Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Amikor Zoltán felébredt, akkor egy nagyon furcsa helyen találta magát. De most már tényleg roppant furcsa helyen volt: egy patakban.

Na jó, ez azért már tényleg rekord – gondolta magában. –Bár jobban belegondolva…egészen kellemes. Jó az idő…és legalább medvék sincsenek….

Zoltán átfordult az oldalára, gondosan ügyelve, hogy azért a feje még a vízszint felett maradjon. Majd visszaaludt.

Aztán hirtelen felült.

-A francba! A medve! Tényleg volt egy medve! Nem is egy! Mi meg.. visszamentünk az időben! Mint… mint… – gondolkodott hangosan…majd inkább áttért a halk gondolkodásra. –Áh, ilyen a valóságban nincs.. Csak a hülye sci-fikben.. Biztos a Béla megint ketchupöt csempészet a koktélomba.. az után szokott mindig a világ szétcsúszni. Most már tényleg elkapom! Vagyis nem most.. előbb kialszom magamat… húzós lehetett a tegnap.. bárcsak emlékeznék rá!

-Nocsak! Felébredtél? Tegnap azt hittem, csak viccelsz azzal, hogy a patakban akarsz aludni – érkezett egy női hang.

*****

-Oké, akkor mi a terv? – kérdezte később Zoltán, amikor sikeresen összeszedte magát, a gondolatait, meg ruháit.
-Hát ugye csináltam két kosarat az este… – kezdett bele Kiraz
-Hé! Én is csináltam! Legalábbis megpróbáltam.
-Igen, de ez nem kiállítás. Az absztrakt művészezettel nem tudunk mit kezdeni…
-Jó, hát mit tegyek… Nem volt YouTube, hogy megnézzem, hogy kell…
-Bezzeg, ha Isztambulban te is bementél volna az AyaSofya mögé, ahogy a turistákat beterelik, akkor ott találhattál volna kosárfonó tanfolyamot… mellesleg nézhetted volna azt is, hogy én hogy csinálom.
-Próbáltam, de megfenyegettél, hogy ásol egy gödröd, és belelöksz, majd betemetsz sóval…
-Persze, mert nem a kezemet nézted!
-És nem tudnánk esetleg… eladni… ki tudja, talán az ősemberek is szerették az absztraktot…
-Ezért hoztuk magunkkal az obszidiánokat. Nem tudjuk, mennyit érhettek, de elég messziről érkeztek. Biztos értékesek voltak. E mellett innen viszünk majd sót magunkkal. Azt pedig a célállomásunkon, Alaca Höyükben tudjuk majd becserélni. De az itteniek valószínűleg nem örülnének, ha megtudnánk, hogy mi is sóval akarunk kereskedni. Így azt fogjuk csinálni, hogy először elmegyünk ide a tóhoz. Telemerítjük a kosarakat vízzel, meg sóval, ahogy majd találjuk, és itthagyjuk a napon. Majd utána megyünk megkeresni az embereket.
-Tehát ide visszajövünk?
-Igen. Egyébként is errefele valahol indul egy hágó, ami irányban is jó. Nem nagyok ezek a dombok itt, de mégicsak jobb ha nem kell állandóan fel-le mászni minden vízmosásnál… Idenézz, írtam egy listát, hogy mit próbáljunk meg szerezni.
-Egy bevásárlási listát írtál? De nem azt mondtad, hogy nincs papírunk?
-Nincs is. Oda írtam a földre..
-Hogy fogjuk magunkkal vinni?
-Sehogy.. Azért írtam le, hogy próbáljuk megjegyezni. Meg hogy átgondoljuk, mire lehet még szükségünk..
-Hmmm.. étel; kulacs; pokróc; valami szállító eszköz, talán táska; … igen, ez jó. Kihagytad a helikoptert.
-Ha-ha-ha, nagyon vicces!
-A humoromnak senki se tud ellenállni, megállíthatatlan!
-Azért jó lenne, ha néha ő is elfáradna..
-És figyelj! Hogy fogunk ezekkel az emberekkel beszélni?
-Nos igen.. Ez a második napirendi pont.

***

-Szóval, akkor összefoglalom – foglalta össze Zoltán a majd 1 órás elmélkedést – Nem tudjuk, hogy kik élnek itt, és milyen nyelvet beszélnek. De egész biztos vagy benne, hogy nem amerikaiak. És nem is kínaiak, ugye? Mondjuk kínaiul úgysem tudok… És az indoeurópaiak majd csak kb. 2000 év múlva érkeznek meg.
-Lehet, hogy a mostaniak is indoeurópaiak. De mivel még nincsenek írásos emlékek, nem tudjuk milyen nyelven beszéltek. Sőt! Van egy olyan elmélet is, hogy az indoeurópai nyelvcsalád innen, Anatóliából származik. Ez az őshazája.
-Itt a nagy lehetőség neked, hogy kiderítsd!
-Sajnos nem vagyok nyelvész… De az se segít sokat, ha tényleg indoeurópaiak. Az az angol, amivel mi most beszélgetünk, több ezer év múlva ki fog válni az itteni nyelvből. És még tovább fog töredezni, miközben további évezredek fognak eltelni. Az alatt az idő alatt pedig rengeteg új szóval fog bővülni. Olyan dolgok neveivel, amelyek ma még ismeretlenek. Mint mondjuk a kocsi, páncél, vagy akár a hajó. Gondolj bele, hogy mennyire hasonlít a francia és az angol egymásra… Ha csak az egyiket tanultad meg, nem igazán boldogulsz a másikkal. Pedig mindkettő indoeurópai. Ahogyan a görög, az orosz és az iráni is. Mi térben és időben is távol vagyunk.. Talán az olyan ősi szavak, mint a és a víz használható valamennyire.. ezeket esetleg felismerik.
-Már ha találkozunk egyáltalán emberekkel… Mert ugye ez is egy lehetőség.
-Igen. Ezen a környéken nem találtunk ősi településre utaló nyomokat. De ez nem jelent semmit. A só közelében senki sem szeret sokáig maradni. Ha voltak is házak, azok nem álltak sokáig ellent az időnek. De attól még az is egy lehetőség, hogy senkit se fogunk itt találni… Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a só túl értékes ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják.
-Oké. Tehát valószínűleg találunk majd egy kupac szőrös ősembert. És velük akarunk majd beszélni. Úgy, hogy közben ne egyenek meg minket.
-Nagyjából igen. Arra gondoltam, hogy megmutatjuk nekik az obszidiánokat mielőtt bármit is mondanánk. Megpróbálunk mutogatással kommunikálni. Ügyelve, hogy ne ijesszük meg őket.
-És ha nem sikerül, akkor jöhet a futás meg a sikoltozást…
-Csak a sikoltozás. Nem hinném, hogy sikerülne lefutni őket. Bár termetben bizonyosabb kisebbek nálunk – ezért majd hajoljunk meg, amikor beszélünk velük – de biztosan kitartóan tudnak futni. Ne feledd, mi városban nőttünk fel. Legfeljebb a busz után futottunk eddig..
-Én futottam nők után is!
-De legalább valami amazon nő után, amelyik órákig bír futni?
-Nem tudom, ő meddig bírt futni… én 3 perc után leestem egy lépcsőn…a többire nem emlékszem.
-Szerencséd van. Itt nem lesz lépcső!

***

-Vajon mi lehet az a nagy fehér ott előttünk? – kérdezte Zoltán?
-Az a sós tó, a Tuz-gölü. – érkezett a válasz Kiraztól.
-És mitől fehér?
-Hát a sótól!
-Ennyi só… nem is gondoltam volna… és hol a víz?
-Nyugi, mindjárt odaérünk, és akkor látsz majd vizet is. De nehogy igyál belőle, vagy a sóból egyél. Még mindig nem tudjuk az ivóvizet magunkkal vinni, innen pedig messze a forrás. Egyébként ez még csak a széle. Az “igazi” víz jóval beljebb van.

***

-Nahát! Ez nagyon izgalmas! -ámuldozik Zoltán. – van egy kis víz a tetején, de amúgy tiszta só az egész! Szerinted bele lehet menni?
-Ugyanmár! Ki tiltaná meg? De előtte vedd le a cipődet. Egy darabig nem fogsz másikat találni. Bár így meg nem lesz kellemes a gyaloglás rajta…de hát nincs papucsunk.
-Ú! Ez nagyon érdekes! Azért örülök, hogy nem ezen jöttünk keresztül… mindenhol víz van, még nem is sok. Útközben nem tudtunk volna hova leülni.
-Beljebb több víz van.. egyes helyeken akár 2 m is lehet. De most jó, hogy nem esett eső. Így nem kell a kosarakkal vacakolni. Elég ha csak telelapátoljuk a vizes sóval, és hagyjuk megszáradni. Nemsokára kő kemény lesz mind. Talán még a te kosaraidat is tudnánk használni.
-Idenézz! A vízen járok!
-Ha befejezted a játszadozást, jöhetnél segíteni!

***

-Oké, akkor még egyszer a terv – mondta Kiraz, miközben a közeli emberi települést nézték. – Semmi ellenséges, gyanús mozdulatot nem csinálunk. Nem beszélünk hangosan, és kicsit lehajtjuk a fejünket is. Magasabbak vagyunk náluk, de azért jó lenne, ha nem ijesztenénk meg őket.
-Még mindig alig merem elhinni, hogy végül találtunk embereket! Gondolod, hogy veszélyesek lehetnek? Csak 5 agyagkunyhó van ott…
-Mindig elfelejted, hogy nem egy egyszemélyes akciófilmben vagyunk, hanem az őskorban. Ezek az emberek ahhoz szoktak, hogy farkassal meg párduccal kell megküzdeni. Nem pedig olyan elpuhult 21. századi alakokkal, mint amilyenek mi vagyunk!
-Hé! Én nem vagyok elpuhult! Egyedül ki bírom nyitni a hűtőajtót!
-Szóval odamegyünk, határozottan, de lassan. Mutatunk néhány obszidiánt, és közben mondogassuk a csere szót angolul. Hátha… Legjobb tudásunk szerint nem voltak háborúk ebben az időszakban…de ki tudja…azért remélem, nem ijednek meg két embertől.
-Oké, induljunk. Jó 10 perc, mire odaérünk. Gondolod, hogy észrevettek minket?
-Ebben biztos vagyok.
-Akkor azt is látták, hogy tanakodunk.
-De ne félj! Biztosan nem tudták kihallgatni a nagy tervünket!

***

-Tehát így készült a só az őskorban. – nézi Zoltán a sóhalmokat menet közben
-Olyan sokat nem változott a technika, most is így csinálják: valahova összeterelik a vizet, kiszárítják, majd pedig összeszedik a megmaradt sót. Itt annyi a könnyebbség, hogy nagyon magas a sókoncentráció. Így bőven elég, ha elkerítenek egy részt a tavon, vagy mindjárt direkt a szélén nekiállnak ásni. Utána már csak el kell szállítani a sót…valahova. De még nincsenek kereskedelmi utak. Azért is van itt ilyen kevés ember..gondolom valamelyik közeli nagyobb településre viszik, aztán majd onnan jut el még távolabbi helyekre.
-Mint pl. Alaca Höyük?
-Igen.
-És nem tudnánk esetleg egy ilyen csapattal menni?
-Jó lenne, de nem tudjuk, mi volt Alaca Höyük őskori neve. Ha pedig nagyon eltérünk az útról, sose fogunk odatalálni… Úgyhogy maradunk az eredeti tervnél. És jó lenne, ha nem változtatnánk rajta, miután folyamatosan róla beszélünk. Inkább nézd meg a házakat! Ilyet úgyse látsz még egyszer.
-Nos igen! Remélem, nem kell majd ide visszagyalogolnunk…
-Figyeld meg, hogy négyszögletesek a házak. Pedig semmi okuk rá, hogy így tegyenek. De ebben a korban az emberek ezt az alakzatot jobban szerették. Persze, mert praktikusabb. Kerek falra nem lehet polcot tenni..
-Meg nincs sarok, ahova a kacatokat lehet felhalmozni.
-Úgy bizony! Pedig a kacatok felhalmozása nagyon fontos dolog! El se hinnéd mennyire! Ebből alakul ki az igény a raktárakra, majd pedig lehet jókat háborúzni a másik törzs raktárkészletének kirablásáért.
-Ha majd legközelebb anyám kiabál velem, miért nincs rend a szobámban, majd megemlítem neki.
-Szerintem a háborús részt azért hagyd ki belőle… Na de jön valaki!

***

-Na, akkor kedves Bu Uraság! Ugye, Bu volt a neve? – kérdezi Zoltán Kirazt.
-Mit tudom én! Az én anyanyelven nem indoeurópai. Lehet, hogy Mu-t mondott, vagy Gu-t… Az is lehet, hogy ezzel azt akarta kérdezni, hogy mi a neved.
-Az én nyelvem sem indoeurópai. Talán én is mondjam neki, hogy Bu?
-Meg ne próbáld! Lehet, hogy valami szitokszó.
-Ne már! Lehet, hogy épp az anyámat szidja?
-Nem mindegy? Anyád úgyse tudja meg! Ne vessz össze mindjárt az első emberrel, mert megesz vacsorára, engem meg elad rabszolgának… Próbálj meg az üzletre koncentrálni!! Már így is gyanúsak vagyunk..
-Szóval akkor Bu Uraság! Itt lenni obszidián, nálad lenni hús. Csere meg bere.
-Nem érti… Ne beszélj ennyire bonyolultan! Biztos soha nem hallotta azt a szót, hogy obszidián! Az görög eredetű…vagy latin…
-De azt hittem, hogy azok is indoeurópai nyelvek…
-Azok is! De ha ezt az embert itt Bu-nak hívják, akkor nem fog ismerni két szótagosnál hosszabb szavakat… De vele beszéljél inkább, ne velem. Találj ki valamit, mielőtt elmegy a kedve az egésztől.
-Szóval Bu Uraság. Fekete kő. Csere. Ad nyamnyam.
-Alakul, de még mindig bonyolult neki…
-Kő te. Nyamnyam mi.
-Az nem jó! Azt hiszi még a végén, hogy mi vagyunk az étel… Inkább csinálj úgy, mint aki eszik.
-De akkor meg azt hiszi, hogy a követ akarjuk megenni…
-Tudom már! Ott jobbra van egy kenyér. Vagy valami hasonló.. Arra mutass rá!
-Oké! Bu Uraság! Fekete kő. Csere. Az ott, kenyér!
-De alkudozz is vele!! Egy darab obszidián sokkal többet ér, mint egy darab kenyér!
-Azt hittem, nem a bazárban vagyunk.
-Nem is! De attól még ez Anatólia!
-Miért nem te csinálod akkor?
-Azért mert nő vagyok! Ebben a korban az egész törzs kikelne magából, ha én vezetném a tárgyalást..
-Hát pedig látja rajtunk, hogy te vagy a főnök… Miért nem játsszuk el azt, hogy te valami gonosz istennő van?
-Te meg a szolgám, mi? Az tetszene neked! Hát… ha szükség lesz rá, egyszer talán kipróbáljuk. De figyelj! Hozza a kenyeret!
-Nemnem, kedves Bu! Hat kenyeret kérünk 1 kőért! Látod? 1 kő, 6 kenyér! Figyeld az ujjaimat: 1, 2, 3, 4, 5, 6 kenyér
-Látod? Megy ez neked! De miért 6 kenyeret kértél?
-Nem tudom.. a 6 az mágikus szám, nem?
-Az a 7!
-Jó, hát lealkudtam…
-Nem úgy kell azt, Zoltán! A másik irányba! Na mindegy, kérjél húst is! Már unom az almát!
-Oké Bu. Még egy kő, és husi-husi-husi? Az ott hús, ugye? Nehogy valami mást hozzunk el!
-Hát…öööö… igen, az akár hús is lehet.. Aztán kérjél még valamit, amiben mindezt el tudjuk vinni.
-Azt hogy csináljam?
-Nem tudom… mutass úgy, mintha egy zsák lenne a hátadon!
-Ez így jó lesz?
-Az egy zsák szerinted? Egyáltalán, hol tanultad ezt a mozdulatot?
-Hát…arról az időszakomról nem szívesen beszélek…Na de itt visszajött Bu. Igen, hat húst kérünk. Látod? 1, 2, 3, 4, 5, 6. Azaz. Meg figyelj Bu! Itt van még egy kő, és kérünk ilyen… zsákot.. Így néz ki..
-Ne úgy mutasd! Inkább így.
-De úgy meg arcra fogok esni!
-Egy zsák nem ér meg neked esést?
-Hát nem igazán.. Figyelj Bu! Ilyet akarunk! Nem, nem olyat… ilyet! Te, ez most idehozza a kecskéjét!
-Hé! Egy kecske! Nem is rossz! Fogadd el! Adjál érte mondjuk… 3 követ.
-Azt mondja, hogy 5 kő.
-Látom én is! Hát adjál neki 5 követ. De attól még kell a zsák. Meg pokróc is, vagy valami.. És persze a legfontosabb, a kulacs!
-Figyelj Bu! Itt van még 1 kő. Kérünk érte egy ilyet…nemnem…ilyet….akkor így mutatom…nemjó…
-Hozd el azt is! Jó lesz!
-Miért, mi ez?
-Nem ismered fel? Csontkés!
-Aha! Jó, akkor Bu azt is kérjük. De adjál nekünk ilyet is: glugluglug. Nemnemnem… ilyet. Amivel ezt csinálod.. Nemnem…bár… kell nekünk ilyen?
-Nem.
-Mi ez?
-Nem tudom.. de nehéznek néz ki. Nem akarom cipelni.
-Én se. Jó.. Akkor Bu. Ilyet adjál. Figyelj. Így, meg így, utána így. Aztán így.
-Te jó ég! Mi ez?? Tangó??
-Nem, a takarót próbálom elmutogatni…
-Csinálj így, aztán mond azt, hogy zzz–zzz. Meg ásítsál, horkoljál.
-Jó ötlet! Szóval Bu. Egy ilyet is szeretnénk, ahol így, így, meg aaaahhh…zzzzz… Várjunk csak, Kiraz. Azt mondod, hogy én horkolok?
-Mit gondolsz, miért nem találkoztunk eddig párduccal? Elkergetted mindet!
-Én meg azt hittem azért, mert egy hülye sci-fi filmben vagyunk.. ott meg ugye nem hal meg a főhős…
-De ez a valóság, kedves Zoltán. Na, kérjed még a kulacsot, aztán menjünk, mert lassan esteledik.
-Jó, akkor Bu, kérnénk meg egy ilyet is….köszi. Hány kő is lesz akkor összesen? aha.. kártyával tudunk fizetni?
-Zoltán, te állat!
-Jóvan, na..azt hittem shoppingolunk…
-Persze. De az őskorban vagyunk.. még mindig elfelejted… Megvan minden?
-Azt hiszem, igen.
-Oké, akkor hozd a kecskét. Próbáljunk meg mindent rápakolni.

***

-Azt hiszem, ez jól ment – mondta Kiraz később, amikor visszaértek a sóval teli kosarakhoz. – Mennyi kövünk maradt?
-8 darab.
-Jó. Azt hiszem, azzal elleszünk egy darabig. Meg most már van sónk is!
-Lassan beletanulunk ebbe az őskorba…
-Azért jó lenne hazamenni…
-Ja. Akkor…Irány Alaca Höyük?
-Igen… Remélem, ott lesz a gép.
-Én is.. Milyen messze lehet az?
-Olyan 200 km.
-Pfff…. Az nagyon sok.
-Ja. Úgyhogy aludjunk. Majd holnap indulunk.

Folytatás

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


97
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    teşekkür ederim 
    “thank you”
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek