Piroska naplója – 22. rész

Kedves naplóm!

Piroska vagyok, László király lánya, Kálmán király tanítványa.

De ez már régen volt… Most már  Eiréné vagyok, a Görög-Római Birodalom császárnője (ez azért jól hangzik, nem?).

Szerényebben Komnénosz Jóannész császárnak (azaz Jánosnak) a felesége. És egy tucatnyi gyerek anyja (Elek és Mária (ikrek), majd András, Anna, Izsák Theodora, Mánuel és Eudokia). Egy nap valamelyikük lehet a császár.

Majd… egyik nap… De most háború van. Háború mindenhol!

Az egész kezdődött Álmos herceggel, aki az elmúlt évtizedekben otthon folyamatosan polgárháborúkat indított a trón megszerzésére. Most pedig itt van a Görög-Római birodalomban, és hát a háború is vele jött.

Igazándiból ezúttal nem Álmos herceg tehet az egészről. Ő már valahol 50 éves lehet. Egy megfáradt öregember, aki ráadásul vak is. Egyedül az ajtón nem találna ki, nemhogy egy egész királyságot elvezessen. Egyedül a környékbeliekre jelent minimális veszélyt.

Mióta áttelepítettük egy makedón városba, hogy szabadon, latinul gyakorolhassa a vallását, letett arról, hogy suttogva imádkozzon. Csakhogy szegény Álmos herceg régóta nagyot hall, és amikor a Hagia Szophiában suttogott, már akkor is visszhangzott tőle az épület. Most viszont lelkesen, és hangosan gyakorolja a vallását, vele együtt a fél város is.

Ennek köszönhetően viszont hamar híre ment, hogy egy magyar vak herceg él Makedónia szívében, és hamar megjelentettek Álmos korábbi támogatói, és a többi magyar ellenállás. Persze Álmos herceggel nem tudtak érdemben beszélni (pláne nem titkosan), de ez elegendő volt arra, hogy odahaza II. István (aki amúgy sem az esze miatt fog a krónikákba bekerülni) felkapja a vizet. Két évig leveleztem vele, próbáltam nyugtatni, nem sikerült. Helyette kitört a háború a Magyar királyság, és a Görög-Római birodalom között. Leszűkítve: Jánosom és II. István király között.

Ez eléggé durva volt, mert mindketten hiúsági kérdést csináltak az ügyből, így hódítások helyett inkább pusztítás lett a cél. Pedig Jánosomnak mindent megtettem, hogy ne kezdjen el kakaskodni egy olyannal, mint II. István király. De ő mondta, hogy fontos, Velence (főleg Velence) és a többiek is lássák, a birodalommal nem lehet packázni.

Na jó, ha viszont János csatába megy, én se maradok otthon. Mit is csinálnék egyedül a palotában? Zoknit kössek? Meg halálra aggódnám magamat.

Meg abban is reménykedtem, hogy László király lányaként valami befolyásom is lesz a magyar katonákra.

Persze ez nem azt jelentette, hogy az első sorban lóbáltam a kardomat. Harcos császárnő! Jól is lett volna! Valószínűleg röhögő görcsöt kapott volna az ellenfél, amint meglátja (bár ebben az esetben akkor mi nyertünk volna…tehát nem is olyan rossz ötlet!).

Nem, én csak szépen csendben üldögéltem a tábori sátorunkban. Egy két alkalommal ránéztem a csatára, de elég rémes látvány volt. Inkább visszamentem a sátrunkba. Olyankor vagy II. Istvánt átkoztam, vagy a katonák lelki üdvéért imádkoztam. De ha már ezt se bírtam, akkor a monostorom tervezésével próbáltam a gondolataimat elterelni. Ebben segített két építész is, akit magam mellé vettem. A főépítész, Nikephorosz természetesen Konstantinápolyban maradt, hogy a munkát felügyelje. Vele sűrűn leveleztem.

Esténként pedig Jánosomat néztem át alaposan, hogy mindene megmaradt-e: Kéz: 2db, láb: 2db, fej: 1db, hajszálak: megvan mind!

Furcsa. János, mintha a sokévi trónkodás után kifejezetten örült volna a kalandoknak és a testmozgásoknak. Egészen megfiatalodott tőle. Nekem meg a hajam hullik mindeközben…

Az egész háború úgy kezdődött, hogy II. István király hadat üzent. Majd mindjárt neki is támadt Nándorfehérvárnak. Ezt könnyedén el is foglalta. János sok védelmet nem tartott ott, mert elvileg a két ország mégiscsak jóban volt egymással..eddig legalábbis.

Innen mentek tovább Filippupoliszig (* ma Plovdiv, Bulgária). Itt csatlakoztunk mi is a harcokhoz.

Mint írtam, II. István királynak nem a hódítás volt a célja, hanem csak a pusztítás. Bár kétség nélkül az új területeknek is örült volna. Kérdés, hogy akkor Velence vajon mit kavart volna keresztbe… De ezt sose tudjuk meg.

II. István inkább visszább vonult, hogy kedvezőbb helyen fogadja a császári csapatokat. Jánosnak viszont időbe telt, míg a birodalom távoli pontjairól is összeszedje a katonákat. Ezidő alatt sajnos Álmos herceg elhunyt (becsszó, nem mi csináltuk! magától lett ilyen).

Ezek után azt gondolhatnád Kedves Naplóm, hogy akkor a probléma megoldódott magától. Mindenki békével hazamegy, és boldogan éli tovább az életét. Á…..dehogy!

Halottakról persze vagy jót, vagy semmit. De Álmos herceg tényleg rengeteg bosszúságot okozott. És ahogy politikailag szokás mondani: destabilizálta a térséget. Tessék, még egy magyar-görög háborút is kirobbantatott. De úgy, hogy abban valójában részt sem vett.

És most, hogy távozott az élők közül (testét Konstantinápolyba küldtük), tényleg béke lehetne. De nem. Áh! Dehogy! Ezek a férfiak….. Ha már elkezdték, akkor be is fejezik…

II. István visszavonult a Dunához, Harám várához. Mi pedig mentünk utána. János itt csellel próbálkozott.

A seregben itáliai és török zsoldosok is voltak. Őket arra kérte, hogy jól feltűnően kelljenek át a folyón, hogy mindenki lássa. De utána Harám vára felé menjenek, hanem valahova máshova. Így míg mindenki rájuk figyelt, addig János a fősereggel titokban kelt át a folyón, és támadott.

Mindezt támogatták a bizánci csatahajók is, melyek kifejezetten a folyókra lettek kialakítva. Nemcsak nyílzáporral és katapultokból kilőtt kövekkel látták el a védőket, de még a rettegett görögtüzet is bevetették. Na, ez tényleg nem volt szép látvány! Rémálmaimban sokszor láttam az égő embereket és a lángoló várost….

A csatát megnyertük. Az elfogott nemesek között több olyat is találtam, akinek ismertem az apját. Sőt! Még régi ismerősömmel, Apus egyik főnemesével, Györggyel is találkoztam. Ő is jócskán megöregedett… Vele este sokat beszélgettem. Megegyeztünk abban, hogy mennyivel jobb lett volna, ha Álmos herceg nem kavarja össze a dolgokat… De reméljük, most már béke lesz!

Nem lett sajnos…

II. István nem érte be ezzel a vereséggel. János bár egy erős csapatot itt hagyott, a sereget visszavonta. Nagy a birodalom, és bizonytalanok a határok. A katonákra bármikor máshol is szükség lehet. Ezt kihasználva 1 év múlva II. István király újra támadott.

János ismét összeszedte a seregét, és elindult. De ezúttal II. István király próbálkozott csellel: egyik nap nem várta meg, míg letáborozunk. Meglepetésszerűen ránk támadt. Egyetlen szerencsénk az volt, hogy János kéme az utolsó pillanatban tudott szólni. Így éppen csak el tudunk menekülni. De mindenünket a táborban hagytuk. Köztük a kedvenc (rózsaszín) kabátomat is.

Ekkor viszont meglepő fordulat történt! Előkerült Álmos herceg fia, Béla!

Kálmán király őt is megvakítatta, így amikor II. István király rátalált, nem akart rajta bosszút állni. Hiszen uralkodásra úgyis alkalmatlan. Helyette inkább befogadta a palotájába, és úgy bánt vele, mintha tényleg király lenne.

Minden jel arra utalt, hogy véget ért a több évtizedes megosztottság, és végre béke lesz otthon. És akkor béke lesz itt is. De akkor megjelent Borisz! Mégpedig itt, Konstantinápolyban, János tróntermében.

No de ki is az a Borisz?? És mit keres itt??? És miért most????

Az úgy volt, hogy miután Konstantinápolyba jöttem, Kálmán király felesége meghalt. Mire Kálmán király újra házasodott. De a felesége elég lazán vette a hálószobai szabályokat (náluk nincsenek lépten-nyomon krónikások, akik mindent leírnak), és már az összes férfit végiglátogatta a palotában. Amikor ezt Kálmán király megtudta, nagyon mérges lett. Felrakta a nőt egy szekérre, és visszaküldte Kijevbe, az apjához.

A nőnek viszont gyereke lett: Borisz. Bár mindenki meg van győződve róla, hogy nem lehet Kálmán király fia, de az anya erősködik, hogy mégis.

Ez így még sok vizet nem zavar. Mégiscsak kit érdekel, hogy Kijevben mit mondogat egy lenge erkölcsű nő? (próbálna itt, Konstantinápolyban lenge erkölcsködni! 10 perc múlva máglyán lenne!). Én is néha kiállok ide az erkélyre, és kiabálok valamit, ha éppen olyanom van (magyarul persze, mert az félelmetesebben hangzik). De nem törődik vele senki.

Tehát van ez a Borisz, aki lazán, de valahogy kapcsolódik a Magyar királysághoz. Senki, egy percig sem gondolja, hogy örökös lehetne. Kivéve az anyját. És ez így jó is volt.

Csakhogy Borisz felnőtt. És az anyja beszélt. Sokat beszélt. Nagyon sokat. Így végül Borisz felkerekedett, és eljött Konstantinápolyba, hogy János segítségét kérje.

Normál esetben János rég elhajtotta volna. Most viszont már nagyon elege volt II. Istvánból. Ráadásul időközben más események is történtek.

II. István király is meghalt. És még valami történt otthon, de nem tudom pontosan mi. De végül Béla lett a király. A vak Béla. Álmos herceg titkos fia. Ez pedig nagyon fordulatot hozott odahaza. Nemcsak, hogy akik eddig a király ellen voltak, azok hirtelen a király oldalán találták magukat. Hanem még Béla (immár király, és a II.) mindjárt egy nagytakarítást is végrehajtott! 68 magyar főurat végeztetett ki! Mindenkit, aki korábban István, Kálmán vagy Apus pártján állt.

A túlélők ennek viszont olyan nagyon nem örültek. Így ők is elkezdtek Borisz fele érdeklődni. Hirtelen az az ember, akiről senki se hitte, hogy király lehet (kivéve az anyját), mindjárt a magyarok érdeklődésének középpontjába került.

Borisz közben a lengyelekkel is megállapodott. Kezdett egy lengyel-magyar-kijevi szövetségi rendszer felállni. Jánosomnak mindez elég szimpatikus volt, így Borisznak feleségül adta az egyik unokahúgát, Anna Dukaina hercegnőt.

Sereget azért nem küldött Borisznak, és feleségnek sem a mi lányaink közül adott valakit (ennek azért én is örültem, mégse egy trónkövetelőhöz adjuk a gyerekeinket.. Borisz egyébként is túlságosan hasonlít Álmos hercegre. De ő legalább herceg volt..igazi királyi vér! Borisz meg..az anyján kívül senki más nem tekinti hercegnek..). De még így is! Ha sikerül Borisznak a trónt megszereznie, akkor három nagyhatalom meg Kijev (ugye Kijevet senki sem nevezi nagyhatalomnak…kivéve talán Borisz anyját) lesz szövetséges. Ezzel pedig már egészen jól szembe lehet szállni akár az italiakkal, akár Velencével. De még a németekkel is. Bár ők s jobban örülnek nem kell Velencével vagy akár a pápával egy utat járniuk.

Így a végén még egy egészen komoly szövetségi hálózat is kialakulhatott volna. Bár amennyire ismerem ezeket a király urakat, tuti már az első évben egymásnak ugranának valami ostobaság miatt…

De nem így történt.

János nem adott hadsereget Borisznak, mert hátha… meg kellettek a katonák, mert Velence is kezdett elkanászodni. II. Béla király pedig különösen jó kapcsolatokat épített ki a németekkel (akik nem mellékesen nem voltak jóban a lengyelekkel… Haj, hogy ezt Kálmán király mennyivel jobban csinálta!). Így amikor Borisz megjelent a lengyel sereggel, akkor nemcsak a magyarok, de még a németek is ott álltak vele szemben. Borisz elég hamar elbukott. II. Béla király pedig kivégeztette a Boriszt támogató főurakat. Ezzel elég egyértelmű üzenetet adott a maradék főúrnak is.

Na de mindegy, mi ebből kimaradtunk! Hála Istennek. Lehetne végre béke!

De nem. Még mindig nem!

Ugyanis egy kis török törzs Nikia közelében fellázadt. Ottók, vagy Oszmánok, vagy Ormánok, vagy… nem tudom milyen.. János most velük hadakozik. És mint az elmúlt években, én is vele tartottam…

Bár ne tettem volna!

Három nappal ezelőtt valami helyi ételt kaptunk. Azt hiszem kebab a neve, vagy valami hasonló… azóta vagyok rosszul… Két napja már lázam is van, ami egyre emelkedik… nagyon fáj, és nem kellene írnom.. De mindenképpen le akartam írni, hogy történtek a dolgok. Anna (a régi-régi barinőm) is leírja, de nagyon a kedve szerint színezi az eseményeket. Azt hitte, hogy Károly király az apám, és nem Lajos… ezt írta le.. A krónikások pedig… ők mindent pontosan leírnak..de tényleg mindent..azt meg ki fogja elolvasni?

Befejezem az írást Kedves Naplóm. Megjött a pap Nikiából. Lehet, hogy ma éjjel elindulok a hosszú úton…

Szent Piroska. Élt 1088–1134. augusztus 13.

 

---

Szeretnénk, ha 2018.-ban Szent Piroska jobban előtérbe kerülne (2018-ban van a Pantokrátor-monostor alapításának 900. évfordulója). Így egy amolyan emlékévet tartunk (ennek részletei majd időközben kiderülnek, addig is érdemes a Balassi Intézet Facebook oldalát követni, mert később ott lesznek további információk, érdekességek, események).

Sajnos a magyar történelem könyvekben csak pár mondatot találunk a magyar királylányról, és bizánci császárnéról. A fellelhető források is beszámolnak erről a szomorú hiányosságról, majd egyöntetűen rámutatnak arra, hogy bőséges és részletes leírások maradtak fent a bizánciak részéről. Majd pedig folytatva az ősi hagyományt, továbbra sem írnak semmit.

A kevés és nehezen beszerezhető információk miatt sok helyen kell a szerencsére bíznom magamat. Piroska naplója (ami kitaláció) olyan, mint egy kirakó, aminek csak néhány darabja van meg. A hiányzó részeket a saját tudásom alapján próbálom kiszínezni. De mivel nem vagyok történész, így bizonyára bőségesen lesznek pontatlanságok. Ezek számát próbálom szűkíteni, amennyire csak lehet. Természetesen bármilyen pontosítást szívesen fogadok.

A XII. század elején mind a Bizánci Birodalom, mind a Magyar Királyság a felemelkedés útján volt. Magyarország ekkor foglalta el pl. Horvátországot. A két ország egymással vetélkedett a Balkán feletti uralomért, majd hamarosan szomszédok lettek, és így már nyíltan is egymás ellen háborúztak.

A nemrég lezajlott Egyházszakadás pedig tovább fokozta a két hatalom közötti nézeteltéréseket. Mindkét fél nagyon erős külföldi szövetségeseket tudhatott maga mögött, és a katonái között. Több alkalommal is egy hajszálon múlt, hogy nem robbant ki egy kisebb világháború.

Az egyik legfőbb okot, amiért mégis elmaradt az fél Európát érintő háború, úgy hívják, hogy Piroska.

---