Törökország nem egy sík terep. Híres arról, hogy amikor egy jó kis oszmán-kori lovas jelenetet akarnak forgatni, akkor nincs elég hely, hogy a ló felgyorsuljon.
Persze ez így nem teljesen igaz. Anatóliában több hatalmas sík területet is találunk. Ezek egy része fent van a világ tetején. Bő 1000 m-el a tengerszint felett, vagy még magasabban. Másik része pedig száraz, kevésbé lakott területen van.
Ha pedig mégis olyan helyen van, ahol kedvezőek az élet feltételei (pl. folyó közelében), akkor az biztosan olyan terület, amit hegyek-szakadékok-sárkányok-tengeri kígyók vesznek körbe.
Így alapvetően Anatólia nem éppen kedvező hely a vasút építésére. De más okok is közrejátszottak.
A késő Oszmán birodalom nem állt olyan szinten, hogy vasúthálózat építésében gondolkodhasson. Szerencsére a XIX. század nagyhatalmai viszont éppen gondolkodós kedvükben voltak. Úgy érezték, hogy pénzük is van, meg a világ urai. Miért is ne építhetnének vonatot a szegény törököknek??
Természetesen nem arról volt szó, hogy megsajnálták a bajszos-turbános országot. Itt bizony minden társaságnak megvoltak a saját tervei. Mégpedig olyan tervek, amelyek reményeik szerint a többiek fölé emeli őket.
Ezzel a többiek is egyet értettek. És nem örültek neki. Így megpróbáltak a dolgok elébe vágni, és a szultánnak ajándékokat adtak, ígérgettek, hogy ők építhessék meg inkább a vasutat. Rosszabb esetben fenyegetőztek, akár szabotáltak is.
Maga a szultán örült, hogy olyan dolgok épülnek az országban, amit nem neki kell fizetnie. Sőt! Hamar meglátta a lehetőséget abban, hogy a vonattal a katonákat gyorsan lehet odaküldeni, ahol éppen felkelések vannak.
Így őfényessége lelkesen támogatott minden vasúti építkezést. Még olyan ötletekben is benne volt, mint a Boszporusz alatti vasútvonal! De ha az nem megy, legalább egy hidat azért építsen valaki.
Az első vasútvonal(*) Izmir és Aydın között épült. 1860. október elsején tartották a megnyitó ünnepséget. Ennek a vonalnak a hossza 130 km volt.
(*) Az Oszmán Birodalom, és egyúttal a Közel-Kelet tényleges első vasútvonala Alexandria és Kairó között épült- 1856-ban adták át
Ez az a pont, amikor mindenki megáll az olvasásban, és elkezdi Aydın-t bogarászni. Mégis, mi a bánat van ebben a városban, hogy pont ide akarnának vasutat építeni.
A vasutat a brit Ottoman Railway Company (Oszmán Vasúti Társaság) építette. Az ötlet már 50 évvel a megvalósítás előtt felmerült. Csak eltartott egy darabig, míg összeszedték rá a pénzt. Majd az építkezés közben is kiderült, hogy minden sokkal többe fog kerülni, mint tervezték, így végül az első vonat csak 1866-ban indulhatott el.
A térség messze-földön híres a mezőgazdaságáról. Annyira messze, hogy még Angliában is felkeltette az emberek érdeklődését. Olajbogyót, gesztenyét és főleg fügét szállítottak Izmir kikötőjébe, majd pedig onnan az Egyesült Királyságba. Az Ottoman Railway Company nyíltan megmondta, hogy ő az otthoni briteket akarja kiszolgálni.
Az Amerikai Polgárháború (1861-1865) nagy lökést adott a vállalkozásnak. Ugyanis az angolok nehezen jutottak hozzá a gyapothoz, ami az iparuk egyik alapja volt. Aydın pedig a gyapotról is messze-földön híres volt.
De igazándiból a vállalkozásnak a tényleges célja nem más volt, mint India elérése. Irány: Afyon és Konya, az anatóliai fennsík!
Ööö… igen… India innen azért még elég messze van. Az Ottoman Railway Company pedig nem keresett olyan jól a mezőgazdasági termékek szállításával. De még jobban beleszólt az otthoni politika. A britek nem akarták, hogy a kormányuk a török gazdaságot támogassa, mert azzal az indiai és a közel-keleti érdekeltségüket rontaná (míg India ténylegesen gyarmat volt, az Oszmán Birodalom úgy-ahogy független országnak). számított).
Így a vasút építése lassan haladt. 1912-ben érte el Eğridir városát. Ezzel összesen 609 km vonaluk lett.
Sajnos a vasút nemcsak hogy nem nevezhető gazdaságosnak, de még csak nincs is jó helyen! Később épült egy Izmir-Konya vonal, de teljesen máshol. Az Izmir- Eğridir vonal azóta is ott van, ahova 100 éve letették, meg használják, de igazándiból nem jó semmire.
A török köztársaság kikiáltása után 1935-ben a Török Államvasutak (Türkiye Cumhuriyeti Devlet Demiryolları) megvásárolta a vonalat.
Mindeközben volt egy másik társaság is, aki mindent megtett, hogy az Ottoman Railway Company-nak keresztbe tegyen. A jelek szerint német, de hogy álcázzák magukat a cégnek francia nevet adtak: Chemins de Fer Ottomans d’Anatolie (Anatóliai Oszmán Vasút). Minden esetre az beszédes, hogy a Deutsche Bank állt az egész mögött. Meg olyan emberek, akiknek a nevében von meg herr meg Müller van.
A németek ekkoriban nagyon összebarátkoztak a törökökkel. Talán, mert mindketten úgy érezték, hogy kimaradtak a nagy gyarmatosítás tortájából. Ráadásul a szultán valahol érezte, hogy ő neki annyira nem lesz jó, ha Izmirből Indiába fognak vonatozgatni az angolok. Ezzel szemben a németek azt ígérték, hogy Isztambult fogják összekötni a világgal. Pl. Berlinnel meg Bagdaddal.
Szerencséjükre eddigre már volt néhány vasútvonal. Isztambul (Haydarpaşa) és Izmir között 1873-ban már jártak a vonatok. Ez annyira sikeres volt, hogy elkezdtek Ankara irányába is építkezni, és eljutottak Adapazarig. Ezeket is brit társaságok építették, de addig szerencsétlenkedtek, míg végül csődbe mentek.
Így ezt a vonalat vásárolta meg (kapta meg) a Chemins de Fer Ottomans d’Anatolie 188-ban. majd 1892-ben elérték Ankarát (akkoriban Ankara még csak közepes jelentőségű anatóliai város volt, sok-sok kecskével).
1893-ban Eskişehir-nél elindultak a régóta tervezett irányba, Bagdad felé. 1896-ban el is értek Konyaba.
1910-re így nézett ki a teljes anatóliai vasúthálózat:
Már csak egy a Boszporuszon kellene átvinni a vasutat valahogy. A szultán bőszen mondogatta, hogy alagút, híd, alagút, híd… A többiek meg bőszen bólogattak, és mindenféle színes bogyókra mutogattak.
De aztán kitört az I. Világháború, és minden megváltozott. Minden.
1923-ra, amikor megalakult a Török Köztársaság, elvben 8000 km vasúthálózatuk volt. Csakhogy ennek jelentős része az Oszmán Birodalom olyan területein, amelyek elvesztek. Maradt 3660 km, amiből csak 1378 volt az államé. Így ezeket lassan a Török Államvasutak megvásárolta.
Ezután következett a török vasutak arany kora. Több, mint 3000 km új vonalat építettek.
1950-ben hatalmas fordulat állt be a török vezetésben. Sok minden más mellett a vasút is lekerült a fontossági listáról, és teljesen elhanyagolták. Helyette az aszfaltos közlekedést támogatták. 2002-re a teherszállítás 4%-a, a személyforgalom 2%-a történt vasúton.
Az elmúlt években újra előkerült a vasút fejlesztése. 2016-ban 8334 km vonal volt. Ebből 593 km a szupergyors vonat, 2288 km (31%) elektromos, és 3030 km (37%) egyvágányú.
A ma bejárható és érdekes vonalakról a következő részekben írunk bővebben!
Vonatok Törökországban - 1 rész: Történelem,
One Reply to “Vonatok Törökországban – 1 rész: Történelem”