Kedves naplóm!
Piroska vagyok, aki…..
de hagyjuk most ezt a bevezetést. Igen csak nagy itt a felfordulás, Konstantinápolyban. Már vér folyik!!
Mégpedig az én vérem…. mert megvágtam az ujjamat ezzel a hülye vázával, mikor Anna fejéhez vágtam..
Apropó Anna.
János most nagyon dühös rám, amiért a nővérét megjutalmaztam egy vázával. Hiába nem lett különösebb baja, csak pár óráig volt kifeküdve (viszont a frizurája teljesen tropára ment! Hurrá!).
Én pedig érvelhetek, hogy a kedves nővére éppen a trónt készült elvenni. És valószínűleg mind őt, mind engem, de még a gyerekeket is zsákba rakta volna, hogy a Boszporusz alján várjuk ki a Karácsonyt. De hát beszélhetek én Jánosnak??
Szerinte az, hogy Anna megpróbálta elvenni a trónt, az egy megtiszteltetés. Mert azt jelenti (szerinte), hogy Jánosban potenciális veszélyforrást lát. Meg amúgy is ez már egy ezeréves hagyomány itt, a birodalomban. Jobb, ha ebből kimaradok.
Kimaradok??? Ééééén? Miután a fél város alagúthálózatát végigjártam?? Micsoda megpróbáltatások voltak azok!
Meg egyébként is hogy maradhatnék ki, ha közben családostól át akarnak dobni az ablakpárkányon? Majd zuhanás közben magyarázzam, hogy én ott sem voltam?
No de szerencsére ez a veszély elmúlt. Egyenlőre.
Anna kapott egy kötést a fejére, Niképhorosz is elmehetett végre Milánóba, János pedig végre felülhet a trónra. Két hét múlva lesz a koronázás. Addig néhány dolgot el kell intézni. Köztük Alexios temetését. És elő kell keríteni János anyját, aki szintén Eiréné (remélem, a végén nem kevernek össze vele). Ugyanis ő találta ki az egész lázadást.
Hát igen.. Ezen mindenki nagyon meglepődött (talán csak Anna nem, de őt meg nekem sikerült meglepnem). Mindig olyan csendes, visszahúzódó volt. Ha kérdeznéd, kedves Naplóm, 5 mondatot nem tudnék róla írni, annyira nem ismerem. Talán csak olyanokat tudnék mondani, hogy milyen magas volt, vagy milyen a haja színe. De ez utóbbi naponta többször is változott. Hiszen a császár feleségeként egyben divat diktátor is volt. Így a kinézetére nagyon kellett ügyelnie.
Talán éppen ez a csendes mód tette őt rejtélyessé.
Oké, a feladat, hogy megtaláljuk János anyját, aki mint már említettem, szintén Eiréné. Eiréné üldözi Eirénét. Különben a Eiréné eltenné láb alól Eirénét. Tehát csak egy Eiréné maradhat!
Hmm… ez jól hangzik… kellene írni egy könyvet ezzel a címmel!
Most bizonyára azt kérdezed, kedves Naplóm, hogy mégis, mit keres egy királylány – pardon, immár császárnő – az erdőben. Miért ő üldözi a szökött lázadót, ahelyett, hogy azt az erre alkalmasabb (sokkal alkalmasabb) emberekkel tetetné? Miért van kint a hideg éjszakában, amikor otthon is ülhetne a meleg kandalló mellett és zoknit is köthetne.
Mondjuk a kandalló tényleg nem lenne rossz, mert tényleg hideg van. Na de a zoknikötés….
Mindez úgy történt, hogy…
Tehát Annát elfogtuk, Eiréné viszont megszökött. János pedig átvette a trónt, és vele együtt az egész birodalom irányítását. Bámulatos, hogy mindezt milyen gyorsa, és ügyesen tette.
Persze eddig is, mint a birodalom örököse, mindenkinek parancsolhatott. De most minden ténylegesen a kezébe került. A katonaság is, és a kémhálózat is. Így nagyon gyorsan kiderült, hogy anyósom a főkapun távozott, majd hajóra ült, és átkelt a Boszporuszon. Onnan valószínűleg lóháton ment tovább. Esetleg hajóval, de biztosan nem hintóval.
Én eredetileg úgy terveztem, hogy megünneplem a győzelmet. Anna ruhás-szekrényeiből csinálok egy hatalmas máglyát, és azt táncolom körbe.
Csakhogy Jánosom mondta, hogy ő bizony az anyja után megy. Mégiscsak az anyjáról van szó… No de akkor én se maradhatok egyedül a palotába. Ki fog megvédeni, ha Anna mégis valami cselhez folyamodna.
Meg egyébként is, kell a csapatba valaki, aki tud racionálisan, mindenféle érzelmi kötődések nélkül gondolkodni. Ez pedig, ki más lehetne, mint én?? Na ugye.
János persze mindjárt vitatkozott, hogy egy császárnőnek nemhogy nem feladata éjjel az erdőben lovagolnia, de egyenesen veszélyes, és felelőtlenség is. Mire én azzal érveltem, hogy persze az anya ezt megteheti. Arról nem is beszélve, hogy maga a császár is éppen most hagyja el a palotát, amikor rá a legnagyobb szükség lenne. (Hiába, az én érveim!).
Ezek után kénytelen volt engedni. De még megkérdezte, hogy tudok-e lovagolni. Erre sértődötten felvilágosítottam, hogy ő mégiscsak László király lányával beszél. Naná, hogy tudok lovagolni! Így végül beleegyezett, hogy vele tartsak. De csak egy kikötéssel: vázát nem vihetek magammal.
Miután ebben megegyeztünk, ő elment, hogy egy megfelelő helyettest állítson a távollétében. Én addig a könyvtárban kerestem egy könyvet a lovakról. Kevesebb, mint egy óra múlva már mindannyian indulásra készen álltunk. Vittük magunkkal Annát is. Csak úgy..a biztonság kedvéért.
Mi is a főkapun távoztunk, és mindjárt a kikötőbe mentünk. Ezúttal nem valami díszes hajóba ültünk be, ahogy már annyiszor tettük. Most a gyorsaság volt a legfontosabb. Ezért sokkal hamarabb átértünk a túlpartra, mint általában.
Itt megtudtuk, hogy Eiréné nemrég tengeri hajóra szállt, és nyugat felé ment. Mondjuk innen hajóval másfele nem igazán lehet menni.
A gond csak az, hogy futárhajóval ment. Ez egy kicsi, de annál gyorsabb jármű. Tekintve, hogy Eiréné a császárnő, így olyan hajót választhatott, amilyet csak akart. De most már János is császár, az új császárnő pedig én lettem (ez még mindig olyan hihetetlen). Ezért mi is bármelyik hajó közül választhattunk. Nem lenne rossz ötlet, ha mi is futárhajóval mennénk.
Csakhogy ki tudja, Eiréné miben mesterkedik. Lehet, hogy katonákkal fog várni, miközben mi a futárhajón egyedül leszünk. Egy jó kis csapdába fogunk így bevonulni. Minket elfog, Annát pedig kiszabadítja. Ezért kénytelenek voltunk nagyobb, de lassabb hajót választani, hogy legalább valamennyi fegyverest is magunkkal tudjunk vinni.
Eiréné előnye csak néhány óra. De idővel egyre több lesz. A mi előnyünk viszont, hogy sokkal több katonát küldhetünk sokkal több helyre. János pedig abban bízik, hogy az Anyja nem valami hegyi faházban akarja meghúzni magát, hanem folytatni akarja az ellenállást. Ehhez pedig nagyváros szükséges.
Így hajókat küldtünk Szalonikibe, Smyrnába (*), Krétára, de még Rodoszra is. És még több más városba is. Én úgy tippeltem, hogy Krétára ment. Szerintem az jó hely egy ellenállás felépítésére. Jánost viszont más megérzés hajtotta. Egy nevenincs kis szigetre indult.
Az elején együtt haladt az összes hajó, mint egy flotta. El kellett jutnunk a Hellészpontosz szorosig. Csak utána tudott mindenki a saját útjára menni. Addig viszont olyan sokan vagyunk, hogy már-már attól félek, beszorulunk a szorosba.
Tehát így mentünk, egy darabig együtt. Majd a szoros után mindenki másfele (mégsem szorultunk be). Útközben szinte semmi sem történt. Ez most nem olyan kényelmes birodalmi utazás volt, mint amiket korábban tettünk. Ez most kemény katonai út volt.
Ami azért persze nem jelenti azt, hogy János és én kenyéren és vízen éltünk. Mégiscsak a birodalom császáráról, és császárnőjéről van szó. De mindenképpen szerényebb ételekkel kellett beérnünk. Naponta csak hatszor étkeztünk. És ki kellett hagyni az ilyen luxus dolgokat, mint a friss sajt, kenyér, és még sok mindent. Helyette ettünk sok-sok halat.
Az úton János legtöbbször Annával beszélgetett (én meg a lovaglásról szóló könyvet olvasgattam). Még sosem láttam őket ennyire együtt. Legtöbbször csak néhány szót váltottak. De most.. szinte reggeltől estig együtt voltak. Mint két igazi testvér.
János próbálta kideríteni, mire is készülhet az anyja. És arra is megoldást próbált találni, hogy mi legyen most Annával.
Könnyű lenne őt most bedobni a tengerbe. Még zsákba sem kellene rakni. De szerencsére János erről a lehetőségről hallani sem akar. És én ennek szívből örülök.
Nem lennék boldog, ha a férjem végül testvérgyilkos lenne. Bármennyire is szokás ez a királyok és a császárok között. Otthon Kálmán király is hányszor megkegyelmezett Álmos hercegnek.
Több, mint egy hét telt el, mire egy kicsi szigethez jutottunk. Őszintén örültem, hogy nem egy olyan helyen kötöttünk ki, ahol majd lovagolni kell. Be kell vallanom, hogy bármennyire is próbálom az ismereteket elsajátítani, ez könyvből nem lesz egyszerű. Ló pedig nincs a hajón, amin gyakorolhatnék.
A sziget nagyon apró volt. Nem is volt rajta több, mint egy régi kolostor. Nem is értettem, miért jöttünk ide. De János azt kérte, hogy bízzak benne. Én pedig bíztam.
Ahogyan várható volt, az épület belül is igencsak szűkös volt. Alig egy tucat ember élt itt. És legnagyobb meglepetésemre Eiréné is köztük volt. Nem is próbált elbújni.
János félig mérgesen, félig óvatosan közeledett hozzá. Készen arra, hogy bármi is történjen. De ami végül történt, az még őt is meglepte. Ő mégsem János anyja volt, hanem csak egy hasonmás! Ki hitte volna, hogy ilyen is létezik!
De mint írtam, igazándiból nagyon rejtélyes nő volt. Csendben meghúzódott a háttérben, és ott tervezgetett.
Így viszont az egész utunk teljesen felesleges volt! Most aztán senki se tudja, merre lehet a régi császárnő.
Bánatosan indultunk vissza Konstantinápolyba. Teljesen minden remény azért nem veszett el, hiszen végül is győztünk. Anna is a fogjunk lett. Most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy János elfoglalja a trónt.
A visszaút gyorsabban telt. Köszönhetően a nyugati szeleknek. No meg annak is, hogy mostanra már elegünk lett a halból. Sosem hittem volna, hogy pont a görög ételeket fogom hiányolni.
Ahogy visszaértünk a palotába, mindjárt egy jó kiadós étkezésre számítottam. Majd utána belegondoltam, hogy a gyerekeket is össze kell szedni valahogy. De majd csak a vacsora után.
Viszont János barátja jelent meg. Azt mondta, hogy míg mi távol voltunk, ő megtalálta a császárnőt, Eirénét.
Pfffff! Nagy szám! Mi is találtunk egyet… Meg szerintem mások is… vajon hány darab hasonmást gyűjtött össze. Elég nagy a birodalom.
János azért úgy döntött, hogy mindenképpen beszélni akar vele. Még ha nem is az igazi anyja, hanem csak egy hasonmás, akkor is talán sikerül néhány információt megtudnia tőle.
Ezúttal viszont szerencsénk volt. János barátja mégiscsak az igazi császárnőt találta meg! Hurrá! Akkor mégiscsak nyertünk!
Végül Eiréné és Anna is velünk együtt vacsorázott. Persze szigorú őrizet alatt. Így pedig bőséges idő állt a rendelkezésünkre egy jó alapos beszélgetéshez.
Ezalatt megtudtuk, hogy Eiréné már régóta szerette volna Annát a trónra ültetni. Anna okos és művelt is. De a birodalom kormányzásához az is kellett volna, hogy Niképhorosz legyen a császár. De hát ő meg… Egy fél pár kesztyűt nem lehet rábízni, nemhogy egy egész birodalmat!
Eiréné többször próbálkozott, hátha valamilyen módon értelmet tud verni a vejébe. De egyszer sem járt sikerrel. Azzal pedig, hogy Alexios meghalt, nem maradt több idő és több lehetőség. Annát akarta a trónra ültetni.
Legnagyobb meglepetésemre (és büszkeségemre) János megbocsájtott nekik. De valamit mégis kezdeni kellett velük. János végül a száműzetést választotta. A város másik végében állt a Kecharitomene monostor (**). Ezt pont Eiréné alapította (micsoda ötlet! Nekem is kellene valami ilyesmit csinálnom). Annával együtt oda kerültek mindketten. Így most is ott vannak: közel, szem előtt, erős őrizet alatt.
*Smyrna – ma Izmir
**Kecharitomene (Üdvözlet, teljes a kegyelem) monostor – ma Odalar Câmîi
Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).
Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.
A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.
A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.
A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.
Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.