Péter arra ébredt, hogy hideg víz csöpög a fejére. Ez furcsa…
Ráadásul mindent elborított a teljes sötétség. Ez még furcsább.
Emlékei szerint egy kényelmes ágyban aludt el az este. És szó se volt arról, hogy bulizni menjen. Egyébként is egyedül jött Isztambulba… kivel bulizna?
Még az is lehet, hogy nem is Isztambulban van!
Szerencsére a személyi számítógéppel ellátott szemüvege is rajta volt. Így gondolt is rá, hogy felkapcsolja a lámpát. De aztán eszébe jutott, hogy volt már ilyen:
Péter elég lazán veszi a bulikat. Ő a technológiával együtt született és nőtt fel. Így 100%-ban megbízik benne. Nem ritka, hogy a buli végeztével a személyi számítógépe segíti haza. Egy kis navigáció, egy kis egyensúly-rásegítő program, és Péter végül mindig a saját ágyában kötött ki. Bármi történjen is. Kivéve egy alkalmat.
Géza úgy gondolta, vicces lesz, ha kicsit belenyúl a navigációs programba. Péter erről más véleményen volt. Akik viszont a neten keresztül követték Péter bolyongásait, mind Gézával értettek egyet: szerintük is vicces volt. Még tippeket, ötleteket is adtak neki!
Végül Péter valami sötét helyen tért magához. És persze azonnal felkapcsolta a lámpáját. Egy roppant ijesztő helyen találta magát. Pedig valójában csak egy színház raktára volt, ahol űrlényes maszkokat tartották.
Egy fél perc után kiderült, hogy még ennél is ijesztőbb dolgokat is lehet látni: a biztonsági őrt, akit Péter lámpája, no meg sikoltása odavonzott. Elég hamar elég nagy futás lett belőle…
Péter tanulva az esetből először inkább arra kérte a szemüvegét, hogy az Előzményeket mutassa. Mégis, hogy jutott ide, mikor, és minek. Meg miért kelt ki az ágyból, meg egyébként is… nem emlékezett semmire.
De az Előzmények sem segítettek sokat. Az még megvolt, hogy Géza elaludt, és szépeket álmodott: egy tengerparton volt. Pont, ahogy beállította. Majd amikor az álmában éppen egy hatalmas hullámon szörfözött, akkor hirtelen kikapcsolt mindent. Legközelebb meg már itt ébredt. A kettő között 44 perc telt el.
–Akkor még Isztambulban kell lennem! – gondolta Péter. Majd eszébe jutott, hogy mind navigációs programja, mind túraprogramja is van. Az utóbbit mindjárt elő is hívta.
A túraprogram természetesen érzékelte, hogy éjszaka van, és hogy Péter elhagyta a szállását. Így mindjárt a közeli bulizós helyeket kezdte el ajánlgatni. Amikor Péter jelezte, hogy nem akar iszogatni, meg táncolni, akkor a túraprogram előhozta a 18+ kategóriát. De Péter ebből sem kért. Így a túraprogram javasolta az éjszakai hajózást, éjszakai fényképező helyeket, stb… Péter alig tudta lelőni… Ő csak arra volt kíváncsi, hogy hol van. A túraprogram megmondta.
–Hogy a fenébe kerültem vissza a Héttoronyba? – kérdezte Péter. Mire a túraprogram közölte vele, hogy itt még nem járt. De milyen jó, hogy itt van, mert akkor megnézheti ezt is, meg azt is. Bár nem ideálisak a körülmények, hiszen sötét van. Helyette ajánlana valami kísértetes programot. Vagy pedig Péter kipróbálhatja, milyen volt itt rabnak lenni.
De Péter hiába szólt, hogy ő pedig éppen tegnap raboskodott egy fél órát. A túraprogram tovább erősködött, hogy Péter most van ott először életében. Még a központi adatbázis archívát is átböngészte a kamerákkal és a hőérzékelőkkel együtt. De nyoma sincs Péternek. Bizonyára túl sokat ívott a rakı -ból lefekvés előtt. Úgyhogy legjobb lesz, ha kivizsgálás céljából elmegy a legközelebbi…
Péter ezen a ponton kapcsolta ki a túraprogramot. És egy darabig gondolkozott, hogy le is törli. De egyenlőre mégis meghagyta. Viszont ideje lesz, hogy kicsit körbenézzen.
Először még csak az infrát kapcsolta be. Azt is óvatosan. Ekkor látta meg, hogy egy nem túl nagy, csupa kövekből kirakott szoba közepén van. Nem kellett sokat gondolkodni, hogy mi is ez. A szemközti vasrács mindent elárult. És hát ugye a program is megmondta, hogy a Héttoronyban van.
Igen, ez bizony a korabeli börtön hiteles másolata. És Péter éppen az egyiken belül volt. Jó-jó, tegnap tényleg befizetett egy börtön kalandra, de az csak fél órás volt. Meg akkor virtuálisan ott volt mellette Bornemissza Gergely, akivel tudott beszélgetni. Most viszont egyedül volt. És semmit se tudott arról, mit keres ott. Vagy hogy meddig lesz ott. Így volt ideje mindent alaposan megfigyelni.
A nanorobotok tényleg minden részletre gondoltak: a rácsok valóban vasból készültek, és a kőfal is úgy nézett ki, mint amit az idő még nem koptatott el. A mesterséges intelligencia szerint ilyen lehetett a börtön fénykorában.
Péter gondolt egyet, és visszakapcsolta a túraprogramot. Ha már itt ül, akkor több információt kér tőle. Meg legalább tud valakivel beszélgetni.
A túraprogram szerint egy tengerparti cellában volt. Mégpedig a -8. szinten. A program elmagyarázta, hogy még a 21. században sem tudtak arról, hogy lennének a föld alatt cellák. Ezeket a nanorobotok találták meg, mikor 10 km-es mélységben átvizsgálták Isztambult, és a környékét. Majd a talált romok és korabeli leírások alapján újjáépítették az elfeledett cellákat.
Természetesen kisebb módosításokra szükség volt, hogy a turisták kényelmi faktorát ne lépjék túl. Ha Péter a tényleges eredeti állapotot szeretné látni, akkor kapcsolja be a virtuális megjelenítőt.
Péter úgy gondolta, hogy szeretné látni az eredeti állapotot, és bekapcsolta a virtuálist. Majd azonnal ki is kapcsolta. A cellában nyakig ért a jéghideg tengervíz, és olyan dolgok úszkáltak benne, amiről Péter inkább nem akart tudni.
Mást viszont szeretett volna tudni. Pl, hogy mikor mehet ki innen. A túraprogram jelezte, hogy a kinyitotta az ajtót, Péter bármikor kisétálhat. Péter pedig úgy döntött, hogy egy kis séta tényleg jól jönne. És mikor máskor, ha nem most. Sajnos az ajtónak viszont más gondolata volt, így zárva maradt.
Péter kérdő vonta a túraprogramot. De az erősködött, hogy márpedig az ajtó nyitva van. És ha Péternek gondjai vannak az átjutással, akkor esetleg küldhet segítséget. Nagyon jó orvosok dolgoznak a közelben…
–Tényleg! Segítség! Ez miért nem jutott eszembe!?- mondta Péter. Gyorsan kérte a túraprogramot, hogy küldje csak azokat az orvosokat.
A program jelezte, hogy elindult a segítség. 4 perc 13 másodperc múlva érkezik. Viszont mikor már 20 perc is eltelt, Péter kérdőre vonta a programot. De az erősködött, hogy márpedig az orvosok megérkeztek, és meg is kezdték a kezelést. Ha Péter nem látja őket, akkor bizonyára komolyabb baja van, mint gondolta. De nyugodjon meg, mert tényleg ott vannak az orvosok.
Péter ezek után komolyan elgondolkozott. Most akkor ő álmodok, a túraprogramja, vagy mégis… ez így hogy áll össze.
Megpróbálkozott az S.O.S. jelzés leadásával. De az előzmények után nem számított arra, hogy tényleg érkezik is valaki.
Arra sem számított, hogy a várható 2 perces mentési időszak alatt végig a Mission Impossible zenéjét fogja hallani. Péternek tetszett a szám. De csak az első 20 percben… 40 perc után azért már kifejezetten idegesítő volt. Péter majd megőrült, mire végre ki tudta kapcsolni.
Már több, mint 1 órája volt a földalatti börtönben, és sehol senki. Mert az oké, hogy elrabolják, de legalább jelenjen meg az elrabolója! Legalább annyira, hogy elmondja, mit is akar tőle. Meg ha már itt jár, adjon neki egy pohár vizet.
–Haj! Egy pohár víz de jól esne! – sóhajtott hangosan Péter. A túraprogram megkérdezte, hogy szénszavas vagy mentes legyen. Péter most már biztos volt benne, hogy a túraprogramja megőrült… De mit veszíthet? Kért fél liter szénsavas vizet, közepes mennyiségű szódával, citrommal, és egy kicsi narancssárga esernyővel.
Pár másodperc múlva egy kis rejtett fülke nyílt ki, benne volt a szénsavas víz. Citrommal, narancssárga esernyővel. Mellette egy üzenet, hogy 2 dollár levonásra került a számlájáról.
Péter megitta a vizet, majd gondolt egyet, és egy pizzát is kért, 8 feltétellel, és vörösborral.
10 perc múlva már egy gőzölgő pizza várta a kis fülkében. Egy üveg vörösborral együtt.
Miután Péter nagy élvezettel megette, és a borból is bőségesen fogyasztott, eszébe jutott, hogy nem kért szalvétát. Pedig hát… Egy csomag szalvéta csak jó lenne! – mondta ki hangosan a gondolatait. Péter meg se lepődött, mikor tényleg megérkezett a szalvéta.
–Hmm… hm.. lássuk csak… Kérek egy feszítővasat, egy vasfűrészt, egy fúrót, egy fogót, egy baltát, egy ásót, egy csákányt, meg négy zacskó konfettit! – adta ki a rendélését. A túraprogram megjelenítette a katalógust, ahol Péter tételenként kiválogatta, hogy mit is szeretne. Nagyon nem értett ezekhez az általa „mechanikus szerkezetek”-nek nevezett eszközökhöz. Leginkább szín, és alak szerint válogatott.
10 perc múlva minden ott állt a cellájában. Még egy pomponokkal ellátott csengettyűs papucs is, bár Péter nem emlékezett rá, azt mikor rendelte.
Ráadásul Péter rájött, hogy fogalma sincs, hogyan kell ezt a sok mindent használni. Sőt! Egyik-másikról azt se tudta, hogyan kell megfogni. Úgyhogy leült, és elkezdett betörős filmeket nézni.
Már jó ideje nézte a filmet. Éppen az egyik betörő egy fiatal fiú házába akart bejutni, de egy jól elhelyezett lángszóró megakadályozta. Péter ekkor hallotta, hogy kinyílik az ajtó. Egy lány állt ott távirányítóval.
–Helló! Géza küldött, hogy hozzalak ki. Bocs a késésért, kicsit fenntartottak.