A Bizánci Birodalom gazdasága

A Keletrómai Birodalom (azaz a Bizánci Birodalom) a kora középkor legnagyobb, leggazdagabb és legerősebb birodalma volt. Mind katonailag, kulturálisan, szervezettségében és kereskedelemben messze felülmúlt bármely országot. Európában a többi királyság nem volt hozzá mérhető, mert nem is voltak egy kategóriában.
Aztán egy marék sivataglakó tevére ül, és elveszi a fél birodalom. Majd néhány szteppén élő lóra ül, és a birodalom másik fele is elveszik. Végül egy mocsári falu (ami egykor a birodalom része volt) hajóra száll, és elfoglalja a fővárost.

Már az egységes Római Birodalom idejében is a keleti területek voltak a gazdagabbak. Anatólia, a szíriai vidék, és legfőképpen Egyiptom. A számítások szerint csak maga Egyiptom a későbbi Bizánci Birodalom gazdaságának 30-40-át állította elő.
Ebben a korban az egyik legfőbb kereskedelmi termék az élelmiszer volt. Így ezek a területek nemcsak a kincstárat, hanem az éhes hasakat is megtöltötték. Így duplán kiemelt szerepük volt.
Nem mellékesen az élelmiszer ellátással nagyon jól lehetett a nép hangulatát szabályozni, Ha véletlenül késtek a búza szállítmányok, mindenkinek felment a vérnyomása.

Római birodalom tartományainak gazdasága
Római birodalom tartományainak gazdasága

A Római Birodalom keleti és nyugati oldala között további fontos különbségek is voltak (ezek a nyugati oldal bukásában is szerepet játszottak).

A birodalom nyugati felén véget ért az akkor ismert világ. A kor technikájával Atlanti Óceán átjárhatatlan volt. Az se volt biztos, hogy van valami a túloldalán. Ha ezen az oldalon valaki átlépte a birodalom határát, és kihajózott a tengerre, akkor legfeljebb halakkal találkozott. Így ebbe az irányba nem is nagyon találunk nagyobb városokat a római időkben.
Ezzel szemben a keleti oldalon ott volt a virágzó és gazdag Perzsa Birodalom, amivel a rómaiak aktív kapcsolatban voltak. Majd azon túl India és Kína. Nagy Sándor lerakta azokat az alapokat, amellyel később kialakult a Selyemút.

A Római Birodalom térképe 125-ben.
Forrás: Wikipédia
A Római Birodalom térképe 125-ben.
Forrás: Wikipédia

A keleti oldal további előnye, hogy amikor megkezdődik a népvándorlás (avagy a barbár törzsek vándorlása), akkor ez nagyrészt a nyugati oldalon történik. A határok is hosszabbak, és nehezebben védhetőek.
Míg keleten a Fekete-tenger jelentette a természetes védelmet. Az északi végen a Kaukázus és az ott élő hegyi törzsek nehezítették meg mindenki dolgát, aki arra tévedett. Délebre a Perzsa Birodalom, ami általában kiszámítható vagy lefizethető volt, legdélebben pedig a sivatag….ahonnan nem igazán kellett komoly támadásra számítani (ezért is volt nagy meglepetés, amikor valaki összefogta az arab törzseket és a fél birodalmat meghódította).

Népvándorlás (barbár törzsek) a Római Birodalomban.
Forrás: Encyclopedia Britannica
Népvándorlás (barbár törzsek) a Római Birodalomban.
Forrás: Encyclopedia Britannica

Összességében tehát a keleti oldal sokkal jobb helyzetben volt, mint a nyugati. Így azzal, hogy Diocletianus császár 293-ban négy részre osztotta a birodalmat, hosszútávon a nyugati fél válságát idézte elő. De egyúttal biztosította a keleti rész túlélését is.

Persze Diocletianus császárnak nem ez volt a célja. Eszébe sem jutott, hogy birodalom része majd egymástól függetlenül fognak élni. Ő csak a birodalmat akarta kihozni az állandó polgárháború okozta váltságból.
Ennek érdekében megpróbálta helyreállítani az ezüst és a nemesfémek értékét megbízható pénzveréssel, de ez nem sikerült. Utódja, Konstantin inkább sztenderdizált aranyérmét veretett, a solidus-t. Ez annyira stabil volt, hogy egészen a 11. századig megbízható maradt, még a birodalmi tartományokon kívül is.

E mellett Diocletianus új adózási rendszert vezetett be, a fej (capita) és a föld (iugera) alapút. Ez idővel ahhoz vezetett, hogy a vidéken nehezebb lett az adózás, ezért az emberek inkább a városokba költöztek. Az időnként betörő rabló törzsek miatt is a városok jelentették a biztonságot. A nagyobb városok pedig nagyobb biztonságot nyújtottak.
A 450-es évekre Konstantinápoly lakossága kb. 200.000 volt. További nagyvárosok Thesszaloniki, Alexandria és Antiochia. Hivatalosan a birodalomnak 900 városa volt, de ezeknek a lakossága 1000 körül mozgott. Ezek bár nem tűntek jelentősnek, ők szedték gyűjtötték be a környékről az adót, így a gazdaság fontos részét képezték.

A vidékről beszedett adóra szükség volt, hogy az állam és a hadsereg működhessen. Így a császárok különböző intézkedésekkel próbálkoztak, hogy a vidék ne néptelenedjen el. És mindent megtettek annak érdekében, hogy a nagybirtokok ne terjeszkedjenek. Ők ugyanis veszélyt jelentettek az államra.

A Bizánci Birodalom kezdeti éveiben a legtöbb támadás a Balkánt érte. Ez komoly veszteséget jelentett a gazdaságra.

I. Leon császártól kezdve I. Iusztinianosz uralkodásának elejég (457-541) a jólét időszaka volt. Ezt csak az 526-os antiochai földrengés szakította meg, majd 542-ben jött a pestist.
A növekvő gazdaság a birodalom terjeszkedését tette lehetővé, és így Bizánc elfoglalhatta Észak-Afrikát, Olaszországot és Spanyolország egy részét. Ekkorra már a nyugati földeket az instabil és egymással marakadó barbár királyságok széttagolták. Míg a Bizánci Birodalomban fennmaradt a római rendszer, ez pedig erősebb gazdaságot jelentett.

Anasztasziosz császár a bronz pénzeket reformálta meg. Majd ennek segítségével a természetben fizető adók helyett a pénzfizetést vezette be. Ezzel egyszerűbbek lettek a számítások, a szállítások, és a bronzpénz nem romlott meg szállítás közben.
Anasztasziosz a korrupció visszaszorításával is küzdött, és a kincstári tartalék felállítására is vállalkozott. A császár reformjainak köszönhetően feltöltötték a kincstárat.

I. Iusztinianosz ebből fedezte a hadjáratait. De az 542-es pestisjárvány és az olaszországi háborúk ezt a kincstárat hamar leürítették.

Az 542-es pestisjárvány hatalmas fordulópont volt a keletrómai gazdaságtörténetben. 18 hullámban pusztította végig a Mediterránt, átlagosan 12 évente. A Bizánci Birodalom lakosságának akár 30%-át elveszthette, Konstantinápoly pedig a 20%-át.
A városok lakossága erősen csökkent, és a gazdaság is visszaesett. A hanyatlás jelei mindenhol megmutatkoztak: a háztetők cserepeit a nád váltotta fel, a kő padló helyett döngölt lett.

A 7. században a katasztrófákat a perzsa háborúk követték. Majd pedig gyors földvesztés: az arabok pillanatok alatt elfoglalták Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot és Afrikát. Északon a szlávok majdnem a teljes Balkánt, a longobárdok pedig Itália nagy részét szerezték meg.

A veszteségek között Egyiptom és Szíria volt a legrosszabb. Egyiptom 1,4-2,6 millió solidus bevételt jelentett, Szíria pedig kb. 1 milliót. Ezzel a két tartománnyal a Bizánci Birodalom a bevételének 75%-át veszthette el.
Ezzel együtt ez a két régió volt a legsűrűbben lakott. A demográfia így erősen csökkent. A becslések szerint 600-ban a Keletrómai Birodalomban 17 millió ember élt, 641-ben a maradék területen már csatlak 10 millió lehetett.

A gazdaság visszaesése a kereskedelem visszaesését hozta magával. Erről egy érdekes adat van, ami szerint a 7. században fele annyi kereskedőhajó süllyedt el, mint a 6. században. Így ha a hajótechnika nem javult jelentősen, sem pedig az időjárás nem változott, akkor ezt jelenti, hogy tényleg jelentősen csökkent a hajóforgalom.

Eddig Bizánc volt az, aki gabonával látta el Európát. Ez a monopol helyzete is megváltozott.
Sőt! Olyan is volt, hogy Bizáncnak kellett a gabonát külföldről vásárolnia. Vagy ha éppen üres volt a kincstár, akkor akár kalózkodott is.

A területi veszteségekkel és az állandó háborúkkal a Bizánci Birodalom agrárosodott és kevésbé sűrűn lakott lett. Ahelyett, hogy a kisebb birodalom sűrűbb lett volna városok hálózatával, csak néhány nagy, és egyetlen óriásváros lett: Konstantinápoly. Sok várost elhagytak a lakói, vagy erőddé alakítottak. Mindenki a jobban védhető helyekre igyekezett.
A becslések szerint a városok a negyedére zsugorodtak, és mindegyiket fallal erősítették meg. Az arab földrajzkutatók úgy írták le a Keletrómai Birodalmat, mint ahol nincsenek városok, csak erődök és földeket művelő falvak.

A 8. század végére megjelentek a nagy arisztokrata családok. Ők a thémák felett uralkodtak. A thémák egyben a katonai szervezetet is jelentették, így lassan, fokozatosan stabilizálódtak a határok. A gazdaság egyensúlya a piac felé kezdett elmozdulni, amivel a városok és a gazdag családok növekedéséhez vezetett. Ez utóbbi aggasztotta a császárokat, akik a paraszti vagyont meg akarták védeni az arisztokratáktól. Ezzel pedig egy állandó császár-arisztokraták küzdelem alakult ki a Bizánci Birodalom történetében.

A 830-as évekre a Bizánci Birodalom stabilizálódott, és újra a határait kezdte kiterjeszteni. Ezzel nőtt a gazdaság, a termelés, majd a városi népesség. A gazdaság a piac felé tolódott.

II. Baszileiosz szerette volna a kisgazda parasztokat megvédeni a nagy családoktól. Ő szabad paraszti társadalmat akart felépíteni, mert ez erős alapot biztosított a császári kormánynak. Szigorú birodalmi ellenőrzést akart, hogy támogassák a háborús erőfeszítéseket.
Utódai ezt a folyamatot megfordították.

A 11. században folytatódott a városi és a vidéki növekedés. Bár a szeldzsukok elfoglalták Anatólia nagy részét, a Komnénosz dinasztia alatt (1081-1185) sikerül a gazdaságot stabilizálni, és még valamennyi területet is visszavenni.

Ebben az időszakban a Balkán lett a Keletrómai Birodalom leggazdagabb régiója, ami korábban Anatólia volt. A balkáni területek inkább állattenyésztéssel foglalkozott, főként a nagybirtokok. Ez látta el lóval és szarvasmarhával a birodalmat. A Földközi-tenger és az Égei-tenger vidékein olívaolajat és bort készítettek. A gyártás és a kézművesség a fővárosban, Konstantinápolyban történt. A görög Korinthosz lett a második fő központ.

Anatólia belseje a szeldzsukok uralma alatt állt. Ez bár a ló és a szarvasmarha ellátás fontos forrása volt, sokkal szegényebb is ritkábban lakott volt, mint a tengerparti övezet. Az pedig Bizánchoz tartozott.

A 11. és a 12. században a mezőgazdaság volt a gazdaság fő ágazata, annak ellenére, hogy öntözött termőföldek nem voltak, csak a kolostorok környékén. A lakosság növekedésével lassan a termelés is nőtt, mígnem megszűntek az éhínségek, és a gabonát már exportálni is tudták. A vidéket a nagybirtokosok uralják, a földeket bérleti díjat fizető parasztok művelik. A nagyobb birtokok nagyobb tőkével rendelkeztek, jobban tudtak fejleszteni és befektetni.

A városi termelés fő központja Konstantinápoly volt, második helyen pedig Korinthosz állt.
Konstantinápolyban a kerámiát és a textilt készítettek. Különösen kiemelt helyet foglalt el a selyem. Ahogy Európában is erősödött és gazdagodott az arisztokrácia, úgy lett egyre erősebb az igény a bizánci selyem iránt, és más keleti luxustermékek közé.

A kelet és a nyugat közötti kereskedelem egyre erősödött, ami az olasz kereskedő köztársaságoknak is kedvezett. Velence, Genova és Pisa különleges kiváltságokat kapott cserébe, mert a hajóikkal segítették a Bizánci Birodalmat.
A keresztes hadjáratok tovább erősítették a nyugati (latin) részvételt a keleten (görög). Ez bár rontotta a bizánci kereskedők helyzetét, összességében pozitívan hatott a bizánci gazdaságra. Csakhogy egyre erősödött a latin-görög ellentét.

1204-ben a keresztesek (latinok) elfoglalták Konstantinápolyt, és ezzel minden rendszer felborult. A birodalom több kisebb görög és latin állammá esett szét. A nyugatiak nemcsak katonákat hoztak magukkal, hanem a nyugati kultúrákat és szokásokat. Elhozták a feudalizmus gyakorlatát, mert ezt remélték, ezzel az elfoglalt területek felett megnyerhetik a nemesek hűségét.

A keresztesek támadása előtt a Bizánci Birodalomban nem fogadtak el külföldi érméket, csak a bizánci aranyat, ami így kiemelt jelentőségű volt. Nemcsak a birodalomban, hanem a nemzetközi kereskedelemben is.
A központ bukásával a mediterrán kereskedelmet ellepték a külföldi arany pénzek. A bizánci aranyat pedig az ezüst váltja fel. A különböző görög utódállamok saját érméket gyártanak, melyek ideológiai célokat is szolgálnak. A latin államok viszont inkább bizánci érméket gyártanak, hogy a területükön élő ex-bizánci lakosság elfogadja őket.

Az állandó háború a latinokkal, bolgárokkal, szerbekkel és törökökkel tovább rontotta a gazdaságot, és pusztítást végzett a mezőgazdaságban is. A Nikaiai Császárság inkább a sajátjait védte, próbálta a külföldi kereskedőket kiszorítani. A megbízható embereknek földet osztottak, ez hasonlított a nyugati feudalizmushoz.

1261-ben sikerült Konstantinápolyt visszafoglalni, és ezzel visszaállítani a birodalmat.
Eddigre az állami tulajdon jelentősen csökkent. A Bizánci Birodalom több területet is vesztet, sokat a Balkánon. E miatt a gabona, és a szarvasmarha termelés már külföldre került, nem része többi a birodalom gazdaságának. A városok is kisebbek lettek, elnéptelenedtek. Konstantinápolyban is alig maradt valaki.

A környezet egyre ellenségesebbé vált, ezért a császárok rendkívüli adókat vetettek ki. A katonáknak fizetés mellett földet és adókedvezményeket adtak. Így a katonaság összességében olcsóbb lett, az állam pedig jobb felszerelést tudott venni. Ez segítette a katonák morálját, e mellett a saját földjeiket és bevételeiket védték. Ezért az emberek mindig nagyobb kedvel harcolnak.

1341-ben Bizáncban polgárháború dúl, amitől az amúgy is gyenge gazdaság szinte teljesen megsemmisül. 1347-53 között pedig ismét pestisjárvány tombol. A birodalom olyan pusztulást szenved, hogy a gabonát már teljes egészében külföldről kell behozni.
1380-as évekre a Bizánci Birodalom az Oszmán Birodalom vazallusává vált, és már csak néhány tengerparti területet tudhatott magának.
1453-ban az oszmánok véglet elfoglalták Konstantinápolyt. Ezzel véget ért a birodalom története.

Ez a bejegyzés a The Economy of the Byzantine Empire bejegyzés alapján készült.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .