Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Kedves naplóm!

Piroska vagyok, László király lánya, Kálmán király tanítványa.

De egy ideje már úgy ismernek, hogy Eiréné, a Görög-Római Birodalom örökösének, Komnénosz Jóannésznek (azaz Jánosnak) a felesége.

És most már nemcsak egy sima feleség vagyok. Megszületett a fiam, a birodalom jövőbeli császára: Alexios.. vagyis Elek. Tehát én most már a jövendő császár anyja vagyok.

Ez pedig azt jelenti, hogy én leszek a második legbefolyásosabb ember az egész birodalomban!! Mindjárt egy jó alapos rendrakással fogom kezdeni… Pl. ezek a hülye lila függönyök tutira ki lesznek hajítva az ablakon… Nem is! Az AyaSofya előtt csinálok egy hatalmas máglyát, és ott fogom elégetni mindet.

De Elek, azaz Alexios nem érkezett egyedül! Mint kiderült, ketten laktak bennem az elmúlt 9 hónapban. Egy lányos is született, Mária.

Így végül igazuk volt a halas jósoknak, hogy lányom lesz. Még ha csak félig is, de igazuk volt. Így pedig nem tudom őket a függönyökkel együtt elégetni..

Ha azt gondolod, kedves naplóm, hogy a terhesség bonyolult egy királylánynak, pláne a birodalom jövőbeli örökösének az anyjának. Akkor megnyugtatlak téged, hogy az mind semmi a szüléshez képest!

Eddig ugyanis csak egy feleség voltam, a potenciállal, hogy én fogom a birodalom jövőjét nyújtani. De így, hogy a dolgok biztosak lettek, nos… hát jócskán felkavarták a dolgokat!

Én eddig csendesen sírdogáltam, hogy hű de magányos vagyok itt a világ végi csillogó-villogó minden jóval felszerelt palotában (persze ott voltak a magyar szolgáló lányok, meg János is, nem is beszélve Annáról, a legjobb barinőmről. De hát akkor is, egyedül voltam na… hiányzott az otthon… az ismerős falak… meg egy jó kis vadkan pörkölt, amit kézzel lehet enni! Nem ezzel a tizenhétágú aranyozott villával..). Aztán egy csapásra minden megváltozott. Akkor már visszasírtam az egyszerű egyedüllétet. Hirtelen túl sokan lettek körülöttem.

Aztán mindez megint megváltozott, és megint egyedül lettem… Persze a magyar szolgáló lányok továbbra is ott voltak velem, meg János is (sőt! Úgy látszott, János nagyon is aktív lett! Meg büszke, miegymás. Mintha még jobban egymásra találtunk volna). És Anna is. Bár ő megint elkezdett furcsa lenni… Úgy látszik, megint holdfogyatkozás zajlik a fejében…

Aj, nagyon előre rohantam a történetbe… Ez így nagyon zavaros lett..

Tehát ahogy egyre kerekedett a hasam, és egyre inkább tűnt úgy, hogy a reggelivel együtt az asztalt is befalom, úgy kezdett egyre több ember körülöttem sürgölődni. Néhány főnemes a múltkor elcsevegett a halakkal (ezen még mindig teljesen ki vagyok akadva). És ezek az okos állatok (legalábbis ezen főnemeseknél biztosan okosabbak) elmondták, hogy a baba lány lesz. E miatt pedig ezen főnemesek úgy gondolták, hogy teljesen felesleges azokat a dolgokat végrehajtani, amit egy fiú örökösnél szokás.

Szerencsére azért az udvar nem egységes. Sőt! Meg hajaj! Vannak ám itt érdekes taktikák, látványos hátbabökések, meg rejtélyes eltűnések bőségesen! Erről az egészről nagyon izgalmas könyveket lehetne ám írni!

Szóval hiába gondolta a főnemesek egy csoportja, hogy a jövendő babám felejtős, mert csak lány lesz (már ezért megérdemelnék, hogy a Boszporuszba végezzék!!), egy másik csoport nem ért ezzel egyet. Talán nem bíznak a halakban, vagy ők is helyezkednek.. Azt azért már sokan megtanulták, hogy nem jó a jövendő császár feleségével összeveszni… Erre azért büszke vagyok!

Nos ők bíznak benne, hogy mégis fiút fogok szülni. Vagy legalábbis szeretnének jól helyezkedni. De a lényeg, hogy ők elindították azt, amit én csak Fiúszületési Procedúrának hívok. Röviden csak FP. Hehe, jó ez a név, mert senki se érti, mit is jelent.

Ennek csak egyik része volt az, hogy mindjárt szereztek még két tucat krónikást, meg 8 darab zenészt, és hozzá 12 orvost. De elláttak minden földi jóval, ami szerintük a jövőbeli császárnak szüksége lehet. Nem nekem, hanem a babámnak. Így időnként elég fura dolgokat kellett ennem, és tennem. Volt légzési gyakorlatom, futottam is, de még fejen is álltam. Ettem pulyka meg oroszlán húst (vadkan pörkölt azért nem volt), meg csalánlevélbe csomagolt párolt szamócát. Csak hogy néhány érdekeset említsek.

Most bizonyára csodálkoztok, hogy miért kaptam 12 orvost. Mikor zenészből 8 is elég… Nos, érdemes tudnotok, hogy 3-3 orvos mindig a közelemben volt. Persze a krónikások is, ahogy a zenészek is (az egyik folyamatosan lantot játszott a babának, mert hogy attól okosabb lesz). De az orvosok egymást váltották. 3 jött velem reggel, 3 este, és 3 volt velem éjjel.

Aztán a létszámuk jelentősen megcsappant. Ahogy az utolsó hónapok kezdek közeledni, úgy törtek elő a tudományos nézetkülönbségek. És olyankor egyik-másik eltűnt. Az egyik ráadásul elment úszni. János azt mondta.

Azt is mondta János, hogy valami pogány szokást akart csinálni, azért ment el úszni. Mindezt úgy, hogy megvágta az ujját, hogy odavonzza a ragadozó halakat. Meg még egy követ is kötött a lábára, majd bemászott egy zsákba. A pogányoknak vannak ilyen bizarr dolgaik – mondta János, miközben megvonta a vállát. E miatt annyira nem aggódott, amikor az orvos napok múlva sem került elő..

E mellett előkészítettük a babaszobát is. Képzeljétek el! Előkerültek a régi császárok játékai is! Még Nagy Konstantin fa lovacskáját is megtaláltuk!

Természetesen a gyerekszoba berendezésében nem sok szavam lehetett. És bár mérgelődtem miatta, de kénytelen voltam elfogadni, hogy bő ezeréves hagyományok vannak. Nem érdemes velük szembe menni.

No de amikor a szobámat kezdték lilára lefesteni! Mert attól lesz szép fényesek és egészséges a gyereknek a haja… Hiába mondtam, hogy én rózsaszínt szeretnék! De erre azt mondták, hogy a rózsaszíntől egyenes szőke hajú gyerekek lesznek. Míg a lila jól bebarnítja és begöndöríti a gyereknek a haját, ahogy az igazi göröghöz illik. Hiába mondtam, hogy nekem vörös göndör hajam van, Jánosnak meg fekete göndör (de még milyen haja van! Húhú! Nem is haja van annak az oroszlánnak, hanem sörénye! Na, asszem este megint egy órát fogok a gyónással tölteni…). Ebből nem lesz egyenes, pláne nem szőke… De ragaszkodtak a lila falhoz, és a lila függönyhöz…

Meg a lila asztalterítőhöz, a lila párnához, de még a lila fehérneműhöz is.

Olyan ronda lett minden, hogy majdnem elmentem az ablakhoz, hogy politizáljak egyet. De az meg az orvosok figyelmét keltette volna fel ami megint fejenállással, meg csalánlevelekkel járt volna.. És ezek még csak a bemelegítő gyakorlatok.

Most bizonyára azt gondolod, kedves naplóm, hogy ez totál káosz, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Ezek ugyanis még csak a sima előkészületek.

És még egy szót sem írtam Jánosom anyjáról, Eiréné Dukaina, az anyósomról. Aki ugye hamarosan nagymama lesz. Meg ugye ő az anyacsászárné. És így ő a birodalom második legbefolyásosabb embere. A császár pedig, Alexiosz kijelentette, hogy nem akar gyereksírást hallani, és őt hagyjuk ki az egészből. Különben elmegy egy harmincéves hadjáratra. Így ő ezzel ki is szállt a játékból. Úgyhogy drága anyósom maradt az elsőszámú döntéshozó az összes gyerekügyben.

Az a baj van, hogy róla bármit is írnék, azt legalább 3-5 óra gyónás követné. És már így is hosszú listám.. Lehet, hogy pokróccal együtt kell majd a templomba lemennem, mert reggelig ott maradok.

Úgyhogy inkább nem is írok semmit a kedves Eiréné Dukaima anyacsászárnéról. Kívánok neki sok egészséget, és bölcsességet. Főleg az utóbbit.

Nos, mire eljutottam a szülésig, tiszta stresszes lettem. Amitől az orvosok még több fejenállást, és még több csalános izét adtak. Ettől pedig még stresszesebb lettem..

És igen, a szülés. Hát az csodálatos!

Persze ezt csak utólag mondja az ember. Nem akkor, amikor éppen átordít Ázsiába.

A 9. hónaptól megszaporodtak az emberek körülöttem. Olyankor már minden mozdulatomat lesték, és jó alaposan kielemezték. Vajon elkezdődött már a szülés?

Én meg pont abban az időszakban rúgtam bele véletlenül az asztalba.. És pont a kislábujjamat! Tudod kedves naplóm, azt, ami annyira tud fájni, hogy az ember húsz percig csak fekszik a földön, és nyöszörög..

Persze te napló vagy, nincs kislábujjad…

Szóval én ott voltam…a földön.. és úgy nyikorogtam, mint egy ezeréves rozsdás börtönajtó. Naná, hogy mindenki összefutott! Még a császárt is visszahívták a vadászatból! Indul a szülés! Hejehaj meg hujahúj!

Hozták a papokat. Hozták az orvokat (már, aki megmaradt). Hozták a krónikásokat is. Hozták a nagykönyvet is, ami igazolta, hogy János az apa. Hozták a zenészeket is. Meg egy lila takarót is. Lilát… már megint…

Mondjuk most jól jött. Mert amikor kiderült, hogy téves riasztás volt, legalább a fejemre tudtam húzni, hogy legalább engem ne lásson senki.

Mikor ténylegesen megkezdődött a szülés, akkor megint összehívtak mindenkit. A császárt megint visszahívták a vadászatból, és Jánosom is visszajött Khaledonból*, a szemközti ázsiai kisvárosból. Meg valaki hozott egy fekete embert is. De hogy azt hol találta, meg minek hozta…rejtély.. de éppen jobb dolgom volt akkor, minthogy pont ezen gondolkozzak…

Tanulva az előző esetekről azért előbb vártak egy kicsit, hogy tényleg biztosak legyenek abban, hogy a szülés megindult. Csak utána gyűjtötték össze a nagy csapatot. Legalább százan voltak. Vagy még többen! Egyáltalán hogy fért be mindenki abba a szobába?

De volt, aki kívül volt! Az egész birodalom izgulta végig a jövendő trónörökös születését. Sőt! A birodalom még jobban izgult, mert nem tudták, hogy fiú vagy lány fog belőlem kibújni. Ők nem beszéltek a halakkal.. szerencsére.

Szóval az ablaknál is állt egy krónikás, meg az ablak alatt. A fenti ember minden részletet lekiáltott, mire a lenti tovább adta a friss információkat. Aznap éjjel senki sem aludt. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy mi történik a magyar királylánnyal és az ő babáival.

Én mindeközben csak simán ordítottam. Bár adtak nekem ezt azt, még papi áldást is. Olyan sokat nem segítettek. Így annyira nem érzékeltem, mi zajlik körülöttem. Annyi biztos, hogy a krónikások igencsak lelkesen jegyzeteltek mindent. Másoknak az volt a feladatuk, hogy megbizonyosodjanak, a gyerek tényleg az enyém. Nem történt csere valahol útközben (mégis hol? Legalább 100 tanu figyelt árgus szemekkel). Ők folyamatosan benéztek az ágy alá, a szekrény mögé, meg ilyenek.

Aztán ott voltak azok, akiknek a feladata a gyertyák tartása volt, a víz melegen tartása, friss víz hozása, meg az ilyenkor szokásos segéd munkák.

Egy ember meg kiesett az ablakon. Neki valószínűleg nem ez volt a feladata, de most így alakult.

Meg persze ott voltak az orvosok is.

Ott voltak még a zenészek is, akik új dalt komponáltak a trónörökös születésére. Másnap a fél város ezt énekelte:

Óda a magyar királylány szüléséről

Nyomj, nyomj, balról jön, jobbról jön.
Kint van már a feje, és ez fiú! Isten éltesse soká az új örököst!
De jé, van még ott valaki. Ő pedig lány! Isten éltesse soká az új hercegnő!
… vagy valami hasonló… görögül jobban hangzott.

Igen, tehát ketten lettek! Egy fiú, és egy lány! Megszületett Alexios (Elek) és Mária.

Valaki mindjárt az ablakhoz ment a babákkal, és megmutatta a kint összegyűjt hatalmas tömeghez. Először véletlenül a lányt, Máriát emelte fel. De aztán észbe kapott, és végül mégis Eleket látta meg a nép elsőnek.

Majd utána hirtelen mindenki kivonult a szobából. Babával együtt. Én a kimerültségtől tiltakozni sem tudtam. Csak egy öreg orvos maradt mellettem, de ő is csak azért, mert a nagy izgalmak között elaludt. Nincs mit tenni, inkább én is elaludtam.

Másnap érdekes dolgokat kellett tapasztalnom. Olyan nagyon nem tudtam, hogy miként mennek a dolgok tovább. Volt némi elképzelésem, hogy együtt leszek a babákkal, meg ilyenek. De úgy pontosan nem mondta el senki, mire is kellene számítanom. Ebben Kálmán király sem tudott tanácsot adni. Az idősebb nők meg azt mondták, hogy majd úgyis tudni fogom.

De ők nem Konstantinápolyban szültek.

Itt ugyanis egy egészen komoly csapat állt készen. Az évezredes hagyományok alapján nagyon pontos tervek voltak a gyerekneveléssel kapcsolatban. Nekem nem volt semmi feladatom. Kezdve ott, még csak nem is én szoptattam! Kifejezetten erre a célra neveltek 6 nőt. Úgy hívták őket, hogy tejanyák. Semmi más feladatuk nem volt, minthogy sokat egyenek (gurultak is rendesen), majd a császári babákat szoptassák.

Azt azért örömmel láttam, hogy Máriát sem hanyagolták el. Hiába Elek az örökös, mindkét gyerekre egyformán figyeltek. Még a krónikások is!

Ők lelkesen jegyzetelték a két babának minden egyes mozdulatát. Ami azért ebben a korban nem volt túl sok (még alig voltak 1 naposak). Így a nagykönyvbe ilyen dolgok kerültek bele, hogy akkor Alexios most büfizett, Mária most telepakolta a pelenkáját, a jövendő császár most éppen lehányta a pénzügyminisztert, meg hasonló vidám dolgok.

Viszont ebből az egészből engem kihagytak! A baba nevelés főnöke természetesen az anyacsászárnő lett. De még Annának is több beleszólása volt, mint nekem. Én szinte bármikor meglátogathattam a gyerekeimet, meg szépen mosolyoghattam. Néha vicsorogtam is azért egyet-kettőt. De mást nem nagyon tehettem. Nem sétálhattam velük a kertben (erre volt külön egy gyereksétáltató ember), nem etettettem (erre volt külön egy gyereksétáltató ember), nem fürdethettem (erre volt külön egy gyerekfürdető ember), de még csak nem is büfiztethettem őket (erre is volt külön egy gyerekbüfiztető ember). Meg persze a pelenkát is más cserélte (erre volt külön egy gyerekpelenkáztató ember).

Ja igen, az első pelenkát a krónikások kitették a napra, kiszárították, majd az is ment az archívumba. A másodikat meg elásták, és ültettek rá egy fát. A harmadikat meg a Szigeteken ásták el. A negyediket pedig elküldték Jeruzsálembe.

Szóval eléggé ki voltam akadva. Én lennék a gyerekek anyja. Meg én leszek az anyacsászárnő. Beleszólásom meg semmi.. Ezt el is mondtam Jánosomnak. De ő nem igazán értette a problémámat. Azt mondta, hogy ez így van rendjén. A nép él-hal, hogy engem, és a jövendő örököst kiszolgálják. És persze Máriát is. Őt egyszerűen imádják! Az én feladatom nem az, hogy gyerekeket pelenkázzak, meg ringassak.

De akkor mi az én feladatom? Kérdeztem…

Hosszú csend volt a válasz.. Mire Jánosom azt mondta, hogy ha nagyon akarok a gyerekekért valamit tenni, akkor köthetek nekik egy sapkát. Az eléggé császárnői hozzáállás lenne..

Még hogy sapkát kössek!?!?! Ráadásul augusztus van!

Rettentő mérges lettem. Olyannyira, hogy a János következő tárgyalásánál jó alaposan beszóltam az egyik spanyol városállam követének, és ezzel majdnem háborút robbantottam ki. Szerencsére jó messze van az országuk, ezért elég komoly felkészülést igényelt volna egy tényleges katonai összecsapás.

De legalább férjemuram is leszűrte a leszűrnivalókat. Úgyhogy naplementekor elvitt egy hosszú csónaktúrára a Boszporuszon. Éjfélre értünk haza, és erősen megcsapoltuk a borkészletet.

Arra emlékszem, hogy magyar dalokat énekelve táncoltam az asztalokon… Meg arra is, hogy a gyóntatófülkében nagy lelkesen magyarázom a papnak, miként lehet vadkanból gulyást főzni. Szintén magyarul… Majd jött a filmszakadás.

Szerencsére a krónikások mindent lejegyeztek. Másnap hüledezve olvastam a történeteket. Ahogy nagyjából a fél birodalom is. Még Annának annyira felment a szemöldöke olvasáskor, hogy azt hittem, leesik a hajpántja.

Ezzel az estével Jánosom elindított egy úton. Nem kellemesen, de beláttam, hogy itt most nem rólam van szó. Igazándiból sohasem rólam szóltak a dolgok. Itt most csak és kizárólag a görög-római birodalom fennmaradása a tét.

Nem szabad elfelejtenem, azt sem, hogy Kálmán király okkal küldött ide. Nekem fontos feladataim vannak. Mind a görög-magyar kapcsolatok. Mind a Jeruzsálembe menő zarándokok segítése. Hiszen Isten is feladatott rót rám.

Igen, sok a dolgom. A gyereknevelést pedig arra kell bíznom, aki jobban ért hozzá. De persze sűrűn látogatom Eleket és Máriát. Egy nap majd meg kell ismerniük, hogy honnan jött az anyjuk.

* Khaledon – Ma Kadıköy, Isztambul része.


Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).

Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.

A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.

A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.

A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.

Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.


VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.0/10 (1 vote cast)
Piroska naplója - 10. rész, 7.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


130
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    nerede?
    “where is it?”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek