11 év után

11 év telt el, mióta el felültem a repülőre, és elszálltam Isztambulba.

Mindez így azért is érdekes, mert előtte 30 évig éltem Magyarországon. Így most elmondhatom, hogy az életem 25%-át töltöttem Törökországban. És ez a szám csak növekedni fog. Ez majd az 50% után lesz igazán érdekes. Főleg, hogy akkor sok itt élő töröknek kijelenthetem, hogy én már ő előtte is itt voltam!

Igaz, a 10. évet kellett volna megírni, mert az úgy mégiscsak kerekebb szám (Kinek mi! – mondta az IT-guru. – A 11 nagyon szép kerek bináris szám!). De akkor sok dolog volt, így végül csak magamban ünnepeltem. Egy kis Tokaival, majd… utána nem emlékszem, mi történt.
De kiderült, hogy a másnapi fejfájásom fő oka a két srác, aki a fejemen ugrált.

11 év nem kis idő… És ha azt vesszük hozzá, hogy az ember az élete első 6-8 évét inkább boldog vigyorgásban tölti, akkor elvileg valahol azon a szinten kellene lennem, mint egy Isztambulban született 18 évesnek.

Hát… nem mondom, hogy így van, mert… nem így van.

Oké, sok szempontból jobban ismerem Isztambult, mint az itt felnőttek jelentős része. Ennek oka, hogy az új lakhelyemet meg akarom ismerni. Még ma is. Ezért rengeteget olvasok, és nézek utána a dolgoknak. Még ma is.

Ebben nagy segítség a blog, ami kéri, hogy írjak új, és érdekes dolgokat. Amikből szerencsére nincs hiány (nem úgy, mind az időből).

Mindebből időnként eléggé vicces történetek alakultak ki. Főleg az elején.
Mostanra viszont az itteni ismerősök inkább nekem adják, hogy én keressem meg, mi hol van, és hogy lehet odajutni.

Most, hogy az internet mindig kéznél van, ez elég könnyű. Ráadásul én lettem a helyi IT varázsló, így minden technológiai nyavalyával engem keresnek meg. Azzal is, hogy valaki átküldte a térképen a pozícióját, hogy ő hol van éppen, őt is én keresem meg.

Mindez 11 éve teljesen másképpen volt.

Az elmúlt 10 év rettenetesen megváltozott – elsősorban technológiailag. El se tudjuk képzelni, mennyire! Amikor olvasok egy-egy könyvet, majd megnézem az elejét: 2005-ben írták. Te jó ég! Tényleg így éltünk 2005-ben?? Se internet, se térkép, se e-mail… Sőt! Még a mobil telefon is csak úgy…volt.

Emlékszem, amikor ki kellett kapcsolni a mobil telefonokat a török buszokon, mert időnként elromlottak tőle. 12 órát buszoztunk Anatólia közepére kikapcsolt telefonnal! Ma ki van zárva, hogy egy török 2 percet túléljen telefon nélkül!

Pedig én 2005-ben jártam először Isztambulban. És akkor még az volt a nagy online kapcsolatunk, hogy naponta 2 SMS-t hazaküldtem. Nem többet, mert akkor elfogyott volna a mobilra feltöltött keretem.
Ma meg simán skype-olunk bekapcsolt kamerával. Nemcsak megkérdezem, mit kérek, de meg is mutatom, mi a választék.

Ez a módszer azóta mindennapos lett. Ha egyszerre kell bevásárolni, és a gyerekekkel is foglalkozni, akkor én megyek el a szupermarketbe. Sema meg otthon a telefonon keresztül irányít.
Én mutatom a kamerán keresztül, mit lehet venni. Ő pedig pakolja tele a kosarat.
A múltkor láttam, hogy nem vagyok egyedül. Mondtam is a kollégának, hogy távirányítós férjek lettünk.

De ugye nem csak ez változott ebben a hosszú, de mégis rövid idő alatt.

Ma szinte lehetett eltévedni Isztambulban. Vagy legalábbis komolyan meg kell érte küzdeni. A telefonon online/offline térképek és GPS mellett rengeteg segítő program is van. Ilyenek, mint pl. buszos útvonal tervező. De már a Google is AR alapú navigációval akadályozza az elkóborlást.

Bezzeg az én időmben! Amikor 2005-ben (a szakadó esőben) kilenc napig vándoroltam Isztambulban, akkor még csak egy olyan térképem volt (későbbi nevén: saláta), amelyiken csak a történelmi belváros volt. Így az esetek 85%-ban inkább csak sejtettem, merre jártam.
És rettegtem attól, hogy lemegyek a térképről, és végleg eltévedek.

Egyszer a hajó csak elvitt oda, ami már nincs rajta a térképen. Szó szint túlmentem a világ végén! Elhagytam Európát. Ázsiai első kövein álltam. Ha nem vigyázok, a végén még Kínában fogok kikötni.
Végül inkább visszaszálltam a hajóra, gondolván, hogy ahonnan jött, oda azért csak visszamegy valamikor.

Oké, először le se akartam szállni a hajóról. Úgy kergetett le a kapitány.

Meg kell hagyni viszont, hogy ezek a klasszikus turista térképek egyúttal roppant hasznosak voltak. Minden pont úgy volt bejelölve és megrajzolva, ahogy az egy turistának kényelmes. Látszottak a környékbeli látványosságok, érdekességek, útvonalak, minden..
Most meg a Google szól, hogy talált 15.000 török éttermet a közelben (mert tudja, hogy az a kedvencem, hiszen 11 éve csak török étterembe járok).

Később találtam egy egészen részletes utca térképet. Annyira részletes volt, hogy már nem lehetett vele mit kezdeni. Meg olyan nagy is volt, hogy a fene se akarta mindig magával cipelni. Bár este a sötét sikátorokban akár tényleg hasznos is lehetett volna…

Ehhez hasonló a szótár is.

A török nyelv – bármennyire is elterjedt a világon – nem tartozik azok közé, amit mindenhol tanítanak. De még ha így is lenne, akkor sem azokat a mindennapi kulcsszavakat lehet a nyelviskolákban megtanulni, amiket tényleg használunk. Ráadásul a török nyelv nem is egyszerű!

Mármint nem úgy! Igaz, nyelvtanilag sem tartozik a könnyű nyelvek közé. De a törökök a nyelvet is nagyjából úgy használják, mint az autót: mindenki egy kicsit a saját ízlése szerint, és ha úgy adódik, akkor szembemennek a forgalommal.

A legjobb mégis az, hogy a törökök szeretnek beszélni. Szeretnek sokat beszélni. Míg más országban a kenyérvásárlást le lehet tudni néhány mondatban, a törökök ilyenkor elmesélik, mi történt velük az elmúlt 80 évben.

És csak utána jönnek azok az igazi török szavak, amiket a mindennapokban használnak: mint pl. a részletfizetés. Mert ha veszünk 2 zsömlét, akkor azt is természetesen 0%-os kamattal, részletfizetésre, pontgyűjtéssel összekötve és ajándék mosóporral tesszük.

Ezek azok a szavak, amik sem a tanfolyamon nem hangzanak el, sem pedig a nagy nehezen fellelhető hordozható szótárakban nem található. Egyedül a szinte beszerezhetetlen nagyszótárban lehetett úgy-ahogy összeszedegetni őket. De még ott se mindig (a fűszerek neve pl. nem volt benne).
És akkor mi legyen azzal, amikor különleges, de mégis hétköznapi tárgyakat keresünk? Olyat, ami 10 évente csak egyszer vesz az ember? (érdekes, hogy bár legtöbben repülőgépet sose veszünk, az mégis benne van a szótárakban).

Szerencsére a Google nemcsak egy online szótárprogramot ad, hanem azt komolyan is fejleszti. És nemcsak, hogy évről évre jobb lesz, de egyre inkább bevonják a mesterséges intelligenciát is. A telefon kameráján keresztül lefordítja azt a szót, amit látunk (pedig milyen vicces volt az, amikor Tunéziában a WC arab megfelelőjét próbáltuk papírra lerajzolni, hogy legalább azt megtaláljuk!). És már az a rész is működik, hogy az egyik fél törökül beszél a telefonhoz, a telefon pedig ezt lefordítja magyarra, és el is mondja! Még 1-2 (vagy talán 5) év fejlesztés, és tényleg a mindennapokban, valós környezetben is használható lesz ez a technika.

De még nem is mindig kell idáig elmenni! Ha keresünk valami olyat, amit csak magyarul tudunk (még angolul sem), akkor elég csak a Google képkeresőjébe beírni, és megmutatni az eladónak. Így megspórolunk 20 perc beszélgetést.

Nemcsak a technológia változott sokat 11 év alatt. Maga Isztambul is. Érezhetően még inkább európaibb lett.

Persze az is lehet, hogy én szoktam meg. És az utak is azért látszanak nyugodtabbaknak, mert az isztambuli vezetést is megszoktam. Esetleg már én is megvadultam… Reggel a simit és a kávé mellé kell 3-4 egyirányú utca is, amibe szembe megyek be… csak hogy jól induljon a napom!

Vannak dolgok, ami viszont nem változtak. Ilyen az adminisztráció.

Pontosabban ezek is változtak, ezek is egyre inkább európaiak lesznek. Így veszik ki belőle az a törökös rugalmasság, ami miatt ez korábban könnyebben kezelhető volt.

Ráadásul a tartózkodási engedély még mindig dollárban van számolva. A törökök szerint ha 1 évig Isztambulban szeretnénk lenni (és nincs munkánk), akkor ehhez 6000 dollár szükséges. Ezt több éve kiszámoltuk, és kiderült, hogy ez a 6000 dollár igencsak közel áll az igazsághoz. Sőt! Isztambul eléggé drága város, és igencsak ügyesnek kell lennünk, ha 6000 dollárból meg akarjuk úszni!
Más nagyobb városban azért olcsóbb az élet. Vidéken pedig ennek a töredéke is elég.

Csakhogy azóta a török líra sokat vesztett az értékéből. Ezt a 6000 dollárt összehozni pedig sokkal nehezebb lett. Miközben egyre inkább úgy tűnik, hogy a túléléshez továbbra is 6000 dollárnyi pénzre van szükség. Vagyis az isztambuli drága élet még drágább lett.

Számokkal leírva 10 éve még 15 lírából simán meg lehetett ebédelni akár egy közepesen drága helyen is. Ma már örülünk, ha 40 alatt meg tudjuk úszni. És persze nemcsak ez lett drágább.

Időközben megszereztem a török állampolgárságot is. Így én kikerültem ebből a tartózkodási engedély problémakörből. De még jobb, hogy kaptam török személyit. Ezzel olyan dolgokat érek el, amelyek korábban sokkal nehezebbek voltak!

Csomó olyan rendszerbe tudom regisztrálni magamat, ahova régebben nem lehetett. Ilyen pl. az Istanbulkart feltöltő mobil alkalmazás. Ahhoz is szükséges a török személyi. Mivel ez megvan, így bárhol fel tudom tölteni a kártyámat. Persze csak ha van internet. A metróban ez ritkán szokott lenni..

És ezek azok a dolgok, ami miatt töröknek lenni jó. 🙂