10 éves a blog

2009. február 23-án született meg az első bejegyzés ebbe a blogba.

És ezt akárhogy is nézzük, 10 éve volt. Több, mint 10 éve… Kiraz és Zoltán kalandjai miatt a bejelentés és az ünneplés kicsit elcsúszott. De az ilyen pár hónapos csúszások lassan már a blog névjegye lesz.

Persze a blog valójában nem 23-án indult útjára. Sőt! Az első valódi bejegyzés február elseji dátummal büszkélkedik. De aztán kiderült, hogy kellene elé még pár oldal, így lett egy első előtti meg egy első előtti előtti bejegyzés is.

És persze valami formát is kellett adni a blognak, beállítani, stb… stb… Így a blog valódi születése inkább valamikor 2009. január közepén történhetett (van annyi adat, amiből percre pontosan meg lehetne tudni, de szerintem ennyire nem érdekel senkit).

Azért 10 év sok idő. Sok mindent történt a nagyvilágban (hajaj!). Meg a kisvilágban (ott meg ajajaj van, ha az egyik kipróbálja, miként szól az autója, ha a fejemhez kocogtatja. Így a blogon is sok-sok minden történt.

Ez a hosszú idő alatt 2347 bejegyzés látott napvilágot. És 270 olyan van, ami nem került ki a napra. Ezek a tervezett írások, amik közül egy csomó valószínűleg a kukában végzi majd. Tehát olyan 100 bejegyzés még biztosan lesz! Utána? Addig biztos történik még valami, mert Isztambulban mindig történik valami! (*)

*Igen, Isztambulban bőségesen történnek érdekes, izgalmas, meg hú-ha! események. De mivel a politikát kizártul az oldalról, így ezek nem jelennek itt meg.

Nem kell sok matek, hogy lássuk, ha 10 év alatt 2347 bejegyzés jelent meg, akkor évente kb. 234. Miközben egy évben legtöbbször 365 nap van.

Igen, nem minden nap jelenik meg új írás! Pedig kezdetben ez volt a terv. De aztán úgy döntöttem, hogy ha már kiköltöztem Isztambulba, akkor azért a hétvégét inkább a városban töltöm, nem pedig a számítógép előtt.

Majd pedig jött a nagy változás: megjelentek a gyerekek. És a munka is úgy beindult, hogy mellette már jóval kevesebb idő maradt a blog írására. Így most már hetente 1 alkalommal, hétfőn jelenik meg új bejegyzés.

Ezt nem szeretném tovább csökkenteni, és a rendszerességet is meg akarom tartani. Ha már egyszer Isztambulban semmi sem biztos, legalább az én blogom legyen az!

Pedig néha-néha ezt a heti egyet is nehéz összehozni. Bár nem az írás az, ami nehéz, hanem a hozzá tartozó kutatómunka.

Pont ezzel, hogy annyira nem kell sietni egy-egy írás elkészítésével, szeretném növelni a blog színvonalát.

Nagyjából 2 éve (pontosan 2017. szeptemberében) történt meg a nagy döntés, hogy a napi rendszerességről áttérünk a heti megjelenésre. Így most már lehet tapasztalatok (és véleményetek), hogy mennyire sikerült jobb színvonalat összehozni.

A rideg adatok szerint egy átlagos írás a korábbi időkben olyan 500 és 1000 szó hosszúság között változott (400 szó nagyjából egy A4-es lapra fér ki, így ez 1-3 oldalt jelent). Szúrópróba szerűen néhányba belenéztem, és úgy tűnik, elég gyakori a 750 szó körüli hosszúság. Ezért szerintem kijelenthető, hogy naponta 2 oldalnyi írás jelent meg korábban.

Ez azt is jelenti, hogyha valaki az elejétől akarná végigolvasni a teljes blogot, akkor kb 4500 oldalon kell magát átküzdeni. Ekkor jutna el arra a pontra, ahol a ritkább írások kezdődtek. Ez 600 oldallal marad el a Trónok harca eddig megjelent könyveitől (az első 5 kötet összesen 5152 oldal).

A lassabb időszak lassan 2 éve tart. Így nagyjából 100 bejegyzés készült ez idő alatt. Ezek tényleg hosszabbak. Némelyik 1500 szóból áll, de nem ritka a 6000 szó feletti sem. Így talán elmondhatom, hogy mennyiségben nincs változás. (és biztosan leköröztem Martint!!).

Ezt a hosszabb időt, amit 1-1 bejegyzésre tudok szánni, a mélyebb kutatómunkára szándékoztam használni (no meg a rendes munkára és a családra is). Így tudtak olyan írások születni, mint a Piroska naplója és Kiraz és Zoltán kalandjai.

Amikor ugyanis a hasonló jellegű Szabadságharcos emigránsok szerepjátéka készült, akkor alig maradt időm aludni.

Mindkettőnél az volt a terv, hogy majd jó mélyen megismerem Bizánc történetét, és megpróbálom visszaadni a mindennapokat. De kiderült, hogy ennél sokkal jobban el kell merülni a témában. Ez pedig egyenlőre még nem sikerült.
Így számíthattok rá, hogy Bizánc és Anatólia történelme továbbra is az egyik kiemelt témakörünk marad. Eddig talán az 1%-ához sikerült hozzányúlni. Itt még bőven van lehetőség!

Az, hogy a blog 10 éves, egyben azt is jelenti, hogy én is már több, mint 10 éve vagyok Isztambulban. Lassan a 11. is letelik. Tekintve, hogy előtte pont 30 évig éltem Magyarországon, mostanra az arány 3:1-hez lett.

Azt nem mondom, hogy úgy ismerem és értem Isztambult, mint Magyarország harmadát… Inkább érzem magam úgy, mint egy 10 éves gyerek. Igen, talán tényleg ez a jó hasonlat.

Persze a 10 éves gyereknek nem kell a gázszámlát befizetnie, de cserébe nekem meg nem kell iskolába járnom!

No és a hasonlat annyiban is torz, hogy bizonyos dolgok nem változtak még 10 év alatt sem. Egyik-másik étteremben még mindig rácsodálkoznak, hogy törökül beszélek velük. Sajnos ezek után sokszor átváltanak angolra. Ami nem lenne baj, ha ők tudnának is angolul. De az nagyon ritkán fordult elő az elmúlt 10 évben. Talán 10 alkalommal.. Vagy 11..

De ez talán nem is annyira zavaró. Megszokható, mert valahogy ez is része annak a nagy katyvasznak, amit török kultúrának hívunk. A vicces az, amikor ilyenkor átkapcsolnak turista módba. Mindjárt előkerül egy angol éllap, amit ki tudja mikor, milyen formában és állapotban és milyen nyelvre próbált lefordítani. Majd pedig nekiállunk az alap dolgokról beszélni. Pl, hogy tetszik-e Isztambul?(*) De azért annak mindig örülök, amikor megkérdezik, hogy melyik iskolába járok. Mondom, hogy nem tanulni jöttem ide. Akkor tanár vagy? Ja-ja, persze! Magfúziót és alapvető logikát tanítok észak-ugandai nyelven. És te mit dolgozol?

Ismerek valakit, aki megunta, hogy mindig ugyan azon a procedúrán kell végigmennie, és a gyakori kérdésekre adott válaszait kinyomtatta egy A4-es lapra. Ilyenkor mindig ezt nyújtotta oda.

Jellemző, hogy a törökök mindennemű papírtól próbálnak távol maradni. Legyen az egy dolog használati utasítása, egy felirat a kapun, egy adóbevallás, egy kitölthető formanyomtatvány, vagy akár egy büntetőcédula. Úgyhogy bármilyen sok betűből álló A4-es lap lengetésével elég sok kérdést megúszhatunk.

(*)”Neked tetszik Isztambul?” – Ez mindig is a kedvenc kérdésem. Mit lehet erre válaszolni? „Nem, dehogy is! Rettenetesen utálom! Azért vagyok itt már 10 éve!”

A válasz azért ennél bonyolultabb. És amikor erről kérdeztem az itt élő kaland-társakat, hasonló véleményen vagyunk: Mi vagyunk azok, akik annak ellenére, hogy imádjuk ezt a várost, utáljuk. És annak ellenére, hogy utáljuk, mégis itt vagyunk, és itt is akarunk maradni. Erre biztosan lehetne valami pszichológiai szakszót kitalálni. Mint mondjuk az Isztambul-amor-fóbioa. Vagy hasonlót…

Mi különleges állapotban vagyunk itt. Nem vagyunk törökök, akik ide születtek. És nem is vagyunk turisták.
Mi hazamehetnénk, vagy elmehetnénk máshova. Megtehetnénk ugyan úgy, ahogy idejöttünk. De mégse tesszük. Mert időnként bármennyire is utáljuk ezt a várost, mi imádjuk ezt a várost.

10 éves a blog, 10.0 out of 10 based on 4 ratings

---