Péter egy kényelmes székben ült. Vele egy szobában ott ült még egy török lány is. És Géza is ott volt. Bár az ő jelenlétét nem olyan egyszerű meghatározni. Legjobban talán úgy lehetne mondani, hogy egyértelműen nem kézzel fogható.
Géza ugyanis a megbeszélés közben amolyan műhold-fogalósdi kalandban volt. Géza távolról jelentkezett be. De a biztonságos beszélgetés miatt minden elektronikus eszközt kikapcsoltak, vagy zavartak 23 m-es körzetben. Így Géza műholdakon keresztül kapcsolódott be a beszélgetésbe. Természetesen nem a sajátjával. Hanem.. ahogy Géza fogalmazott.. kölcsön vette… Csakhogy néhány perc múlva a valódi tulajdonosok észrevették, hogy valami nincs rendben, és előbb-utóbb visszaszerezték az irányítást. Géza pedig kénytelen volt átköltözni egy másik földkörüli eszközre. Olyankor rövidebb időszakokra eltünedezett.
-Mit is mondtál? Mi a neved? – kérdezte a lánytól Géza az egyik hosszabb szünetben.
– Portakal.
– Aha
– Az azt jelenti, hogy Narancs.
– Aha.
– Tudod… mert a narancs szép, meg édes..
– Aha.
– Nem pedig nagy, és kövér.
– Okééé..
– Tehát csak simán Narancs… nem kövér narancs.
– Nem is mondtam ilyet! Még csak nem is gondoltam…!
– És nem is édes Narancs.. Nem randizni jöttem ide!
– Oké… öööö… izé.. én sem randizni jöttem ide. A várost akartam megnézni.. De aztán minden felborult… Nem értek semmit. Mit keresek én itt. Mit keresel te itt. Azt megértettem, hogy nem randiért.
– Én azért jöttem, hogy kiszabadítsalak. Mindent Géza intézett…
– Géza??
– Hát persze! Fogadjunk, hogy nem tudod!
– Mit?
– Tényleg nem tudod?
– De hát mit?
– Á! Tényleg nem tudod… Na majd ő elmondja… ha akarja. De ő juttatott ide téged is.
– Mi van??
– Azt gondoltad, hogy a saját ötleted volt, hogy Isztambul 6.0-ba gyere?
– Hát igen… végül is…
– Tele van a világ vízre épült turista városokkal. Olyanokkal is, amelyek kevésbé valósak, meg olyanokkal is, melyek sokkal valósabbak. Mégis ide jöttél. Miért ezt választottad?
– Hát…ööö… mert Isztambul…
– Igen.. Hallgatlak.. Mit tudsz Isztambulról?
– Isztambul egy… város.. Egy nagy város. A törökök városa… És..
– Látod! Semmit se tudsz róla! Géza intézte.
– De hát láttam egy reklámot. Isztambuli utazás.. olcsó, izgalmas… Meg azok a képek is…
– Igen, igen. Géza így szokta intézni. Ami nem is csoda, hiszen előtte egy vezető reklámügynökségnek dolgozott. Minden tud az emberek befolyásolásáról, adatgyűjtéséről. Mígnem fel nem figyeltek rá a titkosszolgálatnál, és beszervezték..
– Micsoda? Géza titkos ügynök??
– Upsz…
Ebben a pillanatban megjelent Géza hologramja.
– Bocsánat! Egy brazil műholdat akartam meghackelni. Úgy volt, hogy a kód is brazilul van. De aztán kiderült, hogy az eszköz valami amazon törzsé, ami az esőt és a békák vonulását figyeli..valami fura saját kódjuk volt…. Nektek sikerült összebarátkoznotok?
– Hé! – szólt közbe Péter – Nem is mondtad, hogy titkos ügynök vagy!
– Hát ezért is hívják titkosnak… Még anyám se tudja.
– Jó, de hát a barátod vagyok… vagy mi.
– De hiszen titkos! Tényleg senkinek se mondtam el. Ez a lényege.
– Évek óta ismerlek!
– Biztos vagy benne? Eddig csak virtuálisan találkoztunk. Élőben sosem..
– Hé fiúk! – szólt közbe Portakal
– Az is lehet, hogy lány vagyok! – mondta Géza vigyorogva…
– Na jó! Ebből elég! – mondta Péter – Hazamegyek.
– Itt kezdődnek a gondok… – mondta Géza – Most egyikünk sem tud hazamenni. Még én se, pedig én az egyik űrállomáson vagyok. Ebben a dologban mind benne vagyunk.
– Mi ez az egész, Géza? Kérdezte Péter.
– Dőlj hátra. És… rendelj valamit enni-inni. Engedélyeztem az éltelprogram futását. Átnéztem, és az tiszta. Te kérsz valamit, Portakal?
– Csak egy narancslét.
Amikor úgy döntöttek, hogy nanorobotokkal feltérképezik az egykori Isztambult, és környékét, sok mindenre számítottak. Csak arra nem, hogy egykori elfeledett titkok is felszínre kerülnek. Pontosabban nem kerültek felszínre, mert továbbra is a föld alatt voltak. De most már tudták, hogy ott van.
Igaz, ez se pontos. Az Isztambult lemásoló mérnökök és technikusoknem tudták, mit találtak a nanorobotok. A gépek pedig nem gondolkoztak, csak másoltak. A régészeknek direkt kellett 1-1 területre rákérdezni, átnézni, hogy mi lehet ott. Így írtak hozzá egy mesterséges intelligenciát, ami a talált adatokat elemezte. Majd ezt összekapcsolták azzal a rendszerrel, ami a történelmi városokat rakta össze a történelmi és régészeti adatok alapján. Az így összekapcsolt mesterséges rendszer pontosan tudta, mi van a föld alatt. Vagy minek kellene ott lennie. Csakhogy valaki valahol belenyúlt a programba.
-Tudjuk azt, hogy van itt valami – mondta Géza – De nem tudjuk, mi az, és azt sem, hogy hol van.
– A mesterséges intelligencia nem mondja meg? – kérdezte Péter.
– Nem. Sőt! Ő tagadja, hogy létezne. Ráadásul az összes digitális feljegyzésekből is eltűnt. Csak egy gyerek mese utal a létezésére.
– Öööö… és akkor hogy fogjátok megtalálni?
– A mesében arról van szó, hogy egy építész, akit Mimar Sinannak hívtak, ő rejtette el valamikor a 16. században. Szerencsénkre pont ezt a történelmi időszakot építették újjá az Isztambul 6.0/O verzióban is. Mimar Sinant pedig egy android formában beletette a mesterséges intelligencia is. Teljesen ugyan úgy működik, mint az az ember, aki 700 éve élt. Lehet, hogy az egész nem véletlen. Már csak el kell menni, és ügyesen ki kell őt kérdezni.
– Hát… Sok sikert hozzá! Én akkor hazamegyek.
– Ez nem ilyen egyszerű, Péter. Azért hoztalak ide, hogy te old meg. Portakal segíteni fog ebben. De vigyázni kell, mert aki belenyúlt az építésbe, ő vezérli a mesterséges intelligenciát is. Ő megpróbál megakadályozni minket. Akár bármi áron is. Nem fogja megengedni, hogy csak úgy elmenj a városból. Ezt végig kell csinálnunk.
– De miért én?
– Te vagy a legjobb barátom.
– Pfff… És mennyi esélyem van, hogy ezt meg tudom én csinálni… Tiszta Mission Impossible!
– Inkább Misyon İnanılmaz – mondta Portakal – Inkább elképesztő küldetés… de nem lehetetten. Nyugi, segíteni fogunk!
– Én is ettől félek..