Perzsák és a rómaiak (bizanciak) – 1. rész

-Én lenni perzsa…
-Én meg lenni római.
-Találkozó miatt érezni hatalmas öröm és melegség! Lenni mi barátok?
-Miért is ne?

Az első találkozó a rómaiak és a perzsák között i.e. 92-ben történt. Ekkor még szó sem volt Római Birodalomról, csak Római Köztársaságról. A másik oldalon pedig a Pártus Birodalom volt, amelyik magát a perzsák örökösének tekintette. Ezen megfontolásból pedig lelkesen hódította meg a Nagy Sándor utódbirodalmát, a Szeleukida Birodalmat. Ebben a rómaiak is segítették, akik a nyugati végén támadta a szeleukidákat.

A Szeleukida Birodalom gyengülésével Anatóliában sorra alakultak meg a független királyságok, akik hamarosan egymás ellen kezdtek háborúzni. Ezt a háborúzást használta ki a Római Köztársaság, hogy a területét növelje.
Persze a rómaiaknál sem volt otthon minden rendben. A Rómában keletkezett feszültséget további hódító hadjáratokban vezették le, többek között Anatóliában.

Az egyik ilyen háború a Pártus Birodalom közelében, Kilikia irányításáért folyt. Itt a római helytartó, Sulla olyan gyors sikereket ért el, hogy a Pártus Birodalom követséget küldött hozzá.

A tárgyalásról sok mindent nem tudni. A két fél megállapodott, hogy az Eufrátesz folyó lesz a határ kettőjük között. Ez a határ többnyire meg is maradt az elkövetkező 700 évben.

A tárgyalásból hazatérő egyik felet sem várta otthon virágkoszorú. Sullát a politikai ellenfelei visszaéléssel vádolták. A pártus király pedig kivégeztette az Orobazus nevű követét. Mégpedig azért, mert engedte, hogy Sulla arrogánsan viselkedjen vele, holott a rangja szerint nem tehette volna.

Az Eufrátesz jó határnak bizonyult. Ezt mindkét oldal el tudta fogadni. Persze ez nem jelentette azt, hogy ne jártak volna át a túloldalra jó alaposan felfegyverkezve, hogy elfoglaljanak egy darab területet az ellenségtől.
A problémák inkább ott kezdődtek, ahol a folyó véget ért: északon.

Itt az örmények építettek egy királyságot már i. e. 585-óta. De őket hamarosan bekebelezte a Perzsa Birodalom. Miután Nagy Sándor legyőzte a perzsákat, az örmények is a Szeleukida Birodalom részei lettek. Hasonlóan a többi anatóliai néppel, ők is meglátták a lehetőséget, hogy Nagy Sándor örökösei egymással és az őket meghódítani akaró szomszédokkal harcolnak. Így ők is alapítottak egy országot.

Ez az ország mind a Római Köztársaság (később Birodalom), mind a Pártus Birodalom határán állt. És mindkét birodalom úgy érezte, hogy köteles segíteni ennek az országnak. Pl. azzal, hogy katonák állomásoznak a területén. Meg megmondják a királynak, hogy mit tegyen, nehogy valami rosszul sikerüljön.

Az elején még mindkét birodalom távolról próbált segíteni, mígnem i. e. 69-ben Lucius római hadvezér úgy döntött, közelebbről is megnézi az országot. Minek távolról kiabálni, ha közelről mindent könnyebb elmondani? Egyébként is volt arrafelé más dolga is, más királyokat is helyre akart rakni. Így az, hogy az örményekhez is benézett, nem jelentett különösebb kitérőt.
De aztán ott voltak azok a helyek, melyeket Kaukázusnak nevezünk, ez kellően feltartotta a római hadsereget ahhoz, hogy végül mindenkinek elmenjen a kedve mindentől.
Így ennek a hadjáratnak a legfőbb eredménye az lett, hogy a pártusok szúrós szemmel néztek a rómaiakra, hogy mit keresnek ott, ahol nekik kellene lenniük.

Mindeközben Rómában is kezdett a helyzet melegedni. I. e. 60-ban Caesar, Pompeius és Crassus szövetséget kötöttek. I. e. 55-re pedig már egyértelmű volt, hogy Caesar vezeti ezt a szövetséget, és lassan már a birodalmat is. Crassus úgy döntött, hogy ideje jó pontokat gyűjteni, ezért elhatározta, hogy megdönti a Pártus Birodalmat.

A csata a Római Köztársaság történetének legsúlyosabb veresége lett. A pártusok elcsalták és megsemmisítették a római lovasságot. Az összetett íjaik átütötték a római pajzsokat, páncélokat. Majd az elhíresült színlelet lovas visszavonulás + nyílzápor teljesen legyőzte a harcedzett rómaiakat.
A csatában Crassus és az egyik fia is elesett. És velük együtt még legalább 20.000 római is. Miközben a pártusok veszteségei elenyészőek voltak.
10.000 római került fogságba, akiket a Pártus Birodalom keleti határára küldtek. Ők később találkoztak a kínaikkal, mikor a Han-dinasztia elfoglalta azt a területet. Itt ma is élnek olyan emberek, akik a római légiósok leszármazottjának vallják magukat.

A csatából hazatérő katonák egy furcsa, ragyogó anyagról számoltak be, amit a pártusok használtak. Ez a selyem volt.
Rómában egyre nagyobb lesz az érdeklődés az új anyag iránt, és e miatt hamarosan beindul elindulnak a selyemszállítmányok Európába.

Crassus kieséséve a triumvirátus igencsak megdőlt. Nemsokára Caesar és Pompeius egymás ellen fordul. A polgárháborúból Caesar kerül ki győztesen.
De Caesar nem viselte jól, hogy hátba szúrják, főleg ha ez többször történik. A helyébe lépő emberek pedig nem igazán tudták, mit csináljanak. Így új római hagyományt teremtettek, és polgárháborúba kezdtek.

A pártusok látták, hogy Rómában áll a bál. Ez jó lehetőség volt nekik, hogy hol egyik, hol másik vetélytársat aktívan támogassák. Meg ha már úgysem figyel rájuk senki, akkor Szíriát is megszállták.
A rómaiak eléggé harciasak voltak. Az egymással küzdés között jutott idő, hogy a pártusokat többször is kirakják Szíriából, de ők mindig visszatértek. A térségbeli háborúkba sikerült Örményországot is belevonni.
A rómaiaknak nem sikerült Szíriát hosszú távon megtartani, de azt elérték, hogy Örményországban ne legyenek pártus katonák.

A rómaiaknál végül Octavius került ki győztesen. Ő lett Augustus, az első római császár. Ő szerette volna, ha nem kell állandóan a pártusok ellen harcolnia. Ez a kívánsága többé-kevésbé teljesült is.

De még mindig ott volt Örményország. A két birodalom továbbra is megpróbálta a hegyvidéki országot az irányítása alatt tartani. Róma elérte, hogy ő választja a mindenkori királyt. De a pártusok tartották a befolyásuk alatt.

Augustus után 114-ben Traianus úgy döntött, hogy lerendezi a keleti kérdést. Először elfoglalta Örményországot és a birodalomhoz csatolta. Majd megtámadta Észak-Mezopotániát, és még a pártus fővárost, Ktésziphont is elfoglalta.
Ekkor zsidó felkelés tört ki, ami miatt vissza kellett fordulnia, nem tudta befejezni a teljes birodalom meghódítását.

A Pártus Birodalom egy laza szövetség volt, ahol a királyok és nagycsaládok saját törvényeik szerint uralkodtak. Még saját pénzük is volt. Ezért a főváros elvesztése olyan nagyon nem zavarta őket. Traianus utódja, Hadrianus pedig úgy döntött, hogy az Eufrátesz nagyon is jó védelmi vonal. Róma inkább ott húzta meg a határt, minthogy elmenjen Indiáig, ahogyan Nagy Sándor tette.

A későbbi rómaiak nem érték be ennyivel. Észak-Mezopotániát többször is megtámadták, és a főbb városokat többször is elfoglalták. De huzamosabb ideig nem sikerült megtartaniuk.

Mindezek a háborúk folyamatosan gyengítették a Pártus Birodalmat. Ez pedig elősegítette, hogy a szászánidák egy új birodalmat hozzanak létre. 224 körül legyőzték az utolsó pártus királyt, és ezzel ők léptek a helyére.

---