Komnénosz-ház

„Ki tudja honnan jöttek. Egyszer csak ott voltak, és megmentették az egész birodalmat.”

Ha írnánk egy jó kis könyvet, ami több generációról szól a XI. századi Bizánci Birodalomról, akkor a fenti mondat jó kezdet lehetne.

A Komnénosz család valószínűleg Trákiából, a Komné faluból származik. A család első ismert tagja Manuél Erotikosz Komnénosz.
Igen, ebben a három szóban megvan minden, amivel az ember egy birodalmi családfát ültethet el…

Manuél Erotikosz Komnénosz II. Baszileiosz császár (uralkodott 976-1025) alatt szolgált katonaként. II. Baszileiosz kiváló katonai császárként ismert, aki hasonló katonai módszerekkel stabilizálta az ország belső problémáit is. II. Baszileiosz vigyázott a katonáira, aki ezért rajongtak érte. Az ország stabilizálása közben sok földterület szabadult fel. Mellé jöttek a régi bizánci területek, amiket sikerült visszahódítani, köztük pl. Szíriát.
Így bőven volt terület, amit a hűséges katonáknak oszthatott. Manuél Erotikosz Komnénosz a szolgálatai elismeréséért földet kapott a Paphlagonia nevű területen.

Paphlagonia Bithynia és Pontus mellett a három fő fekete-tengeri terület, szép nagy hegyekkel, dús folyókkal és legelőkkel, messze az ellenséges határoktól. Ez lesz később a Komnénosz ház központja.
Itt Timonoin városban épül fel a családi vár, amit később Kastra Komnenor néven ismernek. Később ez a név rövidül Kastamone-ra, majd belőle lesz a mai Kastamonu tartomány.

Manuél Erotikosz Komnénosz 1020 körül hal meg. A gyerekei még túl fiatalok, így ők II. Baszileiosz császár udvarába kerülnek.

II. Baszileiosz utód nélkül hal meg, és akik a birodalmat viszik tovább, nem az eszükről és a rátermettségükről híresek. A birodalom szépen-lassan ismét válságba kerül.

1057-ben Manuél Erotikosz Komnénosz fia, Iszaakiosz úgy dönt, hogy közbelép és a VI. Mikhaél elleni lázadó csapat élére áll. Még a a konstantinápolyi pátriárka, Kérullarios is kéri VI. Mikhaél lemondását, aki úgy érzi, hogy itt az idő, hogy inkább szerény szerzetes legyen.

Az új császár, immár I. Iszaakiosz a válságot úgy próbálja megoldani, ahogyan azt II. Baszileiosz császártól tanulta. Ez már pátriárka, Kérullarios számára is kellemetlen, aki hamar szembekerül a császárral. Neki is azt javasolja, hogy inkább ő is legyen szerzetes. Kérullarios olyan népszerű, hogy Iszaakiosz olyan népszerű Konstantinápolyban, hogy inkább akkor fogják el, amikor az az erdőben sétálgat egy félreeső földúton.
A császár hiába kéri a pátriárkát, hogy mondjon le, ő keményen visszavág: inkább a császár mondjon le.
I. Iszaakiosz erre zsinatot hív össze, hogy így kimondják a pátriárkát leváltsák. De az egyházfő megint túljárt rajta: meghalt. Ezzel pedig az császár kínos helyzetbe került.
„Nem én tettem! Ez a kés nem azért van nálam, én csak dinnyét akartam szeletelni. Igen, aznap ő éppen csíkos sapkát vett fel. Az nem vér a ruhámon, hanem dinnye!”
I. Iszaakiosz nem tudta az embereket megnyugtatni, így végül ő is szerzetes lett. A kolostorban találkozott VI. Mikhaéllel, és együtt kártyáztak a továbbiakban.

A következő császárok sem tudták a Bizánci Birodalom alapvető problémáit megoldani. Sőt! A gondok egyik forrását éppen a katonákban látták. X. Kónsztantinosz a hadsereg tudatos leépítésén dolgozott, miközben minden határt folyamatosan támadtak. Így jutottak el 1071-ben a manzikerti csatához.

Manzikert mellett Bizánc elvesztette a csatát a szeldzsukok ellen. Látszólag nem különbözött sokban a többi elvesztett csatánál. Bár IV. Rómanosz bizánci császár fogoly lett, békésen iszogatott a szeldzsukok. Meg is állapodott velük a békefeltételekről, majd hazaengedték. Isztambulba visszatérve látta, hogy az egész birodalom felfordult. VII. Mikhaél vette át az uralmat, és mindenki azt hitte, hogy IV. Rómanosz meghalt.
A régi császár megjelenése tovább fokozta az egyébként sem békés hangulatot.

IV. Rómanosz hamar elvesztette szeme világát, majd minden mását is, közte az életét. VII. Mikhaél pedig nem tudott úrrá lenni az így felmelegedett hangulaton. A helyzetet tovább rontotta, hogy a szeldzsukok a békeszerződést érvénytelennek tekintették, és a zűrzavart kihasználva majdnem az egész Anatóliát elfoglalták.

VII. Mikhaél nem volt népszerű. 1078-ban az egyik hadvezér, Niképhorosz Botaneiatész úgy gondolta, hogy ennél még ő is jobban tudná irányítani a birodalom maradékát, majd fogta magát, és átvette a hatalmat. VII. Mikhaél ezek után úgy döntött, megpróbálkozik elődje és névrokona, VI. Mikhaél módszerével, és ő is szerzetes lett.

Az új császár, immár III. Niképhorosz katonaként gondolkozott, és a problémákat katonaként gondolta megoldani. A külső és belső ellenségek leverésére egy másik ismert hadvezért, Alexiosz Komnénoszt küldte.
Alexiosz kezdetben jól teljesítette a parancsokat és egyre magasabbra emelkedett. Később egyre inkább elgondolkozott azon, hogy ő ezt másképpen csinálná. A tervei komolyak voltak. Még a császári családba is beházasodott, és ezzel más nemesi családok támogatását is elnyerte.
1080-ben egy újabb lázadás tört ki. Alexiosz megtagadta a császár parancsát, és inkább a lázadók élére állt. 1081. tavaszán bevonult Konstantinápolyba. III. Niképhorosz a jó öreg bizánci taktikát használta: ő is szerzetes lett.

I. Alexiosz nem az első Komnénosz volt, aki a trónra ült. Mégis őt tartják a dinasztia alapítójának. Ő volt az első, aki meg is tudta tartani a trónját.
Pedig ez nem volt egyszerű. A gazdaság romokban, a hadsereg romokban, a szeldzsukok pedig már a Boszporusz túlpartjáról integetnek.

Anatólia visszafoglalása kulcsfontosságú volt. Az látta el a birodalmat élelemmel és katonákkal.
I. Alexiosz már az elődjét is gyakran idegen katonákkal segítette. Így számára természetes volt, hogy most is külföldről kér segítséget. De a segítség sosem érkezett ingyen. Néha pedig hosszú távon kellett érte súlyosan fizetni.
Velence a segítségét kereskedelmi területeket és engedményeket kérte. A nyugati keresztesek pedig teljesen átformálták Kis-Ázsiát és a Közel-Keletet.

I. Alexiosz sikeresen megvédte a birodalmat a dél-Itália felől érkező normannoktól, és a Balkán felől támadó besenyőktől, szlávoktól és kunoktól. Ezek után Anatólia visszafoglalására készülhetett.

Ekkor jelentek meg váratlanul a keresztesek. Európában látták, hogy Bizánc komoly váltságban van, talán már a végnapjait éli. Ezért úgy gondolták, hogy a Szentföldet maguktól foglalják vissza. Vagy csak már túl sok volt az az ember, akit nem tudtak lefoglalni. Űrrakéta még nem volt, hogy fellőjék őket a Holdra, így elküldték őket Jeruzsálembe.
Amikor I. Alexiosz arra készült, hogy átkeljen a Boszporuszon és a szeldzsukokkal csatázzon, akkor ott volt egy halom kardos ember Konstantinápoly kapujában. És alig várták, hogy a kardot valaki ellen használhassák már végre.

I. Alexiosz gondolkodott, hogy mit tegyen velük. A Boszporuszba mégse dobhatta mindet, meg Európa is mérges lenne. Mégiscsak segítség címszóval küldte őket.. Végül megállapodott velük, hogy kapnak enni-inni és még a túlpartra is átviszi őket. Cserébe az elfoglalt korábbi Bizánci területeket visszaadják.

A keresztesek ebbe beleegyeztek, és hamarosan Nikaiát is elfoglalták és odaadták a császárnak. Majd keletre indultak Antiochia felé. Útközben sorra legyőzték majd magukra hagyták az egymással hadakozó szeldzsuk szultánságokat. Ez idő alatt I. Alexiosz a tengerparti területeket szerezte vissza.

Bizánc már 638-ban elvesztette Antiochiát, ami kereskedelem, élelmiszer és a vallás szempontjából is fontos volt. Hasonlóan értékes, vagy talán még értékesebb lett volna, ha Jeruzsálem is újra a Keletrómai-Birodalom része lesz. Erre most lehetőség nyílt a keresztesek révén.

De miután a keresztesek nagy nehézségek árán elfoglalták Antiochiát és még Jeruzsálemet is, a megszerzett területeket nem adták át Bizáncnak. Helyette saját királyságokat alapítottak. I. Alexiosz nem nagyon tudott mit tenni velük. A területeket ők foglalták el, nem rakhatta ki őket. És most már Európától sem kérhetett segítséget, hiszen ezek keresztény királyságok voltak, nem pedig hitetlenek. Sőt! A nyugat a keresztesek királyságait jobban is elismerte. Az Egyházszakadás már lezajlott. A nyugati egyház talán még örült is, hogy a korábbi egyházközpontok Bizánc helyett Róma fennhatósága alá került. Ez egy érdekes új helyzetet teremthetett volna…

I. Alexiosz 1118-es halála után – kisebb zökkenővel – fia, II. Ióannész vette át a trónt. Ő már már abból dolgozott, amit az apja addig elért.

II. Ióannész még I. Alexiosz idejében összeházasodott a magyar Nagy László király lányával, Piroskával. Ez kezdetben segítette a magyarok és a bizánciak közötti barátságot. De miután II. István nagybátyját, Álmos herceget Bizánc befogadta, elmérgesedett a viszony. A két ország később egymással harcolt a Balkánért. Az igazán érdekes események majd a fiánál, I. Manuélnél lesznek.

I. Alexiosz a velenceiek segítségét kérte a normannok ellen. Cserébe kikötőket, raktárakat és kereskedelmi kiváltságokat kértek. Ez viszont a bizánci kereskedőket hozta nehéz helyzetbe.
II. Ióannész ezt orvosolandó keresett egy jó indokot, hogy Velencével összevesszen. De ekkorra már a bizánci flotta olyan elavult volt, hogy elvesztették a háborút. Velence csak megerősítette a pozícióját.

Anatóliában a Szeldszuk birodalom a végnapjait élte, és teljesen szétesőben volt. Így a helyén kisebb-nagyobb szultánságok alakultak ki. Ők leginkább egymással voltak elfoglalva, és csak néha-néha törtek be a Bizánci Birodalom területére 1-1 rabló hadjárat elejéig. A fontos tengerparti városokat I. Alexiosz már visszafoglalta. Anatólia belső területeivel és az ottani szultánságokkal most nem foglalkozott senki. II. Ióannész helyette az újonnan alakult Kis-Örményországgal hadakozott.

Örményország váltózóban a Bizánci Birodalom része volt (még örmény származású bizánci császár is volt), vagy éppen a saját függetlenségét vívta ki. De általánosságban a két ország egymás hátvédei voltak.
Majd a 9. században az arabok foglalták el, amit 1021-ben II. Baszieliosz császár csatolt vissza a birodalomhoz.
1071-ben a a manzikerti csata után a szeldzsukok egész Anatóliát elfoglalták, így Örményországot is. Ekkor települtek át Anatólia délé részére, a Toros-hegységbe. Később itt tudtak saját királyságot építeni, amely a bizánciak, szeldzsukok és a keresztesek között egyensúlyozott.
II. Ióannész ezt a területet foglalta el Antiochiába menet.

Antiochia elfoglalása és a Bizánci Birodalomhoz csatolása sokat segítene a Keletrómai-Birodalom újbóli felemelkedésében. Ezért II. Ióannész is kiemelt célként kezelte.
1137-ben Antiochia alá érkezett, ami hamarosan kapitulált. Kitűzték a bizánci zászlót, a császár pedig bevonult a városba. Pár évvel később, 1142-ben mégis inkább úgy döntöttek, hogy függetlenítik magukat.
II. Ióannész újra Antiochia ellen vonult. De amikor a Toros-hegységben járt, egy mérgezett vadkan támadt a császárra, aki belehalt a sérüléseibe.

A trónra az energikus I. Manuél került, aki folytatta apja és nagyapja terveit. Nem tudva, hogy eközben egyre közelebb kerül egy láthatatlan és eddig ismeretlen ellenséghez.

Dél-Itália normannok kezén volt, akik időnként a Balkánra támadtak. I. Alexiosz a velenceiekkel és a Német-Római császárral szövetkezve sikerült őket távol tartani. Majd II. Ióannész ezt a politikát akarta folytatni. Ezért feleségül vette III. Konrád német király sógornőjét, Bertát. Ezzel sokat közeledett nyugat-európához.

Nem sokkal később az arabok megtámadták, és elfoglalták az egyik közel-keleti keresztes államot. Ennek hírére a pápa meghirdette a II. keresztes hadjáratot. Ez nemhogy nem lett sikeres, de a keresztesek rendbontásai tovább fokozták a görög-latin ellentéteket.

A keresztes hadjárat után Manuél és Konrád közös itáliai háborút tervezett. De ebbe a szász-német politika szólt bele. Mire Konrád végre mindenkit felszeletelt és a frissen fényezett kardjával Itáliába indulhatott volna, addigra meghalt.
Utódja Barbarossa Frigyes már Manuél állandó vetélytársa lett. Így a következő időszakban gyakran a Római Birodalom két örököse harcol egymással valamilyen formában, mint egy hideg háborúban.

Manuél végül megtámadta Itáliát, és bár gyors sikereket ért el, a térségben lévő összes hatalom ellene fordult. A meghódított területeket hamar elvesztették, Manuél pedig itt került szembe Frigyessel.

Manuél ezek után a szerbekkel csatázott, akiket II. Géza magyar király segített. Ezzel kezdődtek a konfliktusok Bizánc és a magyarok között.

A Magyar királyság korábban különleges kapcsolatban volt a Keletrómai Birodalommal. Amikor a Római Birodalom két részre oszlott, akkor a határ a későbbi Magyar királyságnál húzódott. Bizánc a Kárpát-medencére mindig úgy tekintett, mint ami a nyugati részhez tartozik.

Itália is a nyugati részhez tartozott, de Róma meghódításával Bizánc egyszerre szerezhetné meg a régi központot, és a kereszténység új központját. Ezzel alaposan átrendezné Európa hatalmi viszonyát, és Bizánc újra vezető szerephez jutna.
Így Itália és Róma elfoglalása mindig is Konstantinápoly egyik álma volt.

Manuél most úgy érezte, hogy befolyását kiterjeszti a Magyar királyságra is. Talán azért, mert félig ő is magyar volt. Vagy az anyja, Piroska mesélt neki a magyar borokról és lányokról.
Bár Manuél többször is csatát nyert a magyarok ellen, direkt nem készült az ország elfoglalására. Mindig csak a déli területekig hatolt be, majd egy-egy békeszerződés után visszavonult.
E helyett inkább ellenkirályokat támogatott, és segített.

Az egyik béketárgyalás során került Konstantinápolyba II. Géza fia, Álmos herceg unokája, a későbbi III. Béla. Manuél látta benne a tehetséget, és annyira tisztelte és kedvelte, hogy eljegyezte vele a lányát, Máriát. Még egy külön személyre szóló címet is létrehozott neki: Béla lett a császár első embere (deszpotész).
1165-ben Manuél már lassan 50 éves lett. Mivel első felesége elhunyt, fiú pedig nem született, Bélát hivatalosan is megtette utódjának.
1161-ben Manuél a közel-keleti keresztes királyságokkal is próbált egyezségre jutni. Ekkor házasodott össze az antioch fejedelem lányával, Máriával. 1169-ben fiú gyermeket szült, így Manuél gyorsan felbontott minden egyezséget Bélával.

Ettől még a jó viszonyuk megmaradt. Manuél segítette Bélát a magyar trónhoz jutni. Béla pedig a Konstantinápolyban tanult ismereteit használta az ország kormányzásakor. Felvirágoztatta a gazdaságot és a kultúrát, általánossá tette az írásbeliséget. Sikeres külpolitikájának köszönhetően a Magyar Királyság Kelet-Közép-Európa vezető hatalma lett.

Manuél a keleti határon is sikeres volt. Az apjához hasonlóan újra elfoglalta az időközben függetlenné váló örmény területeket, majd a szeldzsukokkal is többször legyőzte. Sikerült a közel-keleti keresztes királyságokkal is kiegyeznie.

Mind Manuél, mind a keresztesek Egyiptomot szerették volna megszerezni. Egyiptom stratégiailag is fontos volt, az látta el élelmiszerre a környező országokat. Ha ez Bizánchoz vagy a keresztesekhez kerül, azzal nemcsak ők jutnak előnyhöz, de az arabokra is súlyos csapást jelentene.
E mellett az 5 pátriárka közül az egyik Alexandria volt. Róma Nyugat-Európához tartozott. Konstantinápoly pedig Bizánchoz. Jeruzsálem és Antioch a keresztesekhez tartozott. Már csak Alexandria volt hátra. Később pedig majd egy békés vacsora mellett megbeszélik, hogy melyik tartozzon a keleti, melyik a nyugati kereszténységhez. Kardot persze mindenki hozzon magával! Mégiscsak a középkorban vagyunk!
Manuélnak voltak tervei arra is, hogy a kereszténységet újra egyesíti…

Alexandria meghódítása nem sikerült. A görögök és a latinok nem tudtak együttműködni.

Eddigre a görögök és a latinok közötti kapcsolat teljesen elmérgesedett. A Szentföldre igyekvő keresztesek nem éppen a jó modorukról voltak híresek. Manuél pedig a nyugati kapcsolatai révén egyre több latint juttatott be a bizánci vezetésbe, vagy adott földet a bizánci területeken.
I. Alexiosz alatt a velenceik, genovaiak és pisaiak kereskedelmi negyedeket alakítottak ki Konstantinápolyban. A három kereskedő köztársaság gyakran veszett össze egymással. 1171-ben az utcai harcok a szokásosnál jobban elfajultak. Manuél ekkor elrendelte, hogy az összes velenceit rakják ki az országból, a vagyonukat pedig kobozzák el. Cserébe Velence több bizánci szigetet is megtámadt.

1170-es évekre Anatólia közepén az Ikonion Szultánság is lábra állt, megerősödött. 1173-tól pedig Frigyes is támogatta őket. 1176-ban Manuél a magyarok segítségével egyenesen a központot, Ikoniont (ma Konya) készültek megtámadni. Müriokephalonnál a szeldzsukok csapdát állítottak.
A bizánci vereség súlyos volt. Bár nem végzetes, mindenki úgy érezte. Az igazi veszteség az volt, hogy ezzel Anatólia visszahódításának reménye mindörökre elveszett. Manuél pedig személyes kudarcként élte meg az eseményeket.

De miért nem sikerült Anatóliát visszafoglalni? A bizánci hadsereg erősebb és felkészültebb volt. És őket segítették az európai zsoldosok is. Ezzel együtt a legnépesebb és a leggazdagabb tengerparti területek szinte végig a bizánciak kezében volt.
Ezzel szemben a szeldzsukok a kevésbé népes, szegényebb területek felett uralkodtak, és a katonáik is elavultabbak voltak.
Csakhogy mi jól ismerjük, hogy a gyors váratlan lovas támadás és menekülés milyen hatékony tud lenni. A sztyeppei népek taktikáját nemcsak a magyarok, hanem a szeldzsukok is nagy lelkesen alkalmazták. Amikor pedig a bizánciak a nehéz lovassággal ellencsapással próbálkoztak, akkor a szeldzsukok egyszerűen odébb álltak.
A rablóhadjáratoknak az erős várak, őrtornyok és erődök építésével védekeztek a bizánciak. Ebből próbáltak minél többet és minél gyorsabban felépíteni a visszafoglalt területeken.
De ez lassú folyamat volt. És 1-1 csata utáni békeszerződésben a szeldzsukok mindig valamelyik erőd lebontását kérték a rablóhadjáratok ideiglenes beszüntetéséért cserébe.

Ismerjük, hogy 955-ben Ausburgnál a Német-Római Birodalom sikeresen végleg megállította a magyarokat. A bizánciak pedig maguk is megtapasztalták 970-ben az arkadiopoliszi csatában, hogy a jól szervezett és felfegyverzett lovagok is sikeresek lehetnek a gyors és szervezetlen csapatok ellen.

Manuél 1176-ben egy hasonló csatát tervezett, amikor a szövetségeseivel együtt (köztük a III. Béla magyar király által küldött katonákkal) az Ikonion Szultánság központjára akart támadni. Az elbeszélések szerint Manuél ismerte a müriokephaloni hágót amin átkelt. Úgy gondolta, hogy a páncélos lovagokkal jól tudja védeni. Csakhogy a törökök még az előtt rajtuk ütöttek, hogy a teljes sereg átkeljen, és rendesen felvegye a védekező pozíciót.
Végül a bizánciak megerősítették a pozíciójukat, így nem mondható, hogy vesztettek, de a veszteségek jelentősek voltak, és az ostromgépek is elvesztek. A hadjáratot nem lehetett folytatni, Manuél béketárgyalásokra kényszerült.

1180-ban I. Manuél bizánci császár meghalt. Őt a fia, a 11. éves II. Alexiosz követett.
Neki nem indult szerencsésen a birodalmi császári karrierje. Manuél korábbi szövetségesei Bizánc ellen fordultak. Még III. Béla is hódító hadjáratokba kezdett. És a szeldzsukok is úgy érezték, hogy megéri most lóra ülni.
Mindeközben Konstantinápolyban egyre erősödött a nyugat, azaz a latinok gyűlölete. A Komnénosz-dinasztia nyugatbarát orientációja komoly ellenállást szült.
1182-ban a Boszporusz túlpartján megjelent egy kedves rokon, Andronikosz. Ő Manuél unokatestvére volt. És ha éppen nem valami ellenállást szervezett, akkor valamelyik szomszéd király feleségét csábította el. Ezúttal a latin ellenállást vezette.
A hírre Konstantinápoly lakói fellázadt és még hajókat is adtak Andronikosznak és seregének. A fővárosban az emberek a latinok ellen fordultak. A népharagnak kb. 60.000 nyugati esett áldozatul.
Andronikosz bevonult a palotába, elvette II. Alexiosztól a koronát, a trónt, de még jegyesét is, majd kezébe vette a birodalom irányítását.

Az immár I. Andronikosz erőszakosan meg akarta tisztítani a birodalmat a latinoktól, meg úgy minden bajától, amivel az egyébként is kaotikus állapotokat tovább destabilizálta. De legalább a korrupciót tényleg sikerült visszaszorítani.
Az intézkedései nem kíméltek senkit, még a császári családot sem. Az egyik rokon, Komnénosz Izsák ezért inkább Ciprusra menekült, ahol császárrá kiáltotta ki magát.

A külső ellenségek már II. Alexiosz idejében megkezdték a birodalom támadását. Andronikosz nemcsak, hogy nem tudta őket megállítani, de még újabb ellenségeket is szerzett.

1185-ben Konstantinápoly népe megunta a császárt, és úgy döntött, hogy a nyílt utcán fogja feldarabolni. Ebből külön népünnepély lett. Az emberek napokon keresztül sorba álltak, hogy belerúgjanak egyet az uralkodójuk holttestébe. Vagy csak egy darabot levágjanak belőle és hazavigyenek.

A népharagot egyedül I Andronikosz fia, Manuél úszta meg, bár őt is megvakították. Az ő fiai, Andronikosz és Dávid fogják megalapítani a Trapezunti Császárságot 1204-ben. A Komnénosz család ott uralkodik tovább 1461-ig.

A család egy másik ága I. Mihály néven 1204-1214 között vezette az Epiruszi Despotátust, aminek alapítója volt.

I. Alexiosznak volt egy unokája, Ióannész Cselepisz Komnénosz, aki kalandos útjai során az ikonioni szultán lányának az ágyában kötött ki.
II. Mehmed, aki Konstantinápolyt és Trapezuntot is elfoglalta, Ióannész Cselepisz Komnénosz leszármazottjának tartja magát. E miatt az oszmán szultánok a Bizánci Birodalom és így a Római Birodalom örökösének tartották magukat. Viselték a Kayser-i Rûm, azaz Róma Cézára címet.
Ha követjük ezt az elvet, akkor az utolsó ember, aki magát Róma Császárának nevezte, 1922-ben VI. Mehmed Vahdettin szultán volt. Erről itt egy érdekes angol írás. (A Google egészen jó magyar fordítást dob ki)

---