A Bizánci Birodalom és a Keresztes Hadjáratok – 1. rész

1204-ban a Szentföld felszabadítására igyekvő keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, és ezzel megpecsételték a Bizánci Birodalom sorsát.
Igaz, 1261-ben egy bizánci utódállam, a Nikaiai Császárság visszaszerzi az egykori fővárost, de a régi dicső birodalmat már nem sikerült feléleszteni.
1453-ban az oszmánok is elfoglalták Konstantinápolyt, és ezzel véget ért a Keletrómai Birodalom történelme.

Na de álljunk meg (nagyon hosszú) pillanatra!
A keresztes sereg 10.000 katonából állt. Mellettük volt még kb. 10.000 velencei. Ők foglalták el az évszázadok óta bevehetetlen várost?? Azt, amelyiket a sokkal erősebb arab, bolgár, kijevi seregeknek sem sikerült? Azt, amelyiket a bő 100.000-es oszmán sereg is alig tudott bevenni??

De mégis hogy? No meg miért?

Mint minden hasonló kérdés esetében, most is jócskán vissza kell mennünk az időben. Igen, Anatólia történelme már csak ilyen: ha két ember összeveszik Trabzonban, akkor az okokért 3000 évet vissza kell menni, egészen Egyiptomig…

Most ennél kicsit könnyebb dolgunk van. 533-at írunk, így csak 670 évet megyünk vissza. Ettől még tényleg hosszú lesz (17 oldal, amit két részre szedtem).
Helyszínünk a Mediterrán térsége, Európában.

Európa i.sz. 500-ban.
Forrás: TimeMaps
Európa i.sz. 500-ban.
Forrás: TimeMaps

Európában nyugaton a Római Birodalom maradványai próbálnak valami modern királysággá szerveződni. Különböző gót és vandál királyságok vannak, amelyek bár méretben nagyon, de sem szervezettségben, sem pedig gazdaságilag nem vehetik fel a versenyt a Keletrómai Birodalommal.

A Bizánci Birodalom, ahogyan a Keletrómai Birodalmat ezer évvel később hívni fogják, az akkori idők szuperhatalma volt. 1-1 komolyabb városa több lakost tudhatott magának, mint a nyugaton teljes királyságok. Gazdaságilag pedig… nem volt olyan ország, amelyikkel érdemben össze lehetett volna hasonlítani, annyira felsőbb kategóriába tartozott.
Az összes kereskedelmi út a Bizánci Birodalmon keresztül haladt. Konstantinápoly őrizte mind a szárazföldi, mind a vízi átjárót. Ez utóbbit a Boszporuszon kifeszített lánccal tettél.
Tehát a Bizánci Birodalom urainak minden oka megvolt, hogy úgy érezzék, a birodalom urai.

A kereskedelmi utak 737-ben.
Forrás: The Penguin Atlas of Medieval History, pg. 43
A kereskedelmi utak 737-ben.
Forrás: The Penguin Atlas of Medieval History, pg. 43

Mindez nem jelentette azt, hogy a bizánci császárok nyugodtan hátradőlhettek. Bár sokszor megpróbálkoztak vele. De Bizánc igencsak elfoglalt volt. Ha mégis jutott egy kis idő szórakozásra, akkor ősi római módra a császárokat váltogatták, polgárháborúskodtak, vallásháborúskodtak, vagy valamit kitaláltak, hogy ne unatkozzon senki. Sokszor maga a nép kezdeményezett 1-2 lázadással.

A Közel-Kelet i.sz. 500-ban.
Forrás: TimeMaps
A Közel-Kelet i.sz. 500-ban.
Forrás: TimeMaps

Bizánc állandóan valamelyik irányba harcolt. Észak felől a normannok, szlávok, bolgárok, később magyarok. Itáliában szinte mindenkivel, de leginkább a gótokkal és longobárdokkal. Kelet felől pedig az örményekkel és a perzsákkal. Ezek közül a legtöbb könnyen legyőzhető ellenségnek számított, inkább bosszantották a birodalmat, mint ténylegesen veszélyeztették. Egyedül a perzsák voltak azok, akik katonailag egy szintben álltak a Bizánci Birodalommal. Egyikük sem tudott ténylegesen felülkerekedni a másikon, de legalább komolyan kifáradtak az állandó csatározásokban.

Ez volt az az időszak, amikor I. Iusztinianosz úgy döntött, hogy ideje visszaszerezni a régi, egységes Római Birodalmat. Flavius Belisarius kiváló hadvezére ennek megpróbált eleget tenni. Az egész birodalmat nem sikerült visszafoglalni, de a sikere így is jelentős. 565-ben, Iusztinianosz császár halálakor a Keletrómai Birodalom hatalmasabb volt, mint bármikor előtte. Úgy tűnt, hogy csak idő kérdése, és újra feléled a teljes Római Birodalom.
Csakhogy volt néhány bökkenő.

A Bizánci Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején, 555-ben
Forrás: Wikipédia
A Bizánci Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején, 555-ben
Forrás: Wikipédia

Na jó, sok probléma volt. Nagyon sok. Valahogy próbáljuk sorba menni!

Kezdjük azzal, hogy bár nagyon jól hangzik az, hogy a Római Birodalom Felélesztése vagy az, hogy a Római Birodalom Újraegyesítése. És I. Iusztinianosz császár neve mellett is jól állna az a jelző, hogy ő az, aki egyesítette a birodalmat.

Csakhogy az egésznek semmi értelme nincsen!

Már az egységes római időkben is a keleti tartományok voltak a gazdagabbak. Görögország, Anatólia, Szíria, és kiemelten Egyiptom. Pont azok a részek, ahol a Bizánci Birodalom elhelyezkedik.
Kivéve Itália, ami a Római Birodalom ősi központja. És mint ilyen, a rablóhadjáratok elsődleges célpontja. Ez pedig nem tett jót a félszigetnek.
Majd pedig, amikor 533-ban Bizánc úgy dönt, hogy visszacsatolja az elcsatangolt területeket, akkor ez a vártnál sokkal nehezebben ment. 20 év kellett, mire a sikerült a térséget stabilizálni.
A hosszú háborúk alatt a lakosság nagyon lecsökkent. Rómában a vízellátást nem tartották karbán, így a Tiberius többször kiáradt, a környék elmocsarasodott. Először malária, majd pestis tört ki.
Az egykori másfél milliós lakosú városban kb. 50.000 ember maradt. De olyan történet is van, hogy voltak napok, amikor Róma teljesen üresen állt, és senki sem lakott itt.

Róma mellett ott voltak a híres kereskedővárosok is. De ők is próbálják a háborút kiheverni, és még csak most kezdenek éledezni. Ők azok, akik valahol a Frank és a Bizánci Birodalom között próbálnak majd saját függetlenséget szerezni. Ők nem feltétlenül örülnek Bizáncnak, kivéve, ha meg tudja őket védeni. De erre a távolság miatt Bizánc nem igazán képes. Sőt! Az olyanok, mint Velence pedig éppen hogy saját magát tudja megvédeni, még akár Bizánccal szemben is.

A Római Birodalom egy főre vetített bevétele i.sz. 14-ben.
Forrás:  NEP-HIS Blog
A Római Birodalom egy főre vetített bevétele i.sz. 14-ben.
Forrás: NEP-HIS Blog

De mégis, ott van a legfontosabb kincs: Róma. Az egykori főváros szimbolikus jelentősége felmérhetetlen. Még akkor is, ha mostanra már csak néhány birka legel a romok között.
Az öt keresztény központ, azaz az öt pátriárka közül 4 Bizánc kezében volt: Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia és Jeruzsálem. Már csak Róma hiányzott, aki egyenlőbb volt az egyenlők között. Mindenképpen jól jött volna, a Bizánc Róma felett is kontrollt tudhat.
Ráadásul a római pátriárka hivatalos Nyugatrómai Birodalom vallási vezetője volt, amit úgy-ahogy elfogadtak a nyugati országok keresztény vezetői.

Tehát Róma megszerzési mégicsak egy olyan kulcs, amivel a bizánci császárok egész Európa felett növelhetnék a befolyásukat. De legalábbis az egykori római területek felett mindenképpen. De vajon mennyi áldozatot ér meg?

Róma újraélesztése sok energiával és pénzzel járt. De a kezdetben mégis úgy tűnt, hogy működni fog. Hasonlóan, mint Konstantinápoly alapítása után, Róma lakossága is gyorsan növekedni kezdett. Egyre többen költöztek át a Bizánci Birodalom területéről. És még bizánci császár is volt, aki a székhelyét visszatett az ősi központba. A római pápát pedig hivatalosan is a keresztény vallás vezetőjévé nevezték ki.

De akkor mi csúszott félre?

Ezen a ponton át kell tekinteni, hogy mit is jelentett a kor emberének az, hogy ő római volt.

A Római, és később a Bizánci Birodalomnak volt egy fontos hátránya volt, hogy a lakosok bár magukat rómainak vallották, de igazándiból semmi nem fűzte őket a birodalomhoz, vagy a császárhoz.
Ez utóbbi ráadásul igencsak gyakran cserélődött.Jó kérdés, hogy a vidéken élők mennyire tudták követni, hogy mi zajlik a császárvárosban?

Éppen ezért a Római Birodalomban élő emberek ha egy másik birodalomhoz vagy királysághoz kerültek, akkor nem lázadtak fel, nem akartak visszakerülni a megszokott országukba. Egészen addig persze, ameddig az új uralkodó békén hagyta őket.

E miatt a városok sokszor cseréltek úgy gazdát, hogy az ott lakók ebből nem túl sok mindent éreztek.
Persze ha egy hadsereg átgázol egy városon, az szokott fájni, meg hoz némi változást. De nem annyit, amiért érdemes lenne fellázadni.

Az egyetlen dolog, ami igazán kötötte a birodalom lakóit a császárhoz, az a vallás. De pont a vallási különbségek miatt kerültek sokszor a császárral ellentételes oldalon. Éppen ezért a bizánci városok lázadtak fel a bizánci császárral szemben, ha teológiai kérdésben nem értettek egyet.

Ezzel szemben ha az arab hódítók engedélyezték a szabad vallásgyakorlást (ilyen pedig sokszor előfordult), akkor éppen hogy a keresztények segítették a muszlinokat a bizánci birodalommal szemben.
A monofiziák, akiket a császár rendszerint eretnekek titulált, éppen az elcsatolt területeken tudták a vallásukat szabadon gyakorolni. Így előfordult, hogy egy város éppen az után kezdett el virágozni, miután Bizánc elveszítette.

Róma még ennél is különlegesebb helyzetben volt. Itália kb. 80 évig volt birodalmi császár nélkül. Ez idő alatt a pápa megszokhatta, hogy vallási kérdésekben a saját ura, és nem függ Bizánctól. Sőt! Elvileg ő volt a vallási vezető a bizánci területeken élők felett is. Így amikor a bizánci császárok a képrombolások alkalmával az akaratukat a pápára akarták kényszeríteni, akkor az megtagadta. Ráadásul egész Itália a pápa mellé állt.

Mindeközben Itália népe is egyre idegenebbül nézte a betelepülő bizánciakat, akik magukkal hozták a keleti kultúrát, a görög nyelvet, és a vallási kérdések miatt is gyakran találták szembe magukat a császárral.
Mint látni fogjuk, Bizáncnak odahaza komoly katonai problémái adódnak, így az itáliaiak egyre kevésbé érzik úgy, hogy a Birodalom meg tudja őket védeni. Helyette inkább a frankok segítségét kérik. Akár még a Bizánci Birodalom ellenében is.

Bő 100 év alatt Róma, és vele együtt Itália eljutott arra a pontra, hogy teljesen hátat fordítson Bizáncnak, és védelmüket inkább a Frank Birodalomban lássák.

Tehát a Bizánci Birodalom nem nyert semmit I. Iusztinianosz császár hódításaival. Az új területeket megtartása pedig rengeteg energiába, pénzbe és katonába került. Hosszabb távon nem sikerült megtartani sem a területet, sem a pápa feletti kontrollt. Mindeközben a császári kincstár szinte teljesen kiürült.
A legnagyobb gondot pedig az okozta, hogy a katonákra máshol sokkal inkább szükség lett volna. Pénz híján pedig nem tudtak zsoldosokat sem alkalmazni.

Európa 650-ben.
Rózsaszínnel a Bizánci Birodalom.
Forrás: Wikipédia
Európa 650-ben.
Rózsaszínnel a Bizánci Birodalom.
Forrás: Wikipédia

Elsőnek a perzsák döntöttek úgy, hogy ez a legjobb alkalom, hogy végre felül kerekedjenek az ősi riválisukon. Elfoglalták Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát és Örményországot. Északról pedig az avarok és a bolgárok a Balkánt szerezték meg. A longobárdok pedig Észak-Itáliában gyűjtögették a tartományokat.

Ezzel Bizánc nemcsak, hogy területeket vesztett, de a legfontosabb városait is (lásd fentebb a gazdasági és kereskedelmi térképeket). Olyan városokat, amelyeket nem tudta volna Rómával akkor sem pótolni, ha azt sikerült megtartani.

Alexandria az ókor fő gabonatermelő vidéke volt. Konstantinápoly élelmiszer-ellátásában kiemelkedően fontos szerepet játszott. A fővárosi lázadásokat időnként a császárok az alexandriai gabonaszállítmány leállításával próbálták leverni. Máskor pont a szállítmány késése okozta a lázadást.

Alexandriát nem sikerült Bizáncnak többé visszaszereznie. Így arra kényszerült, hogy Anatólia legyen Konstantinápoly fő ellátója. Ez pedig hosszútávon a birodalom átrendeződését vonta maga után. Konstantinápoly mint egy óriási fej, amit Anatólia táplál. Mást nem is nagyon tudott tenni. Azzal, hogy szinte az egész birodalom a mezőgazdaságra állt rá, később az adózásban is meglátszik.

Elvesztek vagy súlyosan megrongálódtak a birodalom keleti tartományai, amelyek szintén fontos mezőgazdasági területek voltak.

Alexandiával együtt elveszett az egyik pátriárka is. Nemsokára az alexandriai keresztények lelkesen segítenek az arab hódítóknak olyan hajókat építeni, melyekkel sikeresen harcolhattak Bizánc ellen.
De elveszett az antiochiai és a jeruzsálemi pátriárka is. Ezzel már csak kettő maradt: Róma és Konstantinápoly. Ez felerősítette a két oldal szembenállását, ami később az egyházszakadáshoz vezetett.

Nemcsak Alexandra, hanem a másik fontos kereskedelmi központ, Antiochia is elveszett. Ez a város kiemelten fontos kereskedelmi központ volt. Itt végződött a Selyemút, a bizánci császárok pedig monopóliumként szorosan a kezükben tartották a selyemipart.
Ez a gazdaság visszaesése mellett, a Földközi-tenger kereskedelmének átrendeződéséhez is vezetett.

A Balkáni területek a katonai toborzás számára volt nagyon előnyös. Ez is elveszett.

526-ban súlyos földrengés volt Antiochiában, ami a fél várost romba döntötte. Ez 551-ben, 557-ben, 587-ben és 588-ban továbbiak követték.
541-42-ben súlyos pestisjárvány söpört végig a Bizánci Birodalmon. Az akkori lakosság kb. 40%-át elpusztította.

Mindezek után csoda, hogy a Keletrómai Birodalom egyáltalán életben maradt, és újra talpra tudott állni.

A Bizánci Birodalom jövedelme.
Forrás: Wikipédia
A Bizánci Birodalom jövedelme.
Forrás: Wikipédia

A következő századokban a birodalomban komoly gazdasági visszaesés tapasztalható. Mindez a birodalom belső felépítését is átrendezte. Bizánc pedig átállt védekező taktikára. Megmaradt a jólvédhető természeti határokkal zárt Anatóliánál. Nem próbálta meg visszaszerezni a síkon nehezen védhető Antiochiát vagy Alexandriát.

És persze ha úgy alakult, a császárok egymást sűrűn váltogatták. Mert bármi történjék is, egy jó kis hatalmi harcra mindig szükség van.

Ha a császárok éppen nem egymást kergették a nagykéssel, akkor leginkább az arabokkal harcokkal. Ők igazán sikeresek voltak. Rövid idő alatt a Földközi-tenger nagy részét elfoglalták. Még Konstantinápolyt is többször megostromolták.
De aztán ők is kifogytak a lendületből. Majd családi okokra hivatkozva inkább otthon maradtak, és saját trónviszályaikkal voltak elfoglalva.

A X. századra a Bizánci Birodalom úgy-ahogy ismét talpra állt. De már megjelentek a láthatatlan repedések.

A financiális problémák miatt a császárok az állandó hadsereg helyett inkább a zsoldosokat részesítették előnybe. Ez sokszor csak rövid távol nyújtott megoldást. Néha pedig a zsoldosok inkább kimaradtak a csatákból. Ilyen történt pl. a Manzikerti csata esetében is.

Az arabokkal is sikerült kibékülni, akikkel addig állandó tengeri kerültek szembe egymással. A béke miatt a hírhedt bizánci hajóhadakat csökkentették, a kapitányok pedig elpuhultak. A Földközi-tenger védelmét egyre inkább egy új nép, a modern hajóiról híres Velence kezdte átvenni.

Láthatjuk, hogy Bizánc a hódító és a Római Birodalmat felélesztő hadjáratok helyett inkább a védekezésre állt be. Ahol lehetett, megpróbálta inkább diplomáciával, házassággal vagy pénzel elsimítani a szomszédokkal a nézeteltéréseit.

Mégis a sok költekezés, és a nem jól berendezett gazdaság ellenére Konstantinápoly gazdagsága messze földön híres volt. Még a XI. században járt utazók is csodálataikról áradoztak a leírásaikban, beszámolóikban.

Mindeközben Európa sokat változott. A Római Birodalom romjain feldúló barbár hordák lassan komoly királyságokká nőtték ki magukat. Nekik már nem volt szükségük rablóhadjáratokra, de sokszor még komoly területszerzésre sem. Mindeközben egyre inkább sikerült felzárkózniuk a lassan süllyedő Bizánci Birodalomhoz.

Bizánc, főleg a Manzikerti csata után egyre többször kért segítséget valamelyik külföldi királytól. Miközben Velence a tengereken kezdte átvenni az uralmat. A kalózokat és az ellenséges flottákat rendszeresen Velence állította meg a fejlett hajóival. De ennek megkérte az árát is: az egykori fő kereskedelmi városokban saját joggal rendelkező kerületeket kért. Így egy komoly és független hálózatot tudott kiépíteni. A további segítségekért további kedvezmények és területeket kért. Nemsokára nemcsak a tenger, hanem a kereskedelem is az ő kezében volt.

Kereskedelmi útvonalak 1028-ban.
Forrás: The Penguin Atlas of Medieval History, pg. 63
Kereskedelmi útvonalak 1028-ban.
Forrás: The Penguin Atlas of Medieval History, pg. 63

Velence nem volt egyedül. Genova és Pisa állandó riválisként mindig Velence közelében volt. Néha túlságosan is közel. Konstantinápolyban nem egyszer egymásra is támadtak.

Ahogy telt az idő, és erősödtek a nyugati államok, úgy kezdett egyre jobban távolodni a keleti és a nyugati kereszténység is. 1054-ben megtörtént az Egyházszakadás. A velencei, genovai és pisai kereskedők kiváltsága pedig egy egységes latin ellentétet alakított ki a Konstantinápolyban lakók között. A császári vezetésben pedig a frankok és a rómaiak lettek a fő vetélytársak.

Ezzel eljutottunk 1071. augusztus 26-hoz, a Manzikerti csatához.

A csata, a viszonylagos egyszerűségével nem tűnt túl fontosnak. Egy újabb csata, amit a bizánciak elvesztettek. IV Rómanosz császár a fogságában nyugodtan iszogatott a szeldzsuk vezérrel. Ugyan már! Mi történhet? Az ezeréves birodalom nem most veszt először csatát!

Ráadásul a hadsereg jelentős veszteség nélkül megúszta a csatát. A tiszteket is elengedték. A császárt megállapodást kötöttek, majd őt is szabadon bocsájtották.

Mindeközben Konstantinápolyban meg voltak róla győződve, hogy a császár halott, ezért új császárt választottak. Így amikor az igazi császár hazaért, kitört a balhé. IV Rómanosz már a polgárháború elején olyan súlyos sérülést szenvedett, amibe később belehalt.

Ugyan ebben az évben a szeldzsuk vezér, Alp Araszlán is meghalt. Így a szeldzsukok úgy érezték, már semmi nem köti őket a korábbi megállapodáshoz. Míg Bizánc a polgárháborúval volt elfoglalva, a szeldzsukok előbb feldúlták, majd elfoglalták Anatóliát.

Több tartalék nem maradt a Bizánci Birodalom kezében. Sem élelmiszer, sem gazdaság, de még katonai toborzó hely sem. Miközben Nyugat-Európa kilábalt a sötét középkorból, és igazi erős állammá váltak, addig a Keletrómai Birodalom szinte mindenét elvesztette. Egykor ő volt, aki egész Európát védte, most neki kellett segítséget kérnie, hogy egyáltalán életben maradjon.

A Bizánci Birodalom és az elvesztett városok 1100 környékén.
Forrás: Wikipédia
A Bizánci Birodalom és az elvesztett városok 1100 környékén.
Forrás: Wikipédia

De a bizánci császárok nemcsak hogy az országot, de még a saját trónjukat sem tudták megtartani. Végül I. Alexiosz, a Komnénosz dinasztia alapítója rakott rendet. Karddal és jól irányzott suhintásokkal. Ezzel sikerült az országot stabilizálni. De a birodalom újraindításához szükség volt Anatólia visszaszerzésére is.

A fő probléma a szeldzsukokkal ugyanis az volt, hogy a gyors könnyűlovasokat nehezen lehetett a lassú nehézlovassággal kordában tartani. Ez az, amit a magyarok is felismertek a kalandozásaik során. Valami hasonló ellencsapással kellett volna Bizáncnak is előállnia, hogy a szeldzsukokat hosszútávon is távol tudja tartani.

A források nem adnak egyértelmű választ, hogy melyik oldalról jött az ötlet: vissza kell foglalni nemcsak Anatóliát, de Jeruzsálemet (és így Antiochiát is) és Alexandriát is. Ezzel a Keletrómai Birodalom újra több lábon tudna állni, és nagy csapás lenne a szeldzsukoknak és az araboknak is. Őnekik ezek a városok ugyan úgy fontosak voltak, mind élelem, mind kereskedelem szempontjából.

Jah, és Jeruzsálem, a szent föld, újra a keresztényeké lehetne.

Alexiosz császár segítséget kért a nyugattól, a pápától. Cserébe még azt is megígérte, hogy újra egyesíti a nemrég kettő szakadt egyházat is. A pápa pedig mindent megígért a bátor lovagoknak, csak menjenek. És legyenek bátrak!
Köztük azt is, hogy minden bűnük megbocsájttat, még az is, amit nem követettek el. Ennek örömére pedig lelkesen érkeztek Nyugat-Európából a keresztesek, nagy számban. Ez pedig több szempontból is átalakította a keleti eseményeket.

A keresztesek – bár voltak köztük lovagok is – nem éppen a legjobb emberek voltak. Leginkább olyan emberek kerültek közéjük, akik már nagyon nem tudtak magukkal otthon mit kezdeni. Valószínűleg az otthoniak is örültek, hogy ezek az emberek végre eltűnnek.

A keresztes sereg sokkal jobban hasonlított egy felfegyverzett buliba induló bandához, mint parancsokhoz szokott kiképzett katonákhoz. Már Német-Római Birodalomban megkezdték a fosztogatásokat, és Könyves Kálmán magyar királynak is meggyűlt a baja az országon átvonuló keresztesekkel. Bizáncba érve több várost kifosztottak, és még Konstantinápolyt is megtámadták. Ez ekkor még nem járt sikerrel.
Nem ez lett az az alkalom, amikor a bizánciak a szívükbe zárták a nyugat-európaiakat.

Alexiosz császár végül egy irányba terelte őket: Ott a Boszporusz túloldalán ott az ellenség. Ott aztán szabad mindenki azt csinálhat, amit csak akar! Rosszabb már úgy sem lehet. Csak 1 szabály van: amit a keresztesek elfoglalnak, az a Keletrómai Birodalom része lesz.

A keresztesek beleegyeztek ebbe. Hamarosan elfoglalták Nikaiát, amit át is adtak Bizáncnak. Ez után megküzdöttek az Ikónium Szultánsággal, és legyőzték a szultánt.
Majd eljutottak, és nagy erők árán bevették Antiochiát, később Jeruzsálemet is. De ezeket már nem adták át a Bizánci Birodalomnak. A keresztesek saját királyságokat alapítottak.
Beteljesült az európai álom: a szegény nincstelen embernek is lehet saját királysága a Mediterrán tengerparton!

A keresztesek harcmodora merőben más volt, mint amit addig a térségben megszoktak. Bármennyire is kegyetlenek voltak a háborúk, számos íratlan szabály szerint játszottak a felek.

A csatákban elfogott katonák bízhattak abban, hogy miután mindenki megnyugszik, akkor elkezdődik a fogolycsere. Az ellenfél pedig különösen ügyelt, hogy a nemeseket élve fogja el, mert értük magas váltságdíjat kérhet.

A városok elfoglalása után is a lakosok legtöbbször nyugodtan folytathatták a mindennapi életüket. Az elfoglalt területeken több-kevesebb sikerrel békésen éltek együtt a muszlinok, keresztények is zsidók. Sokszor több szabadságot kaptak vallásügyben is.

Ezzel szemben jöttek a keresztesek, és mindenkit levágtak, aki csak szembejött velük. Nemtől, életkortól és vallástól függetlenül.

A keresztesek utálatos viselkedésének hatására nagyon megromlott a kapcsolat a muszlinok és a keresztények között. De még a háborúk is sokkal kegyetlenebbek lettek.

Korábban Bizánc egyenlő partnerként tudott tárgyalni az arabokkal és a szeldzsukok. Ez a lehetőség mindenkorra megszűnt.

Az újonnan megalakult keresztes (vagy ahogy a bizánciak hívták: latin) királyságok a Keletrómai Birodalom korábbi, és fontos területeit foglalták el. Bizánc nem tudott mire hivatkozni, hogy visszakövetelje a területeket. Ott immár keresztény államok voltak.

Bizánc nem kapta vissza a régóta vágyott területeit, és most már a visszaszerzés lehetősége is elszállt. Mégis alkalmazkodott a helyzethez, és egy közös jövő irányába indult el. Az új keresztes királyokkal házassági kapcsolatokat kezdett kiépíteni. De ezzel pedig a nyugat-európaiak kerültek bele az ősi bizánci rendszerbe. Ezzel tovább növekedett a latinok és a görögök közötti ellentétet.

Az új keresztes királyságok nem tudtak egymással szövetséget kötni, így hamarosan sorra elbuktat. Ez további okokat adott az újabb és újabb keresztes hadjáratoknak.
Az újabb hadjáratok pedig tovább destabilizálták a Bizánci Birodalmat, és tovább növelték a latin-görög ellentétet.

A görög és a latin ellentét első csúcspontja 1171 elején volt. Ekkor Konstantinápolyban a velenceiek megtámadták, és nagyrészt megsemmisítették a genovai negyedet. A császár megtorlásként elrendelte a birodalomban élő összes velenceinek a letartóztatását és a vagyonuk elkobzását.
Ez a velencei és a bizánci kapcsolatok súlyos megromlásához vezetett, míg a másik két kereskedőváros, Genova és Pisa rengeteget profitált.


Folytatás és az ostrom következik.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .