálhatna valami mozgó szerkezetet, hogy legalább a lépcsőket megússzam). De hát mi ez ahhoz képest, mintha valaki Rómából vagy Párizsból gyalogol el Jeruzsálemig?!

Ebbe addig bele sem gondoltam, míg egyik nap éppen Annával (a legjobb barinőmmel) csónakáztunk az Aranyszarv-öbölben. Akkor láttam egy csapat embert a parton gyalogolni. Mit embert! Mintha egy kupac rongy lett volna! Kérdeztem is Annát (a legjobb barinőmet), hogy kik lehetnek azok. Mire ő mondta el, hogy azok ott bizony a zarándokok. És igazándiból nincs semmijük, koldusok. Útközben kérnek alamizsnát, vagy azt ették, amit az erdőkben találtak.

Mondanom sem kell, hogy mindjárt megsajnáltam őket. Ekkor gondoltam bele először, hogy milyen nagy utat is tesznek meg. És mindezt miért? Valami kincsért? Hatalomért? Nem-nem. Hanem a lelki üdvösségükért. Ami persze a legnagyobb kincs, amit itt a földön el lehet érni. Mégis azért sokan jobban kedvelik a kézzel fogható dolgokat.

Ezek után el is mentem a Jánosomhoz, hogy beszéljek vele. Valamit ki kellett találnunk, hogy segítsük őket. Mégiscsak fontos feladatot teljesítenek.

János nem igazán lelkesedett az ötletemért. Elsőnek azt mondta, hogy ezek nem női dolgok, ne foglalkozzak velük. Fogjak inkább kötőtűt, és csináljak sapkát, ha ennyire nem bírok magammal… Augusztusban?? Megőrült ez? Akkor furulyázzak, hárfázzak! – volt a válasza.

Meg különben is. Ő még csak örökös, az apja a császár. Nagyon nem tehet semmi. És egyébként is, a trónja addig nincs biztosítva, amíg nekem nem születik fiam.

Pffffff!!! Na ezt jól megkaptam! Mintha ez mind az én hibám lenne! Tessék csak belelapozni az elmúlt hónapok krónikáiba!! Le van írni pontosan, mikor mi, meg kinek merre és hogyan!! Kiderül, hogy ki az, aki nem teljesít rendesen…!!!

Hú de mérges voltam rá. Olyannyira, hogy két héten keresztül minden nap reggeltől estig gyónhattam. És alig léptem ki a kis fülkéből, már fordulhattam is vissza. Még az ebédemet is oda kérettem…

Amikor már lenyugodtam, akkor úgy döntöttem, bevetem a titkos fegyveremet. Amit még Kálmán király tanított nekem: Azt mondta, hogyha a dolgok sehogy sem mennek, használjam a nők ősi titkos fegyverét: a sírást.

Legközelebb, amikor ismét felvetettem az ötletet Jánosomnak, jó mérgesen rám mordult. Éppen kezdett volna bele a szokásos monológjába, mire én pedig elkezdtem sírni. A palota hangulata egy pillanat alatt megváltozott. Hirtelen mindenki megmerevedett.

Kivéve persze a már sokszor említett 27 embert. Akik ismét erőteljes jegyzetelésbe kezdtek, és félhangosan ki is mondták, mit írnak éppen: “A jövendő császár anya sír”. És az új bárdunk is kezdte a rímeket összeszedni, majd pár másodperc múlva dalra is fakadt.

Ez azért már sok volt Jánosomnak (egy kicsit meg is sajnáltam…ez azért elég gáz volt.. kellene egy másik bárd). Inkább gyorsan beleegyezett a kérésembe. Még egy aranyszegélyű zsebkendőt is kaptam tőle.

Másnap egy tízfős csapat érkezett a reggeli után. Őket küldte Jánosom, hogy együtt találjunk ki valamit, és valósítsuk meg. Ennek nagyon örültem. Azt azért meghagyta, hogy a költségek azért ne szökjenek az egekbe.

Oké…nos..hogyan is kezdjünk neki? Azt gondolom, hogy elsőnek két fő problémát kell megoldanunk: az étkezést, és a szállást.

Az étkezés nem volt túl bonyolult. Építettünk egy amolyan állomás félét, ahol a zarándokok tudtak enni. Olyat, ami tápláló. És olyat is, amit magukkal tudnak vinni a továbbiaknak. Ennek megszervezése nem tartott sokáig. És miután az első elkészült Konstantinápoly mellett, még néhányat építettünk a zarándok út mellett. A terveink szerint ezeket idővel bővítjük, hogy egyben templomok is legyenek. És szállások is.

Nos igen… a szállás már nem ment ilyen könnyen. A zarándokok általában istállókban alszanak. Csak hát…olyan szaguk van, amitől a lovak megbokrosodtak.

Jött az ötlet, hogy akkor mossuk meg a zarándokokat. De attól meg ők bokrosodtak meg. Így végül egy köztes állapotot kerestünk: szalmával bélelt egyszerű faházat készítettünk. Oda kellett figyelni, hogyha túl komfortos, akkor túl magasak a fenntartási költségeik. Meg valahogy ki tudja miért, olyankor a dolgok is mindig el-eltünedeztek. Pedig hát ezek jámbor emberek.. Vagy azért mennek Jeruzsálembe, hogy jámborak legyenek?

De közben túlságosan egyszerű sem lehetett. Mert akkor meg az egész értelmét veszti… Így lett végül az, hogy fából néhány falat, meg tetőt készítettünk. Így védve vannak az elemektől. Belül pedig szalmával lett kibélelve. Így elég kényelmes lett, mégis egyszerű a karbantartása.

Még további ötlet volt, hogy építtessünk hajókat is, amelyek a zarándokokat Konstantinápolyból Jeruzsálembe viszi. De János azt mondta, az már úgy tényleg túl költséges lenne. Arról nem is beszélve, hogy akkor már a zarándoklás nem lenne az igazi. Annak fontos része a megpróbáltatás is… Hát ha ő mondja….

Nagyon örültem, hogy ezt meg kiviteleztük. Nemcsak azért, mert végre valami hasznosat csinálok az új életemben. Hanem azért mert, tényleg segíthettem az embereken.

Még inkább őrültem, amikor néhány hónap múlva Jánosom magához hívott.

– Tudod Eiréné, kedvesem! Amit a zarándokokkal csinálták nagyon ügyes volt.
– Köszönöm felséged!
– Ráadásul egy kisebb diplomáciai sikert is elértél vele!
– Hogyan?
– Az egyik király rendkívül hálás, amiért a fiáról gondoskodtunk.
– Mi?? Egy herceg is volt köztük? Mégis melyik? Úgy néztek ki a szerencsétlenek, mint egy rongycsomó…
– Gondolom az, amelyiknek nem hiányoztak a fogai.. legalábbis nem mindegyik…
– Ha, hogy őőő! Emlékszek rá.. Tényleg nem úgy beszélt, mint a többiek.

Éreztem, hogy felkeltettem Jánosom figyelmét. Most kezdte kapiskálni, hogy én bizony Kálmány király tanítványa vagyok. Nem ám valami toronyból kiszabadított hercegnőcske.

Viszont nem feledtem el Kálmán királyom tanácsát sem, hogy ezt a tudást nem ajánlott nagy dobra verni. Főleg Konstantinápolyban, ami köztudottan az ármányok melegágya (bár ezt még mindig nem értem, hiszen Annával annyira jól barinők lettünk! Meg az anyósom is kedvel, ebben egészen biztos vagyok).

Így végül megállapodtunk abban, hogy direktben nem szólok bele a külpolitikába. Viszont kíváncsi a véleményemre.

Ezek után megmutatott nekem néhány titkos ajtót, amiken keresztül be lehet jutni bizonyos helyekre. És bele lehet hallgatni bizonyos beszélgetésekbe.

Az elkövetkező időszakban sok politikai döntésben adtam tanácsot Jánosomnak. Persze most még nem ő a császár, az ő hatásköre is nagyon korlátozott. Mégis, sikerült elérni egy kereskedelmi kapcsolatot a magyarokkal. A Dunán keresztül fog búza érkezni Konstantinápolyba. Ez igazán jól fog jönni, hiszen a szeldzsukok ellen vívott harcokban nagyon sok belső tartomány veszett el, sok termőfölddel. Ezért nagy mennyiségű búzát kell hozatni külföldről.

Eddig nagyrészt a Krímből vette a birodalom. De mind a Fekete-tenger, mind a tatárok nagyon kiszámíthatatlanok. Így mindenki jól járt, hogy ezentúl a Magyar Királyságtól veszik a búzát.

Remélem, legközelebb a só kereskedelem beindításában is tudok segíteni!

(1) Antiokheia – Az ókor egyik legjelentősebb városa, a Kelet Királynője. Ma Antakya

 


Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).

Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.

A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.

A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.

A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.

Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.


 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Piroska naplója - 8. rész, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


84
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Támogasd a blogot!
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    nasιlsιnιz?
    “how are you?”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek