Piroska naplója – 16. rész

Kedves naplóm!

Piroska vagyok, László király lánya, Kálmán király tanítványa.

De már több éve már úgy ismernek, hogy Eiréné, a Görög-Római Birodalom örökösének, Komnénosz Jóannésznek (azaz Jánosnak) a felesége.

Kedves Naplóm!

Biztosan azt hiszed, hogy megőrültem, hogy megint Álmos hercegről fogok írni. De hát mit tegyek, ha mindig ő kavar be valamit.

Pedig írnék én a birodalom mezőgazdaságáról! Csak hát… nem tudok róla semmit.

Múltkor is megkérdeztem Jánosomat, hogy mi fán terem a búza, mire azt mondja, hogy az nem fán terem. Hanem úgy nő ki a földből. No de amikor keresztkérdést tettem fel, hogy ez mégis hogyan, akkor már ő sem tudott válaszolni.

Gondoltam, akkor kérdezek inkább a lovakról (úgy tudom, az is mezőgazdaság), de ekkor meg üvegessé vált a tekintete, majd kilovagolt valahova a messzeségbe. Két hétig nem is láttuk őt.

De ez az Álmos herceg! Hiába lett megvakítattva ő, meg az egész családja. Ez sem volt elég. És sajnos bekövetkezett a legrosszabb, amitől féltünk: Kálmán király meghalt. (Ó jaj!!! Hónapokig sírtam és imádkoztam!!!)

A trónt pedig a fia, II. István vette át. Aki hát… Nos… Hogy írjam le szépen úgy, hogy ne kelljen utána hetekig a gyóntatószékben ülnöm…

Maradjunk annyiban, hogy ugye Kálmán király és Álmos herceg is egy fáról származik. De minden jel szerint Isten ezt nem igazán veszi figyelembe, amikor az észt osztogatja. Kálmán királynak jutott… Álmos hercegnek meg nem… Sőt! Úgy tűnik, mintha Álmos részét is Kálmán kapta volna. De még II. István király részét is.

II. István király pedig nem igazán jó a politikában (sem). Kálmán király amilyen ügyes volt, II. István király annyira mindent elront.

Oké, persze vallásosak vagyunk, katolikusok, és fontos az egyház támogatása. No de amikor a fél Európa (de a szomszédok mindenképpen) szemben állnak a pápával, nem akkor kellene nekikezdeni a támogatásának. Így nemcsak otthon Álmos herceg hívei próbálják a királyt kikezdeni, de alig 2 év alatt sikerült majdnem mindenkivel összeveszni. Kezdve mindjárt a németekkel, a csehekkel, de még a lengyelekkel is. Pedig ők Kálmán király jó barátjai voltak.

Sőt! Még Borisz is előkerült, aki szintén a trón megszerzésén ügyködik. Ő Kálmán király második feleségének a fia, akit a király még gyerekkorában száműzött. Ha nem lenne Álmos herceg kivonva a forgalomból, akkor ők ketten szép párost alakíthatnának. Már persze, ha meg tudnának egyezni.

A legtöbb esemény a dalmát partoknál zajlik. Itt ugyanis nemcsak a horvátok szeretnék visszakapni az országukat (ezt még Apus, László király foglalta el), hanem a velenceiek is szeretnék megszerezni. Ha viszont Velence megy, akkor mások is úgy érzik, hogy érdemes ott lenniük. Legalábbis érdemes pár katonát odaküldeni, hátha úgy alakulnak a dolgok. Leginkább olyan katonát szokta küldeni, amelyik otthon nem tud a fenekén ülni, és csak bajt okoz. Így legalább valami idegen országban okozza ezt a bajt.. Jelen esetben a Magyar királyság területén… Hú de jó!

Ráadásul apósom, Alexios is úgy döntött, hogy ha már úgyis áll a bál, akkor ő is odaküld egy nagyobb sereget. Egyenlőre még nem döntötte el, hogy inkább Velencét akarja gyengíteni, vagy inkább a magyaroktól szeretne újabb területet szerezni.

És itt lépek be én a képe, kedves naplóm. Mint egy ártatlan kislány a szélviharban.

Persze az, hogy kislány, nem igazán fedi a valóságot… Már 7 (hét!!!) gyerekünk van! Közülük Elek és Mária már igazán nagyon lettek. Ráadásul Elek igencsak szép daliás legény kezd lenni. Látom ám, hogy miként figyelik őt a lányok az udvarban! Na de csak próbáljanak meg hozzányúlni az én unci-munci kis nyuszikámhoz, a szemem fényéhez! Úgy átrakom őket az ablak túloldalára, hogy meg sem állnak a Boszporusz aljáig! Ő az én drága fiacskám. Nem adom ám oda akármelyik jöttment lánykához…

Ezt majd még Jánosomnak is a tudatára kell hozni.. De addig még van időm. Előtte még fontosabb dolgom is van. Meg kell mentenem II. Istvánt abból a katyvaszból, amit magának okozott.

Jah igen, írtam az ártatlan kislányt. Hát izé… ártatlan sem vagyok. De erről a gyóntatópapom tud igazán nyilatkozni, akinél már minden napra lefoglaltam az esti órákat. Nem engem fognak szenté avatni, az biztos!

No de vissza II István királyhoz és Alexios császárhoz. Hőn szeretett apósom nagyon szeretné, ha a Balkán újra a birodalmához tartózna. És szerinte most jött el ennek az ideje, amikor a kedves otthoni rokonom nem áll a helyzet magaslatán. Én viszont éjjel-nappal azon vagyok, hogy lebeszéljem erről. Egyáltalán nem vagyok könnyű helyzetben.

A császár az apósom, így közvetlenül nehezen érintkezhetek vele. Minden beszélgetés alkalmával tekintettel kell lennem Jánosomra is. Nem lenne jó, ha ő miattam veszítené el a trónt.

Másrészről a birodalom igencsak megerősödött az utóbbi időkben. Nyilvánvaló, hogy a császár szeretne terjeszkedni. Ő ezt úgy mondja, hogy a hitetlenek megtérítése. Én viszont hiába mondom neki, hogy erre a célra az arabok a legjobbak. Ki tudja, mikor támadnak vissza Jeruzsálemre. Ő azért olyan nagy projektben nem gondolkozik. Különben is Jeruzsálem legyen a keresztesek gondja. Ő inkább az elveszett bárányokat szeretné visszaterelni a karámba.

Ebben az esetben még nehezebb dolgom van. Ha azzal érvelek, hogy Balkánon egyébként is mindenki keresztény, akkor a császár szerint mindenki Rómához hűséges. Így őket mindenképpen meg kell szerezni. Ha viszont azt mondom, hogy ők már régen a konstantinápolyi patriákat követik, akkor az a válasza, hogy kötelességünk nekik segíteni, és a birodalomhoz kell csatolni azokat az országokat.

Mindebben mintha II. István király is ellenem lenne (pontosabban maga ellen). Az ügyetlen politikai húzásaival inkább csak olajat önt a tűzre. Én meg folyamatosan írom neki a leveleket. Ha már nem tud jó döntést hozni, akkor inkább ne csináljon semmit. Talán akkor sikerül ezen az oldalon elsimítani a dolgokat. De ha másképpen nem megy, akkor talán sikerülne a császárt Velence ellen fordítani a magyarok helyett. De ha így haladunk tovább, Alexios a végén még összefog Velencével.

Ráadásul néha úgy érzem, mintha valaki más is befolyásolni próbálná a császárt. De éppen ellenkezőleg, mint én szeretném. Roppant gyanús.

De legalább Anna, a legjobb barinőm, mindig a pártomat fogja. És elmondja, hogy egyetért velem a balkáni hódításokban. Szerinte is inkább az arabok irányába kellene terjeszkedni. Ki kellene használni, hogy ott vannak a keresztesek, akik unalmukban lassacskán egymást kezdik kaszabolni.

Imádom Annát! Annyira okos, és annyira jó barátnő! Annyira megértjük egymást!

Csak hát a kedves rokonom odahaza… ez a II. István addig fog ügyködni, míg egy komplett vallásháborút robbant ki.

Ezen elég rendesen fel szoktam húzni magamat. Tehetetlenségemben a munkaszobámba szoktam menni. Ezt a gyóntatópapom ajánlotta. Szerinte már túl sok időt töltök a fülkében térdelve. Kellett valamit keresni, ahol le tudom vezetni a feszültségemet.

Ennek a szobának a kialakításában Jánosom is segített. Egy csomó embert adott a kezem alá. Mérnököket, térképészeket, matematikusokat. Valószínűleg már a férjemuram sem bírta tovább a kirohanásaimat.

Ebben a szobában van egy nagy térkép, mely a jeruzsálemi útvonalat mutatja. Ezt próbálom meg zarándokok menetét jobbá tenni. Szerencsére a régiek úgy építették az utakat, mintha azt örökké élnének. Így még ezer éve után is (ezer év! Gondolj csak bele kedves naplóm!) olyan jó állapotban vannak, mintha csak tegnap készült volna. Mindez nem mondható el a palota bútorairól. Főleg a székek tűnnek egyszer használatosoknak.

Viszont az utak mellett a zarándokoknak szükségük van pihenő helyekre és szállásokra. De nemcsak a testnek kell felfrissülniük, hanem a léleknek is. Ebben pedig a régiek igencsak eltérő véleményen voltak. A pogány isteneknek szentelt helyek nem éppen az erkölcsösségről voltak híresek. De ezeket már a korábbi császárok réges-régen lebontatták. Helyette viszont újakat nem nagyon építettek.

Persze templomokat ők is építettek lelkesen. De azokat inkább a városokba. Nem pedig az út mentén. Így ezt a feladatot magamra vállaltam. Legalább találtam valamit, amivel leköthetem magamat. Egy-két helyen már a templom, és a zarándokszállás is felépült. Biztosan nem lesz olyan tartós, mint amit a régiek készítettek. De azért remélem, hogy bőven túlélnek engemet.

Szerencsémre azért Jánosom is látja, hogy mennyire ki vagyok készülve. Így amikor csak az államügyek engedik, akkor együtt elmegyünk valahova.

Néha a gyerekekkel együtt piknikezünk a közeli erdőben, vagy valamelyik szigeten. Néha csak kettesben (persze a krónikásokat nem hagyhatjuk ki, de már megszoktam őket) csónakázunk egyet. Esetleg átmegyünk Khalodonba(*), és ott töltünk pár napot.

Legutóbb is ezt tettük. Csakhogy, amikor mentünk vissza a palotába legnagyobb meglepetésünkre a kikötőben János egyik jóbarátja várt minket. Azt mondta, hogy forduljunk vissza, és húzzuk meg magunkat pár napig. Nagy baj történt a falak mögött!

A miért kérdésre azt a választ kaptuk, hogy a császár, Alexios meghalt. Az új uralkodó pedig nem más, mint Anna. Aki pedig mindjárt kiadta a parancsot az elfogadtatásunkra. Legjobb, ha mindjárt menekülünk. Aztán majd kitalálnak valamit.

De hát, de hát… Anna… A legjobb barinőm! Elárult minket!

Míg az én lábaim remegtek, és mozdulni is alig tudtam a meglepetéstől, addig János visszaterelt mindenkit a hajóba. Csakhogy nem a várostól elfelé, hanem az Aranyszarv-öbölben felfelé indultunk.

* Ma Kadıköy.


Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).

Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.

A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.

A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.

A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.

Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.


 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .