Anatóliai időviharban – 32. rész – Köztársaság

Zoltán úgy érezte, hogy most, mivel befejeződtek a villámlások, megszólalhat. És már arra készült, hogy mondjon valamit. De ekkor egy kés került a torkára, így inkább mégis csöndben maradt. Valaki törökül hadart valamit. Zoltán nem tudott eléggé törökül, így nem értette, mit mondanak. Ő inkább az ógörögben lett jártas. Főleg az italrendelések terén. De ezzel most nem ment semmire.
-Azt mondja – próbálkozott Kiraz, akire viszont puskát fogtak. – Azt mondja, hogy hívják a gázit. Zoltán! Ezek vártak minket!
-Szultán? – kérdezte a puskás, és hirtelen még 8 ember jelent meg. Szintén puskával, és mind Zoltánra célzott.
-Jaj, ne már! Tényleg mindenki ezzel jön? – szólt a célkeresztben álló – Dehogy vagyok szultán! Bár szívesen leszek a szultánotok, ha szereztek nekem egy sajtburgert!
-Ha szultán, akkor le kellene lőni! – mondta a puskás ember.
-Akkor nem vagyok szultán! – mondta gyorsan Zoltán – És egyétek meg ti a sajtburgereteket is!

***

-Kezdem a rácsokat megszokni – jegyezte meg Zoltán később. – Meg kell hagyni, hogy azért ezek is minden korszakban változnak! Na jó. Kiraz, hol vagyunk? És mikor? Ja, és a szokásos kérdés: Mi folyik itt?
-Hát jó. Úgy látom, van időn. – kezdett bele Kiraz. – 1920. április 22-én vagyunk, Ankarában. Bár ekkor még Angora néven ismerik.
-1920… Vagyis az I. Világháború után vagyunk.
-Igen. A puskák alapján is fel lehetett ismerni. Tehát biztos jó időben vagyunk.
-Bár több puskával néztem farkasszemet az előbb, valahogy mégse tudtam elég pontosan megfigyelni őket…
-Kár, mert egyedi a felépítésük… Bár én jobban kedvelem az ókori fegyvereket… Na de mindegy! Az I. Világháború után vagyunk, ami egy eléggé zavaros időszak. De ez gondolom nem újdonság neked.
-Igen. Otthon is elég nagy zűrzavar van éppen..
-Ahogy Európában is mindenhol… Sőt! Máshol is! Az egész világ most alakul át olyanná, ahogy mi fogjuk ismerni. Eltűnnek a királyságok, a gyarmatok, és átalakul demokratikus formába. Már ahol persze..
-Igen.. Ismerek ilyen országokat..
-A törököknél ez a dolog régebben érlelődött. Amikor mi Szulejmán korszakában jártunk, akkor tartott az Oszmán Birodalom a hatalma csúcsán. Onnantól egyre inkább lefele csúszott. Az elején még csak lassan, majd egyre gyorsabban. Miközben egyre több terület veszett el, otthon sem történt sok minden, amivel lépést tudnának tartani Európában. A külföldi hatalmak pedig egyre több és több befolyást szereztek. Az egykori birodalom már-már gyarmati státuszba került. Itt egyrészt arra gondolj, hogy az Oszmán Birodalom tele volt kihasználatlan ásványkincsekkel. Másrészt pedig Európából Indiába, és Kínába csak Afrika megkerülésével lehetett elérni. De aztán 1869-ben megnyílt a Szuezi-csatorna. Ez ekkor még egy közös projekt volt. Az angolok csak 1875-ben szerezték meg. A németek ekkor kezdik meg a birodalmuk építését. Nekik nemcsak Afrikát, de még Európát is meg kellett kerülniük. Így arra gondoltak, hogy vonattal összekötik Berlint és Bagdadot. Ezzel pedig mindenkit megelőznek.
-Bagdad? Az Irak! Nem lehet, hogy az olaj is szerepet játszott ebben?
-Az I. Világháborúig az még az Oszmán Birodalomhoz tartozott. És igen. Az olaj is központi kérdés volt, ahogy sok más is. Tehát a nyugati birodalmak igencsak komolyan próbálták a törököket a saját érdekeik szerint irányítani. Mindehhez időnként felhasználták az elfoglaltak területek nemzeteit is, akik sorra vívták ki a függetlenségüket. Mindezt a nép már a Világháború előtt megelégelte, és eltávolították a szultánt. De ezzel még nem sikerült az igazi demokráciát megteremteni. Új szultán került hatalomra, de őt is az újonnan alakult diktatúra irányította. Talán ténylegesen visszatért volna a szultánság, ha nem tör ki a Világháború, ahol a törökök hatalmas vereséget szenvedtek. Rengeteg területet vesztettek, de az antant még többet akart. Az egykori birodalom csak egy pici anatóliai ország lett volna. Még Isztambult sem tarthatta volna meg! Az antantnak e mellett a szultánság megtartását támogatta, mert az jobban lehetett irányítani.
-A szavaidból azt veszem ki, hogy mégse ez történt.
-Láthattad, a 21. századi Törökország azért ennél nagyobb. Még ha nem is akkora, mint az egykori Oszmán Birodalom. Isztambul is a törököké, nem pedig egy nemzetközileg semleges terület, ahogy eredetileg tervezték… A Világháborúban a törökök minden fronton vesztettek, egy kivételével: a Dardanellákat. Itt Atatürk megállította, és visszafordította a szövetségeseket. Ezzel pedig olyan népszerűségre tett szert, hogy az emberek mögé álltak. Ezzel a támogatottsággal sikeresen visszafoglalta az országot, és még a régen vágyott demokráciát is elindított az útján.
-Szóval teljes a Happy End?
-Igen… végül is, igen. Persze addig még van pár év. Most még csak 1920. van, amikor először ül össze az új parlament. Még 3 év, mire a teljes függetlenséget sikerül kivívni. Utána pedig következik az ország helyreállítása, modernizálása, meg ilyenek.. De igen. Ez már a befejezés. Pont, mint ahogy a mi időutazásunknak is a befejezése.
-Már csak meg kellene találni a gépet… Jah, meg kijutni innen. De ez lassan már rutinmunka lesz.. Viszont már felfedezték az áramot! Ha megvan a gép, gyorsan fel tudjuk tölteni! Talán pár óra, max 1 nap elég lesz!
-Ez jól hangzik! Akkor neki is látok a B-tervnek!
-Mi az?
-Alszom!

***

-Kiraz? Ébren vagy? – kérdezte Zoltán.
-Most már igen… – jött a morcos válasz.
-Eszembe jutott valami! És ez nem hagy nyugodni. Ettől nem tudok aludni..
-Én azért tudnék…
-Honnan tudták, hogy jövünk?
-Fogalmam sincs!
-Egyszerűen már vártak minket. Fegyverekkel! Talán a zöldsapkások?
-Azok már nincsenek.
-Piroska újraélesztette őket. Csak éppen nekik rózsaszín sapkájuk volt.
-Az csak egy egyszeri alkalom volt. Mondtam is nekik, hogy ne keressenek minket, és felejtsenek el. Úgy volt, hogy utána ide jövünk. Ebbe a zűrzavarba meg ne minket keressenek. Adtam nekik néhány tippet a jövőre nézve, de csak ennyi. Az a szervezet nincs többé.
-De hát akkor mi történt?
-Nem tudom…

***

-Itt vannak! – hallatszott egy török hang az ajtó mögül. Majd a hangot elválasztó eszköz kinyílt, és egy katona lép be rajta. Mindjárt meg is szólal.
-Good Morning! My name is İsmet.
-İnönü! – ugrik fel lelkesen Kiraz! – Tényleg maga az?
-Mi van? – lepődik meg a katona.
-Mi van? – kérdezi Zoltán, csak hogy ő rá is figyeljen valaki.
-Jaj, bocsánat.. – szabadkozik Kiraz – az a csata még csak 1 év múlva lesz… A nevét pedig majd 14 év múlva veszi fel… Még a pasa rangot is csak később kapja..
-Lassabban kislány, semmit se értek!
-Majd később belejön! – mondja Zoltán. – Ő egyébként mindent tud, kérdezzen bátran! Akár azt is, hogy mi lesz holnap az ebéd!
-Tényleg? Lássuk, mi lesz holnap az ebéd!?
-Holnap lesz a Nagy Török Nemzetgyűlés. Ma még tart a kétnapos vallási ceremónia, hogy a vallásosak is magukénak érezzék a gyűlést. Ezért ma még mértékletes ételeket szolgálnak fel. De holnap már komolyabb ebéd lesz. Persze csak annyira, amennyire a háború nélkülözése megengedi. Pl. lesz krumpli meg végre hús is.
-Van krumplink? – csodálkozott İsmet a jövőbeli İnönü.
-Ha jól emlékszem, délután érkezik a szállítmány.. – gondolkodott Kiraz.
-Lesz krumpli! – lelkendezett Zoltán – több ezer éve erre várok!

***

-A gázi számított rátok. – kezdett bele İnönü este a vacsora után.
-Állj! – vágott közbe Zoltán. – Ki az a gázi? Már többször hallottam, de még senki se magyarázta el nekem.
-Ez Atatürk neve – mondta Kiraz – Amikor megszületett, akkor a Musztafa nevet kapta. Később a tanárai nagyon meg voltak vele elégedve, így a Kemal nevet adták neki, ezzel jelezve, hogy milyen okos. A Dardanelláknál a harci teljesítményeiért kapta a gázi, azaz hős nevet. Mellé pedig a pasa rangot. Majd 1934-ben adják neki az Atatürk nevet.
-Hmmm.. Atatürk… – gondolkodott İsmet. – A törökök atyja… Nem túlzás ez?
-Annak tűnhet. De még hosszú az út odáig, és sok minden fog megváltozni.
-Nos igen.. Ahogy mondja.. Sok a dolgunk.. Mindenhol ellenség. Az antant, a szultán, a kis nemzetek.. Csoda, hogy egyáltalán talpon vagyunk még!
-Sikerülni fog! – mondta Kiraz lelkesen.
-Hát. A gázi bízik bennetek…
-Jó, de miért? Egyáltalán honnan tud rólunk?
-Amit most mutatok, az szigorúan titkos. Csak a gázi és én tudunk róla.
-Ez egy egykuruşos érme – mondta Zoltán. – De mennyire megkopott!
-Zoltán! – kiáltott fel Kiraz! – Ez a te érméd! Ez az, amit Lüdiában adtál Xirkamox-nak!
-Eeeez? – csodálkozott Zoltán? – Ez lenne az, amit időszámítás előtt… mikor is?
-585-ben.
-Hű! Tehát ez történik az érmével 2500 év alatt!
-Nagyjából mi is úgy számoljuk, hogy 2500 éves lehet. – vette vissza a beszélgetést İsmet – De ez a szám itt a túloldalán zavarba ejtő: 2014. Ez mégis, melyik naptár szerint?
-Az európai naptár szerint. – válaszolta Kiraz – Ami szerint ma 1920. április 22-e van.
-Hmm…hmm… még érdekesebb a felirat: Török Köztársaság. Na és ez az arc! Tényleg a jövőből érkeztetek?
-Igen… De hogyan? Honnan.. Hol találták ezt az érmét? – kérdezte Kiraz – Ugye mondtam Zoltán, hogy baj lehet belőle!
-Ha más figyel fel rá, talán tényleg baj lehetett volna belőle.. Szerencsére egy az érme pont a gázihoz került. Még fiatal katonaként szolgált egy távoli faluban. Ott egy öregember adta neki, aki felismerte az érméről. Ezek után a gázi beleásta magát a történelembe. Rengeteg könyvet áttanulmányozott. Persze szeret olvasni. De ezzel célirányosan régi feljegyzéseket nézett át. Embereket kért meg titkos kutatásokra, akik maguk sem tudták, mit is keresnek pontosan. Sok-sok év alatt talált halvány nyomokat. Egy lányról és egy furcsa fiúról. Néha-néha hirtelen megjelentek, majd néhány hónap múlva eltűntek. Évszázadok múlva újra megjelentek, és eltűntek. És ez így ment újra és újra. A gázi úgy gondolta, hogy most is meg fogtok jelenni. Én fogadtam vele, és úgy tűnik.. vesztettem.
-Tehát vártak minket..
-Igen. A gázi kiadta, hogyha egy furcsa magas fiú, és egy lány, megjelenne, akkor mindenképpen tartóztassuk fel őket.
-Lehetett volna más is. – mondta Zoltán – Ez a leírás eléggé tág. Egy nő és egy férfi…
-Háború van, fiatalúr. A nők ilyenkor otthon vannak. Ezt az ügyet a férfiak csinálják.
-Pedig a nőkre is szükség lesz – mondta Kiraz. – az ország teljesen kimerült, az emberek elfogytak. Minden férfira szükség lesz a csatákban. De akkor ki végzi az utánpótlást?
-Ez bizony egy nagyon jó kérdés! – mondta İsmet. – Ez tényleg komoly nehézséget okoz.
-A nők! A háború egyik szimbóluma a nők lesznek! Ők viszik az utánpótlást a frontra. Ők gyártják a fegyvereket. És a földeken is ők dolgoznak, hogy legyen mit enni. Ez sokat fog segíteni a jövőbeli demokrácia ügyének is. A nők és a szabad választás!
-Hmmm… nem rossz gondolat.. Megmondom a gázinak.
-Nem beszélhetnék én vele? – kérte Kiraz – egy régi álmom válna valóra!
-Mindenképpen. Neki is lesznek kérdései..

***

Zoltán megvárta, míg villámlások, majd kicsit fél kinyitotta a szemét. Ekkor egy csippantást, és egy bizsergés érkezett a zsebe irányából. Unottan elővette a telefonját, és megnézte: 1 új üzenete érkezett. Még kevesebb lelkesedéssel nyitotta meg.

Ön többszöri felszólításra sem fizette be a villanyszámlát, így azt ma délután 16:30-kor a hálózatról leválasztjuk.

-Ó, a francba! – mondja Zoltán. Majd valami eszébe jut. – Hé Kiraz!
-Igen? – kérdezett vissza a kérdezett.
-Van internetem!
-Igen?
-Ez azt jelenti, hogy visszajutottunk a 21. századba! Sikerült!
-Tényleg! Haha! Megcsináltuk! – örvendezett Kiraz!
-Betöltöm a térképet, és megkeresem a legközelebbi McDonnald’s-ot. Most már tényleg lesz sajtburgerem – kezdte a szintén nagyon lelkes Zoltán. Ekkor egy újabb üzenet érkezik a telefonra

Szeretné a telefonja idejét szinkronizálni? Az eltérés 214 nap 20 óra 2 perc és 59 másodperc.

-Na ne már! 214 nap?? Pedig alig volt bekapcsolva… Mennyit lehettünk távol?
-Szerintem olyan 2 évet…
-Viszont csak 1 üzenetem érkezett. Az azt jelenti, hogy az itteni időből olyan sokat nem hiányoztunk! Ez így ni nagyon jó!
-Legalább senki se hiányolt minket!
-Igen. Gyere! Meghívlak egy hamburgerre!
-Köszi! Az most tényleg jól esne!
-Ööö… hol is van a hitelkártyám?
-Vagy inkább melyik korban! – nevetett Kiraz

***

10 év múlva az Anatóliai Civilizációk Múzeumában (Ankara)
-Látod, Zolika? – mondta Zoltán – Az a bigyó ott a nadrágövem csatjának darabja. Még Alaca Höyük-ben vesztettem el, miközben Viharistent játszottam. Itt persze azt írják, hogy Bizonyára szent tárgy, használata ismeretlen. De ez nem így van. Ez csak egy csat!
-Bezzeg a nadrágodból tényleg szent tárgy lett! – nevetett Kiraz – Gyere Portakal! Itt vannak azok a táblák, melyeket én írtam Hattuszaszban!

***

-Figyelj Kiraz! – mondta Zoltán később a büfében – Eszembe jutott valami!
-Micsoda? – kérdezte Kiraz
-Amikor Alaca Höyük-ben Viharistent játszottam… mintha ismertek volna…
-Én úgy emlékszem, hogy mindenki menekült előled…
-Hát éppen ez az! Az ember csak az elől menekül, amit ismer. Különben csak kíváncsian szemléli!
-Mire akarsz kilyukadni?
-Arra, hogy talán már láttak engem korábban. Mi van, ha nem ez volt az egyetlen utazásunk? Hanem, ha lesz még egy?
-Te mondogattad mindig: mint egy hülye sci-fiben.. Most meg… lesz még egy második évad??
-Ööööö…. hát ja.. Ilyesmi…
-Ne is számíts rá! Én tuti nem fogok még egyszer az időben utazgatni. De te ha gondolod… csak vacsorára érjél haza!
-Áh! Dehogy megyek nélküled! Egyébként is, ha nem vagy velem, 5 perc alatt eltévedek az időben.

VÉGE

Anatóliai időviharban – 32. rész – Köztársaság, 10.0 out of 10 based on 1 rating

---