Isztambul 6.0 – 5. rész: Az oszmán-kori város

-Nem a szokásos felszerelést kapod – mondta Portakal.
-Hogyhogy? – kérdezte Péter
-Ez kicsit hosszú lesz…
-Úgy érzem, van időnk.
-Hát jó!

-Az a város, amiben te voltál – kezdett bele Portalak -, az a 22. századi Isztambul másolata. Nem teljesen pontos, de eléggé megfelel annak, amilyen az valójában volt. Amikor te benne járkálsz, az nem igazán különbözik attól a környezettől, mint ahol otthon járkálsz.
Oh, persze! Bekapcsolhatod a virtuálist, és akkor a szemüveged egy korábbi Isztambult mutat. Ez persze nem valós, csak egy film. Egy film, amiben benne lehetsz.
Ezeknek a filmeknek nem sok közük van a valósághoz. Megnézheted, miként zajlott az élet mondjuk 1240-ben. De az nem az lesz, ami tényleg 1240-ben történt. Mert arról igazándiból senki se tud semmi pontosat. A mesterséges intelligencia viszont a fellelhető feljegyzésekből összerak valamit, ami akár a valóságban is történhetett. Ehhez történelmi feljegyzéseket, meteorológiai és geológiai adatokat, folklór elemeket és még ki tudja miket elemzett. Lehet, hogy az egész egy nagy téved, vagy egy nagy átverés. Nincs időgép, amivel visszamehetnénk és megnézhetnénk. De mindegy is. Ez ugyanis csak egy kép.
Ahova most készülsz, az oszmán kori Isztambulba, az teljesen más. Az sokkal valósabb. De csak valósabb. Még nem a valóság. Legfőképpen nem időutazás. Úgyhogy legalább annak a mellékhatásaival nem kell törődni.
-Milyen mellékhatással?
-A szokásos… visszamész az időben, valami apró dolgot megváltoztatsz. Talán odébb teszel egy kavicsot. Megállítod, hogy valaki hasra essen. Vagy pont miattad esik hasra.. Semmi jelentősége. De aztán mégis! Évszázadok múlva valami más lesz. Valaki megszületik, akinek nem kellett volna. Valaki nem születik meg, pedig kellett volna. És husss! Máris nincs I. Világháború. Vagy nem azok nyerik, akik szerintünk nyerték.
De e miatt nem kell aggódni. Hiszen Isztambul 6.0/O csak egy szimuláció. Még rendes évszám sincs meghatározva. Csak annyi, hogy valamikor a 16. század közepe. Az aranykor. Ekkor élt Szulejmán szultán, a felesége Hürrem, Mimar Sinan, stb… Mármint a valóságban. A szimulációban mind csak robotok. Őket a feljegyzések és a többi ismeretében a mesterséges intelligencia ruházta fel emberi tulajdonsággal. Így ők azt hiszik, hogy valódiak. Ők a szerint cselekednek. Felkelnek, dolgoznak, uralkodnak, elmennek a piacra vagy a háborúba. Kinek mi a programja.
-És hova mennek háborúba?
-Ó! Ez csak amolyan kitalált történet, hogy kicsit változatosabb legyen. Időnként a szultán és a katonák bevonulnak a raktárba és pár hónapig ott vannak. Ilyenkor legalább mehet náluk a karbantartás. Aztán persze szerencsésen visszatér mindenki. Bár meg vannak győződve, hogy 1-2 bajtársukat elvesztették.
-És Isztambult is néha megtámadja az ellenség?
-Ilyen nem történt a 16. században. A bizánci időkben annál többször! De Isztambul 6.0/B is úgy van beállítva, hogy a városban béke van. Talán egyszer majd lesz olyan is, hogy a hunok megtámadják a várost. A turisták imádnák ahogy a fejük felett repkednek a tüzes nyilak!
De visszatérve. Ez tehát egy szimuláció, nem időutazás. Így bármit csinálhatsz, nincs következménye.
-Akár az egész várost lerombolhatom?
-Persze. A nanorobotok pár másodperc alatt visszaépítik. Csak aztán ki lesz számlázva.
-Ó, igen. Volt szerencsém hozzá…
-Mit sikerült összetörnöd?
-Csak egy oszlopot..
-Gratulálok! Akkor tudod, hogy mégsem olyan jó ötlet a város lerombolása. Lehetőleg nem jussunk el odáig… Meg persze vannak más korlátok is… a józan ész határa. Nem bánthatsz senkit, meg ilyenek. Lényegében minden ugyan úgy működik, mintha otthon lennél, a saját 22. századodban. Ott sem vágsz orrba senkit az utcán, mert éppen mérges vagy.
-Pedig néha tényleg lenne hozzá kedvem!
-De nem teszed meg. És ez a lényeg! Itt se tedd meg! Hiába tudod, hogy a másik csak egy robot. Ő úgy van programozva, mint egy ember. Egy ember, aki úgy tudja, hogy a 16. századi Isztambulban él. Úgyhogy hívni fogja a 16. századi őrséget. És itt jutottunk el a másik dologhoz!
Kezdetben úgy volt, hogy a robotok tolerálják a 22. századi embereket. Simán bármelyik pékkel elbeszélgethettél a sugárhajtómű működéséről, vagy a legújabb filmekről. Senki sem nézett furcsán. De ez nem működött. Az egész túlságosan… mű lett. Senkinek sem tetszett.
Ezért inkább a mesterséges intelligencia egy élethű 16. századot állított be. De ekkor meg az derült ki, hogy a legtöbb ember elképzelni se tudja, milyen is volt az élet a 16. században. Sőt! Mi se tudtuk elképzelni. Az egy nagyon más világ volt.
A turisták, és az androidok állandóan konfliktusba keveredtek. Még szerencse, hogy nem az inkvizíciós Spanyolországot állítottuk be! Folyamatosan égették volna az eretnek turistákat…. Így csak sorra börtönözték be a hitetlen bajkeverőket..
-Hallottam, hogy majdnem valami kivégzésre is sor került..
-Az aztán izgalmas menet volt! Én is részt vettem a mentési csapatban.
-Hogy történt?
-Talán majd egy másik alkalommal… Ha ennek vége lesz.
A lényeg, hogy az androidok biztosak benne, hogy ők valódi 16. századi lakosok. És 100%-ban úgy is viselkednek. Inkább a turistákat alakítottuk át. Kapnak egy speciális sapkát. Egy piros sapkát, a fezt. Ez ad folyamatosan tanácsokat a turistáknak. Miként viselkedjenek, miként beszéljenek stb… Végső esetben pedig akár be is avatkoznak. Ha a dolgok úgy alakulnának, akkor a fez egyszerűen blokkolja a beszéd és a mozgás központot. Ezzel együtt a közeli androidok is kapnak egy jelzést, hogy az a turista egy rövid időre ki van vonva a forgalomból. Nem fognak tehát furcsálkodni, hogy ezzel meg mi történt.. Sőt! Beviszik a legközelebbi szobába, és lefektetik. Addig a fez pedig elmeséli neki, hogy hol hibázott meg kiselőadást tart a 16. századi török szokásokról.
-Ez… elég idegesítő lehet…
-Nem is fordul elő, hogy valakit kétszer kelljen blokkolni!
-De azt mondtad, hogy nekem nem a szokásos ruhám lesz.
-Nos igen… A tied egy kicsit más. Kicsit olyan, mint az enyém..
-A tiéd milyen?
-Nekünk van egy speciális kabátunk is. Ebben van 1-2 kütyű, ami jól jöhet, ha baj van.
-Megtudhatom, mik ezek?
-Nem. Majd ha szükség lesz rájuk. De remélem, arra nem kerül sor. A tiedben van még egy direkt összekötés Gézával is.
-Hát… És az jó nekem?
-Ki tudja.. Talán az menti majd meg az életed. Gyere! Menjünk!

***

Átlépték a kaput, bejutottak Isztambul 6.0/O-ba. Azaz az oszmán-kori Isztambulba. Péter mindjárt kapott is egy jelzést az átalakított túraprogramjától: “A 16. századi Isztambul tele volt állatokkal. Kutyákkal, macskákkal, kacsákkal, tyúkokkal, és leginkább szamarakkal. Mind az állatok, mind a jellegzetes illatuk, hangjuk mellőzve lett az alapprogramból. De 5 dollárért be lehet kapcsolni a virtuális szimulációt. Az 1 perces demó mód természetesen ingyenes.
Péter úgy döntött, hogy ebből az élményből inkább kimarad. Helyette egy hangulatos kávézót keresett. Kellett valami, amit megihat, megehet. Meg egy kicsit át is akarta gondolni a dolgokat.
Géza átalakította a turista programot. Kiszedett belőle 1-2 gyanús elemet, míg másokat pakolt bele. De nem magyarázta el, mit miért is rakott bele. Péter úgy érezte, egyik gyanús részek helyett másik gyanúsakat kapott. De legalább újra volt túraprogramja. Ettől kicsit megnyugodott. Jól jött a segítség.
Persze itt volt vele Portakal is. De hát ő lány volt. Péter kicsit zavarban is volt e miatt. Már gondolkozott, hogy letölt egy olyasmit, mint a túraprogramja… egy randiprogramot. De biztos volt benne, hogy Géza figyeli. A végén még kinevetné. “Még az is lehet, hogy Géza nem is ember, hanem csak egy program” – gondolta Péter.
A túraprogram javasolt egy kellemes kávézót, Boszporusz-parti kilátással. Kicsit fel kellett mászni érte, így Péter állított a lépéssegítő nadrágon. Úgy gyalogolt fel a meredek emelkedőn, mintha csak vízszintes terepen menne.

A kilátás nem mindennapi volt. Annál is inkább, mert a legkisebb részletig minden olyan volt, mintha Péter a 16. században lenne.
Isztambul városa kicsi volt! Péter a város szélén ült a kávézóban, alig néhány 10 m-e a városfaltól. Mögötte az Aranyszarv-öböl volt, telis-tele vitorláshajókkal. A túraprogramot megkérte, hogy azonosítson be néhányat, mire az elmondta, hogy melyik honnan érkezett, és mit szállított. Látott velencei hajót, ami Egyiptomból hozott búzát. Egy másik fát a Fekete-tenger vidékéről, egy harmadik olíva olajat az Égei-tenger partjairól.
Az Arany-szarv túloldalán pedig végig kertek és erdők voltak.

Péter rendelt egy pizzát, mellé egy kólát. Pár perc múlva a tányéron börek érkezett, mellé pedig igazi erős, fekete kávé. Péter éppen tiltakozni akart, amikor Portakal szólt neki: jobb, ha nem veszik össze a pincérrel. A végén még a program blokkolni fogja. Mindez azért történt, mert a 16. századi Isztambulban még nem volt pizza. A pizza mai formáját jóval később, a 19. században találják fel. És bár egy hasonlót ismertek Isztambulban, főleg a velencei városrészekben, az nem olyan, mint amit a 22. században szeretnek az emberek. Nem valószínű, hogy Péternek tetszene: paradicsomszósz helyett joghurt van rajta, meg ilyenek. De persze majd egyszer kipróbálhatja. Most viszont a túraprogram és a fez közösen beleavatkoztak. Péter valójában nem pizzát mondott, hanem a hozzá legközelebbi hozzá hasonlót, a böreket. Igaz, kérhette volna azt is, ami hasonlít a pizzára, azt pidének hívják. De azt mindenki tudja, hogy ilyen helyen nem szokás sütni. Péter feleslegesen keltette volna fel a helyiek figyelmét.
Péter kipróbálta, és tényleg nem tudta a pizzát kimondani. Akart egy jót káromkodni, de az sem sikerült.
-Hé Péter! Egy kávézóban vagyunk! Nem illik káromkodni! – figyelmeztette Portakal.

-Tehát akkor ezt a Sinan-t kell megkeresünk. – kezdett bele Péter. De amint kimondta a nevét, a túraprogram elindított egy rövid bemutatót a híres építészről. Portakal közben türelmesen várakozott, és kávézott.
Mire a rövid bemutató végetért, Portakal 3 kávét is elfogyasztott. Péter gondolkozott, hogy vajon eleget tud-e, vagy megkérdezze még az építész lábméretét is.
-Oké.. Most már tudom, hogyan fogom felismerni. De hogy fogjuk megtalálni? Legalább százezer ember él itt robot formában! És még itt vannak a turisták is..
-A 16. században félmillióan éltek Isztambulban!
-Annál jobb! Izé.. annál nehezebb nekünk.
-Ne aggódj! Az én rendszerem le tudja kérdezni, melyik android hol tartózkodik. Egy pillanat, és átküldöm a te térképedre.
-Öö…. oké… Már csak 1 kérdésem van.
-Ki vele.
-Miért én?
-Mármint?
-Miért én csinálom? Látható, hogy teljesen idegen vagyok itt. Szemben veled, akinek az ismerete is megvan, meg a… technikája is. A te eszközeid jobbak az enyémeknél, és még használni is tudod őket. Akkor mégis.. Miért kellek én? Én csak egy turista vagyok.
-Pont azért! Téged nem ismer a program. Jelentéktelen vagy.
-Azt leszámítva, hogy ez annyira nem esett jól.. Mégis elrabolt a program és bebörtönzött.
-Igen. De ha minden jól ment, akkor Géza azt a részt törölte, és a program nem emlékszik rá. Az ő szemében csak egy sima turista vagy.

***

Sinan mester, pontosabban a robot másolata, egy Márvány-tenger közeli kávézóban ült a térkép szerint. Ehhez a fél városon át kellett vágniuk. Péter nem győzött csodálkozni, mennyire más most minden. Alig két napja ugyan ezekben az utcákban járt. Vagyis az is egy másolat volt, meg ez is – emlékeztette magát. De most a 16. század szimulációjában van. Aszfaltos utak helyett macskaköves és apróköves utakon járt. Járművet nem látott sehol. Amikor ezt felvette Portakalnak, ő mondta, hogy ki van nála kapcsolva az állatok modul. Péter úgy döntött, hogy bekapcsolja őket.
A szemüvegén azonnal megjelentek a virtuális állatok. Az utcák tele voltak kutyákkal és macskákkal. De különféle szárnyasok is jobbra-balra futkároztak. Majd ahogy Péter jobban figyelt, észrevette a szamarakat is, amelyek a nehéz terheket cipelték. Lovat viszont alig látott.
Annál is jobban meglepték őt az illatok. A modul bekapcsolásával a szimulátor megpróbálta az eredeti szagokat is eljátszani. Egyáltalán nem volt kellemes. Sőt! Péter már azon gondolkodott, hogy vesz egy vödör kávét és beledugja a fejét.

Mivel a 16. századi Isztambul szimulációt minél élethűbbé akarták varázsolni, sok-sok modern turista segédeszköz hiányzott. Nem voltak repülő drónok, vagy mozgó járművek. A lépéssegítő nadrág még működött. De ha valaki egyáltalán nem akart gyalogolni, akkor beülhetett egy kis fülkébe, amit két robot cipelt. Ennek persze jó magas ára volt. Pont annyira, mint ahogy az a 16. században elvárható volt. Ahogy az egyszerű emberek gyalog jártak akkor, most az egyszerű turisták is.

Ráadásul Péter fényképező turistákat sem látott. Portakal elmagyarázta, hogy az is elrontaná a hangulatot. Ha valaki képet szeretne, akkor a kérésre a fején lévő fez csinál egyet. A selfie-hez pedig egyes helyeken kamerákat rejtettek el. Az AyaSofya előtt pl. 22 ilyen kamera van. A földön egy speciális jel van. Oda kell állni a fotózáshoz. Természetes az illető látja magát a szemüvegbe épített kijelzőn.
Péter rákérdezett, hogy lehet az, hogy a szemüveg engedélyezve lett. Portakal elmagyarázta, hogy eredetileg ezt is tiltani akarták. Helyette kontakt lencsék lettek volna. De ez sok embernek túl kényelmetlen volt. Így maradtak a szemüvegek. Egyébként ez alapján lehet a turistákat leginkább felismerni. Ők a napszemüvegesek!

Elértek az AyaSofyahoz. Péter nagyon csodálkozott, hogy ez is másabb, mint amit 2 napja látott. Az épületnek csak két minaretje volt. A harmadikat most építették. Portakal elmesélte, hogy itt van egy apró csúsztatás a rendszerben. Szulejmán szultán idejében még csak két minaret volt. A harmadikat II. Szelim szultán idejében, míg a negyediket III. Murát idejében építették. De mivel ők is a 16. században éltek, ennyi csalás még belefér. És így sokkal érdekesebb. Ráadásul mindkettőt Sinan mester építette, így ő is itt lesz a közelben.

***

-Ott is van! Az a szakállas – mondta Péter miután betértek egy kis utcában rejtőző kávézóba.
-Igen, ő az. Semmi kétség. – mondta Portakal – Én akkor most átmegyek megfigyelő állásba. Te nem fogsz látni engem. Meg Sinan mester sem. De ha szükség lesz rám, azonnal itt vagyok.
-Na de várj! – akarta mondani Péter, de addigra Portakal eltűnt – … mégis.. mit mondok neki..?

-Helló! Sinan mester, ugye? – próbálkozott Péter.
-Igen. Miben segíthetek ifjú úrfi?
-Helló! Péter vagyok. És izé… nagy rajongója vagyok. Izé… kérhetnék egy aláírást?
-Ó, hát persze! Nem baj, ha az egyik rajzom mellé írom? Most éppen nincs szabad papírom. Egyébként is azok nagyon drágák… hisz tudod.
-Igen, tudom.. Nagyon köszönöm!
-Szívesen!
-És Sinan mester! Én tényleg nagy rajongója vagyok! Ismerem, amiket épített! – mondta Péter. A túraprogramja pedig segített a felsorolásban. Gondosan ügyelve arra, hogy csak azokat mondja, amelyek Isztambul 6.0/O-ban is készen álltak.
-És arra gondoltam…, hogy aki ilyen sok dolgot épített, az biztosan nagyon tanult ember. Sok mindent olvasott, hallott…
-Nos igen.. Az építészet nem könnyű szakma. Egy kis követ rossz helyre teszel, egy picit elrontod a számolást, és már összedől az egész épület! Benne a sok emberrel. Nézz itt ezeket házakat az utcában. Egyik-másiknál az is csoda, ha 10 tavaszt megél. Én viszont olyanokat szeretnék építeni, amelyek még évszázadok múlva is meglesznek. Mint a rómaiak hídjai, amiket ma is használunk!
-Ebben egészen biztos vagyok! És Sinan mester! A sok tanulmánya, kutatása között nem találkozott érdekes titkokkal?
-Én csak az építészet titkával találkoztam. De azt hiszem, még sok titok van ott, amit meg kell ismernem. Neked viszont hagy adjak egy vázlatot a következő munkámról. Látom, hogy érdekel téged az ilyesmi. Szulejmán szultán urunk dzsámija lesz.
-Ó köszönöm! – mondta Péter lelkesen. Tényleg lelkes volt. Ekkor viszont meghallotta Géza hangját.
-Ez az Péter! Ezt kerestük!
Egy fél pillanattal később Portakal is bejelentkezett.
-Péter! Lebuktunk! Menekülj!

***

Péter teljes erőből futott az egyik kisutcában. Négy oszmán katona követte. Kivont széles görbe karddal. “Pont mint egy vicces filmben!” gondolta Péter. “Kár, hogy nem vicces.. Ha elkapnak, vajon mit csinálnak velem? Engem is kimentenek, vagy a program hagyja, hogy kivégezzenek?”.
Sokat segített neki a lépéssegítő nadrágja. Bár a rendszer megpróbálta kikapcsolni, de Géza mindig visszakapcsolta. Portakal pedig a távolról irányította, hogy merre meneküljön. Azt ígérte, hogy hamarosan találkoznak.
E helyett Péter még több őrt látott. Elállták az utat. Nem maradt több út, amin elfuthatott volna.
-Péter! A kabát jobb oldalán alul van egy sötétlila gomb! Nyomd meg! A sötétlilát!! – hallotta Portakal hangját.
-Mit???
-A sötétlilát! Ne a zöldet! A sötétlilát!
Közben az őrök teljesen körbevették Pétert. Látták, hogy nincs hova menekülni, lassabban közeledtek. Mintha ki akarnál élvezni a helyzetet.
“Hát ez tényleg olyan, mint egy vicces film.. Na hol az a gomb?? Miért csinál valaki egy gombot sötétlilának??”
Péter idegesen forgatta a kabátját, miközben Portakal folyamatosan kiabált a fülébe. Végre meglett a gomb! A sötétlila!

***
-Mi történt itt? – kérdezte Péter döbbenten.
-Sikerült megnyomnod a sötétlila gombot. – mondta az éppen megérkező Portakal.
-Jó, de mi történt? Azt éreztem csak, hogy összevissza dobál a kabátom…
-Bekapcsoltad a harci programot. A kabátod küzdött helyetted míg benne voltál. Karddal legyőzted az őröket. Mind a 24-et!
-Hűha! Valami 16. századi ninja lettem?
-Haha, ez jó! Igen, olyasmi..
-24 robotot tettem tönkre.. Ezt ki fogják számlázni?
-Azt majd Géza elintézi, ne aggódj.
-Uh… megnyugodtam.. Szóval erre való a sötétlila gomb. És mire jó a zöld?
-Azt soha ne nyomd meg!
-Még vészhelyzetben sem?
-Pláne ne vészhelyzetben!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .