A bizánciak akik magukat sosem nevezték bizáncinak.

Az a szó, hogy bizánci nem a bizánciak ötlete volt. Sőt! Ők valószínűleg igencsak furcsán, megdöbbenve néztek volna bárkire is, aki így hívja őket.
Az elnevezést 1557-ben (azaz bőven a birodalom 1453-as bukása után) Hieronymus Wolf német történetíró találta ki. Mégpedig azért, hogy megkülönböztesse az ókori, Róma központú Római Birodalmat a középkori Konstantinápoly központú birodalomtól. Ez utóbbi is a Római Birodalom volt, mégis sok tekintettben teljesen más.

Az ok érthető, hogy Wolf úr szeretett volna valamit kezdeni a Római Birodalom elnevezéssel. Ez főleg az 1204-1261 közötti időszakban roppant nehézkes, amikor 5 Római Birodalom létezett egyidőben. És persze mindegyik az igazi volt valamilyen formában.

Érdekes kérdés, hogy Wolf miért Konstantinápoly ifjúkori (leánykori) Büzantion (latinosan Byzantium) nevét használta, ami az ókor egyik igencsak jelentéktelen királyságának központja volt. Hívhatta volna Konstantin Birodalmának is, vagy akármilyen más néven, ami kicsit jobban utal a nagyságára. Talán ez is közre játszott a név későbbi negatív megítélésén.

A bizánci elnevezés hamarosan elterjedt és ismert lett Európában. Csak nem feltétlenül úgy, ahogyan arra esetleg Wolf úr számított.
Előtte ugye nem vigyázni kellett a római szó használatával, hiszen az aztán tényleg sok mindent jelenthetett, egészen a pápáig bezáróan. A bizánci szó viszont már egy halott birodalmat jelölt, amelyiket ráadásul egy nem-keresztény félholdat mutogató nép igázott le. Nem mellékesen a tényleges bizánciak meglehetősen furcsák voltak: tányérból ettek, késsel-villával, és még fürödtek is! Jaj!
Nem kellett sok, hogyha valakire azt mondták, hogy bizánci, akkor elszégyellje magát. Biztos szappan volt nála!

De akkor hogyan is gondoltak magukra a valódi bizánciak, akik akkor mégse voltak bizánciak?

Mint mindig, ha Anatóliáról van szó, vissza kell menni az időbe. De most elég lesz csak néhány ezer évet.

Mikor még törzsekben, majd városállamokban éltek az emberek, egyszerű volt a dolog: a törzs volt a család, a törzs volt a minden. Majd maga a város volt a nagy család, az lett a minden. Mindenki más kívülálló. És így ellenség is.

Ebből a szempontból érdekes kérdés lehetett a béke, amikor egy kívülálló ellenségnek számított, akit így bármikor el lehetett fogni, és rabszolgának lehetett használni. Nem lehetett könnyű a turistának lenni.

A különböző törzsek nem is vacakoltak nagyon az elnevezésekkel. Saját magukat embernek nevezték (lásd: german = der man, az ember. De ugyan így a magyar szó is én az ember-t jelenti), és volt a mindenki más.

A dolog a görögöknél kezdett megváltozni. A görögök több népből álltak össze, de ugyan azt a nyelvet beszélték. És bár a városok állandóan egymással háborúztak, volt egy közös ellenség: a perzsák. Ez már identitást adott. Ez alapján már lehetett azokat az embereket is csoportosítani, akik a városfalon túl éltek.
– Görögök, pontosabban hellének: ők azok, akik görögül beszélnek, harcolnak a perzsák ellen, és valamilyen görögös rendszerben élnek.
– Barbárok. Mindenki, aki nem görögül beszél. A barbár szó jelentése valószínűleg a blabla, azaz értelmetlen halandzsa (bar-bar) kifejezésre vezethető vissza.
Ez nem volt ritka. Hasonló alapon a szlávok a germánokat němec-nek hívták, ami némát jelent. Vagyis velük nem tudtak beszélni. Míg a slověnski azt jelenti, hogy az ember, aki tud beszélni.
– És voltak azok a görögök, akik nem az Égei-tenger vidékén, hanem attól északabbra éltek. Ők a tengeri társaikhoz képest furcsa dialektusban beszéltek, a perzsákkal sem harcoltak, és inkább törzsi szervezetben voltak. Ők azok, akik se nem görögök, se nem barbárok.

Mikor Nagy Sándor végigrobogott az ismert és az ismeretlen világon, akkor minden megváltozott. A görög kultúrát -és vele együtt az oktatást- exportálták Ázsiába és Észak-Afrika olyan részeibe, mint Egyiptom. Rengeteg olyan ember lett, aki görögül beszélt, mégse volt görög. Ráadásul már nem voltak perzsák sem, akik ellen harcolni lehetett volna (szerencsére ott voltak a testvéri görögök).
Ezek az emberek, akik görögül beszéltek, és görög tanítást kaptak, ők voltak a hellének, azaz az intelligensek. Itt már a törzsi-városi csoportok felett a kulturális összetartozás állt.

Idővel a hellén szó jelentése a visszájára fordult. A kezdeti keresztények, szintén barátra és ellenségre osztották a világot. Voltak a vallásúak, és a mindenki más. Abban az időben a mindenki más leginkább a rómaiakat jelentette, akik nem igazán lelkesedtek a keresztényekért. Kivéve, ha az arénába harcoltak.
A római a vallást pedig a görögöktől vették át. Így aki nem volt keresztény, és a keresztények ellenfele volt, az valószínűleg római volt, azaz vallásilag hellén, azaz pogány. Mégse lehetett őket rómainak nevezni, hiszen a keresztények is rómaiak voltak. De erre még visszatérünk.
I. Iusztinianosz (527-565) nagyon lelkesen üldözte a pogányokat. A pogány hagyományok teljes lerombolása volt az egyik célja. Ebbe beletartozott a görög, azaz a hellén templomok lebontása. Más hellén kulturális elemek eltüntetését is szorgalmazta.

A rómaiak sok mindent vettek át a görögöktől. Ők is úgy gondolták, hogy aki nem római, az csak barbár lehet. De voltak azok a barbárok, akiket érdemes volt meghódítani, mint a gallok vagy az egyiptomiak. És voltak azok, akikkel nem tudtak mit kezdeni, mint a germánok. Vagy a perzsák, akik az állandó vetélytársak voltak.

A 2. század végére a rómaiak eljutottak oda, hogy minden területet meghódítottak, amit tudtak, vagy érdekelte őket. Ekkora a birodalom 5 millió km²-nél is nagyobb volt, teljesen vegyes lakossággal. Ahhoz túl nagy volt, hogy ki lehessen jelenteni a Róma városában születetteket, mint felsőbbrendű uralkodó faj. Ráadásul már ott is volt mindenféle ember.
Rengeteg nyelv, vallás, kultúra, de még a szemszín, a hajszín, a bőrszín is nagyon vegyes volt. Valami alapján egységbe kellett rakni ezt a sok embert, hogy lehessen tudni, ki az ellenség, és ki a barát. Kit lehet elvinni rabszolgának, és kit nem. És persze ki az, aki perzsa…

212-ben Caracalla római császár (aki élén járt az érdekes ötletekben) kiadott egy rendeletet, hogy a Római Birodalom területén minden felnőtt lakosa római polgárnak számít. Ezzel pedig a provinciák lakói egyenlők jogúak lettek az itáliaiakkal. Kivéve az egyiptomiakat, mert őket valamiért a rómaiak mindig utálták, ők csak másodrangú rómaiak lehettek.

Ez egy teljesen új helyzetet hozott. Ez után már mindegy volt, hogy valaki brit volt, vagy hispán, vagy pannon, mert csak az számított, hogy ő akkor római. És teljesen mindegy volt, hogy milyen nyelvet beszél, vagy mi a vallása.

Nem. A vallás nem volt ilyen egyszerű. Bár alapvetően a rómaiak nyitottak voltak a különféle vallások felé, de a keresztények irányába inkább az arénák voltak nyitottak.
Valószínűleg a keresztényüldözés azon kívül, hogy erősítette a vallást, az összetartozást is növelte. A kereszténység azon kevés vallások egyike volt, amelyik nem kötődött egy néphez, hanem bárki gyakorolhatta. Így ez is egy olyan dolog volt, ami összekötötte az embereket, függetlenül, hogy hol születtek, milyen nyelvet beszéltek, vagy milyen volt a szemük-bőrük színe.
Ez még 212 előtt volt, mielőtt minden római római lett.

380-ban I. Theodosius római császár kizárólagos államvallássá emeli a kereszténységet. Ezzel pedig a Római Birodalom lakói kétszeresen össze lettek kötve. Ők azok, akik rómaiak voltak, és ők azok, akik keresztények.
A hír hatására a perzsáknál erős keresztény üldözés kezdődik, ami tovább erősíti azt, hogy aki keresztény, az római.

Ekkorra a rómaiak szemszögéből a világ körülbelül így nézhetett ki:
– Vannak a rómaiak, akik a birodalmon belül élnek, és keresztények. Mindegy, hogy néznek ki, és milyen nyelvet beszélnek.
– Vannak azok, akik ezeken kívül élnek, és se a római szokásokat, se a római vallást nem fogadják el. Ők a barbárok.
– És vannak a perzsák, meg akik azon túl vannak. Őket azért mégse lehet barbároknak nevezni, de azért mégse rómaiak.

A barbároknak nevezettek lassacskán becsordogáltak a birodalomba, városokat fosztottak ki, területeket foglaltak el. Ők aztán biztosan nem mondták magukról, hogy rómaiak. Viszont az elfoglalt területen lakók továbbra is rómaiaknak gondolhatták magukat. A római definiciójában nincs az benne, hogy az uralkodónak Rómában kell születnie. A római császárok változatos helyeken születtek, és változatos népek közül kerültek ki.

Ezzel együtt a római területet elfoglaló királyoknak nem volt érdekük, hogy a római kultúrát és infrastruktúrát lerombolják. Ők próbáltak mindent a lehető legjobban megőrizni, mert az biztosította nekik a legmagasabb adóbevételt.
Csak ez a legtöbb esetben nem sikerült, mert nem volt meg az ehhez szükséges tudás. Nem voltak mérnökök, akik rendben tartották volna a vízvezetékeket; nem működtek a kereskedelmi hálózatok; nem lehetett a gazdagabb provincia bevételeit átcsoportosítani egy szegényebbe. Ráadásul a különálló királyságokra feldarabolódott egykori provinciák gyakran egymással harcoltak.

Tehát a hódítóknak az volt az érdekük, hogy az elfoglalt területeken minél kevesebb legyen a változás. Ebből a lakosok nem igazán éreztek különbséget, ha megváltozott az uralkodó. És azt sem igazán érezték, hogy éppen szétesik a Római Birodalom.
Idővel a lakosok inkább ahhoz húzódtak, aki kevésbé zavarta az ő életüket. A bizánciak pedig nagyon jók voltak, hogy felforgassák az emberek mindennapi életüket. Akár új rendelettel, adózással, vagy vallási kérdésekben. Így nem egyszer fordult elő, hogy az adott város a rómaiak (bizánciak) helyett inkább a hódítókat választotta.

Hasonló esett fordult elő 800.-ban is, amikor III. Leó pápa úgy döntött, hogy nem támogatja tovább a bizánciakat, akik megverték, és meg akarták vakarni, de még a nyelvét is ki akarták vágni. Helyette a frank Nagy Károlyt támogatta, akit császárrá is koronázott. Ebben időben Konstantinápolyban Eiréné császárnő uralkodott, aki nő volt. Így Nagy Károly, mint férfi a Római Birodalom összes utódállamának császára lett. És mivel a koronát a pápától kapta, így az összes keresztény uralkodója is.
Néhány olyan csata után, amit a frankok a bizánciak ellen vívtak, kiegyeztek abban, hogy Európa mégiscsak elég nagy ahhoz, hogy két császár uralkodjon.

Na de ne rohanjunk ennyire előre az időben! Az 5. században járunk, az utolsó évben, amikor szintén két császár uralkodik. Nyugaton Romulus Augustus volt a császár, de gyerek lévén mindent az apja rendezett. Keleten pedig Zénon. Az itáliai katonaság vezetője pedig a germán Odoaker volt.
476-ban Odoaker, a katonáinak pénzt és földet kért a nyugati császártól. De a császár apja, Orestes ezt megtagadta. Odaker ezért őt kivégeztette, a császárt pedig kolostorba küldte. Előtte még megfosztotta a hatalmától.
A történet eddig ugyan az, mint ami sokszor előfordult a rómaiak életében.

Csakhogy amikor Odaker a császári szimbólumokat elküldte Konstantinápolyba, akkor azt is megüzente, hogy elég lesz egy császár is. Ezzel talán arra utalt, hogy az elmúlt években már éppen elég császárt küldtek keletről, és mindegyik elbukott.
Zénó is hasonlóan gondolkodhatott, mert nem küldött új császárt. Bár javasolta, hogy a még életben lévő előző császárt, Julius Nepost fogadják el hivatalos császárnak. Odaker úgy is tett, mintha Nepos lenne a császár, még az arcképével ellátott érméket is veretett. De a gyakorlatban már Odaker volt az uralkodó. Napos 480. május 9-én véletlenül belesett egy késbe, és meghalt. Így már tényleg nem maradt császár a nyugati oldalon.

Odaker viszont ügyelt arra, hogy minden úgy maradjon, ahogy eddig volt. Ezért az itáliai emberek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az eseményeknek. Nem érzékeltek belőle semmit. Róma történetében voltak durvább hatalomátvételek is.

Odaker és a többi nyugat-római területek uralkodói valamilyen szinten kötődtek a konstantinápolyi császárhoz. A kelet-római császárnak pedig volt elég baja, nem tudott hadsereget küldeni, hogy megnézze, nyugaton minden rendben van.
Így ezek a névleges tartományi urak szépen lassan elfelejtettek adót fizetni, meg ilyenek.
I. Iusztinianosz bizánci császár lényegében ezt a kontrollt akarta visszaszerezni, amikor 533-540 között elkezdte a régi területeket visszafoglalni. Mindez kimerítette a kincstárat, elhasználta a katonaságot, és még Itália is romos állapotba került.

Jó kérdés, hogy mondjuk egy hispán, vagy egy kárthágói mit érezhetett, amikor ismét római (bizánci) uralom alá került. De Iusztinianosz nem volt egy kedves ember. Ő azt szerette, ha mindenki úgy gyakorolja a vallását, ahogy ő akarja. És más dolgokban is a konstantinápolyi kultúrát erőltette az emberekre. Ezt pedig nemcsak Itáliában nem fogadták el, de pl. Alexandriában vagy Konstantinápolyban sem.

Így megint az lett, hogyha egy birodalmi lakost megkérdeznénk, minek érzi magát, akkor azt mondaná, hogy római. Viszont semmi kifogása nem lenne, ha más lenne a császár. Vagy egyáltalán nem lenne császár a feje felett.
A császáraik ellen néha lelkesen fellázadtak a birodalom lakosai. Olyankor 1-2 városrész felgyújtásával adtak hangot (és fényt) a véleményüknek. De alapvetően örültek annak, hogy a birodalomhoz tartozhatnak.

Az egyetlen, ami ebben az időben tényleg összekötötte az embereket, az a vallás volt. A kereszténység pedig határok nélküli volt.
Ez magának a császárnak is jól jött. Elvileg a pápa minden keresztény ura volt (ez ellen küzdöttek később az európai királyok). Így a császárnak elég volt, hogy a pápának az ura legyen. Így -továbbra is inkább csak elméletben- minden kereszténynek az ura lehetett. Azoknak is, akik nem tartóztak a birodalomhoz.

A dolgok 800-ban változtak meg, amikor újra lett császára a nyugati oldalnak. Ők ráadásul a birodalmat mindjárt Szent Római Birodalomnak nevezték el. Ezzel jelezve, hogy az ő császárjuk még inkább keresztény, mint az a másik, ami ott ül valahol keleten. Ezzel együtt 756-óta Róma is a nyugatiakhoz tartozott.

De nemcsak ennyi történt. 636-tól kezdve az arabok sorra hódítják meg a Bizánci Birodalom területeit. Kevesebb, mint 10 év alatt a birodalom kb. a felére csökken. Az évszázad végére az összes afrikai tartomány elveszik. 711-ben pedig az arabok átkelnek a Gibraltáron, és már Európát kezdték elfoglalni. Nem csoda, hogy III. Leó pápa inkább a frankokban látja azt, aki megvédi Itáliát, nem pedig a bizánciakban. Félelme nem alaptalan: az arabok 813-ra Sziciliát is elfoglalják.
800-ban a Bizánci Birodalom kb. a negyedére csökken.

Ezzel alaposan megváltozott az, hogy miként gondolnak az emberek a két Római Birodalomra. És arra is, hogy ők most akkor hova is tartoznak, milyen nemzetiségűek. Vagy milyen vallásúak.

Az arabok által elfoglalt területeken bár többnyire engedik a szabad vallást, cserébe külön adót kell fizetni. 1054-ben pedig megtörténik az egyházszakadás is. Ezzel megszűnik az utolsó dolog is, amivel az egykori birodalom területén élőket egységbe lehetne fogni.

Mindeközben a sok területet vesztett Bizáncban is komoly nemzeti átalakulások kezdődnek. A maradék országrészen a fő nyelv a görög lesz, majd átveszi az állami nyelvet is. Bár a birodalom továbbra is soknemzetű marad.
A görög nyelvet beszélők lassanként magukat hellénnek kezdik hívni. De ettől még rómaiaknak is. A birodalmikat Római Birodalomnak hívták, a földjüket római földnek, a császárt pedig a rómaiak császárának.

Nyugaton, hogy megkülönböztessék a két Római Birodalom lakóit, a bizánciakat a beszélt nyelv miatt görögöknek hívták. A birodalmat Görögök Birodalmának, Görögök Földjének, a császárt pedig a görögök császárának.

Talán erre reagálva a bizánciak a nyugati lakókat egyre inkább latinnak nevezték.
Nemsokára pedig eljött az időszak, amikor római a római ellensége lesz, azaz a latinok és a görögök komolyan összevesznek. A 12. századra a két tábor között erős ellentétek voltak. Ennek végkifejlete 1204-ben lett, amikor a latin keresztesek elfoglalják és kifosztják Konstantinápolyt.

Mindeközben a délről érkező arab hódítók, majd a keletről jövő szeldzsukok (később törökök) nem tettek különbséget a keleti és a nyugati keresztények között. Mindenki római volt a szemükben.

Ez nem változott 1453-után sem, amikor a törökök elfoglalták Konstantinápolyt és véget vetettek a Bizánci Birodalomnak. Az Oszmán Birodalomban élő görögül beszélő keresztényeket továbbra is rómaiaknak (rum) hívták. Ráadásul az oszmánok nem szóltak bele a sem a vallásba, sem a mindennapos kultúrába. Így bár másodrangú állampolgárok voltak, a római/görög/hellén identitást meg tudták tartani, ami idővel meg is erősödött. Ez segített ahhoz, hogy 1830-ban egy független Görögországot hozzanak létre.

Ez az új ország a Bizánci Birodalom balkáni területén született, ahol többségében valóban görögök élnek. De Anatóliában továbbra is éltek olyanok, akik magukat rómainak, azaz rumnak nevezték, de mégse voltak görögök.

A római tudat valamilyen formában ma is fennmaradt, és a Görögországban élők közül sokan ma is úgy gondolják, hogy ők a Római Birodalom örökösei.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

4 Replies to “A bizánciak akik magukat sosem nevezték bizáncinak.

    1. Köszönöm!

      Én azért még nagyon hobbi szinten érzem magamat a témában. Sőt! minél inkább megismerem, annál több kérdésem van. 😀
      A nagyobb baj, hogy egyre inkább rájövök, mennyi homályos dolog van még, mennyi az, amit felületesen tudok csak, esetleg rosszul. És én ebből építkezek..

      Igazándiból az egész onnan indult, hogy a töri könyvekben a Római Birodalom kialakulásáról, kezdeti időszakáról csomó mindent tudunk. Majd az egész elkezd …felületes lenni, vagy valami. Mintha a törikönyv készítők sem igazán látták volna át, hogy mi is volt.
      Ez a jól működő, és jól szervezett birodalom pedig összeomlik. De mégse, mert a keleti fele még 1000 évig bírja. És ezt letudják 1 sorban.
      Pedig 1000 év! Ennyi időn keresztül Európa szuperhatalma volt. De akkor mégis? Mi volt a baj, miért nem maradt fel? Érthetetlen az egész…

      Kezd egy olyan kép kialakulni bennem, hogy valójában az egész folyamat olyan lassú volt, hogy ezt több emberöltőn keresztül sem vették észre. Mindig csak egy picit volt rosszabb. Illetve jobb idők is voltak. Így nem vették észre, hogy az egész rendszer alapjaiban nem működik.
      Pedig ezt mégse lehet rá mondani, mert összesen kb. 2000 éven keresztül fent állt. Annyira mégse lehetett rossz…

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Törökország mai területének történelmét tekintve, nekem egyáltalán nem a kedvencem a bizánci időszak! (Hogy finoman fogalmazzak…)
        Mégpedig azért, mert bármilyen kérdés merül fel bennem Bizáncra vonatkozólag, arra a válasz mindig BONYOLULT!

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Talán a bonyolult helyett jobb szó az “összetett” 🙂 Nagy ország, sok-sok problémával.

          Az a baj, hogyha megnézzük azt, amit az iskolában tanítanak (vagy amit a mi időnkben tanítottak) a töri órákon, akkor belőle nagyon hiányzik Bizánc. Ami olyasmi, mintha a XX. századból elhagynánk az oroszokat.
          Igen, bonyolult, összetett, de mind a megléte, mind az eltűnése komolyan meghatározta a középkort.
          Nekem csak homályos emlékem van, mintha a törikönyvben a Római Birodalom vége után oda lett volna biggyesztve 2 sor: A Keletrómai Birodalom Bizánc néven kb. még ezer évig, 1453-ig állt fokozatos hanyatlás mellett.

          És igen, Anatólia történelméből sem lehet kihagyni a bizánciakat.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .