İzmit

İzmit. Ne keverjük össze İzmirre. Sem İznikkel. Sem İstanbullal. De leginkább New Yorkkal. Mert ahhoz aztán tényleg nem hasonlít!

Szóval İzmit. A kisváros Isztambul árnyékában. Alig 100 km-e van….öööö….A Kék Mecsettől. Mert egyébként ha azt nézzük, hol fekszik Isztambul határa, akkor csak olyan 35 km. Ez török szemmel azt jelenti, hogy csak egy janicsárhajszál választja el őket.
De végül is ha úgy nézzük, hogy becsukjuk az egyik szemünket… meg a másikat is… akkor bátran kijelenthetjük, hogy össze is érnek! Mintha csak egy város lenne!

A hivatalos adatok szerint İzmit városában legalább egymillió ember él. De attól függően, mennyire lelkes embert kérdezünk meg, ez a szám akár kétmillió fölé is mehet!
Mindezzel szemben a hideg és számító népszámlálók csak 363,416 embert találtak 2018-ban.

Ettől függetlenül mindenki egyetért abban, hogy İzmit bizony egy fontos város! És ez így is volt kb. az elmúlt 3000 évben.
Bár, hogy konkrétan mi van itt, amikor az emberek elhúznak mellett Anatólia felé menet, azt már kevesebben tudják. Leginkább legtöbben arra emlékeznek, hogy hazafelet menet innen már csak forgalmi dugó választja el őket Isztambultól.

De miért is fontos İzmit? Mi történt ott? Mi történik ott most?

A vaskorban térség tele volt trák településekkel. A mai Isztambul helyén is két trák város, Lügosz és Szemisztra állt, mielőtt a híres városalapító Büzasz király megérkezett volna ie. 667-ben.

İzmit-be már ie. 712 környékén megérkeztek a megarai görögök és felépítették a városukat Astacus néven.
A történet szerint Astacus Posszeidon fia volt. Ő találkozott a szépséges nimfával, Olbiaval. A közös gyerekük lett a város, amit így Astacusnak, vagy Olbianak hívtak. Attól függően, ki melyik szülőnek akart tisztelegni.

Ezzel mindenki elégedett volt. Voltak jó kis városállamok, jó kis hadihajók, jó kis katonák. Így amikor éppen nem volt jobb ötletük, valamelyik szomszéd városállammal háborúztak.
De aztán jöttek a perzsák, és minden megváltozott. Még ilyen dolgok is történtek, mint a béke!
De aztán jött Nagy Sándor, és újra minden megváltozott. Főleg amikor elment… végleg.

Nagy Sándor örökébe lépő diadokhosz-uralkodók hatalmas területeket tudhatnak maguknak. De nem mindig maradt idejük arra figyelni, hogy mi is történik ott, mert állandóan egymással harcoltak. Vagy valami mással. De mégis inkább egymással.
Ebben a jó kis történelmi kavargásban rengeteg anatóliai város döntött úgy, hogy indít egy saját királyságot.

Nem tudni, mi volt ennek a neve. Az első királyt még I. Zipoitésznek hívták és leginkább azzal foglalkozott, hogy a diadokhosz-uralkodóktól megvédje a friss országát.

50 év múlva I. Nikomédész követte. Ő levert egy lázadást, megvédte a királyságát I. Antiokhosz szeleukida uralkodó ellen. Mindezt úgy, hogy segítségül hívta a gallokat Trákiából. Ők azok, akik ezután megalapították Galatiát.

I. Nikomédész miután megküzdött a problémákkal, egy új fővárost kezdett Astacus helyén i.e.262-ben. És mi más is lehetne ennek az új városnak a neve, mint Nikomedia. Ezt az új királyságot pedig Bithüniának hívták. Később ez a név még nagy karriert futott be.

A következő két évszázad leginkább azzal telt, hogy a régi szövetséges gallok újra szövetségesek, vagy ellenségek lettek. Majd feltűntek a rómaiak is. De persze a diadokhosz-uralkodók sem mentek haza. Mégiscsak ők is otthon voltak. Bithünia pedig éppen azzal szövetkezett akivel szerinte érdemes volt. De nem mindig sikerült jól dönteniük. Egyszer bosszúból még Hannibálnak is menedéket gyújtottak, csakhogy bosszantsák a rómaiakat.

Mindeközben Bithünia nagyon jó termőterületet tudhatott magának, és egy egészen jó kis királyságot sikerült összehozniuk. A mai Isztambul, Bursa, és İznik is a területéhez tartozott. Ez utóbbit Niceának hívták, és már ekkor megkezdődött közte és Nikodemia közötti versengés.

Az aranykornak a rómaiak vetettek véget. Ők ügyesen használták ki az anatóliai királyságok viszályait, és fordították egymás ellen őket. Végül mindegyikből provincia lett.

Bithünia esetében a rómaiak már II. Prusziasz király (uralkodott: i.e. 182-149) komoly befolyást szereztek. Ettől kezdve az ország teljes mértékben Rómától függött. IV. Nikomédész pedig i.e. 94-ben a rómaiakat tette meg Bithünia örökösévé.

A következő időszakokban Nikodemia egyre fontosabb város lett. A Márvány-tenger végében fekszik, így ő lett a fő állomás a tengeri és a szárazföldi utaknak.

Diocletianus római császárt 284-ben Nikodemiában választották császárnak. Ő úgy gondolta, hogy a Római Birodalomban folyamatosan polgárháborús időszak van. Ha az egyik uralkodó meghalt, akkor mindig anarchia lett addig, míg meg nem szilárdította a hatalmát. Csakhogy 2-3 évente mindig új uralkodó lett. Diocletianus találka ki a tetrarchia rendszert, amiben a birodalmat 4 részre, 4 uralkodóra osztotta. Az így keletkezett keleti birodalom központja Nikodemia lett.

303. február 23-án innen indult a keresztényüldözés. Aznap a római katonák bevonultak a nikodemiai keresztény templomba és elégették a misekönyveket. Másnap jelent meg a rendelet, miszerint minden keresztény építményt le kell rombolni, a keresztényeket eltávolítani a hivatalokból.

A tetrarchia néhány évtized alatt megbukott, I. Konstantin lett az egyedüli római császár. Az ő fővárosa – és így a Római Birodalom fővárosa is Nikodemia lett. De amikor 324-ben Konstantin az utolsó ellenfelével, Liciniusszal csatázott Chrysopoliszi mellett (ma Üsküdar), már akkor felfigyelt Büzantionra, a későbbi Isztambulra.
Konstantin 330-ban alapította meg Nova Romat, azaz Konstantinápolyt.

Nikodemia i.e. 286-330 között volt a Római Birodalom fővárosa. Az Új Róma megjelenésével fokozatosan vesztett a jelentőségéből.
358. augusztus 24-én hatalmas földrengés rázta meg a várost. Még a katedrális is összedőlt. A várost hamarosan újraépítették.

451-ben helyi püspökséget neveztek ki. Nikodemia a 7. helyen állt a patriarchátus nagyvárosainak között.
746-ban Konstantinápolyban pestis tört ki. V. Konstantin császár Nikodemiában várta ki a járvány végét.

Nikodemia leginkább katonai szempontból volt fontos. Ő volt Konstantinápoly elővéde, a thema központja, és a katonák állomáshelye. A keresztes hadjáratok fontos táborhelye volt.

Mindeközben a lakosság egyre fogyott. A 10. század végére már jóformán csak a fellegvárosban volt élet. 1206-ban pedig még a Szent Szófia templomot is erőddé alakították át.

A várost végül háromszor támadták meg az oszmánok: 1304, 1330 és végül 1337-ben el is foglalták. 1402-ben a bizánciak visszafoglalták, így 1419-ben az oszmánoknak ismét neki kellett ugraniuk. Ezzel végleg a törökök kezére került a város, aminek később İzmit lett a neve.

İzmit és a környező várak, városok elfoglalásában fontos szerepe volt Akça Koca hadvezérnek. Sőt! Úgy mondják, ő volt a legfontosabb egészen Üsküdarig. Éppen ezért ezt a tartományt (akkori nevén sanjak) róla nevezték el. Ez később Koca il-re, azaz Koca tartományra módosult. Ebből lett mára a Kocaeli tartomány.

Legközelebbi esemény már a 20. századi Török Függetlenségi Háborúban volt, amikor az angolok elfoglalták.
Majd pedig ugyan ennek a századnak a végén 1999-ben İzmitben volt a 7,6-os földrengés központja.

İzmit ma leginkább Isztambul meghosszabbított keze. Isztambulban nem sok tengerpart maradt. Vele szemben az İzmit-öböl ideális mind az iparnak, mind a kereskedelemnek.

Régebben İznik, İzmir és Bursa irányába is İznik városán kellett átmenni, megkerülve az egész öblöt. A 20. században kompot építettek, ami bár km-ben lerövidítette az utat, de néha elég sokat kellett a sorban várni.
2016-ban egy 2682 m hosszú hidat építettek az öblön.

İzmit magyar szempontból is fontos. 1699-ben Thököly Imre és Zrínyi Ilona İzmitbe érkezett száműzetésbe, és itt haltak meg. A közeli Kartepén laktak.
2005-ben, Thököly Imre halálának 300. évfordulóján İzmitben utcát neveztek el róla.
2008-ban Thököly Imre Emlékház nyílt.
2009-ben Kartepén is utcán neveztek el róla.

Thököly Imre és Zrínyi Ilona emléktábla Kartepén.
Thököly Imre és Zrínyi Ilona emléktábla Kartepén.

És ha İzmit, akkor ne felejtsük ki a jellegzetes ételt, a pişmaniye-t sem! Ez az oszmán paloták kedvenc halva-ja volt.

Víz és cukor keverékét 165 C°-ig hevítik, majd hatalmas tepsikbe öntik, ahol kihűlni hagyják. A „fehérítés” folyamatát régen a cukrászmester kézzel, egy fém bot segítségével végezte, amellyel a kihűlt, feltekert masszát nyújtogatta. Ezt a folyamatot ma már gépek végzik, melynek végén a massza leginkább a rágógumihoz hasonlít. Közben egy másik edényben olaj és liszt keverékét 7-8 órán keresztül főzik. Ezután a masszát hatalmas tepsikbe terítik, amire ráteszik a gyűrű alakba forgatott, gumiszerű cukrot, ami lassan kinyílik, és szétterül a liszt-olaj keverékén. A massza lassan felszívja a cukrot, és fonalszerű képződménnyé alakul (kb. 15–20 perc). Ezután két oldalról feltekerik, majd egy részét meglévő állapotában csomagolják, más részéből kis csészékkel kúpokat formáznak, és így csomagolják.

Forrás: Wikipédia

Mint láthatjuk, a pişmaniye meglehetősen bonyolult édesség. Kérdés, hogy tud egy ilyen kialakulni? Aki ezt kitalálta, az vajon előtte mit álmodott, vagy mi történt vele?
Minden esetre, bár ez az étel rengeteg kalóriát tartalmaz, de mire elkészítjük, elég soktól meg vállunk!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (1 vote cast)
İzmit, 9.0 out of 10 based on 1 rating
 
  • Nincs hasonló bejegyzés

2 Replies to “İzmit

  1. Ebbe a városba egyszer el akarok menni! Régi terv már ez, már régen kinéztem magamnak a Mehmet Ali Paşa dzsámit.
    (Meg azóta az új Kocaelispor stadiont is. 🙂 ).

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel a várossal. Sokszor átmentünk már rajta (legtöbbször véletlenül vagy a dugó elől menekülve), de legbelül még sose álltunk meg.
      A történelmi dolgokból nem sok minden maradt.. Ami most van, az pedig egy ipari város.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .