Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Kedves naplóm!

Piroska vagyok, László király lánya, Kálmán király tanítványa.

De ez már régen volt… Most már  Eiréné vagyok, a Görög-Római Birodalom császárnője (ez azért jól hangzik, nem?).

Szerényebben Komnénosz Jóannész császárnak (azaz Jánosnak) a felesége. És egy tucatnyi gyerek anyja (Elek és Mária (ikrek), majd András, Anna, Izsák Theodora, Mánuel és Eudokia). Egy nap valamelyikük lehet a császár.

És itt van Álmos herceg is. Annyi év után újra látom (bár ő engem nem lát, ez így eléggé egyoldalú). És ez így meglehetősen furcsa…

Ez a nap is olyan volt, mint a többi. A saját monostoromon dolgoztam, amit azóta már el is kezdtek építeni (és egészen jól haladt). Ennek a felügyelete, és a további tervezések eléggé kifárasztottak. Így este kiültem az ablakba, hogy egy kicsit élvezzem a nyugodt Boszporusz látványát.

És ekkor szóltak, hogy vendégem jött. Én meg arra gondoltam, hogy az építész lesz, Nikephorosz. Bizonyára megint támadt valami ötlete, vagy gondok léptek fel az építkezés során. Általában ez a kettő között mozogtunk az elmúlt években.

E helyett Álmos herceg lépet be!

Vagyis hát segítették be. Kálmán király és a megpróbáltatások alaposan elbántak vele. Teljesen vak volt, és eléggé rongyos ruhában jelent meg. Akárcsak valamelyik zarándok. Talán még náluk is rosszabbul nézett ki.

Hirtelen nem tudtam, mit mondjak neki. Időt kellett szereznem, hogy átgondoljam a helyzetet. 20 év telt el, hogy elhagytam a Magyar királyságot. Álmost is akkor láttam utoljára. Azóta csak a híreket hallottam róla, általában nem jókat.

Így azt mondtam neki, hogy pihenjen le, mert biztos fárasztó volt az út. Majd másnap megbeszéljük. Úgy tűnt, hogy ezt ő is jó ötletnek találta. Ezért hívtam a szolgákat, hogy lássák vendégül. Majd volt egy gondolatom, ezért azt kértem, hogy királyi módon bánjanak vele. Adjanak neki enni, és szerezzen egy megfelelő szállást. No meg ruhát. És persze fürdessék le.

Ezek után pedig elmentem, és megkerestem Jánost. Jó alaposan rádöntöttem az ajtót.

Ezen alaposan meglepődött. Mióta a monostor építésével foglalkozom, nem történt ilyen. Nem volt rá szükség, mert egyszer sem kereszteztük egymás útját. És igazándiból most sem nagyon érdekelt volna, hogy mit politikázik a szomszédokkal, akár a magyarokkal is. De hát mégiscsak… Hogy fogadhatta Álmos herceget. Ő az, aki Apus örökségét, és nevelőmet, Kálmán királyt akarta tönkretenni.

De János, mióta császár lett, úgy tűnik jobban bírja az ilyen jellegű gyűrődéseket. Miután össze-vissza megmozgatta a szemöldökét (jelezve nekem, hogy a dolgokat nem így kellene intézni), kimentette magát az éppen zajló tárgyalásról (ami bizonyára fontos volt, ha még este is zajlott…e miatt később eléggé rosszul éreztem magamat, többször is elmentem gyónni). Majd elvitt hajózni.

Az esti hajózás tényleg megnyugtatott. Ilyenkor már kevesen dolgoztak. Aki akart, már régen átment a túloldalra. Így tényleg csendes körülmények között tudtunk beszélgetni.

János mindjárt megkért, hogy meséljek Álmos hercegről, és arról, hogy miért is borultam ki annyira. Mégiscsak az egyik közeli rokonom érkezett. Talán örülnöm kellene.

Így elmondtam neki, hogy Álmos nem Apus fia, mégis László király úgy bánt vele, mintha a fia lenne. Együtt foglalták el Horvátországot. De aztán Álmos herceg elbénázta, és Apus inkább Kálmánt választotta örökösének. Minden baj itt kezdődött. Ugyanis Álmos herceg ezt nem fogadta el. És mikor Kálmán király lett, többször is a trónra tört. Kálmán király viszont minden alkalommal megbocsájtott neki, míg végül megunta, és Álmos herceget és a családját megvakította. Ezek után egy kolostorban élt.

Úgy tűnt, hogy többé nem fog lázadni, de úgy tűnik, valami megváltozott. De vajon mi? Hogy került ide?

János azt mondta, hogy ezt nekem kell kideríteni. Álmos herceg bizonyára menekül. János pedig befogja őt. Egyrészt mert menekült. Másrészt pedig, mert pont hozzánk menekült.

Jánossal egyetértettünk abban, hogy a most otthon uralkodó II. István olyan sötét, mintha takarót tettek volna a fejére, és még téglával is jól megdobálták volna. Nem tudni, hogy mit akar (valószínűleg ő maga sem tudja), így nem tudni, mit hoz a jövő. Ilyen esetben egy herceg szövetsége, akit a Magyar királyság jelentős része támogat, mindenképpen jól jöhet. Hiszen ne felejtsük, a Magyar királyság és a Görög-Római birodalom vetélytársak. Csak idő kérdése, mikor esnek egymásnak a Balkán miatt. Főleg, ha II. István ül a trónon…

Nem mellékesen, mutatott rá János, micsoda megtiszteltetés, hogy hozzánk menekült. Mehetett volna a németekhez, vagy a pápához is. Nem is beszélve Velencéről. Sokan vannak, akik szívesen felkavarnák az otthoni állóvizet. Vagy mehetett volna Boriszhoz is (Na, pont az hiányzik, hogy Borisz rokonunk is megjelenjen a képben!). De ő Konstantinápolyt választotta.

Vagyis Álmos herceg úgy érzi, hogy Európában Jánosnak van a legtöbb esélye, hogy szembeszálljon a Magyar királysággal – ahogy ezt János kifejtette, nem felejtett el fülig érő szájjal vigyorogni hozzá.

Kedvem lett volna a vízbe lökni. De tudtam, hogy úgyis magával rántana. Ezt már eljátszottuk néhányszor.

Másnap reggeli közben alaposan elbeszélgettem Álmos herceggel. Te jó ég! Gyerekkorom óta nem találkoztam vele! Akkor még ereje teljében lévő daliás legény volt. Most pedig egy megfáradt öregember. Aki ráadásul vak.

De még furcsább az volt, hogy magyarul beszéltünk. 20 év után ismét.

Persze a gyerekeimmel magyarul szoktam beszélni, de erősen érezhető rajtuk a birodalmi hatás. Mintha csak az én szórakoztatásom miatt szólalnának meg magyarul. Egymás között görögül beszélnek görögül írnak, és a fontosabb katonai és politikai szavakat nem is tudják magyarul.

Hasonló a helyzet azokkal a magyar szolgálólányokkal is, akikkel együtt érkeztem oly sok évvel korábban. Közülük is alig van már valaki a palotába. És ők is el-birodalmiasodtak..

Álmos herceg viszont folyamatosan, és gyorsan beszélt magyarul. Néha pedig még valami dömösi tájszólásba is átváltott. Az elején nagyon nehezen értettem meg. És ő is engemet. Időbe telt, mire újra visszarázódtam az anyanyelvembe.

Álmos herceggel is egyetértettünk abban, hogy II. István király valahol máshol járt, amikor az észt osztogatták. Sikeresen összeveszett a németekkel, a velenceiekkel (mondjuk velük úgy általában mindenki hadban áll), a csehekkel, de még az orosz fejedelmekkel is (ezt meg hogy sikerült??). Sőt! Már velünk, a Görög-Római birodalommal is voltak kisebb összerezdülések.

Ahogy pedig várható volt, végül e miatt kiborult otthon a bili. Álmos herceg korábbi támogatói újra megjelentek, hogy ismét megpróbálják elfoglalni a trónt. Álmos herceg hiába tiltakozott, hogy most már öreg is, meg vak is, és azt se tudja, milyen évet írunk, a hívek ragaszkodtak hozzá.

Az összeesküvés nem tartott sokáig. És nem is lett sikeres. Álmos herceg pedig úgy érezte, hogy nem bízhat II. István királyba (érthető okból), inkább menekült. Mégpedig Konstantinápolyba. A fiát pedig, Bélát útközben elrejtette egy biztos helyre.

De igazándiból nem tudja, hogy pontosan hova is. Mert ugye vak…

Miután így újra összeismerkedtünk, és bőségesen megreggeliztünk, kértem Álmos herceget, hogy együtt menjünk imádkozni. És hova máshova is mehetnénk, mint mindjárt ide a Hagia Szófiába.

De előtte meg kell beszélni néhány dolgot. Ahogyan annakidején, 20 éve!, nekem is elmagyarázták, most ugyan ezt teszem én is Álmossal: Itt a görögök nagyon érzékenyek a vallásukra. Ami lényegében ugyan az, mint a miénk, csak van néhány nagyon apró különbség. Annyira apró, hogy az embernek fel sem tűnik. Bezzeg az igazhívők azonnal kiszúrják, ha valaki ezt rosszul csinálja! Pláne, ha mindezt úgy, mint otthon, meg Rómában szokás. Simán eretneknek nyilvánítanak bárkit, legyen az akár a császárné és (a császárt azért mégse, kivéve, ha van ellencsászár, ellenlábas, vagy bárki más, aki a helyére pályázik). És akkor az illető este már a máglyán ülhet.

Megkértem Álmost, hogyha lehet, inkább ne latinul imádkozzon. Mert az olyat sem nagyon szeretik errefele. Egy-egy Patris szó még talán belefér… jószerencsével a Filii-től sem fognak nagyon kiakadni. No de a Spiritus Sanctus! az a gyengéjük! Azt mindenképpen kerülni kell, ha az ember nem akarja zsákban végezni!

És az még csak a jobbik eset! Rosszabb esetben 7 napon belül szent háborút indítanak, és felégetik az egész Magyar királyságot…

Szóval erre nagyon kell vigyázni.

Álmos viszont feltette a jogos kérdést:

-No jó! De akkor mégis, milyen nyelven imádkozzam?
-Görögül…?
-De én nem tudok görögül!
-Tényleg! Már el is felejtettem, hogy otthon a görög éppen annyira eretnek számít, mint Konstantinápolyban a latin… Hát akkor… magyarul?
-Ez meg milyen fura gondolat! Még sosem imádkoztam magyarul. Soha, senki sem imádkozik magyarul!
-No jó, akkor legyen latin. De halk! Nagyon-nagyon halk! Legjobb, ha ki sem nyitod a szádat!

Miután ebben így megállapodtunk, bementünk a Hagia Szófiába. Álmos herceget teljesen lenyűgözte az épület mérete.

-De hát te nem is látsz!
-Nem, de a visszhangokból érzem a méretét. A levegő illatában pedig az időt érzem. Ez az épület rettentő régi.. És úgy hallom, mintha víz is csobogna valahol… mintha… a föl alatt?
-Hát igen.. van néhány titkos alagút…nem is néhány! Sokukban víz is van!

Nos igen… Álmos hercegnek ennyi elég is volt a város bemutatásából. Nem úgy tűnt, mint aki élvezne egy Boszporusz-hajózást, vagy egy erdei vadászatot.. Amúgyis már több éve csak egy szűk kolostorban lakott. Az egész beleférne a Hagia Szófia sarkába. Ahhoz képest a palota, és a környező utcák hatalmas területnek számított. Álmos herceg időnként mondta is, hogy hirtelen úgy kitárult a világa, hogy attól fél, eltéved.

Így belegondolva én is félni kezdtem, hogy egy nap rossz utcába fordul, és eltűnik ebben a hatalmas városban… De mégsem ez volt az ok, amiért áthelyeztük másik városba.

Álmos herceg ugyanis ahogy öregedett, úgy lett egyre rosszabb a hallása is. És bár ő meg volt győződve, hogy a ő nagyon halkan imádkozik, de a körülötte lévők meg arról voltak meggyőződve, hogy nagyon is hangos! Már több panasz is érkezett Jánoshoz e miatt. Így kénytelenek voltunk valamit kezdeni vele.

Végül egy bosnyák városba helyeztük át a herceget és a bő kíséretét. Ott már találtunk neki római katolikus templomot, ahol már nyugodtan imádkozhatott latinul.

És így minden szép és jó volt! Itt a mese vége!

Dehogy is! Meg ott van még II. István király!

Amint hírét vette, hogy Álmos herceg nálunk van, ráadásul ilyen közel a magyar határhoz igencsak paprikás hangulatú levelet írt. Ezt megmutatta nekem János, és megkért, hogy foglalkozzak vele. Mégiscsak az én rokonom. Nem tudtam rá haragudni. Meg egyébként is János.. úgy igazándiból sosem haragudtam rá…

Na de II. István király… Rá tényleg dühös voltam. Örültem is, hogy ez az én feladatom lett.

Még aznap megírtam a válaszlevelet. Kezdve azzal, hogy szégyellje magát, amiért így fogalmaz. Ez nemcsak hogy királyhoz nem méltó, de aki Kálmán király fia, az nem engedheti meg magának ezt a stílust.

Másrészről pedig ennek az embernek jó oka van feltételeznie, hogy otthon veszélyben a léte. E miatt biztonságot keresett. Ha ezt a biztonságot a Magyar királyság nem tudja megadni, akkor nincs mit azon csodálkozni, hogy az illető inkább másik országot választ. Az pedig nem kérdés, hogy Görög-Római birodalom messzeföldön híres a vendégszeretetéről. Így ezen is érdemes lenne király uramnak elgondolkoznia, hogy miért is akar valaki (pláne egy herceg) elmenekülni abból az országból. Ennyire rossz lenne már ott a helyzet??

A következő levél mindjárt más hangnemben érkezett. Még aranyozott díszítés is több tucat ajándék járt hozzá. Ebben II. István elnézést kér az előző levélért. Nem akar ő velünk háborúzni. De nem is térne ki a fegyveres konfliktus elől, amennyiben Álmos herceg nem tűnik el a görög területekről (ezt így írta, szó szerint). Vele egyébként nincs semmi baja. Nem akarja őt bántani. Sőt! Mégiscsak rokon, szeretne vele rokon módjára bánni.

Megmutattam a levelet Jánosnak, aki szerint ez csapda. Nem mellékesen nyílt fenyegetés. De végül is nincs miért aggódni, mert csak a görög területekről kell Álmos herceget. Elég nagy a birodalom, lehet neki találni másik helyet. De ez a kisebbik gond. Nagyobb a levélben található nyílt fenyegetés.

Mióta Apus meghódította Horvátországot, és János apja, Alexios is rendbe tette a birodalmát, azóta a két ország egymás vetélytársai lettek. A tét a Balkán.

A rám való tekintettel az összecsapás eddig elmaradt. De ha II. István király harcolni akar, János sem fog nemet mondani. Bár ő is jobban örülne, ha sikerülne békésen megoldani a problémát. Hiszen van még határ bőven, ahol esetleg harcolni kell. Ráadásul egy ilyen háborúba Velence is könnyen belekavarhat. Annak pedig senki sem lesz a nyertese (Velencét kivéve, de az meg minket nem érdekel).

Így pedig János adott mellém két embert, akik segítenek a levelek fogalmazásában. Innentől kezdve már sokkal hivatalosabb stílusban írogattam az otthoni kedves rokonomnak.

Se minden hiába. A háborút nem sikerült megakadályozni, csak elódázni. 2 évig tudtam az elkerülhetetlent hátráltatni. Majd megérkezett a végső üzenet: II. István hadat üzent.


Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).

Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.

A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.

A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.

A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.

Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.


 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


176
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    pazar
    “sunday”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek