Trapezunti Császárság megalakulása

1204. nem volt éppen a legjobb éve a Keletrómai Birodalomnak. Az egyébként is szokásos trónviszályokba ezúttal új szín költözött: a keresztesek.

Történt (1183), hogy I. Mánuel fiát, a kiskorú II. Alexioszt a latingyűlölő Andronikosz úgy meglökte, hogy a kis császár leesett a trónjáról.
I. Andronikosz furcsán volt népszerű. Uralkodásának rövid ideje alatt az emberek annyira rajongtak érte, hogy egy nap (1185) a nyílt utcán feldarabolták őt, hogy mindenki hazavihessen belőle egy darabot. Andronikosz nem élte túl ezt a nem mindennapi rajongást.

A bizánci császár II. Iszaakiosz lett, aki az elődje darabolásánál a késeket osztogatta és élesítette. Miután övé lett a trón, úgy döntött, hogy I. Andronikosszal teljesen ellentétes politikát fog folytatni. Az ötlet egyszerű volt: ha I. Andronikoszt azért utálták, amit csinált, akkor II. Iszaakioszt mindenki szeretni fogja, ha ennek az ellenkezőjét csinálja. Bármi is legyen az.
I. Andronikosz módszerei nem a legbékésebbek voltak. De a célja a birodalom helyreállítása volt mind az eluralkodott korrupcióval, mind a túlságosan nyugati irányultságával szemben. II. Iszaakiosz viszont sikeresen visszahozta a korrupciót, majd a elajándékozgatta a földeket is. Nemsokára pedig sikerült ismét leapasztani a kincstárat is.

Mindezt látta a testvére is – egyszerűség kedvéért ő is Alexiosz -, és úgy gondolta, hogy ezt ő is meg tudja csinálni. Így ő is lökött egyet a testvérén, amikor az éppen a trónon ült (1195). Majd testvéri szeretetként Iszaakioszt megvakíttatta, majd adott neki egy börtönt is.

III. Alexiosz tényleg folytatta testvére tevékenységeit. Még több külpolitika melléfogás és még nagyobb házi bulik jellemezték uralkodását. Ami azért is meglepő, mert eddigre már tényleg minden pénz elfogyott a kincstárból.
A nagy dínóm-dánomok között valahogy lanyhult a figyelem is, így Iszaakiosz a fiával – változatosság kedvéért szintén Alexiosz – el tudtak szökni.

Ők útközben összefutottak az éppen a magyar Zára várát elfoglaló, de amúgy a Szentföldre igyekvő keresztesekkel. Alexiosz megígérte, hogy a kereszteseket bőségesen kifizeti, ha azok segítik őt trónra jutni. Iszaakiosz próbálta mondani, hogy de hát semmi pénz nem maradt abban a palotában, hiszen ő költötte el, de Alexiosz nem hallgatott rá.

Alexiosz, aki a kereszteseknek hála hamarosan IV. lett, belátta, hogy az apja igazat mondott. A kincstárban még ezüstpor sem maradt, nemhogy elegendő arany, hogy kifizesse a lovagokat. A pénz előteremtéséhez úgy gondolta, hogy a frissen szerzett birodalmát fogja kifosztani.
Ezt a nép nem nézte jó néven. IV. Alexioszt is lelökték a trónról, egyenesen bele a Boszporuszba. Az emberek pedig találtak helyette egy V. Alexioszt.

Ő nemhogy nem tudta a kereszteseket kifizetni, de nem is akarta. A lovagok ezért ismét elfoglalták Konstantinápolyt. De most már komolyan csinálták, ki is fosztották.
A Bizánci Birodalom egykori központjában a keresztesek kikiáltották a Latin Császárságot. Válaszul az egykori bizánci területekről a görögök visszakiáltottak. Mindjárt hárman, három helyről. Ebből a nagy kiabálásból lett a Epiruszi Despotátus, a Trapezunti Császárság és a Nikaiai Császárság.

Mindeközben I. Andronikosz unokái, Alexiosz és Dávid Grúziában, I. Tamar királynő mellett nevelkedtek. Amikor még csak kezdődött a balhé Konstantinápolyban, úgy gondolták, hogy elfoglalják Trabzont, és ott saját császárságot létesítenek. Ez lett később a Trapezunti Császárság.

Ők a Komnénosz-házhoz tartoztak, a nagyapjuk pedig bizánci császár. Így magukat nem trónkövetelőknek gondolták, hanem azoknak, akik visszaszerzik a trónt. Egy olyan trónt, amin a jelenlegi család nem igazán tud ülve maradni. Még inkább a birodalmat vezetni.

Ezen kívül ez itt Trabzon, az ismert világ vége, A Fekete-tenger partja.
A Fekete-tenger híres arról, hogy akkor is elnyelheti a hajókat, ha éppen jóllakott, és békésen alszik.
Míg a másik oldalról a Pontuszi-hegység veszi körbe. Ennek legmagasabb pontja 3932 m, nem is olyan messze Trabzontól. Ezen a hegyen egy hadsereget átterelni nem egyszerű. Utak nem nagyon voltak, mert az első eső elviszi. Az eső egyébként minden nap esik. Kivéve akkor, ha éppen havazik. A hó nem tud olvasni, nem nézi a naptárat, és nem zavarja ha éppen augusztus van.

Trabzon elfoglalásához valahol a tenger mentén kell a hadsereget vinni, ami még mindig nem egyszerű, de legalább feltűnő.
Aki pedig eljut a városfalig az megnézheti, hogy milyen magas.

Trabzon elfoglalásával csak akkor vacakoltak a környező királyságok, birodalmak, ha nagyon ráértek, vagy nagyon nagy szükségük volt rá.

Tehát Trabzon messze is volt, az elfoglalásával is bajlódni kellett, így ebben a városban nem volt ritka, hogy az anyaországtól függetlenítik magukat.

De hogyan is maradhat életben egy olyan városnyi birodalom, ami be van szorítva a tenger és az átjárhatatlan hegyek közötti vékony sávban?

Trabzon már a görög városállamok idejében gazdagnak számított. A közelben réz- és ezüstbányák voltak.
Anatóliát elfoglalták a szeldzsukok, amivel a Selyem-út is megszűnt. Ennek az új európai végállomása Trabzon lett. A Komnénosz-ház a nyugati kapcsolata révén Trabzon hamar kereskedelmi központtá nőtte ki magát. Főleg a Genovaiak és a Velenceiek voltak aktívak a Fekete-tengeren.

Amikor 1204-ben Alexiosz és Dávid úgy dönt, hogy elfoglalják Trabzont, akkor ez egy jó kiindulópontnak tűnt. A Fekete-tenger vidékén a Komnénosz-ház népszerű volt. Trabzon meg tudott állni a saját lábán. A testvérek pedig azt látták, hogy Konstantinápolyt körbevették a keresztesek, és a császár nagyon nem tudja a helyzetet kezelni. Ahogy a korábbi császár sem tudta a korábbi helyzetet.
Ők még nem tudták, hogy a birodalom fővárosa hamarosan elbukik. Ők arra gondoltak, hogy Trabzon jól védhető hely, ahol kialakíthatják az ellenállás központját.

Még csak rendesen be sem rendelkeztek Trabzonba (a plüssmackók még a dobozban voltak), amikor megtudták a hírt, hogy Konstantinápoly elesett. Vele együtt a császár is elvesztette a trónját.
Hát jó, valakinek meg kell tennie azt, amit megkövetel a haza. Erre pedig ki is lehetne a jobb, mint az császári család egyik leszármazottja? Így Alexiosz felvette a Róma császára címet, és ezzel ő lett Bizánc hivatalos uralkodója.
Az egyik hivatalos uralkodója.

A Bizánci Birodalomban máshol is hasonlóan gondolkodtak. Az Epiruszi Despotátus, ahol szintén egy Komnénosz uralkodott, szintén a birodalom folytatásában gondolkodott. A Nikaiai Császárságot pedig III. Alexiosz egyik rokona indította útjára.
Ez a három birodalom egymással versenyre keltek, hogy visszaszerezzék a fővárost. Aki kezében tartja Konstantinápolyt, ő vezeti a teljes Bizánci Birodalmat.
Ezt tudták azok is, akik Bizánc állandó ellenségei voltak. Így a bolgárok is a város megszerzését tűzték ki célul.

Ahhoz, hogy a friss Trapezunti Császárság is beszállhasson ebbe a versenybe, először meg kellett szilárdítania az országot. Már az első évben Trabzont megtámadta I. Kaykhusraw ikónium szultán.
Ő eredetileg a grúzok tartozó Erzurumot akarta elfoglalni, de mikor ez nem sikerült, könnyebb prédát keresett. De már Trabzon felé a hegyekben lakó emberektől túl nagy ellenállásba ütközött. A nem túl lelkes rohamot végül a város falai fogták meg.

I. Alexiosz testvére Dávid erre hadjáratba kezdett, és sorra hódította meg a tengerpari szeldzsuk területeket. Egészen a Komnénosz-ház egykori központjáig, Kastamonuig eljutott, és ezzel elvágta a szeldzsukokat a tengertől.
Az elfoglalt területek nagy lelkesen álltak a Komnénosz-ház szolgálatába. Olyan népszerűek voltak, hogy még egy áll I. Alexiosz is feltűnt valahol, akihez több tartomány is önként csatlakozott, mert azt hitték, hogy ő az új uralkodó.

I. Alexiosz a birodalom területét még a Fekete-tenger túlsó felére, a Krím-félsziget környékére is kiterjesztette.

Dávid egészen addig haladt nyugatra, mígnem összefutott a Nikaiai Császársággal. De a helyett, hogy egyesültek volna és közösen vonultak volna Konstantinápolyt felszabadítására, egymással kezdtek csatázni. A Nikaiai Császárság nem volt könnyű helyzetben. A latinok és a szeldzsukok ellen is kellett harcolnia, majd a képbe a Trapezunti Császárság is beszállt. Végül a szeldzsukokkal kötött egyezséget, akik a továbbiakban I. Alexiosz ellen harcoltak.

Ebben az időszakban tűnik el Dávid az amúgy sem pontos krónikákból. Egyes feltételezések szerint Sinop melletti csatában esett el. Más feltételezés szerint kegyvesztett lett, és kolostorba vonult.

1214-ben I. Kaykhusraw ikónium szultán – a Nikaiai Császárság kérésére Sinop ellen vonul. Ezt a várost erős mesterséges falak és természetes szikla falak védik.
Itt egy véletlennek köszönhetően elfogják a vadászatra induló I. Alexioszt. A szultán megmutatja a császárt a városiaknak. Azt ígéri, hogyha átadják a várost, akkor akkor mindenki sértetlenül mehet haza, és még a császáruk is megmarad.
Erre Sinop lakói azt mondták, hogy Trabzon elég nagy város, majd találnak ők új császárt maguknak. Mire a szultán nagyon mérges lett, és mindenki szeme láttára elkezdte a császárt kínozni.
A városlakók végül megsajnálták, és átadták a várost a szultánnak. A szultán megtartotta az ígéretét, és I. Alexioszt hazaengedte.

Sinop elvesztésével a Trepezunti Császárság kisebb lett, és megszűnt a szárazföldi összeköttetése a Nikaiai Császársággal. A szeldzsukok pedig egy fontos kikötővárost szereztek.

I. Alexiosz további élete nem ismert. 1221-ben halt meg. A trónt idősebb fia vejére, Andronikoszra hagyta.

A Trepezunti Császárság egy különleges helyen, a tenger és a hegyek között éppen úgy egyensúlyozott, mint a környező nagyhatalmak politikájában. Az ellenségek egymással elleni kijátszásával, és az uralkodóház lányainak feleségül adogatásaival maradtak életben.
1261-ben VIII. Mikhaél Nikaiai császár visszaszerezte Konstantinápolyt, ami utána a trabzoni uralkodók eltekintettek a Római Császár megnevezéstől. Beérték a helytartó címmel. Holott a Trapezunti Császárság továbbra is mindenkitől független volt.

1453-ben II. Murád oszmán szultán elfoglalta Konstantinápolyt. Ezek után már nem maradt olyan hatalom, akit az oszmánok ellen segítségül lehetett kérni. Ekkor II. Dávid ült a trónon, aki egyébként is rosszul használta fel a külkapcsolatit és mindenki inkább csak felmérgesített. Végül 1461-ben Murádnak elege lett belőle, és elfoglalta Trabzont.

---