10 perc Bulgária

Eljött az idő, hogy megint egy kicsit túrázzunk…

Törökország bal felső sarka
Törökország bal felső sarka

Vannak dolgok, amik miatt időnként ki kell menni, meg visszajönni. Tisztára, mint a Windows. Kikapcsoljuk, bekapcsoljuk és már megy is tovább az élet.
Vannak dolgok, amik csak néhány hónapig érvényesek. Utána újra be kell lépni Törökországba, és akkor megint néhány hónapig érvényes lesz.
Alapesetben ezzel nincs is baj, hogy 3-4-5 hónaponként kilátogatunk külföldre, így igazándiból észre se vesszük.

De aztán eljött 2020…..

A határok lezárva! (vagy éppen nyitva). Repülő nincs! (vagy éppen van). Nem lehet menni külföldre! (vagy éppen igen). Nem lehet külföldről jönni! (vagy éppen igen). Kell covid-teszt! (vagy éppen nem). Két hét karantén van! (inkább legyen három… nem is! Négy!).
És egyébként sem lehet tudni, mi lesz holnap!

A dolog tényleg nem egyszerű.
Nemrég jártunk Izmirben, ahonnan a hajók úsznak át Görögországba. Gondoltam, egy próbát megér, és kimentem a nemzetközi kikötőbe. Nagy nehezen találtam valakit, akit megkérdezhettem, hogy tudna-e pecsételni. Csak egy pecsétre van szükségem az útlevelembe, hogy kimentem az országból, meg bejöttem.
De azt mondták, hogy a vírus miatt egyetlen hajó sem közlekedik. Nem adhatnak pecsétet. Elég nagy bonyodalom lenne, ha valaki rákérdezne, hogy sikerült Görögországba jutnom, ha nem járnak a hajók…

Üdvözöljük 2020-ban!
Üdvözöljük 2020-ban!

Egy ideig halasztottuk, hátha a dolgok jobbra fordulnak. Idő is volt még. De aztán vége lett a nyárnak. Az idő is elfogyott, és félő volt, hogy az iskolakezdéssel inkább záródnak a határok, mint nyitnak.

Némi telefonálgatás után kiderült, hogy most lehet menni, a határok nyitva vannak. Isztambulhoz legközelebb Görögország és Bulgária van. Görögországba nem kérnek tesztet. Bulgáriába pedig talán nem kérnek. Így mindkét út szabad.

Isztambultól alig 250 km-e található Törökország Sopronja, Edirne. Tőle néhány km-e egyik irányba a görög határ van, másik irányba pedig a bolgár. Így akár mindkettőt meg lehet próbálni.

Igen, itt már jártam. Legutóbb 10 éve voltam Edirne városában, hasonló okokból. Akkor busszal mentem, most kocsival.

Igen ám, de az autó céges. És még sosem járt külföldön, pláne nem az EU-ban. Egy halom papírt kellene összeszedni, hogy átmenjen akár Görögországba, akár Bulgáriába.
Mindeközben a törökök sem szeretik, ha az autók ki-be járnak az országból. Jó alaposan felírják, ki merre és mikor ment. Az nem lenne jó, ha beírnák az útlevelembe, hogy az XZ rendszámú autóval bejöttem az országba. Aztán ha pár hónap múlva megyek kifele, valaki még kérhetné, hogy mutassam be…. Erre kicsi az esély, de…

Tehát azt mindenképpen el akartam kerülni, hogy az autó kimenjen az országból. Úgy terveztem, hogy a határhoz közel leparkolok, és onnan gyalog megyek tovább.
De közben megnéztem a térképen. A török-bolgár határon (Kapıkule – KapuTorony) halad át Európa egyik legfontosabb útja. Ez az, amin Lisszabontól egészen Tokióig lehet autókázni. Így itt egy komoly autópályára számítottam. Azon pedig nem lehet csak úgy leparkolni, vagy megfordulni. Még Törökországban sem. Ha nem vigyázok, akkor bizony nem lesz megállás Bulgáriáig.

De nemcsak az autót, hanem jómagamat sem akartam Bulgáriáig elvinni.
A török és a bolgár határ között van egy pár száz méteres senkiföldje. Én úgy terveztem, hogy majd itt fordulok meg, és jövök vissza Törökországba.
Mert bár azt mondták, hogy valószínűleg nem kértek a határon tesztet, ez még nem garancia semmire. Arról nem is beszélve, hogy akkor mi van, ha kijutok Törökországból, de vissza nem tudok jönni. Akkor vajon mit fogok csinálni?

Próbáltam arra gondolni, hogy legrosszabb esetben a magyar konzulátus kiment. De ekkor már az EU-ban leszek. Vajon onnan is kiment? És akkor hova fogok kerülni? A szófia követségre? Budapestre?
Lehet, hogy inkább a török követséget kellene inkább majd keresni? Ők mégiscsak Törökországba vinnének vissza. Vagy nem?

Ahogy így készültem B, C, D és Zs tervekkel, akkor láttam a térképen, hogy ott egy görög határátkelő is Edirne mellett (Pazarkula – VásárTorony). Közelebb is van, az út is sokkal elhagyottabb… Itt csak könnyebb lesz leparkolni és megfordulni. Bár az interneten vannak képek kilométeres sorokról, meg a kocsi mellett piknikező emberekről. De csak nem most akar mindenki a határon átmenni? Vagy mégis? Most van az iskolakezdés…

Na jó. Induljunk! Víz+két heti hideg élelem+útlevél meg minden papír.

Edirne, és a Selime mecset, ahogy a kocsiból látszik
Edirne, és a Selime mecset, ahogy a kocsiból látszik

Edirne városáig eljutni nem nagy kaland. 10+ év után semmit sem jelent az, hogy 250 km-t utazok. Ez olyan, mintha Budapestről Szentendrére ugranánk át.
Sokkal több kaland volt a néhány kilométerre lévő határig eljutni. Törökországban mindig valahol valamit átépítenek, és olyankor minden egymás hegyén hátán van. Itt még egy folyó is volt, aminek valahogy a túloldalára is át kellett jutni. Na de 10+ év isztambuli vezetési rutinnal az ember csukot szemmel is eltéved.

De aztán csak ott volt az út, ami elvitt a görög határra. Meg ott volt a tábla is, hogy itt az ország vége. És ott volt az a tábla is, hogy itt bizony tilos ám fotózni (ezt valószínűleg csak én olvastam el). És ott volt az a tábla is, hogy a határ zárva van.

Nem derült ki, hogy a vírus miatt, vagy az aktuális politika miatt zártak. Vagy csak a görög-török oldal megegyezett ha aznap teaszünetet tartanak… Minden esetre a két fél békésen teázott (vagy kávézott) az árnyékok között.

Rövid beszélgetés után kiderült, hogy a határ tényleg zárva van. Nem pedig csak valaki kint felejtette a táblát. Márpedig ha zárva van, akkor senki nem megy át. Sem valóságosan, sem virtuálisan. Nincs pecsételés.
De micsoda szerencse, a bolgár határ is itt van a közelben!
El se hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok!

Nemsokára kijutunk Törökországból
Nemsokára kijutunk Törökországból

Igen, ehhez csak vissza kellett keveredni a folyó másik partjára, majd feljutni a Bulgáriába menő autópályára (ehhez ideiglenes megoldásként kb. 80 m-en szembe kellett menni a forgalommal – aznapra így sikerült megoldani). Ekkor már elkezdtem aggódni. Ha valamit elrontok, akkor az autó is és én is átkerülünk Bulgáriába. Ezt pedig szerettem volna elkerülni. Leginkább az autó érdekében.

Szerencsére a határ előtt egy hatalmas terület volt, ahol mindenki úgy parkolt, ahogy akart. Mint kiderült, elég sokan vannak, akik csak idáig jönnek. Kihozzák rokonukat, ismerősüket (vagy ellenségüket), aki aztán majd valahogy átjut a határon. Még buszjárat is van. Ahhoz képest, hogy néhány perce a görög határon senki sem volt, csak békés madárcsicsergés, árnyék, puskásember… itt minden az ellenkezője. Leszámítva a puskás embert… Az itt is volt….. Még sokkal több is……..
Több, mint ahány pont ebben a bekezdésben van…………..

Könnyen leparkoltam (hely volt bőven!), és láttam, hogy sok ember gyalogol a határhoz, és sok ember jön vissza fele is. Könnyű menet lesz ez! Gyorsan elintézzük! Még vizet sem vittem magammal.

Én is elindult a határhoz, mint sokan mások. És hamarosan én is visszafele gyalogoltam, mint sokan mások. Mert én is úgy jártam, mint sokan mások:
A határ gyalogosforgalom elől le van zárva. Csak kocsival lehet átmenni.

Gyors gondolkodás, interneten online kupaktanács. A céges autó biztosan nem fog átmenni. Itt 5 perc alatt annak a papírjait biztosan nem intézzük el. Ráadásul ha kocsival megyek, akkor Bulgária előtt nem fogok tudni megfordulni.

Jöhet a B terv, amit a helybeliek itt helyben javasoltak: Üljek be egy vadidegen kocsijába, menjek át a határon, majd szálljak ki. Visszafele már lehet gyalog jönni.
Ugye, hogy nem tűnik nehéznek? Csak 5 perc az egész!

Ja-ja, Covid időszakban máshoz sincs kedvem, mint idegen emberek kocsijában üldögélni… Biztos ők is örülnek annak, ha csak úgy valaki az út mentén bekukkant a kocsiba.
De mivel láttam, hogy többen is így csinálják, vettem egy nagy levegőt, és én is elkezdtem stoppolni.

C terv az lehetett volna, hogy kb. másfél óra kocsikázásra van még egy határ (szerencsére), ahol szintén nem lehet gyalog átmenni. De hátha mégis…

Olyan 20 percet várhattam, mire felvett valaki. Végül is szép idő volt: eső nem esett, a nap is sütött. Nem is volt 40 fok. Csak 38…
Megmondtam az illetőnek, hogy én csak olyan 100 m-t szeretnék menni. Még a bolgár határig sem kell elvinnie. Addig csak túléljük egymást.

Így indult el kifele az országból. Letekert ablakkal, és néztük kifelé. Közben azért csak lefutottuk a szokásos ismerkedős köröket. Mégiscsak Törökországban vagyunk, bár éppen az utolsó métereket tesszük meg benne. Azt is csigalassúsággal.

Eljutottunk az útlevél ellenőrzéshez. Átadtam az enyémet, amire a hangok alapján hamarosan rákerült a pecsét is. Útitársam és sofőröm nem volt ilyen szerencsés. Neki is hasonló okokból kellett ki meg belépnie az országba, de neki az útlevelével kapcsolatban is voltak gondok. És ő már túllépte a megengedett határidőt. Elmondása szerint nem ő tehet róla, hogy nem csinálta meg a dolgokat korábban, és a vírus miatt az országban ragadt.
Mindezt ennél kevésbé szebben, de sokkal indulatosabban mondta. A válasz is hasonló volt.
Én közben azon gondolkodtam, hogyha mindkét oldalt túlzottan eluralkodik a lelkesedés – és expressz sebességgel haladtunk a felé -, akkor vajon mi a helyes cselekedet. Vajon hogyan tudnék a kocsiból úgy kiugrani, hogy ne annak tűnjek, aki éppen a határon akar átszökni. Jah, és az útlevelem még mindig a határőrnél volt…

Szerencsére (ma én ilyen szerencsés vagyok) a másik határőr látta, hogy én a jelen szituációban totál kívülálló vagyok. Odaadta az útlevelemet, majd mondta, hogy innentől menjek gyalog tovább!
Ez volt minden vágyam! A nap is sütött, az idő is szép volt, és még mindig nem volt 40 fok (csak 39). Ki ne vágyna egy jó kis sétára?

Nem mellesleg tényleg ez volt a tervem. A kilépő pecsét után már csak valahogy át kellett jutnom a visszafelé tartó forgalomba, és visszajönni az országba. Minden jel arra mutatott, hogy mégse fogok elmenni Bulgáriáig.

Minden jel ezt mutatta. Kivéve az a 3-4 m-es betonfal, ami a jövő és menő forgalmat elválasztja egymástól. Valahogy ezt kellett megkerülnöm. Ezen az úton vissza nem mehetek. De ne is tekintsünk vissza! Nézzük csak előre! Mindig csak előre! Arra van ugyanis… ööö.. jah igen, Bulgária.

Ahogy mentem, mendegéltem a falnak csak nem akart vége lenni. A távolban pedig kezdett feltűnni a bolgár kapu. De előtte még egy hatalmas bevásárló központ ücsörgött az út szélén. Ez most zárva volt, csak a cukrászda volt nyitva, ahol egy halom gyerek lelkesen fagyizott. Ezek meg hogy kerültek ide???

A reményem, hogy a bevásárló központon keresztül átjuthatok a visszafelé menő oldalra gyorsan szerte foszlott. Nemcsak, hogy zárva volt az épület, de a fal belül is folytatódott. Így mentem tovább, hátha lesz valami…

Ahogy így gyalogoltam tovább a végzett fel, egyszercsak egy őrbódét találtam. Benne egy határőrrel. Tőle megtudtam, hogy szerencsére (ismét csak a szerencse!!) van a közelben egy ideiglenes falépcső, amin át lehet jutni a fal másik oldalára. Úgy tűnik, hogy ők sem szeretnek a következő országig elgyalogolni ha át akarnak menni a fal másik oldalára.

Oké! Elérkeztünk félútra! És az egyik legfontosabb dolgot sikerült elkerülni: most már biztos, hogy nem megyünk be és ki Bulgáriába, ami egy csomó felesleges macerától megkímélt. Most már csak szépen lassan visszagyalogolunk a török határra, pecsételünk egyet, majd megkeresem az autót, és irány haza.

Beálltam a kocsisorba: Audi, Mercedes, én, BMW. Micsoda menő társaságba kerültem!

Már nyújtottam az útlevelemet, amikor szólt a határőr, hogy ez így nem lesz jó. Gyalogos forgalom kizárva…
De ugye nem kell visszamennem egészen…a… meddig is? Jah, én arról jövök, ahova éppen megyek!
Ha szerzek autót, akkor jöhetek.
Nekem van autóm, ott áll olyan 140 m-e innen. Sajnos hiába hívom, nem jön ide magától…
Esetleg lehetne stoppolni…
Igen, a stoppolás eddig is jól ment.. Miért is ne?

Olyan 20 percet várhattam. A befelé jövő forgalom jóval csekélyebb volt, mint a kifele menő. Sokan úgy néztek ki, mintha az egész házukat vitték volna. Oda egy macska sem fér be, nemhogy én.. Felvenni pedig senki sem akart.

Végül az előbbi határőr megsajnált (ma tényleg szerencsés vagyok), és azt mondta, hogy nem baj, ha nem szállok be a kocsiba. Elég ha mellette megyek, és majd egyszerre adjuk oda az útlevelet. Akkor a rendszer szerint a kocsiban ülök, és akkor minden jó lesz.

Hát jó. Kiválasztottam egy szép sárszínű kocsit, és beálltam mellé. Majd pedig szépen átgyalogoltam a határon.
Pillanatok alatt megkaptam a pecsétet, amit mindjárt el is újságoltam a közben izguló online közösségnek.

Nem maradt más hátra, mint megkeresni a kocsit, és elindulni vissza Isztambulba…

Azaz mégis! Ez itt Edirne. Meg egyébként is Törökország. Elképzelhetetlen, hogy ne menjek be a városba egy étterembe. És ha már ott jártam, vettem egy halom sajtot is.

Üdv a határról
Üdv a határról
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

4 Replies to “10 perc Bulgária

    1. Köszönöm, már 7 éve van állampolgárságom. De sajnos az ilyen macerák nem értek még végett..
      Azt fontolom, hogy most már elmúltam 40, és így indulhatok az államfő választáson. Ha ott nyerek, eltörlőm az összes ilyen mizériát!

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Azért jó, hogy legutóbb 10 éve kellett ugyan ezt megcsinálnom. Annyira nem bánnám, ha megint csak 10 év múlva lennék itt újra hasonlóan.
      Meg akkor már hoznám a fiúkat is fagyizni. 🙂
      Ha mégis 6 hónap múlva lesz egy újabb menetem, akkor már legalább tudom, mire számítsak.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) JoeP bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .