Anatóliai időviharban – 28. rész – Még kettő

-Helló! – mondta Zoltán a rács egyik oldalán.
-Helló! -mondta Zoltán a rács másik oldalán.
-Belőletek kettő van? – kérdezte Kiraz.
-Ne félj, én is itt vagyok – mondta a másik Kiraz.

***

-Na jó – kezdett bele Zoltán 1.0 – Most akkor mi a bánat történt? Ez valami hülye időutazós szappanopera?
-Az történt – válaszolta Zoltán 2.0 -, hogy kihoztunk titeket a börtönből.
-Na jó. De miért?
-Most tényleg arra vagy kíváncsi, minek hoztunk ki a börtönből? Jobb lett volna, ha bent hagyunk?
-Nem-nem. Ellenkezőleg. Köszi! Csak nem értem, hogy kerültünk oda.
-Na ne viccelj! Hogy-hogy nem emlékszel rá? Alig 10 percet ültél benne..
-Nem úgy értem. Hanem, hogy mi a bánat folyik itt? Hogy kerültök..hogy kerülünk ide? Miért lett kettő belőlünk.
-Egyszerű! Bementünk a gépbe, és visszajöttünk.
-Ezt értem, de miért csináltátok?
-Nem láttad? Azért, hogy kiszabadítsunk titeket!
-Na jó. Ezt a részét hagyjuk. Inkább azt mond meg, hogy került ide Ióannész, amikor legutóbb Kappadókiában volt.
-Hah! Szeretnéd tudni, mi? Nem mondom el!
-Hát kösz! Azt hittem, segítesz!
-Segítettem is! Most szabadítottalak ki!
-Jó, de abban is segíthetnél, hogy mit csinál itt Ióannész.
-Nem mondhatom el.
-De miért?
-Mert nekem se mondta el a jövőbeli énem… És tudod, hogy nem lehet a múltat megváltoztatni.
-De épp most változtattátok meg azzal, hogy kihoztatok minket a börtönből.
-Azért, mert minket is kihozott a jövőbeli Kiraz és Zoltán.
-És nektek mindent pontosan ugyan úgy kell tennetek, ahogy ők tették…ami azt jelenti, hogy..
-…hogy nektek is azt kell majd tennetek, amit mi teszünk most. Beleértve azt is, hogy majd jó alaposan bevered a fejedet, amikor kiesel a.. áh, de ez legyen meglepetés!
-Mi, mi? Mi lesz a fejemmel?
-Annyira azért ne ijedj meg! Látod, hogy még megvan!
-Hát…ööö… na jó. Szóval…
-Figyelj! Ha mi elmondanánk nektek, akkor az azt jelentené, hogy nekünk is elmondták a jövőből jöttek. Azoknak meg azok, akik az ő jövőjükből jöttek…és így tovább. Na de akkor ki volt az, aki felderítette a rejtélyt? Nem kaphatsz csak úgy tudás…a…mit tudom én.. téridőből. Valakinek dolgoznia is kell.
-Hát.. Ez igaz… Na jó. És most?
-Most? Mi lelépünk. Megyünk tovább. Nektek sok sikert! Bár tudom, hogy úgyis sikerülni fog!
-Ennyi?
-Kihoztunk titeket a börtönből. Mi mást szeretnél még?
-Nem tudom.. Azért este egyet bulizhattunk volna.. A császárnőnek nagyon jó borai vannak!
-Most, hogy mondod… mintha lett volna egy buli.. nem igazán emlékszem arra az estére..

***

-Tudod..-fordult Kiraz 2.0 Kiraz 1.0 felé- Amikor először néztem végig, amint saját magával veszekszik, már akkor is bizarr volt. De másodszorra még inkább….
-De közben meg mégis! Valahogy… van benne valami – mondta Kiraz 1.0
-…valami, ami miatt mégis, órákon keresztül el tudnánk nézni. – fejezte be a mondatot Kiraz 2.0 – Talán a legjobb szó a szórakoztató.
-Pontosan. Kár, hogy még nem fedezték fel Amerikát, és a pattogatott kukoricát. Úgy jobb lenne a műsor.
-Bizony kár. Pedig hoztam volna, mielőtt visszajövünk az időben.
-Ha már itt tartunk… Tényleg nem tudnál segíteni? Nem mondhatnád el, hogy mi történt?
-Sajnos végig kell mennetek azon az úton, amin mi mentünk. Tudod, csak azt tehetjük, amit már megtettünk.
-Tudom. – sóhajtott Kiraz 1.0, és Kiraz 2.0 kezén gyógyuló horzsolásokat nézegette.
-De valamit mégis elmondhatok. A jövőbeli énem nekem is elmondta: a kulcs Annánál van. Piroska ex-barátnőjénél.
-Aki el akarta foglalni a trónt?
-Tudtam, hogy ezt fogod majd kérdezni. – Mosolygott Kiraz 2.0 – Igen. Nála kezdjétek. A könyvei között.
-Köszi! Örülök, hogy mi ilyen jól megértjük egymást! Egészen jó barátnők lehetnénk!

***

-Öööö…. mennyit aludtam? – kérdezte Zoltán.
-Áh, csak 2 napot.. – válaszolta Kiraz, de közben nem nézett fel a könyvéből
-Uh.. Lemaradtam valamiről?
-Leginkább a buliról.. A vége nagyon jó volt!
-Na sebaj! Úgyis visszajövünk még egyszer, majd akkor megnézem.
-Nem valószínű… Az történt, hogy a jövőbeli másik éneddel együtt akartál felállni az asztalra. Azt hiszem, valami duettet akartatok énekelni. De ehelyett mindketten kidőltetek. Egyikőtök balra, másikotok jobbra. Igazándiból nem vagyok benne biztos, hogy a jövőbeli énem a jó Zoltánt vitte el.
-Szerintem jót vitt el, mert én vagyok a másik Zoltán.
-Áh, ki tudja ezt? Meg se lehet titeket különböztetni!
-Na igen.. Vajon hány nap telik el?
-Amíg megtaláljuk a gépet, feltöltjük, és visszajövünk az időben?
-Igen.
-Nem tudom. De nem lesz az olyan sok. Nézd!
-Csak nem találtál valamit?
-Valakinek akkor is dolgoznia kell, míg mások henyélnek… – nézett Kiraz szúrósan Zoltánra.
-Oké-oké…igazad van. Kösz, hogy addig is kutattál, míg én eszméletlen voltam! Cserébe…öööö…nem tudom.. mondjuk kitakarítom a szobádat.
-Azon nincs mit csinálni. De tudod mit! Készítsél nekem dolmát! Azt már olyan régen ettem!
-Az meg mi a csoda?
-Rizs, ami szőlőlevélbe van csomagolva. Eléggé macerás munka. De jót tesz a gondolkodásnak, segít kitiszítani a fejet. És persze nagyon finom lesz megfőzve.
-Hát jó. Gondolom a kellékeket megtalálom a konyhában..meg talán aszpirint is. Talán ez volt az a fejfájás, amiről a másik Zoltán mesélt?
-Az aszpirinig még várnod kell. De ezt nézd meg!
-Mit találtál! – ballagott Kiraz mellé Zoltán kíváncsian, és erősen fejfájósan.
-Eddig azt sikerült kideríteni, hogy a kappadókia utunk nem maradt hang nélkül. Persze ezt így direktbe nem írták le, hiszen a szervezet titkos volt, mára viszont nyoma sem maradt. Így az eseményeket csak az utalások alapján tudtam összerakni. E miatt lehet, hogy nem is így történt.
-Talán visszamehetnénk megnézni…
-Túl veszélyes. Ami pedig megtörtént, az megtörtént. Nem hiszem, hogy ez olyan, amin mi tudnánk változtatni.. Na tehát! Miután mi eljöttünk Kappadókiából egy ellenállás kezdett szerveződni. Amolyan titkos társaság a mi titkos társaságunkban.
-Ióannész?
-Talán..Valószínűleg! Ki tudja? Azt mondanám, hogy ő csak kis hal volt…de az, hogy most is találkoztunk vele… nem tudom..De a lényeg, hogy akkor kezdődött valami. Ugye, mi megadtuk, hogy mikor és hol leszünk legközelebb. És erre az ellentábor is fel tudott készülni.
-A merénylő 620-ból?
-Igen. Úgy tűnik, hogy az elején még nem akarták a szervezetünket bolygatni. Beérték volna annyival, hogy minket tesznek el láb alól. Ezért is tudtunk 620-ban a zöld sapkásokkal találkozni. De utána volt bő 500 évük, hogy alaposan kitakarítsanak.
-Micsoda???
-Minden jel szerint szisztematikusan felkerestek mindenkit, és kiiktatták.
-Mármint…te jó ég!
-Igen. Több, mint 100 éve nincs egyetlen zöld sapkás sem. És semmi nyomuk sem. Egyedül Annak történelmi leírásai között találtam rájuk. Ott is frank kémhálózatnak hívja őket.
-Így nem csoda, hogy mindjárt börtönbe zártak minket… Lehetett volna rosszabb is.. Ha elkapom ezt a Ióannészt, akkor ezúttal tuti kidobom az ablakon. A múltban túl finom voltam vele.. és mi lett az eredménye.. Mindez az én hibám! Azt hittem, hogy csak valami 6. századi kertész…
-Attól félek, hogy nem dobhatod ki az ablakon..
-Nem?
-Láttad, milyen meglepett volt Ióannész. Pedig ő akart minket meglepni. Egyértelmű, hogy ő még nem találkozott velünk. Nem érti, hogy lehet, hogy mi ismerjük őt.
-Várjál-várjál… azt mondod, hogy…
-Hogy ő még nem járt 526-ban! Ő nem időutazó. Még! Vagy mi küldjük vissza, vagy magától megy.
-Vagy egy balesetben, ahogy velünk történt..
-Igen. Na most. A gépet nem tudja használni. Különben már most visszament volna. Vagy máshova. Vagy bármi. De később se tudja használni. Hiszen minek maradna ott 526-ban, ha vissza is tudna jönni?
-Talán, hogy kiszúrjon velünk?
-Meg is próbálta.. De akkor még kevés támogatója volt. A mostani időben sokkal erősebb. A logikus az lett volna, hogy ebbe a korba jöjjön vissza, minél hamarabb.
-Igaz. Akkor kizárhatjuk, hogy tudná a gépet használni. Ez mondjuk jó hír. De ez akkor azt is jelenti, hogy vissza fogjuk küldeni 526-ba. Vagyis nem dobhatom ki az ablakon.
-Igen.
-Hát jó. De akkor… de a végén mi győzünk. Meglesz az időgép, feltöltjük, és még magunkat is megmentjük…
-Hát.. Igen.
-Jól van. Akkor megnyugodtam. Megyek a konyhára, szerzek aszpirint, meg csinálok neked dolmát. Mit is, mondtál? Hogy kell csinálni?

***

-Na jó. A feladat egyszerű. – kezdett bele Zoltán. – Elfogjuk Ióannészt, kiszedjük belőle a gép helyét, feltöltjük, visszaküldjük a barátunkat, mi meg visszamegyünk, és magunkat szabadítjuk ki.
-Az őröket kihagytad belőle… – válaszolta Kiraz.
-Igaz. Hmm.. Szerintem megvan még a régi laborom?
-Mit akarsz csinálni?
-Csak egy kis füstöt.
-Hát jó. De csak módjával. A gázmaszkot nem találták még fel..

***

-Készen állunk? – kérdezte Zoltán pár nappal később.
-Nem igazán. – mondta Kiraz. – De már unom a folyamatos bujkálást. Mióta Ióannész megtudta, hogy megszöktünk, nincs egy perc nyugtunk sem.
-Lehet, hogy tudok segíteni – mondta Piroska. – Ismerek pár titkos utat.
-Néhányat mi is ismerünk – kezdett bele Zoltán – Bár, mintha időnként átépítenék őket..
-Amikor visszaszereztük a trónt Annától, akkor János elég sok folyosót befalaztatott. Máshol meg új ajtót készítettet. Tehát igen, változnak a titkos folyosók.
-És te ismered őket? – kérdezte Kiraz – én csak azt, amit 700 év múlva kiásnak.
-Kiásnak? Miért kellene kiásni? – lepődött meg Piroska. – Valami baj lesz a palotával??
-Izé.. Egyszer majd felnövünk. Mármint úgy értem, a nép – keresett valami kibúvót Kiraz – És akkor már nem királyok meg császárok lesznek, hanem amit úgy hívnak, demokrácia. A nép fog irányítani.
-Olyan, mint ami Velencében van?
-Hasonló. És akkor már nem lesz szükség a palotára. Az emberek elfelejtik, az meg.. egyszerűen összedől.
-Ó jaj. Ez nagy kár.. Szeretem ezt a palotát… Így annyira már nem is tetszik a jövő.
-Piroska! – szólt közbe Zoltán is, hogy elterelje a beszélgetést. – velünk jössz, és elkapjuk Ióannészt?
-Na de Zoltán! Ő mégiscsak egy császárnő! A birodalom egyik legfontosabb embere! Csak nem gondolod, hogy sötét folyosókon, pókhálók között fog mászkálni??
-Ó! Pedig éppen arra készülök! Ki nem hagynék egy ilyen lehetőséget!
-Hát akkor… Egy selfie indulás előtt? – kérdezte Zoltán. – mondjátok azt, hogy szilícium!
-Miért szilícium? Miért nem sajt? – kérdezte Kiraz.
-Mert az legalább minden nyelven ugyan az. És mindenki érti.
-Mi az a szilícium? – kérdezte Piroska. – Meg mi az a selfie?
-Na jó. Akkor csak mosolyogjatok, meg integessetek

***

-Ugye errefelé nincsenek víztározók? – kérdezte Zoltán.
-Dehogyisnem! Én eddig 4 darabot találtam! – válaszolta Piroska
-És gondolom hideg a vizük…
-Nagyon. De miért kérded? Csak nem félsz, hogy beleesel valamelyikbe?
-Áh, dehogy! Én csak ilyen kíváncsi természet vagyok.. És…öööö.. vannak benne szép szobrok?
-Nem tudom. Mindegyik rettenetesen sötét.. De hát minek is tenne oda valaki szobrot?
-Én azt hallottam, hogy az egyikben ijesztő fejeket tettek. Az egyik monda szerint azért, hogy a rossz szellemeket elijesszék.
-A rossz szellemeket? Ez elég pogány egy gondolat..
-Mások szerint meg csak olyan rondák voltak, hogy senki se akarta őket a felszínen látni. Ezért inkább jó mélyre, egy egy víztározóba tették.
-Zoltán! Ezt hol olvastad? – csatlakozott a beszélgetéshez Kiraz.
-Valami blogon…
-Mi az a blog?
-Tudod…az egy… internetes oldal – próbálkozott Zoltán. Aztán, amikor érezte, hogy ez nem lesz jó út, inkább másik irányból indult – Ez egy felhőben levő szolgáltatás..
-Felhőben??
-Na jó. Képzelj el egy papírt. Egy varázspapírt. Ezt hívjuk mi felhőnek. De szokták monitornak is. Ezen a betűk és a képek maguktól jelennek meg. Valaki távolról írja őket, és nálad ott lesznek azonnal. És amit te odaírsz a papírra, azt mindenki más is láthatja.
-Elég fura világotok van…
-Meglehetősen az.
-Szeretnék veletek menni! Szeretném látni azt a jövőt, ahonnan jöttök. Szeretném látni a birodalom jövőjét. A gyerekeim jövőjét. A magyarok jövőjét!
-De..De azt nem lehet! -próbálkozott Zoltán.
-Ez nem kérés volt. -jött a határozott parancs, ahogy azt csak egy császárné tudja mondani – ha nem visztek magatokkal nem segítek nektek. Sőt! Vigyetek magatokkal a jövőbe. Különben megbánjátok. A férjemnek elég jó ötletei vannak azokkal szemben, akik az útjában vannak.
-Elfogadjuk – vágta rá Kiraz azonnal.
-Micsoda?? – nézett nagyon Zoltán. De ez nem látszott a sötétben.
-Elfogadjuk. – mondta Kiraz még egyszer – A küldetés a legfontosabb.
-Jó, hát elfogadjuk – mondta Zoltán.. – de nem értek semmit.
-Rendben. – válaszolta Piroska. – Itt az ajtó. Ez Ióannész szobája. Ilyenkor tartja a sziesztát.
-Háromig számolok. Utána fogjátok be az orrotokat! – mondta Zoltán. A biztonság kedvéért az összes nyelven, amit csak ismert. – Egy. Kettő. Három! – majd bedobott egy üvegcsét a titkos ajtón. Az jól hallhatóan össze is tört

***

-Zoltán! – mérgelődött Kiraz – Akkora füstöt csináltál, hogy semmit se láttam. Valamin átestem.
-Azt hiszem, az egy katona volt – mondta Zoltán.
-Hát. Jól bevertem a kezemet… Azt hiszem, vérzik.
-Ne félj! Bekötözzük!
-Azért ne annyira, mint Ióannészt. Egyáltalán kap levegőt?
-Azt se tudom, melyik az… A füsttől én se láttam semmit, így inkább mindenkit jól bebugyoláltam… Viszont legalább megtudtuk, mikor sérültél meg.
-Igaz. Azóta aggódom miatta, mióta megláttam a jövőbeli énem kezét…
-Én viszont még mindig nem tudom, mit is akartam mondani magamnak… kiesek, meg beverem a fejemet…
-Gondoltál már arra, hogy csak megviccelted magadat? Szerinted ennyire szadista lennék?
-Inkább csak olyan, aki szereti a furcsa vicceket…
-Hát nem tudom.. Azért ha látok valahol egy bukósisakot, mindenképpen felveszem. Ezek a páncélsisakok nem tűnnek túl biztonságosnak.
-Néztél már egyet is közelebbről? Alaposan?
-Nem, miért?
-Mert ezek belül azért ki vannak bélelvre rendesen. Nem olyanok, mint a filmekben. Tessék. itt van az egyik őré. Sőt! Ha már itt tartunk, jobb lenne ha a teljes ruháját felvennéd. Úgy kevésbé lennénk feltűnőek.
-De hát ez kicsi rám! Hülyén néznék ki benne! Mindenki rajtam nevetne!
-Ez eddig sose zavart…
-Igen. De pont te mondtad, hogy ne legyünk feltűnőek. Ha viszont az egész palota rajtam nevet…
-Igazad van. Végül is.. Velünk van a császárnő. Ha ő velünk van, nem gyanakszik majd senki.
-Tényleg. Vele mi legyen? – váltott át angolra Zoltán.
-Ezt ne itt – válaszolta Kiraz görögül.
-De.
-Nincs de! -válaszolta Kiraz ezúttal magyarul. Ez annyira meglepte Zoltánt, és annyira emlékeztette az anyukájára, hogy inkább nem kérdezett többet.

***

-Kiraz, csupa meglepetés vagy! – mondta Zoltán néhány később, amikor végül sikerült kettesben maradnia Kirazzal. – Hol tanultál meg magyarul?
-Míg próbáltál a buli után kijózanodni, sokat beszélgettem Piroskával. Kértem pár jó tanácsot a….a férfiak irányításával kapcsolatban. Úgy tűnik, nagyon is jól uralkodik a császáron. Egyébként őt is Ióannésznek hívják. Csak Piroska hívja Jánosnak. Szóval ő tanított pár…hasznos magyar szót. -mosolygott Kiraz.
-És mi lett a mi Ióannészünkkel?
-Ó. Piroska bemutatta egy-két embernek a férjénél. Hamar bevallott mindent. Bár a felét se hitték el annak, amit mond. Ez a mi szerencsénk. De azért nem ajánlott túl sokat tartózkodni ebben az időben. A végén még valaki gyanút fog…
-Meglett a gép?
-Meg. Nincs túl messze. Itt szemben, Khalkédónban van. A későbbi Kadıköy-ben. Ióannész nagyon nem erőlködött. A nagytemplom alatt rejtette el. Arra gondolt, hogy majd a templomosokkal megvédi, ha mi erővel akarnánk bejutni. Szerencsére Piroska…khm… vallási okokra hivatkozva lecserélte a teljes személyzetet. Ők már elindultak a Szentföldre. Így mi akkor mehetünk be, amikor csak akarunk!
-Szuper! Holnap akkor át is hajózok, és megkezdem a feltöltést! Mi legyen a…
-Piroskával?
-Igen. Tényleg magunkkal visszük? A jövőbe? Mondjuk ott lesz egy hétig, és utána visszaküldjük? Mint egy nyaralás?
-Nem! Az nem neki való. Az időutazás nagyon megviseli az embert. A fenébe is, nekünk sem kellene csinálnunk!
-De hát akkor?
-Kellett a segítsége. Meg ki mondana ellent a császárnőnek.
-És akkor most mi lesz?
-Majd én beszélek vele. Meg te is. Ha nem megy, akkor megint én. És megint te. Addig, míg le nem beszéljük az útról. Nem mehet a jövőbe. Főleg nem abba a jövőbe, ahol a birodalom már nem létezik! Majd emlékeztetjük a családjára, a gyerekeire, a kötelességeire. A Pankrátor-kolostorra, amit csak ő építtethet fel. Majd..
-Nem kell – hallatszott szomorúan Piroska, ahogy előjött egy titkos ajtó mögül. – Értek mindent. Tehát egy sötét jövő vár rám, amit jobb ha nem látok..
-De hát? -csodálkozott Zoltán.
-A birodalom császárnője vagyok, elfelejtetted? Vagy azt gondoltad, egész nap csak zoknit kötök? Ismerem az összes titkos folyosót. És amikor megtudtam, hogy egymás között angolul beszéltek, szereztem egy tolmácsot. El se hiszed, milyen sokan beférünk oda a fal mögé!
-Akkor mindent tudsz?
-Igen. Tudom, hogy a birodalom el fog bukni. Hallottam, amikor arról beszéltetek, hogy a törökök el fogják foglalni Konstantinápolyt. És a többit is.
-De viszont pont a te gyerekeid hozzák el az utolsó aranykort. – próbálkozott Kiraz
-Az utolsót…-mondta keserűen Piroska.
-Pankrátor-kolostor pedig olyan híres lesz, hogy messzi földről is érkeznek emberek, hogy tanuljanak belőle. Még több száz év múlva. E miatt az egyház szenté avat. Mind a kettő! A Hagia Szophia pedig képedet fogja őrizni az elkövetkező évszázadokban. Mindenkinek feladata van. Nekünk az, hogy tovább menjünk. Neked az, hogy maradj. És olyat alkoss, ami túléli a birodalmat.
-A kötelesség.. Mindig a kötelesség. A kötelesség miatt hagytam el az országomat és a vallásomat is…De azért. Most már elmondjátok a jövőt? A tényleges jövőt?
-Azt hiszem, Kiraz, most már elmondhatjuk neki.
És Kiraz elmondta neki. Később Zoltán is elmondta azt, amit ő tudott.

***

-A gép kész. Bármikor mehetünk. – mondta Zoltán – Egy kis ugrás vissza, hogy kiszabadítsuk magunkat. Amint megérkezünk, rákötjük ezt a töltőt. Azzal lesz annyi energiája, amivel mára vissza tudunk jönni. Addigra viszont már 100%-on lesznek a telepei, mi pedig oda ugrunk, ahova csak akarod.
-Jó. Ez így jó lesz! És Ióannész? – kérdezte Kiraz.
-Őt már 2 hete visszaküldtük.
-De figyelj. Amikor először találkoztunk vele..Úgy értem, a mi szempontunkból először. Akkor nem ismert meg minket. Vajon mi történt? Hogyhogy elfelejtett mindent?
-Tudod, ezen én is gondolkodtam, amikor hopp, ki tudja hogyan és miért, egy váza pottyant a fejére..Fura dolog ez a gravitáció. Eszméletlen volt, amikor visszaküldtük a géppel. Kapott azért egy kis csomagot, ne üres kézzel bolyongjon..
-Hát jó. Piroska mondta, hogy felgöngyölíti az egész szervezetet. Úgyis kell majd néhány munkás kéz a kolostor építésénél.
-Elintézte a férjénél, hogy megépítsék?
-Hajaj! De még hogy! Látnod kellett volna! Nagyon ügyes ez a nő!
-Na jó. Akkor induljunk.
-Rendben. De.
-Igen?
-Végül mi lett a fejeddel?
-Tényleg! Nem is ütöttem bele semmibe! A dög! Átvert engem! Na majd olyat adok neki!

FOLYTATÁS

Anatóliai időviharban – 28. rész – Még kettő, 8.0 out of 10 based on 1 rating

---