A Bizánci Birodalom és a selyem

Az egész Nagy Sándorral (alias III. Alexandrosz) kezdődött.
Ő az akkor ismert világot akartba bejárni. És ha már ott járt, akkor meg is hódítani.
Nagyjából a mai India közepéig, a Biasz folyóig (akkoriban Hüphaszisz) jutott, amikor a serege úgy döntött, hogy most már tényleg jó lenne hazamenni. Ekkor kb. 4500 km-e voltak az otthonuktól.
Ekkor Sándor megkérdezte az egyik arrajáró őslakost, akit a fa mögött találtak, hogy milyen messze van még az Óceán. Ő azt mondta, hogy kb. 2000 km még (valójában még kb. 4500 km, azaz Sándorék valahol az út felén járhattak).
Sándor látta, hogy kezd sötétedni, meg szerda van, jó lenne a kedvenc sorozatára is hazaérni, így beleegyezett a visszafordulásba. De mivel sietett (mégiscsak a kedvenc sorozatáról volt szó), nem akarta, hogy egyesek lelassítsák, így őket arra kérte, hogy alapítsanak várost. Kis gondolkodás után az Alexandia nevet adta neki.

Nagy Sándornak, és csapatának semmi ismerete nem volt Indiáról, vagy arról, ami azon túl van. Történelmi-katonai szakértők szoktak néha arról beszélgetni, milyen eséllyel harcolt volna Nagy Sándor az akkori széttöredezett és folyamatosan háborúzgató kíniakkal (ez valamivel az után volt, hogy Szun-ce megírta A háború művészete című művét… azaz a kínaiak is edzettek voltak akkoriban). De az mindenképpen biztos, hogy a görögök és a kínaiak nem tudtak egymásról semmit, és még jókora távolság választotta el őket.

A legtávolabbi Alexandia Hüphaszisz a feledés homályába veszett (talán benőtte a dzsungel). Ellentétben vele a közeli (1000 km) Baktria igazi virágzó királyság lett, a hellenisztikus kultúra közép-ázsiai előőrse.

Nagy Sándor halálával a birodalom pillanatok alatt szétesett, Baktria a Szeleukida Birodalomhoz tartozott. De annyira keletre volt, hogy nem igazán tudtak rá figyelni, így Baktria szépen lassan független lett, majd a területüket is növelték. Mindeközben sok új várost alapítottak, és virágzott a gazdaság, ami a környező (köztük sok indiai) kereskedőt és kézművest vonzott.
Később ez a királyság lett a kapocs kelet (Kína-India) és nyugat (görögök) között, amivel megszülethetett a selyemút.

Idővel a selyemutat összekötő birodalmak változtak, eltűntek és újat születtek. De a kereskedelem már kellően fontos volt ahhoz, hogy az út fent maradjon. Sőt az útközbeli birodalmak léte függött ettől. Háborúk robbantok ki, békeszerződéseket kötöttek azért, hogy a kor legfontosabb áruja, a selyem eljusson nyugatra.

A selyem a selyemlepke (bombyx mori) hernyójának a mirigyváladéka. Ebből a váladékból a hernyó egy selyem gubót készít. És ő ott jól el van 15 napig, míg átváltozik lepkévé. Ekkor kirágja magát a bábból, és elrepül.
A báb egyetlen selyemszálból áll, ami használhatatlan lesz, ha a lepke átrágta magát rajta. Ezért kb. a 8-10. napon megfőzik, hogy puha legyen, és ekkor a selyemszálat le lehet fejteni.
Egy gubóból kb. 400-600 m nagyon vékony selyem lesz. 1 kg gubóból (ami kb. 3000 darabot jelent) 250 g selyem lesz.
3-8 gubó szálát egyesítik (ez a grège), és ezt már lehet közvetlenül is használni.

Tehát a selyem előállítása rendkívül nehéz, ahogyan a szövése is. A selyemhernyó rendkívül igényes, így a szállítása sem egyszerű. Ettől még a kínaiak roppantul ügyeltek arra, hogy sem a selyemhernyó, sem a technika ne jusson ki az országból.

Mire a selyemút ténylegesen beindult, addigra Európában már a Római Birodalom uralta a Földközi-tengert. A selyemút vége Antiochiában volt, innen jutott tovább a birodalom különböző részeibe.
Keletről a kész selyem textíliák érkeztek, majd a szövési technikák fejlődésével már a selyem fonalak. Ezen kívül fűszerek és más termékek is érkeztek.
Nyugatról pedig borostyán, korall, üveg, gyapjú és bíbor textíliák indultak Indiába és Kínába.
Természetesen az aranyat és az ezüstöt is mindenki szerette, és azt lehetett legjobban megadóztatni.

Az út több ezer km-en keresztül sivatagon, felföldön, sivatagos felföldön, felföldes sivatagon és további olyan helyeken vezet keresztül, ahol a víz nagy kincs. Vagy egyenesen ritkaság. Így a higiénia sem élvezett prioritást, ezért a különböző járványok terjedésében is nagy szerep jutott a selyemútnak. A pestis is ezen keresztül jelent meg a Mediterránon: először Antiochiában és Konstantinápolyban, a selyemút két nyugati végpontján.

A selyemút kb. 7000 km hosszú volt. Vannak feljegyzések, hogy római követség járt Kínában, vagy fordítva. És néha szerzetesek és utazók is eljutottak a végére, ami akár 1 évig is tarthatott! De ez ritkaságnak számított. Az árút nem egyetlen kereskedő vitte végig az úton, hanem több kereskedő állomáson keresztül jutott el a célig.
Ezek a kereskedő állomások, majd útközbeli királyságok és birodalmak pedig igyekeztek minél inkább útban lenni, hogy minél jobban meg tudják adóztatni. Közülük az egyik legnagyobb szerepet a perzsák játszották.

A Pártus Birodalom (i. e. 247 – i. sz. 226), majd a Szászánida Birodalom (224 – 651) pont a selyemút nyugati vége előtt helyezkedett el megkerülhetetlenül, közvetlenül a Római Birodalom mellett. Többször voltak csaták, és háborúk e miatt. A perzsák igyekeztek megtartani a kontrollt a selyemút felett, míg a rómaiak próbálták megkerülni.

476-ban a Nyugatrómai Birodalom formálisan megszűnt, a helyén utódállamok, királyságok majd birodalmak jöttek létre. Így a Földközi-tenger nyugati részén már nem egy ország áll sorba a selyemért.
A keleti oldal, azaz Bizánc sokáig nem változott. Antioch és Konstantinápoly, a selyemút két végpontja a rómaiak (innentől bizánciak) kezén volt.

A selyem Bizánc számára nagyon fontos volt. A selyem szövő helyek fokozott császári felügyelet alá tartoztak. A selyemszálak mellett arany szálakat és a méregdrága bíbor festéket is gyakran használták. Azért a bizánci selyem hihetetlenül értékes volt. Ezt pedig a bizánci uralkodók felhasználták, hogy a szövetségesek ezzel ajándékozzák, és ezzel irányítsák.
Ezzel együtt a selyem a bizánci gazdaság fontos része.

Az európai selyemkereskedelmet Bizánc uralta. A perzsák pedig ott álltak a kapuban, és szedték a vámot. Bizánc többször próbálta megkerülni őket, észak felől a Kaukázuson keresztül, vagy délről Etiópia segítségével. De minden alkalommal kudarcot vallott.

I. Iusztinianosz bizánci császárt két szerzetes megkereste, akik megígérték, hogy megtanulják a selyemkészítés titkát, és még selyemhernyót is hoznak magukkal. Az utazás több évig tartott, és 552-ben értek haza. A monda szerint bambusz botokban csempészték a hernyókat, de valószínűbb, hogy hajón az állatok trágyái közé petéket rejtettek, amelyek egyúttal ideális környezetet is biztosítottak.

A csempészés sikeres volt. Bizánc nem sokkal később saját maga termelte a selymet. De bármennyire is voltak alaposak a szerzetesek, a kínai selyem még sokáig jobb minőségűnek számított.

603-ban a perzsák elfoglalták Antiochiát, és ezzel megszerezték a selyemút nyugati végét. Majd a várost 637-ben az arabok foglalják el. Ezzel Bizánc elveszti Európában a selyem feletti monopóliumát. Az arabok Antiochia mellett a Szászánida Birodalomat megszerzik, e mellett pedig az Indiai Óceán tengeri kereskedelmét és ők uralják. Így a selyemút felett teljes kontrollt gyakorolnak.

Bizánc számára Iusztinianosz selyemhernyó csempészése életmentőnek számított. Bár a selyem monopóliumát elvesztette, de még mindig tudott selyemárukat készíteni.

Bizánc gyengülésével viszont egyre több európai város lépett be a selyem-kereskelembe. Köztük Velence, Genova és Pisa, akiknek a segítségükért cserébe Bizánc kereskedelmi előjogokat ajándékozott.

Idővel a bizánci szövéstechnikák sokat javultak, és fel tudta venni a versenyt a Kínából érkező selyemmel. De e közben az arabokkal is versenyezniük kellett, akik szintén egyre jobb minőségű selyemárukat készítettek.

1147-ben II. Roger szicíliai normann király a második keresztes hadjáratot kihasználva Bizánc görög területeit fosztogatta. Elfoglalta Théba és Korinthosz városát is, Bizánc selyemkészítő központjait. Elfogta a takácsokat, felszerelésüket, és mindent, amit találta, majd hazavitte. Palermóban és Calabriában saját selyemüzemet létesített.

Bizánc egyre jobban szorult ki a selyemkereskedelemből, ahogy egyre több erős vetélytárs jelent meg. És a selyemút feletti ellenőrzés is csúszott ki a kezéből. Már csak Konstantinápoly, a tengeri átjárót uralta. Pontosabban ezt is a velenceiekkel, a genovaiakkal és a pisaiakkal osztotta meg. A többféle út, többféle birodalmon keresztül vezetett. Ez lehetőséget adott, hogy a kereskedők a politikai helyzet alapján válasszanak maguknak útvonalat.

1204-ben a keresztesek Konstantinápolyt elfoglalták. A bizánci utódállamok innentől kezdve a túlélésükért küzdöttek. A selyemutat változóan más-más királyságok felügyelték. A selyemgyárak is más-más országokba kerültek. És bár idővel a bizánciak visszaszerezték a területük jelentős részét, a selyem-kereskedelemhez már nem sok közük maradt.

Ahogy az oszmánok sorra foglalták el a bizánci (köztük Konstantinápoly) és arab (köztük Antiochia) területeket, úgy került a selyemút is egyre inkább az irányításuk alá. Míg végül ők lettek monopol helyzetben. És ezt mindjárt ki is akarták használni.
De a spanyol és a portugál kereskedők inkább más utat kerestek. Először Afrika megkerülésével akartak eljutni Indiába és Kínába, mígnem Kolumbusz talált egy igazán érdekes alternatív utat.

---